Bizonyos lelkiségi közösségekben elterjedt kifejezés lett a "vasárnapi keresztény" jelző. A megújulási mozgalmak radikális megtérést hírdetnek, egy teljes megtérést a világias keresztény életvitelből. Elméletileg megértettem a fogalmat, részben egyet is értettem vele, de egy kicsit elfogultnak és egyoldalúnak tartottam...
Jómagam is, megtérésem után, volt hogy bosszankodva néztem az egyik falu búcsúünnepén, hogy a férfiak mindnyájan kint álldigáltak a templom udvarán, miközben bent a pap már másodszor is elmondta a mikrofonba, hogy tessenek bejönni, mert a padok üressek. Azok ott kint álldigáltak, hallgatkozva, mintegy féllábbal és félszívvel az Isten házában. Egy másik alkalommal, ugyanabban a faluban, egy hathetes halottas misére csak a nők jöttek el, és amikor megkérdezzem, hogy miért van ez így, azt a választ kaptam, hogy ez a szokás. Én erre azt mondtam nekik, hogy a misére járás nem szokás kérdése...
Máshol, húsvétkor, a főtéri ételszentelésre, olyanok is megjelennek, akiket a templomba sose látunk, az Úr napját nem szentelik meg, és ha eljönnek is, csak ott ülnek, nem imádkoznak, és nem járulnak szentségekhez. Miért nem? Mert hitetlenségben, anyagiasságban, paráznaságban és házasságtörésben élnek. Mindezek a bálványimádás különböző formái - de ugyebár, ne ítélkezzünk. Az ilyenek hijjával vannak bármilyen isteni érzületnek...
Azonban, ez a vasárnapi keresztény jelző engem is zavart, mert azt éreztem, hogy abban, aki ezt mondja, van egyfajta fennhéjázó, elitista vallásos lelkület. Mi ugyabár nem vagyunk olyanok, mint ők... Mi már vagyunk valakik... De vajon, nem egyfajta fennhéjázás ez is?...
(Róm 11:20) Igen, ők a hitetlenség következtében törtek le, te azonban a hit által állsz; ne légy tehát fennhéjázó, hanem félj.
Aztán a nagybetüs élet hozott nekem is sokféle megpróbáltatást. Nehézségeimben és nyomorúságomban, volt hogy megtapasztaltam egyesek vigasztaló segítségét és sokak nemtörődömségét... Amikor az Úr kegyelméből újra talpra állhattam, azt éreztem ki egyesek tekintetéből, hogy: Hát te még élsz?... Még nem fordultál fel?... Aztán, amikor Isten gondviselése által, újra felépült az életem, akkor azt láttam rajtuk, hogy: Nahát, micsoda alak ez... Hogy miért? Mert nincs együttérzés, nincs empátia, nincs a másik javának keresése, nincs a másik jólétén való örvendezés...
A vasárnapi nagymisén, a tisztes polgárok szép rendben ülnek a padokban. Van akinek a templombajárás csak szokás, van akinek kulturális esemény és van akinek Krisztussal való személyes találkozás. Van ilyen is, olyan is... A templomban sokaknak megvan a maguk megszokott helye, ahol mereven ülnek, és amikor beléosz, látod, hogy hosszasan követnek a szúrós tekintetükkel. Végigmustrálnak, hogy milyen a megjelenésed, milyen a ruhád meg a frizurád. Ha netán túl szépen öltözködöl, akkor hiú vagy, és űzöd a divatot. Ha nem,vakkor elhanyagolod magad és trampli vagy...
Ha pedig nem nagyon kívánsz a délelőtti nagymisére járni, a tisztes polgárok miséjére, hanem csak a következő szerényebb misére, ami hála papjainknak még megvan, akkor szembetalálod magad a járdán a nagymiséről hazajövőkkel. Haladsz hősiesen, és megpróbálsz inkább a kirakatokra bámulni. Jönnek a tisztes polgárok csoportosan, a családdal vagy a barátokkal, és ha ismerősök, akkor merev fejbólintással köszöntenek. Az ábrázatuk komoly és rideg. Nincs se mosoly, se szívélyesség, hanem csak hűvös megvető tekintet... Hogy mit sugároz a szemük? Hát kb azt, hogy: Micsoda szerzet vagy te?... Te nem vagy a mi fajtánk... Köszönni köszönünk, de többre ne számíts...
Aztán volt, hogy mise után elmentem a közeli cukrászdába, és ott hallhattam, amint a pincér azt mondta egy másik férfiről, aki épp kiment: Korcsitura... Mit jelent ez? Hát azt, hogy korcs fajzat... Nem tiszta fajta, nem közülünk való, és persze megvetendő. Hát igen, én magam is korcsitura vagyok... Ez van... Az ember test szerint az, aminek született, de lélek szerint az, amivé az Úr Jézus teszi...
(Jn 1:12) Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek.
Nem utolsó dorban, a polgári tisztesség megköveteli, hogy "jó katolikus" légy. A jó katolikus az, aki feltétlen híve az egyháznak a társadomban, még akkor is, ha az ördöggel kell kezet fognia. De mit is takarnak gyakran az ilyen fogalmak, hogy: polgári tisztesség, jó katolikus, vasárnapi keresztény, nemzeti kereszténység, stb?... Hát, amint szép lassan felszínre kerülnek a gyümölcsei: soviniszta nacionalizmust, tömény önimádatot, beteges belterjességet, rideg kirekesztést, kaparó anyagiasságot, piszkos korrupciót, szexuális kicsapongást, gyerekek megrontását, romboló házasságtörést, égbekiáltó szívteleséget, nyilvános gyalázkodást, társadalmi gyűlölködést, égbekiáltó embertelenséget...
Tele van a világ meg a sajtó a tisztes polgárok vasárnapi kereszténységével: országelnök, európai parlamenter, miniszter, pártelnök, politikus, püspök, pap, szerzetes, stb... Egy rakás bukott ember, akik hajótöröttek a hitben. Az utcákon és a főtereken nagyokat imádkoznak az emberek előtt, de a belső szobájukban paráználkodnak, minden értelemben. Pedig hát a belső szobában imádkozni kellene, és kint a világban titokban jót cselekedni...
(Mt 6:1) Ügyeljetek, hogy ne az emberek szeme láttára s az ő kedvükért legyetek jók, különben nem lesz jutalmatok mennyei Atyátoknál.
(1Tim 1:19) Tarts ki a hitben, és őrizd meg tisztán a lelkiismeretedet. Ezt néhányan elvesztették, s ezért a hitben hajótörést szenvedtek.
Lehet, hogy valaki erre azt mondja, hogy ne ítélkezz. Itt nem ítélkezésről van szó, hanem tisztánlátásról. Aki nem látja tisztán a dolgokat, az abba a helyzetbe kerül, amikor vak vezet világtalant.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése