Gyakran jákáltam fel és le hatalmas iskolaépületekben, hol gyalog, hol liftel. Volt amikor az iskolaépület ismerõs volt, hasonló a régi gimnáziumunkhoz és volt, hogy csak hasonlított hozzá, de sokkal nagyobb és sokkal diszesebb volt. Jöttem-mentem a folyosókon, felfedeztem azoknak titkos járatait, újabb csarnokait. Végigcsodáltam a falakat, a csillárokat, a márványokat és az arannyozott, drága tokozatokat. Volt amikor egy orvosi rendelõbe mentem be ebben az iskolában és volt amikor ezen keresztül megint egy titkos könyvtárban találtam magamat. Ez a könyvtár csodálatos volt... Sokszor és sokféleképen találtam rá. Mindig tele volt régi és modern könyvekkel, amelyek gyakran 60-70 cm magasak és 10-15 cm vastagok voltak. Nyitogattam, rakosgattam ezeket a könyveket és csodálatos dolgokat láttam bennük.
Amikor bûnös életet éltem, akkor nem felfele indultam az iskola lépcsõin, hanem lefele az alagsorba, ahol minden sötét volt, nyirkos és büdös. Ilyenkor a könyvek elázottak, foltosak és penészesek voltak. Amikor megtértem és jó életet éltem, akkor megint felfele mentem a épületben és csodálatos csarnokokban járkáltam. A végén mindig kijöttem az iskolából valamelyik túlsó, ismerõs kijáratán és ahogy felmentem az iskola fele a városból, úgy jöttem visszafele a városba az iskolából.
Az embernek tanulnia és növekednie kell egész élete ideje alatt, amig beteljesedik. Az egész élete egy iskola és így valósul meg az a szállóige, hogy:
"A jópap holtig tanul."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése