Nemrég azt álmodtam, hogy egy furcsa temploszerű helységben vagyok. A templom tágas volt és eléggé régi. A mennyezet több hosszanti boltívből állt. A vakolat több helyen le volt omolva és a téglák kilátszodtak. A boltívek díszítése barna és drapp színekben váltakozott, mint a cordobai katedrálisban...
Ebben a nagy teremben négy hosszú padsor volt két oszlopban
és két-két szakaszban. Én a jobboldali padsornál a második szakasz előtt ültem
egy széken, szemben az első paddal, háttal az oltárnak. Velem szemben, az első és a második padban, ült úgy 5-6 ember és hallgatta, amint a szentírásból
magyarázok nekik. Olyan volt, mint régen, amikor kisközözösségben megbeszéltük
Isten igéjét...
Amint ott beszélgettünk a kiscsoportban, egyszer csak valami
hangoskodásra lettem figyeltemes. Amint felnéztem, láttam, hogy a templom hátsó felében,
jobb oldalt van egy széles kétszárnyú ajtó. Az ajtó tárva nyitva volt, és azon
keresztül özönlött be vastag sorokban egy hangoskodó tömeg. Ezek zömével fiatalok
voltak, olyanok, akiket az utcán is kikerülnék: tetováltak, piercingesek,
hosszú, fonott hajúak, rendetlen öltözetűek... Hangoskodtak, mint a kocsmában, és semmi tiszteletet nem tanusítottak a szent hely iránt...
A következő pillanatban azt láttam, hogy a templom gyorsan benépesedett, és a padok mind megteltek. Ezután ott
találtam magam a szentélyben egy széken ülve. A székek körbe voltak rakva, mintha
az oltár körül lettek volna, de az oltárt nem láttam. Amint szétnéztem, azt láttam, hogy a
romániai nuncius van ott a tőlem jobbra álló széken. Amint ránéztem, ő egybõl
felszólított, hogy adjam át a székemet egy ilyen csapzott, vandál kinezetelű egyénnek. Erre én felháborodottan, gondolkodás nélkül vágtam vissza neki: - Hagyjon
engem békén!...
Ekkor fogtam a székemet, és hátramentem vele a
terem legvégébe. Ott letettem a székemet a hátsó fal mellé, a főbejárat jobbjára. Ott leültem, és arra gondoltam, hogy majd eljön az Úr, és akkor Ő majd rendet csinál... Akkor kiderül, hogy ki kinek kell átadnia a
helyét...
Amint goldolkodtam ennek az álomnak az értelmén, az
jött be, hogy most vagyunk azokban az időkben, amikor mindenkit behívnak a
királyi mennyegzõre, jókat és gonoszokat egyaránt. De eljön az idő, amikor a
Király végignézi a vendégeket, és akinek nincs mennyegzős ruhája, azt kidobatja...
(Mt 22:1-14).
A királyi menyegzőről szóló
példabeszéd.
(Mt 22:1-14) Jézus ismét példabeszédben szólt hozzájuk: „A mennyek országa hasonlít a királyhoz, aki menyegzőt rendezett a fiának. Elküldte szolgáit, hogy szóljanak a meghívottaknak, jöjjenek a menyegzőre! Azok nem akartak jönni. Erre más szolgákat küldött: Mondjátok meg a meghívottaknak, hogy a lakomát előkészítettem, ökreimet és hizlalt állataimat leölettem, minden készen van, gyertek a menyegzőre! Azok nem törődtek vele, az egyik a földjére ment, a másik meg az üzlete után nézett. A többiek a szolgáknak estek, összeverték, sőt meg is ölték őket. A király ennek hallatára haragra lobbant. Elküldte csapatait, a gyilkosokat felkoncoltatta, városaikat pedig fölégette. Aztán így szólt szolgáihoz: A menyegző ugyan kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek ezért ki az útkereszteződésekre, s akit csak találtok, hívjátok meg a menyegzőre! A szolgák ki is mentek az utakra és összeszedtek mindenkit, akit csak találtak, jókat, gonoszokat egyaránt. A menyegzős terem megtelt vendégekkel. Amikor a király bejött, hogy lássa a vendégeket, észrevett egy embert, aki nem volt menyegzőre öltözve. Megszólította: Barátom, hogy kerültél ide, amikor nem vagy menyegzőre öltözve? Az elnémult, a király pedig megparancsolta a szolgáknak: Kötözzétek meg kezét-lábát, s dobjátok ki a külső sötétségre. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz. Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése