Egy sötét vizű folyó szeli ketté a várost, akárcsak Budapestet, csakhogy itt az egyik partján eléggé silányak a házak, míg a másik partján csodálatos paloták díszelegnek. A várost átszelő folyóban egy óriási, fekete óceánjáró vesztegel. Az egészben az a csodálatos, hogy az ócánjáró oldalai majdnem a folyó egyik partjától a másikig érnek. Egyszerûen döbbenetes ahogyan ott tepsed az a nagy hajó a pataknyi folyóban.
Az óceanjáró fekete és iszonyatosan nagy. Ma, amikor rágondolok, azt gondolom, hogy ez az óceánjáró az Egyházhoz hasonlatos. Noé jut eszmbe róla, az ő bárkája és az özönvíz. Amikor Noé elkezte építeni bárkáját, akkor az igencsak fura látvány lehetett. Igencsak megdöbbentő és értelmetlen lehetett az akkori embereknek, amint ott készült az a hajó a mező kellős közepén. Még csak egy tócsa se volt a közelben. A bárka látszólag arra született, hogy a támasztékokon korhadjon el. Mindenki Noén nevetett, õ pedig csak hallgatott. De végül, mégiscsak neki lett igaza. Amikor jött az áradat, nyolcadmagával bement a bárkába és bezárta az ajtót. Ekkor a szárazon megfeneklett hajó értelmet nyert és méltóságteljesen emelkedett a víz színére. Ez a bentlevőknek életet, míg a kintlevőknek halált jelentett.
Ugyanígy van az óceánjáróval is. Ez megfeneklett állapotban hidként szolgál Pest és Buda között, azaz a földi élet és a túlvilág között. Át lehet rajta jutni biztonságosan a jelen élet partjáról, a másikra életbe. Ha valaki máshol akar átkelni, azt elsodorja halál sötét folyója. Ugyanakkor, azt gondolom, hogy ha végül bekövetkezik az a nap és a folyó megárad, akkor a hajó, mint Noé bárkája felemelkedik a víz színére. Ekkor aki az ócánjárón lesz, megmarad, aki nem, azt belefulad az áradatba, úgyanúgy, mint Noé idejében.
A hajó fekete. Fekete, mert az Egyház menyasszony, akitől elvétetett Vőlegénye. Azt hiszi a világ, hogy megölte Őt és azt hiszi, hogy az Egyház halála is közel van már. De megfeledkeznek arról, hogy a Húsvét után mindig feltámadás következik. Azt hiszik, hogy az Egyház megfeneklett, hogy egy olyan valami, amit el kell távolítani. De akinek van esze, van szeme és füle, az észreveszi, hogy ez az óceánjáró csodálatos és titokzatos. Az ilyen ember nem nyugszik, amig meg nem ismeri annak titkát. Az eszesek olyanok, mint vérbeli tengerészek. Szüntelenül az óceánjárón jár az eszük és minden törekvésük feléje irányul.
Az Egyház hasonlatos a léghajóhoz
A csodálatosan tiszta, égszinkék égen, egy óriási léghajó lebeg méltóságteljesen. A léghajó is csodálatos égszinkék, alig egy enyhe árnyalattal sötétebb. A látvány elragadó és döbbenetes. A kék ég Istenre figyelmeztet, Akinek az ég a trónusa, ezért a léghajó színe is építõjére figyelmeztet. A hajó lebegése elárulja alkotója fenntartó segítségét, a hit kegyelmét. A léghajó csakis alkotója segítsége által bír fennmaradni a magassban.
Vannak ma, akik azt gondolják, hogy ez a léghajó inkább hasonlít egy megtépászott, szürke zeppelinre, vagy akár a hirhedt, pórúl járt, Hindenburg-ra, de valójában ez nem így van, mert alkotója tökéletes és mindenható.
A léghajó azonban mégsem sérthetetlen, mert ketté tud szakadni. Ekkor a léghajó főrésze, a kormányos rész, mint egy óriási cethal felűvölt fájdalmában. A fájdalom az építõé, Aki azonosul alkotásával és szenved a leszakadt rész miatt. Azért szenved, mert az, amint levált a főtől, nem bír sokáig repülni és lezuhanva a Hindnburg sorsára jut. Nekünk mindig a fõvel kell maradni.
Az Egyház hasonlatos a sziklára épült városhoz
Egy hatalas, tömör sziklán, egy gyönyörü város áll. A város inkább hasonlít egy várhoz, mint egy városhoz. A város házai egésszen egymásba épűltek, fal a falba, tető a tetőbe. Nincsenek benne se utcák és se udvarok. A külső falakon sok az ablak meg az ajtó, de a város belső élete, a belső közlekedés, kivülről nem látható.
A falakon több helyen javító munkások dolgoznak, hol álványokon, hol pedig köteleken ereszkedve le a falakon. Szüntelenül épitgetik, újítgatják, díszítgetik a falakat. A falak növekednek, szépülnek, de gyakran csak restaurálás történik. A falakon sok helyen meglátszik az idő nyoma és a vakolat leomlott. Aztán néhol vannak sebek is, golyók meg ágyúlövések nyomai. Valami ellenség megrongálta azokat a falakat.
A figyelmet a falak és a munkások tevékenysége vonja magára, holott a legfontosabb a szikla, amelyen a város áll. Ez Ő, akiért mindenkinek dobban a szíve. Milyen csendesen, alázatosan, feltünés nélkül szolgál, szilárdan tartva a hátán a romlandó házakat, falakat. A szikla nem inog meg, nem omlik, nem tetszeleg, hanem csak csendesen, szürkén, tartja vállán a várost. Jöhet az ár, jöhetnek nagy vizek, nem tudnak kárt tenni a városban. A szolgákat is a szikla csodálatos volta vonza egy életre a falak építésének munkájára. A falak meg a házak szerepe pedig, csakis a szüntelen hála és dicséret.
Az Egyház hasonlatos a vizeséshez
Az Egyház hasonlatos egy vizeséshez, ahol tiszta, kék víz ömlik szüntelenül, nagy robajjal és zuhan a mélységbe. A mindenható Isten örökkévaló és végtelen. Amint az Atyának élete van önmagában, úgy a Fiúnak, az Úr Jézusnak is élete van önmagában. Ez az élet örökkévaló. Soha nem ér véget és nem fogy el. Ezért az isteni élet és a kegyelem hasonlatos egy folyóhoz.
Csak állunk a folyó partján és nézzük. Folyik és folyik, nem tudjuk honnan jön és hová megy... Száz év múlva is pont ugyanígy fog folyni. Az Egyház, a krisztusi tanítás hordozója és õrzõje, az örömhír hirdetõje és a kegyelem közvetítõje minden ember számára. Az Egyház ennek a folyónak a vizesése, ahol mindig csobog az örök élet tiszta vize. Mindenkinek ide kell jõnnie, hogy meritsen belõle, hogy megmosakodjék és igyék. Sajnos sokan elhagyják ezt az örök életet közvetítõ, tiszta vízesést és tisztátalan pocsolyákhoz, mérgezett, keserû vizû forrásokhoz távóznak. Sokan ezért meghalnak és elvesznek. Nekünk az a feladatunk, hogy útat mutassunk az jó vizhez, az Egyház tiszta vizeséséhez.
