A plágium plagizálása

Manapság társadalmi, politikai jelenség lett a plágium ûgyekbõl. Az egész, Schmitt Pál magyarországi országelök ûgyével kezdõdött és azóta is tart. Alapjában véve, az egész nagyon sajnálatos és szánalmas. Arról van szó, hogy a kilencvenes években, egyszerûen így mentek a dolgok, annélkül, hogy bárki is erkölcsi vagy etikai problémát csinált volna ebbõl. A doktorandusz megírta, amit meg kellett írnia, a vezetõ profeszorok pedig engedélyezték, továbbengedték a dolgozatot és minden rendben volt. Mára, hirtelen mindenki rettenetesen erkölcsös és etikus lett és észrevették, hogy hiányoznak az idézõjelek, meg a lábjegyzékek, meg a mit tudom micsodák. De arról senki sem beszél, hogy alapjában itt nem erkölcsrõl és etikáról van szó, hanem erkölcstelen és etikátlan politikai bosszúhadjáratról. Ecaterina Andronescu miniszter asszony mondott egy alapigazságot, amikor azt mondta, hogy ha az õ dolgozata plágium, akkor az egész doktorátusi intézményt fel kell számolni. És ez az igazság. Ha alaposan megvizsgáljuk a dolgokat, akkor minden profeszor, doktor és doktorándusz, elmehet a sóhivalaba. Mennyivel egyszerübb lett volna a dolga a teológiából ledoktorizott úriembernek is, ha megtartotta volna az evangélium igéit:
(Mát. 23:10 Károli) Doktoroknak se hivassátok magatokat, mert egy a ti Doktorotok, a Krisztus.

Az plágium ûgyeken túl, azonban, ott vannak még a plagizáló doktorok lemondását követelõ erkölcscsõszök hada. Fennhangon kiáltják: Monnyon le!... De ha komolyan szóba állsz egy ilyennel, akkor gyakran nem tallálsz nála egy fikarcnyi egyéni, saját termésû gondolatot se. Amikor valami okosat akar mondani, akarva-akaratlanul, valahogyan mindig egy írót vagy történelmi személyt idéz, persze pontatlanul és idézõjelek nélkül, saját gondolataként tüntetve azt fel, ékeskedve annak tollaival. Gyarkan a prédikációkban is papírról vagy más elmés lelki könyvekcsébõl, valaki más goldolatait hallhatjuk, kongóan üres hanglejtéssel vagy ami még sajnálatosabb, egyenesen a Magyar Kurír-ról levett homílíát olvassa fel valaki sajátjaként. Így aztán szép lassan már nem a plágiumnál tartunk, hanem a plágium plagizálásánál. És persze hogy, még nekünk áll fennebb: a miniszter monnyon le!...

Egyszer próbálkoztam egy Fülöp kurzuson egy tanítással. Amikor kezembe adták a tanítás vázlatát, azonnal ellepett az ellenérzés. Egyrészt a vázlat tele volt helytelen hittételi összefüggésekkel, helytelen szentírási hivatkozásokkal, másrészt pedig azt éreztem, hogy nem arra vagyok hívatva, hogy más gondolatait szajkózzam. Persze tévedés ne essék, ettõl még a Fülöp kurzus nagyon hasznos, áldásos, üdvös, kreatív, stb. , de az én meglátásomban arra vagyunk hívatva , hogy az evangelizálásban a mi gondolatainkat mondjuk el. A lelki plagizálás, az egyik legsajnálatosabb és legsonyorúbb dolog. Egy paptestvérem egyszer azt mondta, hogy egy papnak sem bocsájtja meg ha papírról prédikál. És igaza van... Nekünk, krisztuskövetõknek, az a feladatunk, hogy megegyük a szentírást (Jel 10:10), megemésszük azt, beleívódjék a vérünkbe, átjárja Isten igéje testünket, lelkünket és aztán minden szavunkkal azt leheljük vissza az emberekre. Isten szolgájának nem kell napokig törje a fejét egy homílíán, egy prédikáción vagy egy tanításon, hanem tíz perc alatt összeszedi gondolatait és ha kell egész nap szabadon beszél az örömhírrõl.

Az Úr egyedinek teremtett minden fûszálat, minden falevelet, minden virágot és minden embert. Neki abban telik kedve, ha a saját, önálló, kreatív gondolatainkkal, szavainkkal adjuk át másoknak az evangéliumot. Ehez megadja az Úr az Õ Szentlelekét, az Igazság lelkét, Aki eszünkbe juttat mindent (Jn 14:26). A Szentlélek segítségével, az Egyház Tanító Hivatalának útmutatásával és istengyermeki szabadsággal kell dolgozzunk az Úr szõlõsében. Kérdés az, hogy akarjuk-e, van-e bátorságunk hozzá, hogy kamatoztassuk a talentumokat (Mt 25:15) vagy csak egy-két sovány plágiumra futja, vagy még arra sem, hanem csak a plágium plagizálására.

Buzduljunk fel és építsük meg a saját házunkat, fessük meg a saját festményünket, énekeljük el a saját dalunkat és lejtsük saját táncunkat. Ne a szomszédét, ne a régmult szentekét, írókét vagy hõsökét. A szenteket ne a múltban, ne a könyvekben, ne a történelemben keressük, hanem önmagunkban. Mi nem vagyunk és nem is leszünk olyanok, mint valamelyik régi szent. Ha olyanok lennék, akkor mi is plágiumok lennénk, a fiaink pedig a plágiumok plagizálásai. Az élet egyszeri és megismételhetetlen. Még van idõd elénekelni hattyúdalodat…

Az új evangelizációról

Az új evangelizáció nem azt jelenti, hogy egy térséget vagy egy népet újraevangelizálunk. Az új evangelizáció azt jelenti, hogy az egyetlen és végérvényes evangéliumot új formában hirdetjük. Az evangélium egy és ugyanaz minden nemzedék számára, de a nemzedékek változnak és változik a nemzedékek nyelvezete, felfogása meg érzékenysége.

A világ kibontakozott és eljutott fejlõdésének utolsó korszakába. A globális társadalomban a különbözõ civilizációk, fejlõdések és kulturák mára összeértek, összevegyültek és újabb fejlõdéseket és kulturákat hoztak létre. Az új generáció, a mai gazdasági, tehnológiai és kulturális környezete nyelvezetén ért. Nem lehet õt megközelíteni régi nyelvezetekkel, hagyományokkal, legendákkal és holt nyelvekkel.

Az új evangelizáció nyelvezete mûvészi kell legyen és kreatív. Úgy kell elmondani Isten üzenetét a mai embernek, ahogyan egy zseniális mûvész tenné. Az evangelizálónak neki kell mennie a lehetlennek. Az evangéliumot ma fel kel festeni az égre, bele kell vésni a tengerbe, rá kell lehelni a sziklára, rá szórni kell ablaküvegre vagy bele kell énekelni a légüres térbe.

Olyan kell legyen az új evangelizálás, hogy:

- a párizsi festõk feláljanak álványaik mellõl, hogy megnézzék az új stílusirányzatot;

- a floridai dzsesszesek leálljanak és kiváncsian füleljék az új zenét;

- a néger soulosok és rapperek azt mondják, hogy : cooool, brother…;

- a homokkal üvegre festõk felbuzduljanak és újabb képeket szórjanak;

- a diszkós tinik lelkesedve kiáltsák, hogy: wooow…;

- a tetkós harley-davison-osok rögtön összegyûljenek;

- az agressziv görisek és deszkások új szaltót tanuljanak;

- a holywoodi rendezõk idegesen vakargassák az állukat.

A mai embert nem lehet megszólítani közhelyekkel, latin szavakkal, jól hangzó teológiai kilejezésekkel, hazafias lelkesítésekkel, régi szentek életpéldájával, legendákkal és vallásos mázú kulturális szösszenésekkel. A mai ember konkrét válaszokat vár létének súlyos kérdéseire. A mai ember azt mondja, hogy én most és itt élek. Én a mostanra és az ittenre való megoldásokat akarom az én problémáimra. Engemet nem melegít sem a teológia, sem a tudomány, sem a hazafias szöveg, sem a kultúra, sem a régi szentek erényei. Én ma szenvedek hiányt, én ma kell eldöntsem az életemet, én ma kell megéljem a krízisemet és én ma szenvedek hiányt. Ha Jézus Krisztus valóban megoldás az életemben, akkor az ma, most mutasd meg, ne a múltban, sem a régiben, sem a tudományban. Most, rögtön és azonnal akarom Jézust, élõ és konkrét valóságban. Ha nem, akkor evangelizáciációd üres beszéd és ámítás.

Honnan ennyi mûvészet és kreativitás? Mi csak egyszerü, szerény tehetségû emberek vagyunk. Mi igen, de Jézus nem… Õ a mûvészet, a kreatívitás és az új dolgok kifogyhatatlan forrása. Ha tényleg kapcsolatban vagy Vele, kérjed ezt Tõle és a többi megy magától.

Ima: Jézusom, add, hogy evangéliumodat úgy mondjam el az embereknek, ahogyan még soha senki nem mondta el. Ámen.

Mai példázatok a mennyek országáról

A mennyek országa hasonlatos egy hatalmas, tovahaladó ûrbázishoz: A világûrben lebeg egy elszalasztott asztronauta, aki már feladta, hogy elérje a közelben veszteglõ ûrhajóját. Amint kinyítja szemét, észreveszi, hogy egy csillag közeledik feléje. Egy idõ után már világosan látja, hogy egy hatalmas, fényes ûrbázis jön éppen az õ irányába. Végül, egy elképzelhetetelenül nagy ûrbázis áll meg mellette elérhetõ távolságban. Kinyílik az ajtó és õ behúzza rajta magát. Az ajtó becsukódik és az ûrbázis továbbsuhan. Egy idõ után az ûrbázisból már csak egy kis csillag látszik, majd végül eltûnik a végtelenben. Nem tudni honnan jött és hová megy, de megállt és felajánlott egy nyitott ajtót, ami annak az embernek az életet jelentette.

A mennyek országa hasonlatos a milánói Scala-hoz: A Scala fényét és létét a színpad adja, szépségét azonban mégis a közönség helyeiben és páholyaiban szemléljük. Isten a színpadon tündököl leírhatatlan szépségében, míg az égi hatalmasságok, fejedelemségek, angyalok és az üdvözült szentek közössége, ki-ki a maga helyérõl gyönyörködik Istenben. Mindenkinek megvan a saját helye, amit el kell foglalnia. Nem ülhet más helyére és nem hagyhatja üresen a saját helyét. Csak akkor tud szép lenni és csak akkor lehet boldog az egész Scala, ha mindenki a maga helyén ûl.

A mennyek országa hasonlatos egy folyón túli titokzatos városhoz: A folyón túl van egy csodálatos és titokzatos város, amelynek nem tudják ki az építõje vagy, hogy ki lakja. Ámegyünk a folyón egy hajóval és belépünk a különös stílusú és formájú épületek közé. Amint haladunk elõre, egyre nagyobb, egyre szebb épületekre bukkanunk és azokat csodálva bámuljuk. Ösztönösen hatolunk beljebb és beljebb a városba, keresve annak építõjét, urát és fényét.

A mennyek országa hasonlatos a végtelen fogalmához: Ha elkezdünk gondolkodni a végtelenrõl, akkor elõbb-utóbb eljutunk ahoz a ponthoz, ahol a képzeletünk rövidzárlatot kap. Nézzük a világûrt és kidobjuk képzeletünket egy fényévre. De mi van azon túl? Aztán két fényévre. De mi van azon túl? Aztán háromra... És így tovább... Az a tény, hogy minden határ után van még valami, túl van a felfogásunk határán.
Így vagyunk a jó Istennel is. Õ volt a teremtés elõtt, van és lessz e világ elmúlása után is. Nem született, nem tudjuk honnan van, nem tudjuk mit tesz majd az idõk végezete után. Teremtett minket, megvált minket és magával visz minket az örökkévalóságba.

A mennyek országa hasonlatos a NASA felvételhez: A NASA készített egy olyan felvételt, amelyben elindul a kozmosz letávolabbi fényképétõl, majd közelít a galaxisokra, majd a Tejútra, majd a mi bolygórenszerünkre, majd a földgömbre, majd a légi felvételekre, majd az utcai felvételekre, majd egy tárgyra, majd a tárgyon lévõ baktériumokra, majd a molekulárira, majd le egésszen az atomokra és a legkisebb anyagrészecskékre.
Hasonlóképpen, mi emberek, aki járunk-kelünk az utcán, mindnyájunkban vannak lelki mélységek és mindnyájunk fölött vannak lelki magasságok. Isten belelát az emberi lélek "atomjaiba", fel a lélek szerkezetébe, fel a lélek gondolataiba, majd az ember külsõ életébe. És így tovább, fel az ember fölött lévõ angyalokra, szellemi hatalmasságokra és fejedelemségekre, akik nap-mint-nap Isten színe elé viszik az egyes ember gondviselését.

A lét misztériuma

Ülök, állok, járok, végzem a dolgomat és közben szüntelenül gondolkodok. Gondolkodom, tehát vagyok! Elmém kurzora valahol mélyen kútat, a szívem alján, annak rejtett kamráiban. Kutatok az emlékeim és az ismereteim között. Oly mélyre hatolok bensõmben, hogy majdnem teljesen elszakadok a külsõ világtól. Közben megszólít valaki, de nem hallom meg. Megérinti a vállamat, mire én összerezzenek és kérdõen tekintek rá.

- Süket vagy? – kérdezi bosszúsan. – Már kétszer szolítottalak.

- Bocsánat – magyarázkodom mosolyogva – egy kicsit elmélyedtem.

Nézem a körülöttem nyüzsgõ embereket és mindha álmot látnék. Gondolat vagy valóság? Hús-vér emberek vagy egy vidófelvétel?... Érzékszerveim és elmém mögött egy világ rejtõzik. Ránézek a szembejövbõ emberre: benne is egy világ van. A másikban is, meg a harmadikban is... Hány milliard ember van és hány bensõ világ?... Mindenki a maga bensõ világát látja és bensõ világából tekint ki a külsõ világba...

Ha felnézünk az égre, odafönt is egy világot látunk. Ha belenézünk a mikroszkópba, akkor az anyag bensejében is egy világot látunk. De mindezek véges világok. Véges az anyagi világ is, meg benne minden teremtmény. De van egy végtelen világ: Isten bensõ világa. A Szentháromság élete, a végtelen élet világa. Az egyik csarnokból a másikba lépünk, aztán a másikba, és a másikba… A csarnokok végtelen sora követi egymást, mind-mind tele kincsekkel… Ezt a világot csak a Szentlélek látja át.

(1Kor 2:10) Nekünk azonban feltárta Isten a Lélek által. A Lélek ugyanis mindent átlát, még Isten mélységeit is.

A Lélek az Aki átlátja a teremtett világot és Isten mélységeit is, mert Isten mindenhol jelen lévõ és Isten mindent tudó. A teremtéssel elkezdõttek az idõk. Az idõk teljességében Isten megváltott bennünket. Az idõk végezete után ez a világ elmúlik és egy új világ lesz. De mi volt azelõtt és mi lesz azután. Persze nem volt idõ azelõtt és nem lesz idõ azután sem, mert idõ csak ott van, ahol anyag van és mozgás. Persze, nincs erre válasz... De mi képesek vagyunk feltenni a kérdést: Milyen volt Isten léte, amikor még nem volt a teremtett világ? Fog-e még Isten újat teremteni? Akkor majd mi a munkatársai leszünk?... A lét misztériumára csak egy válasz van: Jézus Krisztus. Amikor Nála leszünk, akkor már nem lesz több kérdésünk...

Összetett pünkösd

Isten egységes és egyszerü. Az emberi dolgok pedig összetettek és komplikáltak. Ezért aztán az evangelizáló nem rohanhat csak úgy neki az embereknek, hogy evangelizálja õket, hanem meg kell ismernie a népet, az embert, akit evangelizálni akar. De nem elég megismernie, hanem meg is kell szeretnie és valamilyen módon magáévá is kell tennie kulturáját, gondolatait, érzelmeit. Nem tudom pontosan, hogy ez-e az inkulturáció, de valami ilyensmi.

Már a 2003, 2004-tõl kezdve sokan bosszankodtak és nemtetszésüket felyezték ki a csíksomlyói búcsú körül történõ dolgok miatt. Maguk a ferencesek is felismerték a veszélyeket és lehetõségeik szerint, józanul, igyekeztek védeni a búcsú eredeti, katolikus keresztény jellegét.

Eleinte a õsmagyarkodó táltosok rohanták meg a búcsút. Táltos öltözetben vonultak fel, csontkovácskodtak, ingáztak, tûzön jártak és megpróbálkoztak jógás spirált is összehozni a nyeregben. Aztán volt egy autonómia kikiáltási szándék is, amit idejében eltiltottak a búcsúról. Aztán jöttek a a gárdisták meg az árpádsávosok, a hagyományõrzõk, a vitézek és nem utolsó sorban a huszárok. Mindezekkel pedig jött a nagy nemzeti televízió, amely a mise közvetítése után, sokakat megszólaltatott, kivéve a helyi székely katolikusokat. Így aztán, amikor összeállt az öszképp a mindennapi TV-nézõ ember fejében, akkor ott minden volt, csak éppen egy katolikus keresztény gondolat nem. A végére meg jött az UNESCO, hogy védelem nélkül se maradjunk.

Hogy a helyzet még összetettebb legyen, az idén, a pünkösd éppen a választási kampány kellõs közepére esik. Hát normális, hogy a pünkösd is összevegyült a kampánnyal... Ez még önmagában nem is lett volna gond, ha nem vegyül a kampányba bele a magyarországi diplomácia is és vele együtt Nyirõ József is. Így kerül aztán, közvetett módon, a pünkösd, a június 1-ei magasrangú országközi találkozó megbeszélésének asztalára… Milyen érdekes az élet...

Figyeljük a Nyirõ körül zajló eseményeket, véleményeket, felháborodásokat, zúgolódásokat. Volt aki magasztalta, volt aki tartózkodott, volt aki elutasította és volt aki szidta, átkozta a botlasztókat… De mi a konkluzió?... Mit kell mi értsünk ebbõl helyzetbõl?...

Ha csak a Nyirõ eseményre figyelünk, akkor nem kapunk egy tiszta képet. Felülrõl és összben kell szemlélni a dolgokat. A Nyirõ esemény, csak egy kockája annak a folyamatnak, amelyben a magyarság feltárja történelmi sebeit és  megpróbál gyógyulni. Amint az ember a lelkigondozáson végigjárja életét és feltárja lelki sérüléseit, hogy imában gyógyulást kapjon azokra, úgy a nemzet is feltárja a múlt század sebeit, hogy feldolgozza azt értelmileg, érzelmileg, hogy ezáltal gyógyuljon. Ha visszatekintünk, volt Prohászka év, volt Teleki szobor vita, volt Imrédy vita, volt Szálasi naplórészletnek feltárása, volt Wass Albert, stb., stb. És most van Nyirõ...

Az ember bûnös, tehát a nemzet sem különb… Ebben nincs semmi újdonság… Ezért aztán tévednek azok, akik elítélõen, elutasitóan nyilatkoznak ezekben a múlt századi témákban. Az Úr Jézus azért jött, hogy a bûnös embert megváltsa. Azt mondja, hogy irgalmasságot akar és nem áldozatot (Mt 12:7). A betegnek van szüksége orvosra nem pedig az egészségesnek (Luk 5:31). Márpedig a MKPK kijelentette, hogy az ország és a nemzet súlyosan beteg. Tehát, akkor gyógyulásra van szüksége… Aki ezt nem veszi figyelembe, az nem ismeri az igaz szeretetet. Ezért aztán, minden vitatott személyiségre, a szeretet és az irgalom fényében kell visszatekintenünk, hogy nézetünk kiegyensúlyozott, józan és irgalmas legyen.

Nyirõ esetében nem lehet a lenyilasozás tévedésébe esni, de a író szentéavatásáig sem mehetünk el. Az ember lénye egységes: nem választhatjuk külön az ember gondolatait, írásait, döntéseit és cselekedeteit. Folyhat-e édes és keserû víz ugyanabból a forrásból (Jak 3:11)? Nyirõ kétségkívül egy nagyon tehetséges író volt és szerette népét, országát, de sajnos, jobban szerette azt, mint Jézust. Ezért aztán, nem is állhatott meg a papi hivatásában. Vétkezett Isten és az egyház ellen, amiért 1921-tõl, 1953-ig az egyházi kiközösítés terhe nyomta lelkét. Halála elõtt, lelkiismerete megszólalt, visszatért istenfélelemben a katolikus hithez és vezekelni kezdett. Tomek Vince piarista rendfõnök közbenjárására, XII. Piusz pápa felodotta a kiközösítés alól és a lelke valamelyest megnyugodhatott.

Ki vagyok én, hogy megítéljem Nyirõ botlásait vagy az õ nyilas korszaki parlamenti szereplését? Senki sem tud ezekre a súlyos kérdésekre válaszolni igazán, csak egyedül a jó Isten. Még Szálasi megítélésére is találtak 2009-ben enyhítõ naplóbejegyzéseket. Még az oly rettenetes Kun páter, kiugrott monorita szerzetes, áldozópap is, kivégzése elõtt, megvallotta bûneit és bizalommal beszélt az aggódó, gyóntató papjának lelke halhatatlanságáról.

A Nyirõ esemény nagy fontosságú, mert egésszen közel visz múltunkhoz, annak megértéséhez, feldolgozásához és elfogadásához. Magunkhoz kell ölelnünk irgalommal a múltat, s akkor nem esünk abba a hibába, hogy dacból megismételjük azt. Magunkhoz kell ölelnünk a múlt bûneit, mint Krisztus a keresztet és akkor a jövõ kivirágzik a szívek gyógyulása által. Ha ezeket a dolgokat megértsük, akkor megértsük azokat is akik ezeket még nem értették meg, vagy nem is fogják egyhamar megérteni, akik zúgolódnak, tûntetnek, vadak és megkeseredettek, akik legyõzötteknek és veszteseknek érzik magukat, akik jelképekben, szobrokban és ünnepségekben keresik vigasztalásukat. Ha megértsük és tudjuk szeretni ezeket az embereket, akkor elmehetünk közéjük evangelizálni.

A kifosztott Krisztus

Egyszer azt álmodtam, hogy atyám egy lovashintót vezet és én a lovashintó tetején állok, a csomagok terén. A hintó nagyon imbolygott és én féltem, hogy leesek. A legnagyobb meglepetésemre, a kocsit a mi templomunkba vezette be, egyenesen neki a fõoltárnak. Az oltár meg a környéke teljesen csupasz volt. Hiányoztak a szõnyegek, a terítõk, az abroszok és a kézimunkák. Minden le volt csupaszítva. Csak a sárgásbarna deszkákat láttam. Az oltárképen meg ott volt a megfeszített Úr Jézus.

Sokáig nem foglalkoztam ezzel a képpel, egésszen addig, amig meg nem tapasztaltam életemben a meghalást. Ekkor már jobban odafigyeltem a Nagypéntekre. Nagypénteken megfigyeltem az oltárfosztás ceremóniáját és mélyen megérintett. Minden egyes tárgy eltávolítása fájdalmat okozott. A legfájóbb az volt, amikor az oltárabroszt feldúlták és szinte kegyetlen hanyagsággal összedobálták, összegyûrték az oltár közepére. Ekkor mélyen megértettem az Úr Jézus szavait: (Zsolt 22:19) Megosztoznak ruháimon, és köntösömre sorsot vetnek. A kifosztott, lemeztelenített Jézus készen áll a megfeszítésre. Azt gondolom, hogy ez a momentum el fog jönni valamilyen módon ránk is, akik részesülünk az Úr Jézus útjából. Kérdés az, hogy fel leszünk-e készülve rá?

A kifosztott Krisztust több formában élhetjük meg:

1.      A vigasztalásoktól és a kegyelmektõl való megfosztás: A megtérésem után több kegyelmi idõszakort éltem meg, amelyeket éreztem és felfogtam. Tudtam, hogy, most egy korszak lezárúl és egy másik következik. Egyszer egy olyan képet kaptam, hogy a szívemben egy gyönyörû virág szirmai becsukódnak és ugyanakkor más szirmok nyílnak ki. Ezek is gyönyörûek voltak, de ezeknek a közepében, a porzói helyén, egy fekete kereszt volt. Aztán, azt kaptam, hogy atyám visszatér hozzám és elveszi egy ékszeremet, amit már örökbe adott nekem. Volt aztán olyan, hogy az az üzlet, amelyben mindig gyönyörködve jártam körbe, szemlélve a kirakott portékákat, már üres volt, mint amikor elköztöznek. Ez a kifosztottság érzését vetítette elõre, a vigasztalás és a kegyelem eltûnését. Mintha a mennyei Atya magunkra hagyna... Nekünk is jön, hogy felkiáltsunk: Eli! Eli! Lama sabaktáni?…

2.      A társaktól, testvérektõl és a barátoktól való megfosztás: Isten útjai kifürkészhetetlenek. Vezeti az ember szívét és odahajlítja a nehéz igazságok felé. Az ember szemeit rettenetes dolgokra tereli és szívét megtölti ürömmel. Odanyújtja a keserû kelyhet, amelyet teljesen ki kell üríteni (Mt 20:22). Amikor az ember elmondja társának, hogy mit lát, mit gondol, mit érez, mit él meg, akkor az elborzad, elfordul tõle és elhagyja. Az embert félreérti a legjobb barátja, a családja. Teljesen egydül marad… Ez olyan, mint amikor az Úr Jézus azt mondja a zsidóknak, hogy az Õ testét és vérét kell enniük. A hallgatóság zöme azt mondta: Kemény beszéd. Ki hallgathatja? Így van az is aki betekintett a szenvedésbe és arról beszél: Kemény beszéd. Ki hallgathatja? És az ember magára marad. Ekkor jön, hogy felkiáltson az ember, mint Jeremiás próféta: Rászedtél Uram és én hagytam, hogy rászedj...(Jer 20:7); 

3.      Az emberarcú egyháztól való megfosztás: Az megtért ember, az Úrral való találkozás után, a templom után, elkezd vágyódni a közösségbe, a plébánia bensõ életébe. Azt gondolja, hogy keretein, falain belül valami mennyei dolgot talál és nagyot csalódik... Odabent nem talál egyebet, mint egy lecsupaszított, mezítelen, rideg oltárt... Nagy fájdalommal jön rá arra, hogy az, ami után vágyott, csak egy ábránd volt… A valóság teljesen más…

4.      Krisztus misztikus testétõl való megfosztás: Az Egyháznak megvan a maga élete, amelyrõl azt mondják, hogy valami misztikus módon követi az Úr Jézus földi életét. Az Egyháznak is megvolt a születése, a gyerekkora, az ifjúkora, a dicsõséges kora és most mintha eljutott volna a keresztrefeszítésnek és sírbatevésének korszakába. A misztikus Krisztus meghalt a kereszten és a sírban nyugszik. Az Egyház bizonyos értelemben Jézus sírjában fekszik és várja a feltámadást. Vannak itt-ott reménytkeltõ dolgok, de alapjában véve az aposztázia tragikusan seper végig a világon... Az erdõ lehullatta leveleit, elmúlt az õsz és itt a dermesztõ fagy. Megfagytak a szívek. A formák még megvannak, de a lényeg legtöbbször hiányzik. A lelki épületek kihaltak, szürkék lettek, mert az emberek elfordultak a jelen lévõ, élõ Jézustól és egy olyan vallásosság felé fordultak, amely csak az eltávózott Jézus emlékét õrzi. Az emberek már félnek is odafordulni az élõ Jézushoz. Mit is monjanak Neki? És ez a sírban fekvõ, halott Egyház képe lélekpróbáló…

                                          

Ezekben a kifosztottságokban, amikor nem találod a  kegyelmet, amikor nincs vigasz, nincs barát, nincs igazi testvér, nincs látható, élõ Egyház, az ember meg kell, hogy térjen. Talán ez a második megtérés, amelyben megtanulja az ember, hogy ne keressen támaszt, ne keressen vigaszt, barátot, testvért, hanem csakis a Megfeszítettre tekintsen és belé kapaszkodjon. Ott van az Egyház is, a testvérek is, az eltüntnek vélt élet is, de most már másképpen: lecsupaszítva, mezítelenül és dísztelenül. Nekünk pedig meg kell tanulnunk szeretni ezeket kifosztottan, ábrándok nélkül és hûséggel szolgálni az Urat.

Van-e hangszered?

Fiatalabb koromban gyakran álmodtam, hogy bemegyek különbözõ üzletekbe, raktárokba vagy meghatározhatatlan helyiségekbe és ott különféle hangszereket látok. A hangszerek leginkább húrosak voltak, gitárszerû, pengetõs hangszerek, amelyek különösen nagyok, szépek és változatos formájúak voltak. Mindig gyönyörködve sétáltam közöttük, majd végül választottam egyet.
Volt olyan, hogy zongoráztam... Habár egyáltalán nem értek a billentyüs hanszerekhez, mégis oly virtuózan zongoráztam, mintha csak szájjal énekeltem volna. Olyan is volt, hogy a zongora egy út mellé volt felállítva és ott zongoráztam nagy lendülettel.

Amint a lelkiségi életbe belemélyedtem és lelkiekben növekedtem, kezdtem látni a lelkiségek hiányosságait, gyengeségeit, de nemcsak… Ezidõben találkoztam egy jó pap ismerõsömmel és megosztottam vele egy aggályomat, egy bizonyos lelkiségi jelenséggel kapcsolatosan. Erre õ azt mondta: “Csodálkoztam is én! Én hány év teológiát tanultam?... Ezek meg minden felkészültég nélkül beszélnek…” Ezen elgondolkodtam: Az igaz, hogy te teológiát végeztél, de nincs meg benned az a tûz, ami megvan a képzetlen lelkiségi tagokban. A lelkiségi tagokban megvan a Szentlélek tüze, viszont nincs meg a teológiai felkészültség. Melyik hasznosabb, melyik nagyobb, melyik értékesebb? Az igaz, hogy teológiai felkészültség nélkül a világiak apostolkodása rossz irányba csúszhat el, megalapozatlan lehet, de vajon a száraz teológiai felkészültség nagyobb-e a Szentlélek tüzénél, ajándékainál és karizmáinál.

Amint ezen morfondiroztam, az is bejött, hogy sokaknak megvan ugyan a Szentlélek tüze, megvannak a Szentlélek ajándékai és karizmái is, de szolgálatuk mégis kemény, disztelen, diszharmonikus vagy visszataszító. Van olyan testvér, aki nagyon tüzes, de gyakran elragadtatja magát és dühösen evangelizál. Van olyan aki nagyon kemény és nem érzõdik ki szolgálatából Isten szeretete, irgalma és jósága. Van akinek beszédében és cselekedeteiben komoly diszharmónia, disszonancia jelentkezik. Mi lehet ennek az oka? Azt gondolom errõl, hogy nem elég a Szentlélek tüze és még a teológiai ismeretek sem, hanem az evangelizátornak szüksége van hangszerre is.

Mi ez a hangszer? Ez a hangszer Isten különleges ajándéka, amely húrokba szedi a Szentlélek ajándékait, adományait, az ember természetes tulajdonságait, képességet, ismereteit és összehangolja azokat, hogy szép akordokban zendüljenek. Ez valójában egy karakter, amit Isten mûvel ki az evangelizátor lelkében, hogy egy egyedi stílusa legyen, hogy ne másokat utánozzon, hanem önmagát adja és önmagán keresztül az evangéliumot. Gyakran, sajnálattal látom, hogy homilíákban, tanításokban a szolgáló testvérek másokat utánoznak és idéznek. Mások módszereit, stílusát, gondolatait, hasonlatait, paraboláit olvassák fel papirról...
Ember! Egyszer élsz e földön és egyszer evangelizálhatsz! Add önmagad! Énekeld el a saját dalodat. Nézd az énekes madarat. Nem utánozza társát, hanem saját fütyülésével hivogatja párját. Edd meg az evangéliumot, rágd meg. Keserü lesz az a gyomrodban, de édes lesz a szájadban (Jel 10:9)... Ne próbálj korábbi szenteket, nagy embereket utánozni. Éld a saját életszentségedet. Csak ebben az életben hangozhatnak el a te evangelizáló szavaid, tetteid... Ha nem ezt teszed, akkor gyáva vagy, mert nem vállalod fel önmagad, mert nem adod önmagad és mert elásod az egyetlen talentumodat (Mt 25:24).

Egy alkalommal Fülöp kurzust kellett tartani. A szokásos team, akik a kurzust szokták levezetni nem tudott eljönni. Így aztán én is fel lettem kérve, hogy tartsak egy tanítást. Amikor elolvastam a tanítás vázlatát, konstatáltam, hogy elég sok tévedés van benne. Éreztem, hogy nem tudom felvállalni azt, hogy másnak a tévedéseit papagájként mondjam el. Ezt közöltem is a teammel, ami aztán egy elég komoly vitát szült, de végül is nem engedtem. Nem léphettem keresztül a hitemen és a lelkiismeretemen. Végül belegyeztek, hogy úgy tanítsak, ahogyan én látom jónak. A kiértékelésnél volt akinek tetszett és volt akinek nem, az amit produkáltam. De az én lelkiismeretem nyugodt volt, mert azt hirdettem, amit hiszek.
Este a teamcsoport után, még el kellett mennem egy családhoz, ahol a fiam gyakorolt egy öreg zongorán. Ugyanis, fel kellett hangoltatnunk a zongorát és ki kellett fizetnem a szakembert. A szakember késésben volt, úgyhogy majdnem éjfélig kellett ülnöm és néznem-hallgatnom, ahogyan a zongorát hangolja. De a szakembernek nemcsak a keze járt, hanem a szája is. Kb. egy óra alatt elmagyarázta nekem fülitõl-farkáig a hangolás minden csínját-bínját, a hangzásokat és sok más egyebet. Hazafelé menet elgondolkodtam, hogy a szolgálatban mennyire fontos, hogy a zongora fel legyen hangolva. Összghang kell legyen az egyén szolgálatában is, de összhang kell legyen a team szolgálatában is…

Nincs hangszered?... Imádkozz érte. Kérjed az Urat, hogy adjon egyet neked is...

Álom a 9/11-rõl

2001 agusztusának második felében volt egy álmom. Valami kirepített a világûrbe, úgy hogy egésszében láthattam a földkerekséget. A Földet nem kékes-fehérnek láttam, ahogy az ûrhajósok fotóin láthatjuk, hanem zöldes-barnásan meg kéken, úgy ahogy a térképeket színezik. A zöldes zónák a mezõket, a barnák a hegyeket és a kékek pedig az óceánokat ábrázolták. Amint a Földet szemléltem, New York-ot láttam világosan. Egésszen tisztán láttam Manhattant és a WTC két toronyépületét. Amint a két tornyot szemléltem, azt láttam, hogy a két torony roppant súlyos. A két torony súlya olyan nagy volt, hogy nyomásuk kihatott a Föld bizonyos pontjaira. Ez úgy mutatkozott meg, hogy amint a tornyok nyomták a földet, a földgömb bizonyos zónái idõnként kipúposodtak. Ezek a zónák leginkább Dél és Közép-Amerikában meg Afrikában voltak láthatóak. A kipúposodások hol növekedtek, hogy csökkentek, mintha légnyomás feszítette volna egy gumilabda gyengébb, elvékonyodott falát.

Abban az idõben volt egy kedvenc sörözõm, amelyet New York Pub-nak neveztek. Beûltem sörözni háttal az utcának. Amint a sörömet szürcsölgettem, a falon lévõ óriásplakátot szemléltem. A szemközti falon a közismert manhattani kép volt, az a tenger felõli felvétel, középen a két ikertoronnyal. Amint a plakátot nézegettem, hirtelen beugrott az álmom, amely már ki is ment a fejembõl. Egyszerre csak megsejtettem, hogy ez biza valami rosszat jelenthet, de elhessegtettem magamtól a gondolatot.

Kb. egy hét múlva korábban mentem haza a munkából. Az akkor 1 éves fiacskámmal játszodtam a padlón, majd bekapcsoltam a TV-t. Ekkor, az elsõ torony már füstölt. Ugyanaz a kép volt elõttem, amelyet az álmomban is, meg a bárban is láttam. Elborzadva bámultam a történteket, remélve, hogy mégsem olyan nagy a baj. Amikor láttam, hogy becsapódik a repülõ a második toronyba is, akkor már tudtam, hogy bizony nagy a baj. Néztem az elém táruló képet és azon gondolkodtam, hogy vajon ez mit akar most jelenteni.

Ekközben leomlott az elsõ torony. Amikor láttam a leomló tornyot, önkéntelenül is az az igerész jutott eszembe, hogy:
(Jel. 14.8, Károli) Leomlott, leomlott Babilon, a nagy város! mert az õ paráznaságának haragborából adott inni minden pogány népnek ( Iz 21:9; Jel 14:8).
Aztán leomlott a második torony is… Nemsokára mutatták a légi felvételeket egy szatelirõl, amint az ûrbõl is látszott Manhattan füstje. Az én álmom is az ûrnek kb. ebbõl a pontjából mutatta meg Manhattant. Ekkor az az igerész jutott eszembe:
(Jel 14,11) Gyötrelmének füstje felszáll örökkön-örökké, és nem találnak nyugtot sem éjjel, sem nappal, mert leborultak a vadállat és képmása előtt, s viselték nevének bélyegét." (Jel 19,3)  Másodszor is felhangzott: "Alleluja! És a parázna asszony füstje felszáll, örökkön-örökké!"

Azóta sok mindent össze-vissza irtak a 9/11-es eseményekrõl, de ezek közül a legreálisabbnak a közetkezõt találtam: A felhőkarcolók építése összefügg a gazdasági válságokkal.

Álom a világkrízisrõl

Valamikor 1995-1996 telén lehetett, amikor volt egy emlékezetes álmom. Azt álmodtam, hogy ott állok a lakásomtól nem messze, a járda szélén, a gyalogátjárónál. Néztem, amint egy öregember, egy nagyon szegényes fogattal halad el elõttem. Az öregember kucsmába és egy szürke, rongyos posztókabátba volt öltözve, amilyent egykor a szegény, falusi, székely öregek viseltek. A szekér egyfogatos volt és nagyon gyenge. Ezt a rozoga alkotmányt egy alacsony, girhes és hosszúszõrû fekete gebe vonta. Amúgy a szekér, olyan tákolmányszerü volt, kisebb kerekekkel, amilyennel manapság a cigányok guberálnak.

Amint ezt a gyenge fogatot szemléltem, egyszerre csak történt valami. Nem tudom miért, de az öreg fogata hirtelen keresztbefordult az úton. Valamiféle lázadást éreztem a szekér felõl az igazságtalanságok miatt. Nem láttam, hogy miért, de rögtön tudtam, hogy ebbõl nagy baj lesz. Amint szememmel kerestem, hogy mi is történik az utcán, a néhány tíz méterrel odébb lévõ útkeresztezõdésre esett a tekintetem. Az útkeresztezõdésben, minden irányból, amerikai, metalizált kávészínû, ’80 évekbeli chevrolettek suhantak át. Egy ideig jól ment a forgalom, de egyszer csak valami miatt elkezdtek összeütközni az autók és az összeütközött autók kezdtek halomba gyûlni. Olyan magas lett az összeütközött autóroncsok halmaza, mint a szemközti tömbház teteje. Aztán lassan elkezdett fogyni az autóroncs hegy és fokozatosan ismét beindult a forgalom. Ezután már pontosan úgy suhantak át az autók az útkeresztezõdésen, mint korábban. Az egész olyan volt, mintha hosszú ideig filmezék volna mindezt, majd felgyorsítva vetitették volna le.

Ezután már túl voltam a gyalogátjárón és a túlsó járda helyett, egy hepehupás csapáson haladtunk az egyik munkatársammal. Olyan volt a hely, mint amikor nem rendezték még el a terepet egy épitkezés után, vagy egy csatornalefektetés után. Amint a hepe-hupás csapáson haladtunk, azt a szózatot hallottam, hogy: “Akkor nehéz lesz azoknak, akiknek nincs a kamrájukban…”

Sokat gondolkodtam, hogy vajon mikor fog bekövetkezni ez a baj. Tudtam, hogy ez valami nagy krízist jelent, de nem tudtam, hogy mikor lesz. Vártam, hogy talán 7 év múlva, aztán gondoltam, hogy talán 12 év múlva? Hozzánk 2009-be jutott el a krízis, de az amerikai kezdet 2008-ban volt. Tehát kb. 12 évet számíthatunk. Az álom vége azt sejteti számomra, hogy a krizist követõen egy új társadalmi épitkezés, egy új világrend veszi kezdetét, és hogy ez az átmeneti idõszak sokaknak nehéz lesz. Ebben már azt hiszem benne is vagyunk és látjuk, hogy ez a folyamat hosszú lesz...

Az álmokhoz való viszonyulásról

Az emberek nagy többsége álmodik vagy legalábbis volt idõszak az életében, amikor álmodott. Van aki helyesen viszonyul álmaihoz és van aki nem. Hogyan viszonyuljunk álmainkhoz?

Az álmok is, mint minden egyébb szellemi jelenség három típusú lehet: származhat Istentõl, származhat az ember szívébõl, elméjébõl és származhat a gonosz lélektõl. A szentírás az, ami hitelesen eligazít az álmok dolgában:

Jer 23,28 - Az a próféta, aki álmot lát, csak mondja el a saját álmát. De aki tőlem veszi a szót, hát hirdesse hűségesen! Mi köze van a pelyvának a búzához? - mondja az Úr.
Jo 3,1 - "Mindezek után kiárasztom Lelkemet minden testre. Fiaitok és leányaitok jövendölni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok meg látomásokat látnak.
Eszt 10,b - Emlékezz az álomra, amelyet ezekkel az eseményekkel kapcsolatban láttam - semmi sem maradt beteljesületlenül...
Sir 34,1 - Csalóka remények után fut a balga, hiszen csak balgákat izgatnak az álmok. Mint aki árnyék után kapkod és szelet kerget, olyan az is, aki álmaira épít. Rokonságban van a tükör és az álom: az arcnak képmása áll szemben az arccal. Lehet tisztát várni a tisztátalantól, vagy igazságot várni a hazugságtól? A jóslások, jövendőmondások, álmok mit sem érnek, nem egyebek a vajúdó asszony képzelgéseinél. Ha nem az Úr küldi őket követségbe, ne törődjél velük. Sokakat vezettek tévútra az álmok, úgyhogy botladoztak az életük útján. Csalhatatlan módon teljesül a törvény, teljes a bölcsesség megbízható szájból
Mt 1,20 - Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt hozzá: "József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet Máriát, hiszen a benne fogant élet a Szentlélektől van!
Mt 2,13 - Azután, hogy elmentek, megjelent Józsefnek álmában az Úr angyala, s ezt mondta neki: "Kelj föl, fogd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, s maradj ott, amíg nem szólok, mert Heródes keresi a gyermeket, meg akarja ölni."
Mt 2,19 - Amikor Heródes meghalt, megjelent Egyiptomban álmában Józsefnek az Úr angyala,
Mt 2,22 - De amikor meghallotta, hogy Archelausz uralkodik Júdeában apja, Heródes után, félt odamenni, ezért egy álmában kapott utasításra Galilea tartományba költözött.
ApCsel 18,9 - Egy éjjel az Úr álmában felszólította Pált: "Ne félj, hanem beszélj, és ne hallgass!.


Tehát a szentírás által Isten arra tanít minket, hogy jöhet egy álom Õtõle, a Szentlélek Istentõl, vagy jöhet egy álom egy angyala által, mint üzenet Istentõl, de könnyen megtörténhet, hogy csak ámítjuk önmagunkat szívünk- elménk álomszerü müködésével, vagy ami a legrosszabb, hogy az ördög csal meg minket mindenféle álommal, hogy tévútra vezessen. Tehát az álmok is, mint a látomások vagy egyéb próféciák, megkülönböztetésre szorulnak.

1. Álmok Istentõl, a Szentlélektõl vagy egy angyal közvetítésével

Ezek az álmok igazak, mert Istentõl vannak, de különbözõ értelmük és céluk lehet. Ezeknek az álmoknak a következõ ismertetõ jelei vannak:

- mélyen megérintik bensõnket és mély benyomást gyakorolnak ránk;
- nem feledjük el azokat sem felkelés után sem késõbb, akár halálunkig sem;
- nagy és titokzatos örömet okoznak vagy szent félelmet keltenek bennünk;
- a képsorok, hangok, szavak értelme és szimbolisztikája megegyzik a szentírás értelmével, szimbolisztikájával;
- az álom nem szorul magyarázatra, mert egybõl értjük azt a szívünk mélyén, még akkor is, ha bizonyos részleteit nem tudjuk pontosan megfejteni.

Az Istentõl származó álmokat sem szabad kötelezõen bekövetkezõ dogoknak tekintenük. Lehetnek azok igéretek, meghívások, amelyekre válaszolnunk kell életünkben, lehetnek bizonyos jövõbeli dölgok kijelentései, vagy emberekre, közösségekre vonatkozó intelmek, figyelmeztetések.

2. Álmok, amelyek az ember szívének és elméjének müködése

Ezek az álmok megjelenhetnek bizonyos szellemi tevékenységek, gondok vagy stressz nyomán. Ezek az álmok zavarosak, összefüggéstelenek, a napi gondokkal kapcsolatosak, nyugtalanítóak és legtöbbször az ember már aznap csak halvány foszlányokra emlékezik.

3. Álmok amelyek az ördögtõl származnak

Ezek az álmok hazugok és veszélyesek, mert izgalmasak, nyugalanítóak és az embert kíváncsivá teszik. Ezek az álmok sem mennek ki az ember fejébõl egykönnyen. Általában bizonyos képek formájában jelennek meg, amelyek a jövõt sejtetik vagy bizonyos emberekkel való kapcsolatainkat. Sokan vannak akik az ilyen álmok után, álomfejtõ könyvekhez folyamodnak vagy álomfejtõ boszorkányokhoz mennek. Ez bûn, mert ez hazugság és a bálványimádás egyik formája. Ezek által az ördög behálózza az embert hamis reményekkel és befolyása alá veszi az ember mindennapi döntéseit. Ekkor az ember már az álmai szerint hozza meg mindennapi döntéseit és ábrándokat kerget...