Amikor először hallottam egy durvalelkű embertől, hogy egy gyermeket fattyúnak nevez, egyszerűen ledöbbentem. Nem tudtam pontosan, hogy mit jelent ez a szó, de kiéreztem az illető hangjából és arckifejezéséből, hogy ez egy mélységesen lenéző és megalázó jelző. Látszott, érződött, hogy nemcsak azt veti meg, akire ezt mondta, hanem annak egész familiáját. Később felvilágosultam, hogy ezt egy apa nélküli gyermekre, egy leányanya gyerekére mondta, pejoratív értelemben...
Amikor aztán később még találkoztam ezzel a kifejezéssel, azon tűnődtem, hogy vajon honnan származhat. Így hát utánanéztem. A fattyú eredetileg egy olyan faág, amelyik nem a fa koronájának egyik ágán nő ki, hanem egy nemkívánatos helyen, alul, a fa törzsén. Tehát a fattyú nem származik egy odafent kinőtt ágból, hanem csak úgy egyedül hajt ki a fa törzséből. Az ilyent nem szeretik a kertészek, mert ha megnő és megvastagodik, akkor elcsúfítja a fa formáját. Ezért hát a fattyút jó idejében lemetszik...
A szentírás gyakran hasonlítja Izrael népét egy fához, bokorhoz, vagy annak ágaihoz, és generációit az ágak újabb és újabb hajtásaihoz. Az egész emberiség hasonlatos egy óriási fához, annak ágaihoz, és az egyre újra fakadó hajtásaihoz. A nemes vagy módosabb családok ugyebár családfát is vezetnek...
(Jer 2:21) Mint nemes vesszőt ültettelek el, mint fajtájának megfelelő sarjat. Hogyan változtál idegen szőlőtő vad hajtásává?
Maga az Üdvözítő eljövetele is szent hajtásként volt megjövendölve, és az evangelisták megírták az Úr Jézus családfáját is az evagéliumokban (Mt 1:1-17; Lk 3:23-38)...
(Ezs 6:13) Ha megmarad belőle egy tized, azt is újból pusztulás éri, ahogy a csernek vagy a tölgynek a kivágás után lelegelik az új hajtásait. De egy ilyen hajtás végül szent maggá válik!
(Iz 11:1) Vessző kél majd Izáj törzsökéből, hajtás sarjad gyökeréből.
Mi az emberiség óriási fájának egy-egy hajtása vagyunk, és gyerekeink az újabb hajtások. Vad hajtásoknak születünk, de a keresztség által beleoltattunk a nemes olajfába. A régi pogány nemzetek ivadékai vagyunk, de Krisztusba oltattunk, a nemes olajfa törzsébe, illetve az isteni szőlőtőbe...
(Zsid 11:17-18) Ha azonban az ágak közül egyesek kitörettek, te pedig vad olajfa létedre beoltattál közéjük, és az olajfa gyökerének éltető nedvéből részesültél, ne dicsekedj az ágakkal szemben.
Mint szülők és keresztszülők, a gyermek keresztelésekor, megígérjük, hogy a katolikus hit szerint neveljük gyerekeinket. Igen ám, de a gyermek nevelése nem olyan egyszerű dolog, mert a gyermek, amint megnő egy kicsit - főleg ha fiúgyermek - elkezd hamis lenni. Minálunk természetes dolog volt, hogy ha rosszat csináltunk, akkor a vessző vagy a hosszú vonalzó lekerült a szekrény tetejéről. Volt olyan is, hogy egy nyakleves vagy egy pofon csattant, de olyan is volt, hogy a nadrágszíj vagy a poroló került a fenekünkre. Nekünk eszünkbe se jutott ezért haragudni a szüleinkre, vagy hogy panaszkodjunk, mert tudtuk, hogy hibások vagyunk, és ők a javunkat akarják. Ma is tisztelettel és hálával gondolunk a szüleinkre...
Már nem voltam mai gyerek, amikor azzal szembesültem egy magyarországi keresztény levelező listán, hogy szinte egyedül vagyok azzal a véleményemmel, hogy a gyereket bizony néha meg kell verni, amikor rosszalkodik. Hiába idéztem a szentírást (Péld 13:24; Zsid 22:9), mert ők váltig lehordtak engem, és elítéltek a felfogásom miatt. Hát ez van... Ma már oda jutottunk a szülői tekintély rombolásával, hogy ha a gyereket megregulázza a szülő, akkor a gyermek feljelentheti a gyermekvédelennél és evehetik tőle. Nem is beszélve egy tanűgyi káderről. Őt ki is rughatják az állásából... Akkor hát milyen fiatalokat nevelünk? Vajon, minden gyereket meg lehet nevelni csak szép szóval és jó példával?...
Így van ez a hit-erkölcsi neveléssel is. Ha a hétköznapi dolgokban a fiatal nemzedék nem tanulja meg a szüleitől, tanáraitól, hogy a rossz cselekedeteknek következményei vannak, akkor az ilyen a hit-erkölcsi dolgokban is hajlamos azt gondolni, hogy Isten csak egy követelmények nélkül szerető és mindent elnéző szenilis nagypapa, aki mindig csak szerető, gyengéd, ajandékozó, segítő, gondoskodó, stb... Az ilyeneknek fogalmuk sincs az istenfélelemről, és vakmerően bíznak Isten irgalmasságában. Ez pedig a Szentlélek elleni bűn. Azt hajtogatják, hogy nincs olyan, hogy Isten megver, mert ha Isten szeretet, akkor ő ilyent nem tesz. Tényleg? Milyen vakmerők! S aztán, amikor rájuk tör a nyomor, akkor rettegve könyörögnek...
Hát olvassuk el és szívleljük meg az alábbi szentírási részt...
(Zsid 12:4-13) A bűn elleni küzdelemben még nem álltatok ellen a véretek ontásáig. Megfeledkeztetek a vigasztalásról, amely nektek, a fiaknak szól: Fiam, ne vedd kevésbé az Úr fenyítését, s ne csüggedj el, ha korhol. Mert megfenyíti az Úr, akit szeret, s megostoroz mindenkit, akit fiává fogad. Maradjatok állhatatosak a fenyítéskor: Isten úgy bánik veletek, mint fiaival. Hol van olyan fiú, akit az apja nem fenyít? Ha nem részesültök a fenyítésben, ami mindenkinek kijár, akkor fattyak vagytok, nem fiak. S aztán test szerinti apáink is fenyítettek bennünket, mégis tiszteltük őket. Nem kell-e hát sokkal inkább a lelkek Atyjának engedelmeskednünk, hogy így elnyerjük az életet? Azok csak rövid ideig és hangulatuk szerint fenyítettek bennünket, ő ellenben a legjobbat akarja nekünk, hogy szentségének részesévé legyünk. Igaz, most minden fenyítés inkább szomorúságot okoz, mintsem örömet szerez, később azonban a megigazulás békés gyümölcsét termi annak, aki elviseli. Ezért erősítsétek meg a lankadt kezeket és a megroggyant térdeket. Lábatokat szoktassátok biztos járáshoz, nehogy kificamodjék, inkább gyógyuljon meg.
Vajon mi is fattyak vagyunk? Vigyázzunk, mert a lelki fattyak nem teremnek gyümölcsöt, és ha egy ág nem terem gyümölcsöt, akkor azt lemetszik a tőről (Jn 15:2). Hát ne legyünk fattyak, hanem legyünk a nemes fa koronájába oltott gyümölcsöző ágak...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése