Gondolkodtam írjak-e errõl az élményemrõl… Eleinte nagyon fáradt voltam, nem tudtam átgondolni mit is éltem át, de idõvel, néhány testvéri beszélgetés után, egyre inkább késztetést éreztem, hogy leírjam megtapasztalásaimat. Lehet, hogy ez elsõsorban nekem jó… Talán szükséges mindez, hogy reflektálásom által, tudatilag is kikristályosodjon bennem mindaz, amit lelkileg megéltem.
Hogyan jutottam el én erre a lelkigyakorlatra?
Aki ismer, tudja mennyire zsúfolt és zaklatott volt az életem ebben az idõszakban. Ezt azért bocsájtom elõre, hogy érzékeltessem, hogy milyen csoda, hogy eljutottam erre a lelkigyakorlatra.
Egy szép márciusi este, éppen kosarazni érkeztem a Segítõ Mária gimnáziumba, amikor ott találkoztam fõméltóságú elõljárómmal. Ekkor õ tudatta velem ezt a programot és rajtam keresztül üzent a testvéri közösségnek is, hogy vegyünk a lelkigyakorlatról. Talán ez a kulcsa a meghívattatásomnak: a Segítõ Mária… Valóban rászorultam az õ segitségére…
Az utolsó hétig nem volt világos elõttem a program: hat nap lelkigyakorlat, reggeltõl késõ estig?… Hogy van ez elképzelve?… Többször megismétlõdik ugyanaz a program, vagy mindenki annyit csipeget belõle amennyire ideje van? Számomra elképzelhetetlen volt az, hogy egy álló héten keresztül, minden nap, reggeltõl-estig lelkigyakorlaton legyek. Mi több, számomra elképzelhetetlen volt, hogy valakinek akkora hite és bátorsága legyen, hogy ezt az áldozatot merje kérni az emberektõl, és neki is merjen vágni egy ilyen programnak. Ezt csak most tudom felmérni amikor visszatekintek… Igenis, Jézus Krisztus nevében, szabad, lehet kérni az emberektõl azt az áldozatot, hogy hagyják el életüket, családjukat, munkájukat egy egész álló héten keresztül, és adják oda ezt az idõt Neki.
Kérdés: Nekünk miért nincs meg ez a hitünk és bátorságunk? Jó! Senki sem lehet próféta saját hazájában… De ott belül, legalább törekszünk-e ilyen hitre és bátorságra?…
A lelkigyakorlat elõtti szombaton meghívást kaptam a fõméltóságú elõljárómtól, hogy segitsek be a forditói munkánál. Én szivesen vállaltam, de még akkor sem világosodottak meg bennem a dolgok. Azt mondtam magamban: Majd csak lesz valahogy…
De az Úr ismer bennünket, úgy ahogy vagyunk, minden problémánkkal… Másnap, vasárnap, misére mentem a feleségemmel. Amint kijöttünk a templomból, figyelmeztetett a feleségem, hogy a plébánia udvarán áll a fõméltóságú elõljárom és engemet néz. “ Néz téged…” – csengett a fülemben – és arra gondoltam “ Néz téged a Mester…” Ekkor világosodott meg bennem, hogy az elõljárómon keresztül Jézus nézett rám, Õ hívott meg… Ez azért volt nagy kegyelem, mert ez a felállitás egy csapásra megoldotta a családban való magyarázkodások problémáját. Hív a fõméltóságú elõljáró, hív az Egyház, hív Jézus…
Másnap reggel kértem egy hét szabadságot, és máris sávot váltott az életem útja… Ennyit jelent Isten segitsége… Magam erejébõl sosem tudtam volna rászánni magam, hogy elmenjek egy ilyen lelkigyakorlatra.
Kezdeti benyomásaim
Hát,… eleinte nehezen indult be az egész… A kb. száz tagú gyülekezet két nyelvü volt. Sõt, mitöbb, az elsõ napokban a román görög-katolikusok voltak többségben. Igy aztán egyszerre két forditó kellett: angol-román és angol-magyar. De ez még nem volt elég, mert meg kellett találni a megfelelõ egyensúlyt a magyar és a román dicsõités és a magyar meg a román imák között. Amint késõbb kiderült, voltak feszültségek, de a Szenlélek megsegített, és szeretetben gördülékenyen megoldódott minden probléma. Ezt fel sem tudjuk fogni mekkora nagy dolog! Ez valóban a Szentlélek müve volt. A kétnyelvüség problémája véglegesen az esti szentmisében oldódott fel, ahol szép rendben, váltakozva, egyenlõ módon megosztva folyt a kétnyelvü liturgia. Ez valóban egyedi megtapasztalás volt… Asszem sok viz fog még lefolyni az Olton, amig még egyszer ilyenben lesz részem…
A Bill atya tanításai elsõ nap elég sok sóhajt váltottak ki… Bavallom, voltunk néhányan akik azt fontolgattuk, hogy másnapra szép csendesen lekopunk… Az elsõ napi tanítások nem mondtak jóformán semmit. Egyebet sem hallottunk mint, hogy: Jézus Isten, Jézus valóságos Isten, Jézus az egyetlen Isten, Õ nem hazudik, Õ nem csap be, bizzunk Benne… Ezt kezdte és ezt végezte… Egy adott pillanatban, néztem, hogy valaki tépi-e a haját… Nem értettük mit akar, hová akar kilyukadni… Telt az idõ, már délután volt... Egész héten ezt fogja mondani?…
Ebbõl látszott meg a mi gyengeségünk, tapasztalatlanságunk… A 78 éves, szálegyenes indiai atya idõvel bebizonyitotta mit tud… Amint teltek az órák és a napok, a kicsibõl egyre több és nagyobb lett. Tanítása óriási erõvel dagadt, úgy hogy a negyedik nap már láthattuk mi a magassága, mélysége, széllessége és hosszúsága tanitásának…
Bill atya módszerei
A tanitások nagyjából követték a kerügma pontjait, de nem kifejezetten… Kezdte Isten szeretetével, folytatta a bünnel ( egy egész nap), aztán jött a hit és megtérés… Itt aztán vegyült a Szentlélek megtapasztalása, az Egyházról szóló tanitások, stb…
A bünrõl nagyon mély és kemény katekézist tartott. Kifejtette a bün lényegét, végtelen voltát, a megváltás szükségességét és mindezt visszavezette Isten végtelen szeretetére. Mélyen megértette velünk Isten nagy szeretetét, amelyet a feszület ábrázol. Gyakran emlete fel az arannyozott feszületét, hogy mélyen szívünkbe-tudatunkba vésse Isten felfoghatatlan szeretetének igazságát.
Csodálatos volt ahogyan a legmélyebb teológiai igazságokat sikerült neki nagyon egyszerüen megértetnie az emberekkel: pld. hogy miért nem volt szükséges Jézus kereszthalála az ember megváltásához, hogy ahhoz elég lett volna egy csepp vére is, de sok más egyebeket is…
Jézus Istenségének gyakori bizonygatása: gondolom ezt azért tartja fontosnak, mert õ egy nem keresztény nép fia, ahol sok pogány, hidu, többistenhívõ él. Nagyon meggyõzõen, nagy hittel és hitelesen szólt Jézus istenségérõl, annélkül, hogy elhomályositotta volna az Õ emberségét.
Az alapdolgok gyakori ismétlése: voltak dolgok amelyeket annyiszor ismételt, hogy azt mondtam magamban, hogy: “ ez addig mondja, amig MI is megértsük…” Ezáltal nagyon ügyesen kiépitett egy szlogént is… Az elsõ nap beszélt Goretti Mária hitérõl és mártiromságáról. Majd mutatott egy képet, amelyen II. János Pál térdelve imádkozik a sirja elõtt. Aztán azt mondta, hogy ezt mi is megérhetjük, ha megtartjuk amit Jézus tanít a Szentírásban. Erre aztán gyakran visszatért, olyannyira, hogy a végén már csak elkezdte a mondatot, felmutatta a képet és az egész hallgatóság nevetett. Így lopta be szivünke az atya, az életszentségre való meghívást. Sikerült meggyõznie minket, hogy mi is szentek lehetünk…
A mondanivalója alapszintre való lebontása: szerintem ez is azért van, mert egy indiai emberrel álltunk szembe… Az indiai filmekben láttam ilyent, hogy a nyilvánvaló dolgok hosszasan vannak érzékeltetve, alkalmat adva a valódi, néha teatrális megélésre. Mi európaiak mindent implicite közlünk, gyüjtõfogalmakkal. Õ nem… Mindent egyszerü szavakkal szétszedve tálalt. Valósággal apróra volt darálva a tanítása, hogy a kisgyermekek is meg tudják emészteni. Ez valóban csodálatos volt. Irigylésre méltó…
A lelkigyakorlat csúcsai
Nem tudok csúcsról beszélni, csak csúcsokról. Számomra a következõk voltak a csúcsok:
A bûnrõl- megváltásról- Isten szeretetérõl tartott összefogó katekézis;
A megbocsájtás-kiengesztelõdés dinamikája. Itt kemény dolgok jöttek felszinre. Nyilvános tanuságtételekben sor került a románok és a magyarok közötti kiengesztelõdésre. Nyíltan beszéltek az emberek a nemzeti alapú feszültségekrõl, egymástól bocsánatot kértek. Számomra ez nagyon zavarbaejtõ volt, de egyben felemelõ. Hogy mire nem képes Jézus! Itt nagy kegyelmet kaptam, mert az Úr készen odaküldte azt a két embert akivel kiengesztelõdnivalóm volt. Megértettem a felkínált szituációt, megragadtam az alkalmat, és sikerült bocsánatot kérnem… A kiengesztelõdések során azt láttam, hogy az emberek nagyon sokszor félreértések miatt kerülnek haragos viszonyban. Óvj meg Uram a félreértésektõl!
Az Egyház, Egyház bünei, az Egyházhoz való ragaszkodás, az elõljárónak való engedelmesség, stb… Ez tényleg nagy volt… Ahogyan el tudta mondani az atya humorosan a hierarchia hibáit… Az a megértés, szeretet, amellyel egyszerre buzditotta a papságot a hû szolgálatra és a híveket az engedelmességre… Mondhatom, hogy Bill atya mélységesen egyházhû. Soha nem beszélt keresztényekrõl, hanem mindig katolikusokról, és habár voltak ortodoxok is jelen, ez magatartás senkit sem zavart. Jelen volt egy 81 éves ortodox pap, aki 15 évig börtönben volt és csak hat éve szentelték pappá. Én voltam a tolmácsa amikor imát kért Bill atyától. Ez az aggastyán a szüneti magánbeszélgetésekben nyiltan megvallotta, hogy a Katolikus Egyházban van az igazság…
Az Egyház gyertyás dinamikája és a körmenet. Nem feledkezett meg Máriáról, hanem méltó módon, a méltó helyre emelte Isten Anyját a lelkigyakorlatban.
Mindegyik esti mise csúcs volt, de talán számomra a csütörtök esti, a böjnapi szentmise volt a legmélyebb. Számomra talán felülmúlta a zárómisét is.
Lelki és testi gyógyulások
Ezen a területen bátran mondhatom nem volt semmi ami ne lett volna a helyén. Bill atya nem felejtett el egyetlen túlzásra, vagy téves felfogásra sem ellenszert hozni fel tanításában. Elmondta, hogy:
- nem a testi gyógyulás a fontos, hanem a lelki gyógyulás;
- a lelki gyógyulásokra tette a hangsúlyt;
- mindvégig hitt és megpróbált testi gyógyulásokat kieszközölni;
- világosan elmondta, hogy nem õ gyógyit, hanem Jézus Krisztus neve által Isten az aki gyógyít ;
- elmondta, hogy Isten nem gyógyít meg mindenkit: vannak akiknek a betegség megõriz az üdvösségre, és vannak akiket Isten szenvedésre választott ki mások büneiért, hogy társai legyenek a megváltás mûvében;
Az elsõ szentmisén már látványos szabadulásnak lettünk tanui. Az egyik testvér akit a gonosz gyötört, az atya érintésére egybõl megszabadult és részt tudott venni a liturgián.
A lelki gyógyulásoknál / szabadulásoknál nagy fontosságot tulajdonítok az atya papi karakterének, amelyet pecsétként hordoz az õ lelkén. Mi világiak, asszem, soha nem vehetjük fel ezzel a versenyt. Hiszem, hogy az ördög lássa ezt a lelki karaktert, lássa Jézus pecsétjét, és ha ez hittel párosul, olyan hatalmas eszköznek bizonyul, hogy egyetlen gonosz lélek sem szegülhet szembe vele.
A másik, lelkileg súlyosan összetört testvér, képes volt felolvasni az olvasmányt szentmisén. Valóságosan kivirágzott. De sok más látható lelki gyógyulás is történt…
Voltak tolókocsisok akik láthatóan remélték gyógyulásukat. A zárómise végével az atya odament hozzájuk és láthatóan szeretett volna segíteni rajtuk, imádkozni értük, de úgy látszik nem ez volt Isten akarata…
Kételyek
A tanítások során, amennyire emlékszem, két alkalommal volt kételyem teológiai szempontból az atya mondanivalójával kapcsolatosan. Ez lehet egy kicsit fellengzõsen hangzik, hogyan jövök én, hogy felülbíráljam egy 78 éves kíváló lelki atya tanítását… Nem errõl van szó: csupán hangosan gondolkodom… ezt megtehetem… Nemde?
Egy adott pillanatban az atya a bûn következményérõl beszélt. Kifejtette a bûn átkos hatását, és hangsúlyozta a vezeklés fontosságát. Itt amikor szétbontotta a dolgokat, eljutott odáig, hogy a bûnnek átkos hatása van a természet elemeire is ( megromlik az ember és a természet közötti kapcsolat). Ezzel nem is lenne baj, de nekem úgy tünt, hogy tagadta, hogy Isten bûtet, és ezt összeegyeztethetetlennek tartotta Isten szeretetével. Vagyis, ha Isten szeretet, õ csupa szeretet, tehát Õ nem bûntethet… A bûn az ami visszaszáll, a mi bûneink bûntetnek minket... Itt aztán már nyilvánvalóvá vált, hogy a bûn átkos következménye egy személytelen negativ, átkos erõ visszahatásaként mutattatik be. Legalábbis én ezt értettem meg…
Ez azért ragadta meg figyelmemet, mert egy magyarországi neves atya is, egy közkedvelt katolikus radio adásban, nem egyebet állitott, minthogy a délkelet-ázsiai tszunami is a bûn közvetlen következménye. Pontosabban, azt állitotta, hogy a régióban felhalmozódott sok bûn, olyan negativ erõteret hozott létre, amely megmozgatta a földet. Ennek az eredménye volt aztán a tszunami amely az eddigi legnagyobb természeti katasztrófát okozta. A kérdésem a következõ: volt egy második 8,3 fokos földrengés is. Az miért nem okozott tszunamit?
Akkor most már hogyan is állunk?
Egyházunk fõigazságként tanítja, hogy : Isten a jókat megjutalmazza és a gonoszokat megbünteti.
Testvéri beszélgetések során feljött az, hogy a Szentírás is tesz emlitést a bûn és a természeti elemek megromlása közötti kapcsolatról. Ilyenek a Rom 8:19-22 és a Ter 3.
Igen ám csak ezek a természeti elváltozások, amelyek az eredeti bûnt követték, nem maguktól történtek, egy személytelen átkos erõ hatására, hanem egy személyes cselekvés következményeként. Ter 3.14-17 Az Úristen így szólt a kígyóhoz: „Mivel ezt tetted, átkozott leszel …Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé … Az asszonyhoz pedig így szólt: „Megsokasítom terhességed kínjait… stb.
Mindebbõl én azt szûröm le, hogy a bûn nem magától fejti ki átkos hatását a természet elemeire mint negativ/átkos erõ, hanem Isten közvetlen, vagy közvetett beavatkozásáról van szó, teremtõ erejû szava által. Azaz, Isten igenis bûntet. De ez a bûntetés egy irgalmas, egy szeretetbõl fakadó bûntetés, hogy az ember megtérjen Õhozzá, hogy élete legyen.
Az egész Jelenések könyve errõl tanuskodik: Isten elküldi angyalait, hogy mindenféle erõkkel ártsanak a földnek és a rajta élõ embereknek, hogy megtérjenek hozzá, hogy életük legyen, és végképp el ne vesszenek. Ezért én, a természeti katasztrófákat Isten figyelmeztetõ súlytásának gondolom, amelyeket angyalai által vitelez ki, hogy az embereket ezáltal magához terelje, és megmentse õket az örök kárhozattól.
Azt a hitet, miszerint a bûn személytelen negativ / átkos erõket hoz létre, amelyek közvetlenül hatnak a természet elemeire, hogy az emberket súlytsák, egyfajat ezoterikus-panteista tévedésnek gondolom, amely ma annyira divatos, hogy sokszor egyházi személyeknél is belecsúszik a tanításokba, prédikációkba.
A lelkigyakorlat gyümölcsei
Számomra nagyon áldásos volt… Meg is emlitettem, hogy nem adott az Úr nekem ekkora kegyelmet 5 éve. Ez olyan volt számomra mint a reciklálás a tanároknál ( agytágító, pontszámszerzés, stb.)
- Megoldhatalannak látszó neheztelések oldódtak meg életemben;
- Sikerült újraértékelni mit és miért csinálok;
- Megtaláltam e lelki békét egy rakás aggódásban;
- Megláttam a célt az igazi lelki gyümölcsök felé;
A lelkigyakorlat nem ért véget még számomra. A dolgok folytatódnak bennem: hogyan teszem gyakorlatban életemben az engesztelést, a vezeklést, hogyan nyilvánul meg életemben a béke, az öröm, stb. Mindez egy folyamat, egy gyógyulás/ lelki növekedés ami idõben valósul meg… Adjon az Úr erõt és emlékezetet, hogy legyen bennem állhatatosság és kitartás!
Végsõ gondolatok
Jó lenne, ha az Úr inditana helyileg is valakiket, hogy hasonló missziókat inditsanak.
Annyira egyszerû mint a pofoncsapás… Egy kis szeretet, egy kis hit, egy kis áldozat …
Nagyon sok ember éhezik erre, várja a szabadulást, a testi és lelki gyógyulást…
Végére, hálát adok az Úrnak, hogy ilyen hitet és bátorságot adott fõméltóságú elõljárónknak, hogy elvállalta ennek a lelkigyakorlatnak megszervezését. Ezzel bizonyitotta, hogy hitben jár és nem látásban… A hite valósággá vált és meghozta gyümölcsét…
Hálát adok az Úr Jézusnak Joseph Bill atyáért, hogy 78 éves korában nem szobája kényelmét keresi, hanem a lelkek üdvösségét. Áldja meg az Úr és adjon neki még idõt és erõt, hogy munkálkodhasson a nagy aratásban...
