Az ördög harapófogója

Az Egyház anyaszentegyház, mely befele szűli gyermekeit. Az apostolok fundamentumára épült, akik kézrátétellel püspököket szenteltek fel a helyi egyházak élére. Az apostoli folytonosság abban áll, hogy minden püspök, az ő hivatala szerint, visszavezethető kézrátételek által az apostolokra. És vannak pásztorok, és vannak legeltetettek...

Az ördög harapófogója abban áll, hogy amint a harapófogónak két pofája van amelyekkel szorítani lehet, úgy a pásztorokat is kettős szorítással szorongatja az ördög. Az egyik pofája ennek a harapófogónak a papság megkísértése. Addig kísérti és támadja az ördög a papságot, amíg meg nem rontja őket egyenként, s aztán közösségileg is. A másik pofája ennek a harapófogónak a botrányok, és a hívek felháborodása a botrányok láttán... Egyik felől ott van a pásztorok elesettsége a bűnben, és a másik felől a legeltetettek felháborodása...

Egyesek gyakran beszélnek arról, hogy “állj be a résbe”. Hát, az nem olyan könnyű dolog… Nem könnyű, mert itt nem csak egy rés, vagy egy repedés a falon, hanem ez az ördög harapófogójábak szorítása...

Mi az amit tehetünk, hogy csökkentsük ezt a szorítást? Talán két dolgot:

- Imádkozni a papságért, hogy enyhüljön a harapófogó kísértés felőli pofája;

- Felhagyni a papság bűneinek ostorozásával, hogy enyhüljön a harapófogó hívek háborgása felőli pofája.

Ha mindkettõt nem is tudjuk megtenni, de legalább az örökös negatívumokra való rámutatást kellene mellőzni...

Nekünk a magunk életszentségét kell megélnünk. Nekünk az örömhírt kell hirdetnünk, Isten szavának ismeretét az emberek között... Nincs semmi haszon Isten országára nézve, ha folytonosan a negatív egyházpolitikai hírek meg botrányok özönlenek. Mellőzzük ezeket... Gondoljunk arra, hogy utánunk is jönnek emberek, és ők is meg kell hallják Isten országának örömhírét...

Találkozások a Szűzanyával

1. Valamikor 1996 körül jutottam el oda, hogy elgondolkodjak a Szűzanyáról. Volt egy sor dilemám amin rágódtam. Egy idő után rájöttem, hogy hiába okoskodom, ezért hát az Úrhoz fordultam segítségért. Azt kértem imában, hogy mutatkozzék meg nekem a Szűzanya, hogy milyen is valójában. Május hónapja volt. Másnap délután arra éreztem késztetést, hogy menjek el a mi kis templomunkba. Amikor beléptem a templom üres volt. A délutáni nap kellemesen világította meg a padokat. Beültem egyik padba, a padsor közepe táján és gondolkodtam. Telt az idő, és egyszer csak nyílik az ajtó és bejön a templomba néhány asszony. Aztán megint, és megint… Ránéztem az órára. Még elég sok idõ volt a miséig. De az asszonyok csak jöttek. Egy idő után már mellém is leültek, és én egyre beljebb szorultam. Egy ideig nem zavart, de amikor már a fal mellett voltam, akkor inkább kimentem volna. Szégyeltem zavarni az asszonyokat, így hát maradtam. Egyszer csak kijött a pap a sekrestyébõl és elkezte a Lorettói litániát. Hát ha már ottrekedtem, akkor én is imádkoztam velük a litániát. Mindenhol csak asszonyokat láttam. Kiváncsi lettem, hogy vajon hány férfi van a templomban rajtam kívül. Jól körülnéztem a teli templomban, de mindenhol csak asszonyokat láttam. A pap személyén kívül, én voltam az egyedüli férfi… Csupa középkorú és idős asszony volt a templomban. Ekkor azt éreztem, hogy ez a válasz az előző napi imámra: beszorultam a fal mellé, hogy meglássam az imádkozó asszonyokban a Szűzanyát. Igen… A Szűzanya egy imádkozó Asszony, a mi fő közbenjárónk Istennél.

2. Amint egyre jobban érdekelt a Szűzanya, úgy egyre inkább fokozódott bennem az a dilemma is, hogy milyen alapon imádkozom a máriás imákat. Most akkor mi van? A Szűzanya is csak egy ember... Egy szintre helyezem Istennel és imádom őt? A parancsolat azt mondja, hogy csak Uradat, Istenedet imádd... Egyre csak fokozódott bennem ez a dilemma. Egyszerűen nem tudtam választ adni magamnak. Ismét az Úrhoz fordultam imában, hogy világosítson meg, és oldja fel bennem ezt a feszültséget. Ebben az idõben az egyik szobánkat nem használtuk. Valamikor a ’90-es évek elején vettünk Csíksomlyón egy újságot, amelyben le volt írva a csíksomlyói kegyszobor története. Az újságban volt egy vékony kartonra nyomtatott fehér-fekete kép a Szűzanya kegyszobráról. Az újságot már eldobtuk, de ezt a képet sajnáltam eldobni. Ezért hát felállítottam a szekrény tetejére, nekitámasztva egy vázának. Amikor a szoba csendjében elimádkoztam kérésemet, abban a pillanatban egy koppanást hallottam a hátam mögül, a szekrény tetejéről. Ez egy olyan volt a hang, mint amikor valaki a körmével megpöccint egy papírlapot. Hirtelen megfordultam és láttam, amint a Szűzanya képe esik le a szekrény tetejéről. Értetlenül néztem a képet a földön. Felvettem és visszatettem a helyére, ugyanúgy, mint korábban volt. Majd megfújtam, megpöccintettem az körmömmel, hogy lám leesik-e... De nem… A kép jól állt a helyén. Az csakis úgy eshetett le, ha a fal felőlről lett megpöccintve, vagy megfújva… Vajon egy angyal adott jelt az imámra? Ki tudja… De erre az imámra is hamar megjött a válasz. Az egyik kolleganőm épp hitoktatói teológiai kurzust végzett. Elmondtam neki a dilemmámat. Ő egyből azt tanácsolta, hogy kérjek a plébániáról egy dogmatika könyvet és olvassam el a mariológiát. El is mentem az egyik pap ismerősömhöz, és ő a kezembe nyomott egy vastag zöldkötésû könyvet. Előd István: Katolikus dogmatika… Még aznap este elolvastam a mariólógia fejezetet. Amint olvastam, éreztem, hogy a dilemma okozta feszültség csak úgy tűnik el a szívemből, és a helyét békesség és meggyőződés veszi át. Rácsodálkoztam, hogy mások, akik hasonló helyzetben vannak, miért nem olvassák el ezeket a dolgokat. Oly sok tévedést eloszlatna, ha az emberek utána járnának a dolgoknak, és nem ellenkeznének annélkül, hogy ismernék az igazságot…

3. Azt álmodtam, hogy egy sziklás hegyen mászok felfele. Amint egy nagyobb sziklára kapaszkodtam, lecsúszott a kezem a szikla szegélyéről, és menthetetlenül visszazuhantam a hátamra. Kb. két métert zuhanhattam, és egy nagyott huppantam a hátamra a földön. Ekkor láttam, hogy édesanyám kijön egy mennyegzős házból, odajön hozzám és együttérzően megkérdezi: Nagyon megütötted magad fiacskám?... Nem. Nem fájt semmim, de szégyelltem, hogy nem vigyáztam jobban és visszaestem. Ebben az álomban, hiszem, hogy édesanyám képében a Szűzanya jött segítségemre. Az ember néha visszahuppan a lelki életben, de a Szűzanya segít…

4. A lelkiségi közösségben rám került a sor, hogy készüljek egy elmélkedéssel. Mivel a  máriás téma hiánycikk volt a közösségben, úgy döntöttem, hogy az angyali üdvözletről tartok elõadást. Az egyházi év szerint is azon a héten volt ez az evangéliumi rész. Én felkészültem, megírtam a vázlatomat és kiálltam a közösség elé. Az előadás közben éreztem, hogy a Szentlélek vezet, és nem pont úgy mondom el a mondanivalómat, ahogy előre kigondoltam. Később több visszajelzést kaptam, még évek múlva is, hogy azt az elõadásomat soha nem felejtik el. Azon az éjszakán azt álmodtam, hogy egy nagyon szép, színes, szűzanyás képet tettem bele egy nagy könyvbe…

5. Egyszer egy éjszaka azt álmodtam, hogy egy épületbe megyek be és ott felvezetnek egy emeleti terembe. Az emeleti teremben, egy fehérabroszos, négyszemélyes asztalhoz ültettek. A bal oldalamon egy angyalszerű férfi ült. A jobb oldalamon egy szent asszony foglalt helyet. Az asszony olyan ötvenvalahány éves lehetett, szép arcú, napbarnított, de már parasztosan ráncos. A kezei, a sok munkától, igencsak kérgesek voltak. Fehér inget és lábszárközépig érő fekete szoknyát viselt. A fején, hátrakötve úgy asszonyosan, egy fejkendőt viselt. Az volt a meglepő, hogy a szent asszony hosszú fekete szoknyája combközépig fel volt vágva bal felől, és amikor helyet foglalt az asztalnál, kivillant a szép, formás lába. Én elszégyeltem magam a pillantásom miatt, de ugyanakkor megéreztem az asszony anyai, megértő szeretetét... Éreztem, hogy tudja, miként szoktam végigmustrálni a szép nőket, de nem ítél el a tisztátalan pillantásomért. Valamit beszélgettünk, de nem tudom, hogy mit. Majd az angyalszerű férfi magamra hagyott a szent asszonnyal, és mi leültünk a terem kőpadlójára egy képesalbumot nézegetni. Ő forgatta a nagy képesalbumot, és püspökök arcképeit mutogatta nekem. Sok püspök képeslap méretû képeit láttam. Arannyozott ruhában voltak mind, arannyozott püspöki süvegekkel a fejükön. Miután végignéztem az albumot, többé nem láttam az asszonyt, és én kijöttem az épületből. Amint kiértem az utcára, jobbra tértem, és a ház sarkánál jobbra fordultam. Később, a szentföldi pápalátogatás alkalmával, felvetődött az, hogy az emeleti terembe megengedik, hogy a pápa misézzen. Akkor láttam elõször az emeleti termet képeken. Azt hiszem, hogy ezt a termet láttam álmomban. A Szűzanya vezet hivatásunkban, és elvezet minket a szív tisztaságára...

6. A hivatalban nagyon nehéz időszakom volt. Egyszer, amikor kiborultam, nagyon összevesztem az egyik kolleganőmmel. Gondoltam, hogy majd valamikor kiengesztelem. Nők napján akartam, de akkor nem volt rá lehetőségem. Anyák napján vittem neki virágot, meg csokit és kibékültünk. Később, amikor az irodájukban voltam, éppen mézet hozott az egyik munkás. Jó háziméz volt. Érdeklődtem, hogy mennyibe kerül. Nemsokára, ahogy idő engedte, elõkerestem az egyik tanuságtételemet, hogy osszak meg a Szűzanyáról egy anyagot. Amikor annál a résznél jártam, hogy:

(Sír 24:20) Csak rám gondolni is édesebb a méznél, s engem birtokolni jobb a lépesméznél...

... megszólalt a telefon, és szólt ez a kolleganőm, hogy menjek le, mert van számomra egy doboz méz. Egy ideig gondolkodtam, hogy most mi van itt... Pont akkor érkezik a méz, amikor ezzel az igével foglalkozom?...

7. Hosszú lenne leírni mindazokat a sugallatokat, amelyeket a Csíksomlyói Szűzanya kegyszobrának lábánál, imák után kaptam. A sugallatok vagy próféciák később mind bebizonyosodtak. Egyszer, amikor azt mondtam, hogy többet nem megyek a kegytemplomba, mert kiábrándultam a Covid rendszer miatt, esővel kényszerített a gondviselés, hogy menjek be a kegytemplomba. Amikor felmentem a kegyszoborhoz, a Szűzanya szemrehányást tett, hogy olyan régen nem voltam nála. Azt mondta, hogy menjek gyakran hozzá, mert a küzdelmes éveimben segíteni fog...

Szeressük a Szűzanyát nagyon, mert vele lenni édesebb a méznél, s birtokolni az ő jelenlétét finomabb a lépesméznél...

Álom a királyi mennyegzőről

Nemrég azt álmodtam, hogy egy furcsa temploszerű helységben vagyok. A templom tágas volt és eléggé régi. A mennyezet több hosszanti boltívből állt. A vakolat több helyen le volt omolva és a téglák kilátszodtak. A boltívek díszítése barna és drapp színekben váltakozott, mint a cordobai katedrálisban...

Ebben a nagy teremben négy hosszú padsor volt két oszlopban és két-két szakaszban. Én a jobboldali padsornál a második szakasz előtt ültem egy széken, szemben az első paddal, háttal az oltárnak. Velem szemben, az első és a második padban, ült úgy 5-6 ember és hallgatta, amint a szentírásból magyarázok nekik. Olyan volt, mint régen, amikor kisközözösségben megbeszéltük Isten igéjét...

Amint ott beszélgettünk a kiscsoportban, egyszer csak valami hangoskodásra lettem figyeltemes. Amint felnéztem, láttam, hogy a templom hátsó felében, jobb oldalt van egy széles kétszárnyú ajtó. Az ajtó tárva nyitva volt, és azon keresztül özönlött be vastag sorokban egy hangoskodó tömeg. Ezek zömével fiatalok voltak, olyanok, akiket az utcán is kikerülnék: tetováltak, piercingesek, hosszú, fonott hajúak, rendetlen öltözetűek... Hangoskodtak, mint a kocsmában, és semmi tiszteletet nem tanusítottak a szent hely iránt...

A következő pillanatban azt láttam, hogy a templom gyorsan benépesedett, és a padok mind megteltek. Ezután ott találtam magam a szentélyben egy széken ülve. A székek körbe voltak rakva, mintha az oltár körül lettek volna, de az oltárt nem láttam. Amint szétnéztem, azt láttam, hogy a romániai nuncius van ott a tőlem jobbra álló széken. Amint ránéztem, ő egybõl felszólított, hogy adjam át a székemet egy ilyen csapzott, vandál kinezetelű egyénnek. Erre én felháborodottan, gondolkodás nélkül vágtam vissza neki: - Hagyjon engem békén!...

Ekkor fogtam a székemet, és hátramentem vele a terem legvégébe. Ott letettem a székemet a hátsó fal mellé, a főbejárat jobbjára. Ott leültem, és arra gondoltam, hogy majd eljön az Úr, és akkor Ő majd rendet csinál... Akkor kiderül, hogy ki kinek kell átadnia a helyét...

Amint goldolkodtam ennek az álomnak az értelmén, az jött be, hogy most vagyunk azokban az időkben, amikor mindenkit behívnak a királyi mennyegzõre, jókat és gonoszokat egyaránt. De eljön az idő, amikor a Király végignézi a vendégeket, és akinek nincs mennyegzős ruhája, azt kidobatja... (Mt 22:1-14).

A királyi menyegzőről szóló példabeszéd.

(Mt 22:1-14) Jézus ismét példabeszédben szólt hozzájuk: „A mennyek országa hasonlít a királyhoz, aki menyegzőt rendezett a fiának. Elküldte szolgáit, hogy szóljanak a meghívottaknak, jöjjenek a menyegzőre! Azok nem akartak jönni. Erre más szolgákat küldött: Mondjátok meg a meghívottaknak, hogy a lakomát előkészítettem, ökreimet és hizlalt állataimat leölettem, minden készen van, gyertek a menyegzőre! Azok nem törődtek vele, az egyik a földjére ment, a másik meg az üzlete után nézett. A többiek a szolgáknak estek, összeverték, sőt meg is ölték őket. A király ennek hallatára haragra lobbant. Elküldte csapatait, a gyilkosokat felkoncoltatta, városaikat pedig fölégette. Aztán így szólt szolgáihoz: A menyegző ugyan kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek ezért ki az útkereszteződésekre, s akit csak találtok, hívjátok meg a menyegzőre!  A szolgák ki is mentek az utakra és összeszedtek mindenkit, akit csak találtak, jókat, gonoszokat egyaránt. A menyegzős terem megtelt vendégekkel. Amikor a király bejött, hogy lássa a vendégeket, észrevett egy embert, aki nem volt menyegzőre öltözve. Megszólította: Barátom, hogy kerültél ide, amikor nem vagy menyegzőre öltözve? Az elnémult, a király pedig megparancsolta a szolgáknak: Kötözzétek meg kezét-lábát, s dobjátok ki a külső sötétségre. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz. Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak.”

Kerüld ki

Egyszer azt álmodtam, hogy jövök a járdán apósoméktól. Apósom hét gyermek apja, és bizony elég nehéz körülmények között állt helyt a kb. 60 évnyi házasságában. Ahogy a templomunkhoz közeledtem, jobb oldalt, a tömbház mellett, látom az egyik közeli ismerősömet, aki házasságtörõ asszony és szeretőt tart, hogy a fal mellett csókolózik egy fiatalemberrel. Továbbmenve egy hírhedt felfüggesztett pap jött velem szembe, aki nagy hazafi, és akit egy csapat ember követett. Őket csendben kikerültem, letérve előlük a járdáról az utcára. Ahogy a templom elé értem, egy szerzetesnő jött velem szembe, aki szerintem szertelenül él, fittyet hányva a rend szabályainak. Erre én gyorsan betértem előle a templom kiskapuján, hogy a templom udvarán keresztül kerüljem ki...

Három személy, háromféle hivatás, három rossz példa... 

Ez az álom azt jelképezi számomra, hogy az életben kerülnünk kell egyes embereket, mert rossz kovászok...

(1Kor 5:6-13) Dicsekvéstek nincs rendjén. Nem tudjátok, hogy egy kevés kovász az egész tésztát megerjeszti? El a régi kovásszal, hogy új tésztává legyetek, aminthogy kovásztalanok is vagytok! Hiszen húsvéti bárányunkat, Krisztust megölték. Ünnepeljünk hát, de ne a régi kovásszal, sem a rosszaság és gonoszság kovászával, hanem egyenes lélekkel és az igazságosság kovásztalan kenyerével. Megírtam nektek levelemben: ne barátkozzatok parázna emberekkel! Ez nem vonatkozik általában e világ paráznáira, kapzsijaira, rablóira és bálványimádóira, mert különben ki kellene szöknötök a világból. Most azonban azt írom nektek: ne barátkozzatok azzal, aki ugyan testvérnek mondja magát, de parázna, kapzsi, bálványimádó, átkozódó, részeges vagy rabló. Az ilyennel még csak ne is étkezzetek együtt. Minek ítélkezzem azok fölött, akik kívül vannak? Nem azok fölött ítélkeztetek ti is, akik a közösséghez tartoznak? A kinnlévők fölött majd Isten ítélkezik. Távolítsátok el a gonoszt magatok közül!