Veszedelmes eretnekségek

2012 június 1-én azt mondta a feleségem, hogy különös álma volt az éjjel. A pápával álmodott. Azt álmodta, hogy XVI. Benedek pápa a milánói Scala-ban van, koncertet hallgat, de a Scala páholyai helyett tátongó ablaküregek voltak a rozzant falakban, amelyek ingadoztak és már-már dõltek is le.

Én tapasztalatból tudtam, hogy ha a feleségem valami ilyent álmodik, akkor az a Szentlélektõl van. Itt valami történik az egyházban… Hamar nekiszöktem az internetnek és elkeztem keresni, hogy lám mi a pápa programja. Még én is meglepõdtem, amikor láttam, hogy valóban, aznap, 2012 június 1-én, a pápa koncertre megy a milánói Scalaba.
 

 

Azt értettem, hogy a düledezõ falak az Egyház veszélyes állapotát szimbolizálják, de arra, hogy ilyen nagy méretû az egyház omladozása, csak később derült fény. Egyre gyorsabb ütemben érkeztek a hírek mindenféle botrányokról a világ több részegyházából: az USA-ból, dél-amerikából, Írországból, Ausztráliából stb. Aztán jött az IOR ( vatikáni bank) körüli zûrzavar, meg a pápai komornyik árulása. Ez a belső ember ( azóta már elhunyt), több mint 3000 dokumentum másolatát juttatta ki a Vatikánból. Kikkel és kiknek?... Aztán nemsokára jött a pápa lemondása… Egészségi okból? Na ná! Ki birná idegekkel, ezt a sok szörnyûséget? Ki birná felvenni a harcot ezzel a sok árulóval? Jól tette, hogy lemondott… Majd az Úr intézkedik más eszközökkel…

Azóta új pápánk van, új vizióval és egy rakás botránnyal. Elõbb voltak a megvitatások, aztán a zsinatok, aztán a paradigmaváltások, aztán a doktrina változtatások, aztán meg eljutottunk a probléma gyökeréig. A probléma gyökere pedig lényegében nem más, mint az Úrtól és az Õ tanításától, törvényeitől való elpártolás, amelynek egyenes következménye a homoszexualitás döbbenetes térhódítása. Amint Szent Pál megírta: mivel elhagyták Istent, Isten átadta õket szenvedélyeiknek:

(Róm 1:26-27) Ezért Isten átadta őket gyalázatos szenvedélyeiknek. Asszonyaik ugyanis elcserélték a természetes érintkezést a természetellenessel. Hasonlóképpen a férfiak is, elhagyva a természetes együttélést az asszonnyal, egymás iránt gerjedtek vágyra, férfiak férfiakkal ocsmányságot műveltek; és így elvették eltévelyedésük illő bérét.

Az amerikaiakkal nem lehet packázni. Ők az innen elûzötteknek, deportáltaknak, kivádorotaknak és függetlenségi háború gyõzteseinek leszármazottjai. Ezért õk ma is fegyvert viselnek, mindenkivel szembeszállnak, még az egyházzal ha kell is és rendet csinálnak. Ez történt a pennsylvaniai világi hatóságok tényfeltáró jelentésével is, ahol napvilágra hoztak mindent. Ez egy olyan történelmi pillanat, amely tszunami módjára fog végigsöpörni az egész egyházon. Bíborosok, püspökök, egész egyházmegyék fognak bukni amerikában és nemcsak… Csak figyeljünk Németországra...

Megérett az idő, mert a közembertől a papig, a paptól a püspökig, a püspöktõl a bíborosig, mindenki csak a vagyont és az élvezetet keresi. Nehéz, kegyetlen, lelketlen idõket élünk...

(2 Tim 3:1-5) Tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők következnek. Az emberek önzők, kapzsik, elbizakodottak, kevélyek, szüleik iránt engedetlenek, hálátlanok, istentelenek, szeretetlenek, összeférhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, kegyetlenek, lelketlenek, árulók, vakmerők és felfuvalkodottak lesznek. Inkább az élvezetet keresik, mint az Istent; a jámborságnak a látszatát még megtartják, de a lényeget megtagadják. Kerüld az ilyen embereket.

Azok akiknek a hitet és a  krisztusi tanítást kellene átörökíteniük, veszedelmes eretnekségeket csempésznek be a Tanítóhivatal tanításába. Megmásítják a katekizmust, az egyházi törvénykönyvet és a zsinati szent dokumentumokat, hogy a tanítást a saját romlott életükhöz igazítva, önmagukat igazolják. Ezekben a igékben Szent Pál nem az egyszerû krisztuskövetõkre gondol elsõsorban, hanem azokra akik az apostolok nyomdokaiba lépnek.

(2 Pét 2:1) De voltak a nép körében hamis próféták is, mint ahogyan közöttetek is lesznek hamis tanítók, akik veszedelmes eretnekségeket fognak közétek becsempészni. Ezekkel megtagadják az Urat, aki őket megváltotta, így gyors pusztulást hoznak magukra.

Nekünk arra kell törekedjük, hogy visszatérve az egyház rég megalapozott tanításához és hagyományához, megmaradjunk mint szent maradék. A romlást nem tudjuk megállítani, de tudunk küzdeni a szentek hitéért, hogy azoknak, akik tiszták, választottak, továbbadjuk a hitet és az igazságot.

(Jud 1:3-4) Szeretteim, miközben minden igyekezetemmel azon fáradoztam, hogy közös üdvösségünkről írjak nektek, szükségesnek láttam, hogy ezt az intést megírjam: küzdjetek a hitért, amely egyszer s mindenkorra a szentekre bízatott. Mert belopóztak közétek bizonyos emberek, akiknek az ítélete régóta meg van írva: istentelenek, akik a mi Istenünk kegyelmét kicsapongásra használják, és a mi egyedüli uralkodónkat és Urunkat, Jézus Krisztust megtagadják.

Ennek a mai elpártolásnak, ami nem más, mint Isten törvényeitõl, az igazságától és az isteni tanításától való gyökeres elpártolás, meg kell történnie. Nem tudjuk és nem is kell megállítanunk ezt, mert mindez meg van írva és be kell következnie.

(2 Thessz 2:3-4) Semmiképpen meg ne tévesszen valaki titeket, hiszen előbb be kell következnie az elpártolásnak, és meg kell mutatkoznia a bűn emberének, a kárhozat fiának, az ellenségnek, aki mindenek fölé emelkedik, amit Istennek és szentnek neveznek. Sőt, Isten templomában foglal majd helyet, és istennek akar látszani.

Sokan teszik fel a kérdést, hogy miként értette az Úr Jézus, amikor azt igérte, hogy megõrzi a péteri sziklát és az Egyházat (Mt 16:18)? Nem tudjuk pontosan, de ha megígérte, akkor biztosan megtartja. Ha az Antikrisztus, a kárhozat fia, átveszi a spirituális hatalmat, akkor lehet, hogy a szentszék is egy nagy megpróbáltatáson fog keresztülmenni, amint az egész egyház is... Az egyház végsõ megpróbáltatásairól a katekizmus is említést tesz:

KEK 769 "Az Egyház (...) csak a mennyei dicsőségben válik majd tökéletessé", [185] Krisztus dicsőséges eljövetelekor. Addig "az Egyház zarándokútját járja a világ üldözései és Isten vigasztalásai közepette". [186] Itt a földön tudja, hogy számkivetésben van, távol jár az Úrtól, [187] és az ország teljes eljövetelére vágyakozik, az órára, "amikor Királyával a dicsőségben egyesül". [188] Az Egyház és általa a világ beteljesedése a dicsőségben csak nagy megpróbáltatások árán valósul meg. Akkor majd "az összes igazak Ádámtól, az igaz Ábeltől az utolsó választottig mind összegyűlnek az Atyánál az egyetemes Egyházban".

Jómagam is azt látom megoldásnak, hogy vissza kell térni oda, ahol eltévedtünk. Elõ kell venni a régi zsinati dokumentumokat és katekizmusokat. Szerintem II. Vatikáni Zsinat nem volt teljesen téves és nem kell kiönteni a babát a mosdóvízzel, de annak alkalmazása katasztrofálisnak bizonyult. Ez nem jelenti azt, hogy konzervativok vagy fundamentalisták vagyunk. Nem, mi csak normális krisztuskövetõk akarunk lenni, akik igazságban járnak és nem szédelegnek mindenféle progreszív tévelygés szerint.

Ima: Urunk Jézus! Úgy tűnik bármit teszünk, bármerre lépünk, tévedünk. Add meg nekünk a bölcsesség lelkét, hogy felismerjük feladatunkat a mostani nehéz időkben. Ámen.

 

Az istálló

Nagynéném férje, Sanyi bácsi, soha nem járt munkába. A kommunizmus ideje alatt abból élt, hogy folyamatosan kivállalt egyszerre négy bikaborjút, azokat felnevelte, majd leadta a kollektívának. Ebbõl elég jól keresett...

Sanyi bácsi, élete minden napján, reggel felkelt, megmosakodott, felöltözött, reggelizett és ment hátra az istállóba a borjúkhoz. Aztán egész nap gazdálkodott, hogy az állatok élelmét elõteremtse. Gyerekkoromban, hétköznap, Sanyi bácsit csak így ismertem.  Amikor hozzájuk mentem, gyakran a hátsó kiskapun mentem be és ilyenkor mindig megkerestem õt az istállóban. Õ mindig kedvesen fogadott és vidáman beszélgetett velem.

Az istálló, enyhén szólva, nem volt tiszta… Ha teniszcipõben voltam, igencsak kellett vigyázzak, hogy hová lépek, nehogy ganés legyen a cipõm. Egy alkalommal egy olyan deszkára léptem, amely korhadt volt. Az besüppedt a súlyom alatt és a padló alól feltörõ ganélé belefolyt a cipõmbe. Borzasztóan büdös és utálatos volt…

Egy idõ után visszatérõ álmom lett, hogy bemegyek ebbe a borzasztóan ganés istállóba és ott lépegetek iszonyodottan, arra vigyázva, hogy nehogy összekenjem magam. Aztán, ahogy teltek az évek az istálló és annak helyszíne különbözõ formákat öltött álmomban. Egy idõ után az istálló kezdett kevésbé ganés lenni és ekkor már szivesebben, érdeklõdéssel léptem be, hogy körüljárjam. Az utolsó ilyen istállós álmomban már az volt, hogy az istálló teljesen tiszta volt, olyan, mintha egy lakás lenne… Nem volt benne sem állat, sem ember, látszott rajta, hogy már elvégezte benne munkáját a gazda és többé már nem lesz ott piszok. A falakon és a deszkákon már csak sejteni lehetett, hogy egykor ganésok voltak, de ez leginkább egy múzeumhoz hasonlított...

Az álom mondanivalója, hogy mi emberek, mindnyájan beleszületünk test szerint egy bûnös állapotba, amelyet öröklünk a családunkban. Ebben a bûnös állapotban benne van, az õsbûn hatásától kezdve, a családfa generációs bűneinek minden tisztátalasága. Tisztátalan nedvek dolgoznak mindnyájunk testében, lelkében, akár egy istállóban… Amint Isten fogadott fiaivá leszünk, a keresztség és a bérmálás szentségei által, Isten, az Õ Szentlelke által, elkezdi bennünk megtisztításunk hosszantartó munkáját:

(1 Kor 6:9-11) Vagy nem tudjátok, hogy a gonoszok nem részesülnek Isten országában? Ne ámítsátok magatokat: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem kéjencek, sem férfiakkal paráználkodó férfiak,  sem tolvajok, sem kapzsik, sem iszákosak, sem átkozódók, sem rablók nem részesülnek Isten országában. Bizony, ilyenek voltatok néhányan; de meg lettetek mosva, megszentelést nyertetek, és megigazultatok az Úr Jézus Krisztus nevében, a mi Istenünk Lelke által.

Honnan van az istálló hasonlat?... Ha mi Istent olyannak képzeljük el, mint egy embert, mint pl. egy jó gazdát, akkor mi, akik végtelenül alacsonyabbrendûek vagyunk Nála, olyanok vagyunk, mint a pl. a marhák, amelyeknek enni ad a gazda az istállóban. Ez a lét és értelmi szintkülönbség Isten és ember között említve van a szentírásban is...

(Iz 55:9) Mert amint magasabbak az egek a földnél, akképen magasabbak az én útaim útaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál!...

A mi feladatunk megérteni Isten gondolatait a Szentlélek segítő kegyelmével, megismerni az Õ akaratát és Vele közremüködni. Ne legyünk olyanok, mint a marha, amely alól a gazda állandóan pucolja a ganét, de az folyton odapiszkol. Ha a mennyei Atya folyamatosan tisztít minket, hogy pályafutásunk végén teljesen tiszták és szentek legyünk, akkor mi müködjünk közre a mennyei Atyával önmagunk megszentelõdésén...

Hasonló a kovászhoz

(Lk 13:20-21) Majd ismét szólt: Mihez hasonlítsam az Isten országát? Hasonló a kovászhoz, amelyet fogott egy asszony, és belekevert három mérce lisztbe, míg végül az egész megkelt.

Az evangelizáció és az egyház megújulása nem jöhet létre csak szavakkal, csak igehirdetésekkel és tanításokkal. Az egyház, mindig, csakis tagjainak személyes életszentsége által újult meg. Tehát nem az az elsõrendű, hogy mit mondunk, hanem az, hogy mit cselekszünk, miként élünk.

(Mt 7:24-27) Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló a bölcs emberhez, aki kősziklára építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, tomboltak a szelek, és nekirontottak annak a háznak, de nem dőlt össze, mert kősziklára volt alapozva. Aki pedig hallja tőlem ezeket a beszédeket, de nem cselekszi, hasonló a bolond emberhez, aki homokra építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, tomboltak a szelek, és beleütköztek abba a házba; és az összedőlt, és teljesen elpusztult.

(1 Ján 3:18) Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és igazsággal.

(Jak 226) Mert ahogyan a test halott a lélek nélkül, ugyanúgy a hit is halott cselekedetek nélkül.

Az evangéliumi életvitellel, az életszentséggel való tanuságtételnek van egy titokzatos törvényszerűsége. Lassan és csendben, a jó példa átragad a szent életû ember környezetére, amint a fa is észevétlenül nõ mellettünk vagy a tészta is észrevétlenül kel meg az edényben. Mivel egy test vagyunk, egyazon szõlõtõnek ágai, ezért az egyik tag életszentségének jó nedve átszivárog a többi tagba is...

(Mt 5:48) Ti azért legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes.                                                 

Az obiektív valóság

Az obiektív valóság az, hogy a lelki fejlõdésben a látomások, a bensõ hangok, a karizmák másodlagosok. Ami igazán számít, az az erények gyakorlása...

Az erényekrõl sokan sokfélét mondanak, de nekünk valahol el kell kezdenünk, mert egyszerre nem lehet mindent megvalósítani. Ehez jó útmutatás ad az Úr Jézus a hegyi beszédben. A hegyi beszédben, kapunk tömören:
a). 3 gyakorlati feladatot;
b). 3 életprogramot.

a). Amit gyakorolnunk kell:
- a mindennnapi bensõséges ima ( Mt 6:5-6);
- a gyakori böjt ( Mt 6:16-18);
- a nagylelkû alamizsnálkodás ( Mt 6:1-4).

b). Ami életprogramunk kell legyen:
- a békességre való törekvés ( Mt 5:21-26);
- a tisztaság megõrzése ( Mt 5:27-32);
- a szegénység kedvelése ( Mt 6:19-21).

Ha ezek megvannak, akkor tovább lehet lépni és van ahová, mert az erények sora igen hosszú...

A szent

 

 

Ima: Az aratnivaló sok de a munkás kevés. Küldj Uram munkásokat aratásodba. Ámen.

Krisztus katonái

Aki érte a kommunizmust Romániában, annak nem kell magyarázni milyen volt május elseje vagy agusztus huszonharmadika. Ez a két nap nagyjából egyforma volt minden évben és arról szólt, hogy az összes gyárat és iskolát kivezényelték “felvonulni”.  Akik nem érték ezeket az idõket, nem tudják mit jelent az, hogy “felvonulni”. Képzeljék el, hogy reggel, úgy nyolc óra tájt, gyülekezni kellett minden gyárnak, iskolának, sportegyesületnek, egységnek, szekciónak, mûhelynek, osztálynak, stb. egy bizonyos, helyen, utcaszakaszon, amelyet a pártos elvtársak elõre kijelöltek. A dolgozók zászlókkal, címeres, feliratos táblákkal, Ceausescu képekkel, míg a diákok “pionír” ( úttörõ) ruhában, fehér ingben, piros, tricolor szegélyû kendõkkel a nyakunkban sokarkoztak.

Ilyenkor annyi volt a nép a városban, mint mostanság a csíksomlyói búcsúkor. Alig lehetett mozogni az utcákon. De amúgy se szabadott elmenni a csoportunktól, osztályunktól. Ilyenkor mindig szomjasok voltunk és a legrosszabb az volt ha valakire rájött a “nagy dolga”. Akkor aztán futtunk, hogy bekérenzünk valahová “vécére”.

Ezekben a felvonulásokban az volt a pláne, hogy rengeteget kellett állni és várni egy helyben, míg aztán valamikor dél fele sorra kerültünk mi is, hogy felvonuljunk a “tribün” elõtt. Addig csak álldigáltunk felsorakozva és sóhajtozva és nem tudtunk semmit, nem láttunk semmit. Nem nagyon szabadott beszélgetni se, mert a tanárok akkor megszidtak. Elõlrõl is ritkán jutott hátrafele valamiféle hír. Így hát csak egyet dolgot tudtunk: várni kell és remélhetõleg délután egy óra fele szabadulunk…

Amikor aztán szóltak, hogy sorra kerültünk, kihúztuk magunkat és a lehetõ legnagyobb rendben próbáltunk felvonulni. Amikor a tribün elõtt vonultunk el, arra kellett fordítanunk mindnyájan egyszerre a fejünket. Ekkor, néhány pillanatra, megláthattuk a három emeletes, vörösvászonos tribünt. Ott diszelgett rajta a címer, a sarló s a kalapács, az elvtársak képei, meg a Ceausescu-t és a pártot éltetõ felíratok. Egy rövid ideig láthattuk a nagy elvtársakat, nagy tisztisapkás, vállcsillagos ezredeseket meg a helyi kiváltságos elvtársakat, akiknek nevét mindenki kivülrõl fújta. Aztán, ahogy elvonultunk a tribün elõtt, a következõ utcában már szét is széledtünk. Eleget nyújtozódtunk, bámészkodtunk visszafele, de a magas felnõttek miatt, nem sokat láthattunk.

Felnõtt koromban, egy idõ után, visszatérõ álmom lett, hogy ilyen felvonulásos napokat álmodjak. Volt, hogy csak a tömeget láttam az utcákon. Volt, hogy jöttem-mentem a tömeg  között. De volt, hogy láttam a fõ helyeket, a fõ-fõ hatalmasságokkal. Ezek mind olyan tiszti ruhába voltak, mint a legrangosabb tábornokok.  Nagyok voltak, tekintélyesek, hatalmas tiszti sapkákkal, nagy csillagokkal a vállaikon és a mellük telis-tele volt mindenféle kitüntetésekkel. Nagy komolysággal, tekintéllyel és méltósággal álltak ott a fõhelyen és tudni lehetett, hogy valaki nagyon fontos személyre várnak, aki sokkal, de sokkal nagyobb náluknál…

Késõbb aztán magamat si katonaruhában kezdtem álmodni. Voltam katona, de ismét katona voltam, bent a kaszárnyában. Sötétben és félhomályban, mezõkön jártam más katonákkal és láttam a náci hadsereghez hasonló ellenséges katonákat. Majd volt, hogy egyfajta polgárháború közepén találtam magamat. Majd késõbb embereket menekítettem autókkal, ahogyan a zsidókat menekítették a második világháborúban a németek elõl. Volt, hogy teherautókra, dubákba tuszkoltam embereket, akiket mentettem az ellenség elõl. Emlékszem még arra is, hogy az utolsó autóról lepottyant egy kis csonka-bonka emberke. Az autó már elindult, õ meg próbált visszakapaszkodni. Én megragadtam az emberkét, visszagyömöszöltem a dubába és rácsuktam az ajtót.

Mit jelentsen ez? Számomra azt jelenti ez az álom, hogy a tömeg Isten népe, az Egyház. A fõ-fõ helyen lévõk, azok Isten angyalai és szentjei. Akire õk várnak, az néppel együtt, az az Emberfia, Jézus Krisztus, a mi Megváltónk és Királyunk. Isten népe ki van téve az ellenség támadásának. Az ellenség célja pedig meggátolni, hogy az emberek eljussanak az üdvösségre. Mi, akiknek van hitünk és akarjuk szolgálni Krisztust, akarjuk építeni Isten országát, Krisztus katonái vagyunk. A feladatunk az, hogy lelkeket mentsünk, kicsit és nagyot, daliást vagy csonka-bonkát... A lelkek várnak ránk, hogy megmentsük õket és sok ember szabadulása rajtunk múlik…

(1 Kor 15:24-26)  Azután következik a vég, amikor is (Krisztus) átadja az Istennek, az Atyának az uralmat, miután minden felsőbbséget, hatalmat és erőt megsemmisített. Addig kell ugyanis uralkodnia, amíg ellenségeit mind lába alá nem veti. Utolsó ellenségként a halál semmisül meg, hiszen „mindent lába alá vetett”.

Ima: Uram Jézus, hála és dicséret Neked, hogy mi is katonáid lehetünk és részt vehetünk üdvöségszerzõ  küzdelmedben. Ámen.

 

 

 

 

A sértõdöttség gonosz lelke

A minap egy mulatságba voltam és egy idõ után nagyon lehangolt lettem, de nem tudtam pontosan, hogy miért. Úgy éreztem, kirekesztett vagyok és minden korábbi sérelmem eszembe jutott. Egy idõ után csak ültem egymagamban és senkivel sem beszélgettem, senkit sem köszöntöttem. Próbáltam táncolni is, de nem ment. Aztán csak azt éreztem, hogy nincs ott mit keresnem és hazamentem…

Sokat gondolkodtam, vajon mi lehetett az oka ennek a szomorúságnak, de nem jöttem rá. Máskor is éreztem még ezt közösségben, pl. lelkiségi csoportban, szülõértekezleten vagy gyülésen: én, akit annyiszor kirekesztettek, megvetettek, igazságtalanul félretettek… Valami ott mocorgott bennem, hogy van is okom erre az érzésre, de van is benne egyfajta eltúlzott önsajnálat, bénaság…

Másnap fáradt voltam a mulatságtól és egy pillanatra elaludtam.  Néhány kép erejéig azt álmodtam, hogy két ujjal, a mutató és a hüvelyk ujaimmal, felkarjaitól összecsípve, fogva tartok valamiféle kis törpét, akár egy cserebogarat a szárnyaitól megragadva. A kistörpe fejét leszegve hallgatott és begubózott, mint egy denevér.

Nemsokára megszólalt a mobilom és amikor felébredtem, azt éreztem, hogy az a kistörpe még mindig ott mocorog jobb markom diónyi üregében. Többször volt már, hogy miután megébredtem, az álmom folytatódott egy-két perc erejéig fizikai érzérsekkel ( ízekkel, bizsergéssel, örömmel, fájdalommal, stb.).

Josip Loncar horvát evangelizátor kiemeli írásaiban, hogy Isten gyakran közöl velünk álomban, mert álmunkban, képekben, jobban el tudjuk viselni és jobban be tudjuk fogadni mondanivalóját. Szerintem ez az álom egy segítség volt számomra. Felvilágosított arról, hogy a sértõdöttség gonosz lelke megmérgezte hangulatomat, de nemcsak most, hanem már sokszor korábban is. Kicsiny ördög ez, de igen hatékony, mert meg tudja mérgezni az ember kedélyét, hogy önsajnálatba essék, megbénuljon lelkileg és önmagának rontsa el azokat az alkalmakat, amelyek egyébbként boldogan és vidáman telhetnének.

Ima: Hálát adok az Úrnak a megvilágosító kegyelméért és ellene mondok Jézus Krisztus szent nevében a sértõdöttség gonosz lelkének. Ámen.

 

 

 

Borzasztó...

Amikor elkezdtem járni a lelkiségi közösségbe, 1998-ban, volt ott egy lány, akit egyrészt nagyon kedveltem, mert rendkívül vidám, barátságos teremtés volt és buzgó is a maga módján, de másrészt volt benne egyfajta zakotaság, nyughatatlanság. A közösségben úgy lett megkülönböztetve, mint zűrzavart okozó tag, akit lehetőleg távól kell tartani mindenféle szolgálattól.

Ez így is volt, mert hát hol ebbe a közösségbe járt, hol abba, hol ez nem tetszett neki, hol az... A  későbbiekben, valóban, az élete is zűrösen alakult. Hozzáment egy elvált férfihoz, akitől lett egy gyereke, de közben közösséget, karitatív szolgálatot  szervezett, aztán megint elvált és most egyedül neveli a gyermekét.

Ő volt az, aki komolyan hirdette azt a próféciát, hogy rövidesen olyan idők jönnek az egyházban, hogy a templomokba behatol a szentségtörés, az orcátlan szemérmetlenség, olyannyira, hogy félmeztelenül fognak táncolni az oltár előtt. Akkor hittem is, meg nem is, amit mondott. Gondoltam, hogy ez meg fog történni, de ki tudja mikor... S lám, már be is teljesedett, amit ő akkor mondott. Ebből is látszik, hogy egy próficia nem attól igaz, hogy a profétának mennyire szent az élete. Onnan tudjuk meg, hogy egy prófécia igaz, amikor az beteljesedik. És azt figyeltem meg, hogy a nagy horderejű próféciák általában 10-20 év múlva teljesednek be...

Németországban minden össze van gabalyodva. Most már nemcsak, hogy az elváltakat részesítik szentáldozásban, hanem az egynemű párokat is megáldják a templomban. Ugyanakkor, együtt áldoznak a szentmisén a protestánsokkal és lásd, a minap, bohóckodó táncokat lejtettek miniszoknyás lányokkal az egyik németországi templomban.

Dekadencia, hitehagyás, szentségtörés, Isten szemtelen megvetése és kigúnyolása... A gonoszság teljesen elhatalmasodott. Csak azt az egyet felejtik el, hogy Isten nem hagyja, hogy gúnyt űzzenek Belőle. Aki lerombolja Isten házát, azt Isten is lerombolja...

(1 Kor 3:17) Aki lerontja az Isten templomát, azt Isten elpusztítja. Isten temploma ugyanis szent, s ti vagytok az.  

(Gal 6:7-8)  Ne áltassátok magatokat: Isten nem hagy magából gúnyt űzni! Amit az ember vet, azt le is aratja. Aki tehát testébe vet, testéből is arat majd romlást; aki pedig lelkébe vet, lelkéből arat örök életet.

 

 

Bolondmise a templomban

Techno zene, tánc a templomban

 

 



Az Úr figyelmeztet

Az Úr kegyelmébõl, a jubileumi esztendõben, eljutottam egy lelkigyakorlatra egy közeli városba. A sors úgy hozta, hogy az ottani közösségi vezetõ házában kaptam szállást, ahol ugyancsak el volt szállásolva a lelkigyakorlat vezetõje.

Ilyenkor, esténként, a szabad idõben, mindig nagyon jó lelki beszélgetések szoktak kialakulni. Ez volt az a része a kurzusoknak, lelkiségi táboroknak, amelyet a leginkább élveztem. Itt viszont a dolog nem így alakult... A lelkigyakorlat vezetõje, akit már ismertem és akivel már szerveztem együtt egy lelkiségi kurzust, igencsak furcsán viselkedett. Cinikus volt, ugratott, kötekedett, s amikor én megrökönyödve néztem rá, akkor elkacagta magát és viccnek állította be az egészet. Egyik este aztán odáig ment, hogy egy látomást osztott meg velem, amelyet, õszerinte, velem kapcsolatosan kapott lélekben. A kép amelyet elém tart, zavaros volt, visszataszító és egyáltalán nem érintett meg. Nem éreztem egyáltalán úgy, hogy azok a dolgoknak, amelyeket megoszt velem, közük lenne hozzám...

A lelkigykorlat alatt a kantinban ebédeltünk. Utolsónak mentem be a kantinba és elsõnek adtam le a tálcámat a mosogatóba. Amikor ez másodszor is megtörtént, éreztem, hogy ennek jelentõsége van. Azt éreztem, hogy én vagyok a kuszuson az, aki leghamarabb befogadom a kurzus lelki táplálékát.

Amint eljutottunk a lelkigyakorlat csúcspontjához, egyszer csak hallom, hogy ez is, meg az is, lelki vezetõt választ magának. Hoppá! - gondoltam... Élelmes kell itt lennem... Én is választok magamnak egy lelki vezetõt. Ugy is lett... Az ebéd alkalmával odatelepedtem a tálcámmal a lelkigyakorlat vezetõje mellé és egyhamar megkértem, hogy legyen az én lelki vezetõm. Õ, a várakozásommal ellentétben, nem fogadta kérésemet kegyesen, kedvesen, hanem inkább fontoskodva, egyfajta követelménnyel és arroganciával. Aztán végül, valahogy csak elfogadott, de kikötötte hogy csak addig, amig nagyobb nem leszek mint õ a lelkiség vezetõségének hierarchiájában, mert hát a pápának sem lehet lelki vezetõje, valaki kisebb rangú, aki korábban lelki vezetõje volt... Én erre csak úgy rácsodálkoztam. Hogy jön ide a pápa, meg ez a rangkérdés?... De én olyan vagyok, hogy nem vonom le azonnal a következtetéseket, hanem idõt hagyok a dolgoknak, hogy érjenek be.

Eltelt a nap és akkor éjjel egy álmom volt. Azt álmodtam, hogy ott vagyok abban az épületben, ahol a lelkigyakorlat folyt, de egy másik teremben, amely zárva volt. A terem teljesen üres volt, csak egy szék állt a terem közepén. Amint a székre tekintettem, azt láttam, hogy egy ember ül a széken, és jól oda van kötözve a székhez, mint egy fogoly, akit elrabolnak és meg akarnak kínozni. A borzasztó az volt, hogy az embernek hiányzott a feje, a vállai és a mellkasának felsõ része. Amint jobban megnéztem, láttam hogy a hiányzó részeit leették róla. Világosan látszottak a harapások nyomai. Amint körbejártam ezt a szörnyûséget, a fogam hegyével én is megkóstoltam, hogy milyen az íze. Igencsak utálatosnak és borzasztónak találtam... Eldöntöttem, hogy én többé soha...

Amikor felébredtem, éreztem, hogy el vagyok telve Lélekkel és még a bõröm is bizsergett. Rögtön tudtam, hogy mit jelent az álom. Figyelmeztetés volt, hogy az azelõtti napon tett lépésem nem volt jó. Nem jó lelki vezetõt választottam. Én hallgattam minderrõl, és forgattam a szívemben a gondolataimat, érzéseimet. Imádkoztam, hogy megértsem a miértjét ennek az egész dolognak.
Ekkor ezt a igerészt kaptam:
(Ez 34:3-4) A tejet megettétek, és a gyapjúval ruházkodtatok, a hízottat megöltétek; a nyájat nem legeltettétek. A gyöngéket nem erősítettétek, és a beteget nem gyógyítottátok, s a megtöröttet nem kötözgettétek, s az elűzöttet vissza nem hoztátok és az elveszettet meg nem kerestétek, hanem keményen és kegyetlenül uralkodtatok rajtok;
(Mik 3:2-3) Ti gyűlölitek a jót, és szeretitek a rosszat! Lenyúzzátok az emberekről a bőrt, és csontjaikról a húst. Ti megettétek népem húsát, lenyúztátok róluk a bőrt, csontjaikat összetörtétek és feldaraboltátok, mint a húst, amely fazékba vagy bográcsba kerül.

Ettõl arrafelé, a dolgot függõben hagytam. Teltek az évek és lassan bebizonyosodott, hogy amit a Szentlélek mutatott álmomban, az mind igaz. Elõbb jelentkeztek az igaz hittõl való elpártolások, aztán jött az anyagiasság, a vallásosságból való pénzcsinálás, aztán jött az intrika, a nagyravágyás, a hatalmi pozícióért való harc és jön az sárga irigység, a kapzsiság meg a képmutatás. Nagyon beszédes volt számomra az a foto, ahol világiak, akik valakiknak képzelik magukat, lelkiségi társaik között, karosszékeken trónolva pózolnak, holott még egy pápa is, amikor fotót készít munkatársaival, állva helyezkedik el közöttük. Itélkezés ez?.. Nem, csak megfigyelés...

Óvakodjatok! Vigyázzatok, hogy kire bízzátok rá a lagnagyobb kincseteket, a lelketeket és a szíveteket. Sokaknak csak "kliensek" vagytok és a pénzeteket elkérve bocsájtják áruba lelketeket és üdvöségeteket. Megbízható lelki vezetõt találni manapság "misson imposibble"... Inbább mindenki imádkozzon, hogy adja meg neki az Úr a bölcsesség lelkét, mert az Úr maga jön el és legelteti az Õ nyáját.
(Ez 34:11- 16) Mert így szól az Úr Isten: Ímé, én magam keresem meg nyájamat, és magam tudakozódom utána. Miképen a pásztor tudakozódik nyája után, a mely napon ott áll elszéledt juhai között; így tudakozódom nyájam után, és kiszabadítom őket minden helyről, a hova szétszóródtak a felhőnek s borúnak napján. És kihozom őket a népek közül s egybegyűjtöm a földekről, és beviszem őket az ő földjökre, és legeltetem őket Izráel hegyein, a mélységekben s a föld minden lakóhelyén. Jó legelőn legeltetem őket, és Izráel magasságos hegyein leszen akluk, ott feküsznek jó akolban, s kövér legelőn legelnek Izráel hegyein. Én magam legeltetem nyájamat, s én nyugosztom meg őket, ezt mondja az Úr Isten; Az elveszettet megkeresem, s az elűzöttet visszahozom, s a megtöröttet kötözgetem, s a beteget erősítem; és a kövéret s erőset elvesztem, és legeltetem őket úgy, mint illik. 

Ima: Hála neked Uram, hogy amikor vakon tapogatóztam, megóvtad lábamat a tévelygõ utaktól és a helyes útra tereltél. Ámen.       

                                                  

Mennyei kórus

Valamelyik esztendõben, névnapom reggelén, azzal ébredeztem, hogy álom és valóság között, valami kóruséneket hallok. Figyeltem a dallamot és a hangokat. Csodálatosan szép volt. Mintha ezer meg ezer énekes énekelt volna, egyfajta ciklikusan ismétlõdõ áriát. Az volt a sajátossága, hogy habár az ének dallama folyton ismétlõdött, mindig fennnebb és fennebb emelkedett. De annak ellenére, hogy fennebb és fennebb emelkedett, a hang nem vékonyodott, hanem ugyanolyan volt, mint a korábbi ciklus. Ez hasonlatos egy rugószerû spirálhoz, amelyen körbe és felfele halad egy fénypont és egy kereten keresztül figyeljük azt. A fénypont mozgása ugyanolyannak látszik mindig a keretben, körbe-körbe forogva, de a keret mindig emelkedik...

Amikor felébredtem, még percekig világosan csengett bennem a dallam. Elénekelhettem volna, lekottázhattam volna, ha tudnék kottázni. De amint elkezdtem tevékenykedni, egy pillanat alatt elillant. Ez volt életem egyik legszebb reggele...

 

Lelkiségi elitizmus

A lelkiségek az Egyház virágoskertje. Aki a lelkiségek ellen van, az lehet bárki, nem tapasztalta meg a Szentlelket, szûk szívû és korlátolt elméjû ember. Ugyanakkor, egyszer azt mondta nekem valaki, és jogosan, hogy nem szereti a lelkiségi embereket, mert egyfajta vallásos magasabbrendüséget tanusítanak. Ez viszont igaz...

Sajnos, a kezdeti gyermeki állapot után, egyes lelkiségi tagok kinõtték magukat, mintha valakik lennének. Úgy viselkednek, mintha kiváltságosak lennének, sõt lelkiségüket egyfajta mini-egyháznak tekintik, ahol nekük nyájuk van és legelõjük... Ez a lelkiségi elitizmus... Odáig mennek, hogy lelkiségüket, az egész Egyházra kiterjedõ, hatással biró folyamatnak tekintik. Hát mielõtt ezt bizonygatnák, jobb lenne szétnézniük a lelkiségükben, hogy van-e szent a soraik között...

Ki a nagyobb?

Errõl már az apostolok is vitatkoztak, de az Úr Jézus hamar lehűtötte õket. Az a nagyobb, az elsõ, aki mindenkinek a szolgája (Mt 20:26; Mk 10:44). Vagyis aki látszólag a legkisebb, az a a legnagyobb...

Az angyali üdvözletben, de még akár filmekben is megfigyelhetõ, hogy nem az a nagyobb, aki erõsebb, nem az a nagyobb, akinek nagyobb a rangja, hanem az, aki jobban szeret és akinek nagyobb méltóságot adnak. Gábor arkangyal milyen hatalmas és mégis meghajolt Mária elõtt, mielõtt átadta neki Isten üzenetét. Hiába van valakinek nagyobb hatalma és ereje. Az a nagyobb, aki jobban szeret és aki szeretetbõl vállalja a legnagyobb áldozatot is...

Vigyázzunk! Még csak odapillantani se szabad a hatalom, az erõ, a pozíció, a gazdagság és az elismertség irányába. Ezek után csak a balgák sóvárognak. Aki ismeri az Úr Jézust és közel akar kerülni Hozzá, az a legutolsó helyet keresi, arról a helyről szeret mindenkit és ottan várja eljövendõ dicsőségét...

Vigyázz a formákra

Igaz, hogy elsõsorban az ember bensõ, lelki szépsége a fontosabb. Igaz, hogy Isten elõtt a tiszta szív és az igaz lélek számít. Ugyanakkor, nem elhanyagolható a külsõ forma sem. Sõt, mivel lényünk a test és a lélek egysége, ezért a külsõnk a bensõnket kell tükröznie és fordítva, az összeszedett külsõnk, jó hatással van a bensõnkre is...

Ezért az öltözetünk, a frizuránk, az ápoltságunk, beszédünk, gesztusaink, nevetésünk, viccelõdésünk, testtartásunk, kézfogásunk, mind sugározzanak udvariasságot, finomságot, melegséget, jólneveltséget, műveltséget, összeszedettséget és kimértséget. Ragaszkodjunk a formákhoz mindig és mindenkor. Ahogyan valaki egyszer mondta: még az ágyban is legyünk összeszedettek. Ragaszkodjunk a formákhoz akkor is, amikor ezt senki sem teszi, akkor is amikor nincs akinek vagy akiért, akkor is, amikor csupa modortalan, barbár ember vesz körül. Ragaszkodjunk a formákhoz, akkor is, amikor magunkra vagyunk. Váljon a jó modor vérünkké... Jusson eszünkbe, hogy hátha a kulcsjukon, vagy egy titkos kamerával figyelnek... De jusson eszünkbe, hogy maga az Úr mindig lát minket és az Õ angyalai is. Tudnak a mi lefekvésünkrõl, felkelésünkrõl, leülésünkrõl és felállásunkról...

Ne tegyünk úgy mint egyesek, akik magukat jóknak és megigazultaknak képzelik, de közben csapzottak, rendezetlenek, rendetlen beszédûek, udvariatlanok és faragatlanok. Hányavetien állnak, zsebre dugott kézzel, rendetlen megjelenéssel és fennhéjázóan tesztek tanuságot a hitükrõl, miközben hiteltelen a kinezetelük. Vigyázzunk a formákra...

Ne fecséreld magad

A testi gondolkodású, durvalelkű, hájdászkodó emberekre ne fecsereld szavaidat, idődet és társaságodat. Bármilyen jóindulattal is vagy irántuk, ők úgyis rögtön be akarják bizonyítani, hogy már az óvódában is jóval fölötted álltak. Ha megosztod velük benső gondolataidat és kincseidet, rögtön visszaélnek vele. Sőt, mivel megérzik azok fensőbbrendűségét, puszta irigysegből ellened fordítják azokat. Nemhiába óv az Úr Jézus a disznóktól, meg a kutyáktól (Mt 7:6). Ne dobjuk oda nekik lelki gyöngyeinket, mert ellenünk fordulnak és megszaggatnak minket. Ha valaki gőgös, büszke, fennhéjázó, durva, tiszteletlen, jellemtelen, alattomos, álnok, illemtelen, stb. akkor ne fecséreljük rá időnket és személyünket, hanem angolosan lépjünk tovább...

Jobb adni, mint kapni

Ezt az emberek leginkább az anyagi adakozásra vonatkoztatják, pedig teljesebb lenne, ha a szeretre vonatkoztatnák... Ahogyan Isten előbb szeret minket és mi csak vizzontszerethetjük Őt (1Jn 4:19), úgy az Őtőle kapott szeretettel, előbb nekünk kellene szeretnünk embertársainkat és csak azután várnunk, hogy szeressenek minket. De ha nem szeretnek, nekünk akkor is szeretni kell, mert a szeretet ingyenes és feltétel nélküli. A szeretet végső mértéke az, hogy imádkozunk ellenségeink üdvösségéért...