Krisztus katonái

Aki érte a kommunizmust Romániában, annak nem kell magyarázni milyen volt május elseje vagy agusztus huszonharmadika. Ez a két nap nagyjából egyforma volt minden évben és arról szólt, hogy az összes gyárat és iskolát kivezényelték “felvonulni”.  Akik nem érték ezeket az idõket, nem tudják mit jelent az, hogy “felvonulni”. Képzeljék el, hogy reggel, úgy nyolc óra tájt, gyülekezni kellett minden gyárnak, iskolának, sportegyesületnek, egységnek, szekciónak, mûhelynek, osztálynak, stb. egy bizonyos, helyen, utcaszakaszon, amelyet a pártos elvtársak elõre kijelöltek. A dolgozók zászlókkal, címeres, feliratos táblákkal, Ceausescu képekkel, míg a diákok “pionír” ( úttörõ) ruhában, fehér ingben, piros, tricolor szegélyû kendõkkel a nyakunkban sokarkoztak.

Ilyenkor annyi volt a nép a városban, mint mostanság a csíksomlyói búcsúkor. Alig lehetett mozogni az utcákon. De amúgy se szabadott elmenni a csoportunktól, osztályunktól. Ilyenkor mindig szomjasok voltunk és a legrosszabb az volt ha valakire rájött a “nagy dolga”. Akkor aztán futtunk, hogy bekérenzünk valahová “vécére”.

Ezekben a felvonulásokban az volt a pláne, hogy rengeteget kellett állni és várni egy helyben, míg aztán valamikor dél fele sorra kerültünk mi is, hogy felvonuljunk a “tribün” elõtt. Addig csak álldigáltunk felsorakozva és sóhajtozva és nem tudtunk semmit, nem láttunk semmit. Nem nagyon szabadott beszélgetni se, mert a tanárok akkor megszidtak. Elõlrõl is ritkán jutott hátrafele valamiféle hír. Így hát csak egyet dolgot tudtunk: várni kell és remélhetõleg délután egy óra fele szabadulunk…

Amikor aztán szóltak, hogy sorra kerültünk, kihúztuk magunkat és a lehetõ legnagyobb rendben próbáltunk felvonulni. Amikor a tribün elõtt vonultunk el, arra kellett fordítanunk mindnyájan egyszerre a fejünket. Ekkor, néhány pillanatra, megláthattuk a három emeletes, vörösvászonos tribünt. Ott diszelgett rajta a címer, a sarló s a kalapács, az elvtársak képei, meg a Ceausescu-t és a pártot éltetõ felíratok. Egy rövid ideig láthattuk a nagy elvtársakat, nagy tisztisapkás, vállcsillagos ezredeseket meg a helyi kiváltságos elvtársakat, akiknek nevét mindenki kivülrõl fújta. Aztán, ahogy elvonultunk a tribün elõtt, a következõ utcában már szét is széledtünk. Eleget nyújtozódtunk, bámészkodtunk visszafele, de a magas felnõttek miatt, nem sokat láthattunk.

Felnõtt koromban, egy idõ után, visszatérõ álmom lett, hogy ilyen felvonulásos napokat álmodjak. Volt, hogy csak a tömeget láttam az utcákon. Volt, hogy jöttem-mentem a tömeg  között. De volt, hogy láttam a fõ helyeket, a fõ-fõ hatalmasságokkal. Ezek mind olyan tiszti ruhába voltak, mint a legrangosabb tábornokok.  Nagyok voltak, tekintélyesek, hatalmas tiszti sapkákkal, nagy csillagokkal a vállaikon és a mellük telis-tele volt mindenféle kitüntetésekkel. Nagy komolysággal, tekintéllyel és méltósággal álltak ott a fõhelyen és tudni lehetett, hogy valaki nagyon fontos személyre várnak, aki sokkal, de sokkal nagyobb náluknál…

Késõbb aztán magamat si katonaruhában kezdtem álmodni. Voltam katona, de ismét katona voltam, bent a kaszárnyában. Sötétben és félhomályban, mezõkön jártam más katonákkal és láttam a náci hadsereghez hasonló ellenséges katonákat. Majd volt, hogy egyfajta polgárháború közepén találtam magamat. Majd késõbb embereket menekítettem autókkal, ahogyan a zsidókat menekítették a második világháborúban a németek elõl. Volt, hogy teherautókra, dubákba tuszkoltam embereket, akiket mentettem az ellenség elõl. Emlékszem még arra is, hogy az utolsó autóról lepottyant egy kis csonka-bonka emberke. Az autó már elindult, õ meg próbált visszakapaszkodni. Én megragadtam az emberkét, visszagyömöszöltem a dubába és rácsuktam az ajtót.

Mit jelentsen ez? Számomra azt jelenti ez az álom, hogy a tömeg Isten népe, az Egyház. A fõ-fõ helyen lévõk, azok Isten angyalai és szentjei. Akire õk várnak, az néppel együtt, az az Emberfia, Jézus Krisztus, a mi Megváltónk és Királyunk. Isten népe ki van téve az ellenség támadásának. Az ellenség célja pedig meggátolni, hogy az emberek eljussanak az üdvösségre. Mi, akiknek van hitünk és akarjuk szolgálni Krisztust, akarjuk építeni Isten országát, Krisztus katonái vagyunk. A feladatunk az, hogy lelkeket mentsünk, kicsit és nagyot, daliást vagy csonka-bonkát... A lelkek várnak ránk, hogy megmentsük õket és sok ember szabadulása rajtunk múlik…

(1 Kor 15:24-26)  Azután következik a vég, amikor is (Krisztus) átadja az Istennek, az Atyának az uralmat, miután minden felsőbbséget, hatalmat és erőt megsemmisített. Addig kell ugyanis uralkodnia, amíg ellenségeit mind lába alá nem veti. Utolsó ellenségként a halál semmisül meg, hiszen „mindent lába alá vetett”.

Ima: Uram Jézus, hála és dicséret Neked, hogy mi is katonáid lehetünk és részt vehetünk üdvöségszerzõ  küzdelmedben. Ámen.

 

 

 

 

A sértõdöttség gonosz lelke

A minap egy mulatságba voltam és egy idõ után nagyon lehangolt lettem, de nem tudtam pontosan, hogy miért. Úgy éreztem, kirekesztett vagyok és minden korábbi sérelmem eszembe jutott. Egy idõ után csak ültem egymagamban és senkivel sem beszélgettem, senkit sem köszöntöttem. Próbáltam táncolni is, de nem ment. Aztán csak azt éreztem, hogy nincs ott mit keresnem és hazamentem…

Sokat gondolkodtam, vajon mi lehetett az oka ennek a szomorúságnak, de nem jöttem rá. Máskor is éreztem még ezt közösségben, pl. lelkiségi csoportban, szülõértekezleten vagy gyülésen: én, akit annyiszor kirekesztettek, megvetettek, igazságtalanul félretettek… Valami ott mocorgott bennem, hogy van is okom erre az érzésre, de van is benne egyfajta eltúlzott önsajnálat, bénaság…

Másnap fáradt voltam a mulatságtól és egy pillanatra elaludtam.  Néhány kép erejéig azt álmodtam, hogy két ujjal, a mutató és a hüvelyk ujaimmal, felkarjaitól összecsípve, fogva tartok valamiféle kis törpét, akár egy cserebogarat a szárnyaitól megragadva. A kistörpe fejét leszegve hallgatott és begubózott, mint egy denevér.

Nemsokára megszólalt a mobilom és amikor felébredtem, azt éreztem, hogy az a kistörpe még mindig ott mocorog jobb markom diónyi üregében. Többször volt már, hogy miután megébredtem, az álmom folytatódott egy-két perc erejéig fizikai érzérsekkel ( ízekkel, bizsergéssel, örömmel, fájdalommal, stb.).

Josip Loncar horvát evangelizátor kiemeli írásaiban, hogy Isten gyakran közöl velünk álomban, mert álmunkban, képekben, jobban el tudjuk viselni és jobban be tudjuk fogadni mondanivalóját. Szerintem ez az álom egy segítség volt számomra. Felvilágosított arról, hogy a sértõdöttség gonosz lelke megmérgezte hangulatomat, de nemcsak most, hanem már sokszor korábban is. Kicsiny ördög ez, de igen hatékony, mert meg tudja mérgezni az ember kedélyét, hogy önsajnálatba essék, megbénuljon lelkileg és önmagának rontsa el azokat az alkalmakat, amelyek egyébbként boldogan és vidáman telhetnének.

Ima: Hálát adok az Úrnak a megvilágosító kegyelméért és ellene mondok Jézus Krisztus szent nevében a sértõdöttség gonosz lelkének. Ámen.

 

 

 

Borzasztó...

Amikor elkezdtem járni a lelkiségi közösségbe, 1998-ban, volt ott egy lány, akit egyrészt nagyon kedveltem, mert rendkívül vidám, barátságos teremtés volt és buzgó is a maga módján, de másrészt volt benne egyfajta zakotaság, nyughatatlanság. A közösségben úgy lett megkülönböztetve, mint zûrzavart okozó tag, akit lehetõleg távól kell tartani mindenféle szolgálattól.

Ez így is volt, mert hát hol ebbe a közösségbe járt, hol abba, hol ez nem tetszett neki, hol az... A  késõbbiekben, valóban, az élete is zûrösen alakult. Hozzáment egy elvált férfihoz, akitõl lett egy gyereke, de közben közösséget, karitatív szolgálatot  szervezett, aztán megint elvált és most egyedül neveli a gyermekét.

Õ volt az, aki komolyan hirdette azt a próféciát, hogy rövidesen olyan idõk jönnek az egyházban, hogy a templomokba behatol a szentségtörés, az orcátlan szemérmetlenség, olyannyira, hogy félmeztelenül fognak táncolni az oltár elõtt. Akkor hittem is, meg nem is, amit mondott. Gondoltam, hogy ez meg fog történni, de ki tudja mikor. ..S lám már be is teljesedett, amit õ akkor mondott. Ebbõl látszik, hogy egy próficia nem attól igaz, hogy a profétának mennyire szent az élete. Onnan tudjuk meg, hogy egy prófécia igaz, amikor az beteljesedik. És azt figyeltem meg, hogy a nagy horderejû próféciák általában 10-20 év múlva valósunlak meg.

Németországban minden össze van gabalyodva. Most már nemcsak, hogy az elváltakat részesítik szentáldozásban, hanem az egynemû párokat is megáldják a templomban. Ugyanakkor, együtt áldoznak a szentmisén a protestánsokkal és lásd, a minap, bohóckodó táncokat lejtettek miniszoknyás lányokkal az egyik németországi templomban.

Dekadencia, hitehagyás, szentségtörés, Isten szemtelen megvetése és kigúnyolása... A gonoszság teljesen elhatalmasodott. Csak azt az egyet felejtik el, hogy Isten nem hagyja, hogy gúnyt ûzzenek Belõle. Aki lerombolja Isten házát, azt Isten is lerombolja.

(1 Kor 3:17) Aki lerontja az Isten templomát, azt Isten elpusztítja. Isten temploma ugyanis szent, s ti vagytok az.  
(Gal 6:7-8)  Ne áltassátok magatokat: Isten nem hagy magából gúnyt űzni! Amit az ember vet, azt le is aratja. Aki tehát testébe vet, testéből is arat majd romlást; aki pedig lelkébe vet, lelkéből arat örök életet.

 

 

Bolondmise a templomban

Techno zene, tánc a templomban

 

 



Az Úr figyelmeztet

Az Úr kegyelmébõl, a jubileumi esztendõben, eljutottam egy lelkigyakorlatra egy közeli városba. A sors úgy hozta, hogy az ottani közösségi vezetõ házában kaptam szállást, ahol ugyancsak el volt szállásolva a lelkigyakorlat vezetõje.

Ilyenkor, esténként, a szabad idõben, mindig nagyon jó lelki beszélgetések szoktak kialakulni. Ez volt az a része a kurzusoknak, lelkiségi táboroknak, amelyet a leginkább élveztem. Itt viszont a dolog nem így alakult... A lelkigyakorlat vezetõje, akit már ismertem és akivel már szerveztem együtt egy lelkiségi kurzust, igencsak furcsán viselkedett. Cinikus volt, ugratott, kötekedett, s amikor én megrökönyödve néztem rá, akkor elkacagta magát és viccnek állította be az egészet. Egyik este aztán odáig ment, hogy egy látomást osztott meg velem, amelyet, õszerinte, velem kapcsolatosan kapott lélekben. A kép amelyet elém tart, zavaros volt, visszataszító és egyáltalán nem érintett meg. Nem éreztem egyáltalán úgy, hogy azok a dolgoknak, amelyeket megoszt velem, közük lenne hozzám...

A lelkigykorlat alatt a kantinban ebédeltünk. Utolsónak mentem be a kantinba és elsõnek adtam le a tálcámat a mosogatóba. Amikor ez másodszor is megtörtént, éreztem, hogy ennek jelentõsége van. Azt éreztem, hogy én vagyok a kuszuson az, aki leghamarabb befogadom a kurzus lelki táplálékát.

Amint eljutottunk a lelkigyakorlat csúcspontjához, egyszer csak hallom, hogy ez is, meg az is, lelki vezetõt választ magának. Hoppá! - gondoltam... Élelmes kell itt lennem... Én is választok magamnak egy lelki vezetõt. Ugy is lett... Az ebéd alkalmával odatelepedtem a tálcámmal a lelkigyakorlat vezetõje mellé és egyhamar megkértem, hogy legyen az én lelki vezetõm. Õ, a várakozásommal ellentétben, nem fogadta kérésemet kegyesen, kedvesen, hanem inkább fontoskodva, egyfajta követelménnyel és arroganciával. Aztán végül, valahogy csak elfogadott, de kikötötte hogy csak addig, amig nagyobb nem leszek mint õ a lelkiség vezetõségének hierarchiájában, mert hát a pápának sem lehet lelki vezetõje, valaki kisebb rangú, aki korábban lelki vezetõje volt... Én erre csak úgy rácsodálkoztam. Hogy jön ide a pápa, meg ez a rangkérdés?... De én olyan vagyok, hogy nem vonom le azonnal a következtetéseket, hanem idõt hagyok a dolgoknak, hogy érjenek be.

Eltelt a nap és akkor éjjel egy álmom volt. Azt álmodtam, hogy ott vagyok abban az épületben, ahol a lelkigyakorlat folyt, de egy másik teremben, amely zárva volt. A terem teljesen üres volt, csak egy szék állt a terem közepén. Amint a székre tekintettem, azt láttam, hogy egy ember ül a széken, és jól oda van kötözve a székhez, mint egy fogoly, akit elrabolnak és meg akarnak kínozni. A borzasztó az volt, hogy az embernek hiányzott a feje, a vállai és a mellkasának felsõ része. Amint jobban megnéztem, láttam hogy a hiányzó részeit leették róla. Világosan látszottak a harapások nyomai. Amint körbejártam ezt a szörnyûséget, a fogam hegyével én is megkóstoltam, hogy milyen az íze. Igencsak utálatosnak és borzasztónak találtam... Eldöntöttem, hogy én többé soha...

Amikor felébredtem, éreztem, hogy el vagyok telve Lélekkel és még a bõröm is bizsergett. Rögtön tudtam, hogy mit jelent az álom. Figyelmeztetés volt, hogy az azelõtti napon tett lépésem nem volt jó. Nem jó lelki vezetõt választottam. Én hallgattam minderrõl, és forgattam a szívemben a gondolataimat, érzéseimet. Imádkoztam, hogy megértsem a miértjét ennek az egész dolognak.
Ekkor ezt a igerészt kaptam:
(Ez 34:3-4) A tejet megettétek, és a gyapjúval ruházkodtatok, a hízottat megöltétek; a nyájat nem legeltettétek. A gyöngéket nem erősítettétek, és a beteget nem gyógyítottátok, s a megtöröttet nem kötözgettétek, s az elűzöttet vissza nem hoztátok és az elveszettet meg nem kerestétek, hanem keményen és kegyetlenül uralkodtatok rajtok;
(Mik 3:2-3) Ti gyűlölitek a jót, és szeretitek a rosszat! Lenyúzzátok az emberekről a bőrt, és csontjaikról a húst. Ti megettétek népem húsát, lenyúztátok róluk a bőrt, csontjaikat összetörtétek és feldaraboltátok, mint a húst, amely fazékba vagy bográcsba kerül.

Ettõl arrafelé, a dolgot függõben hagytam. Teltek az évek és lassan bebizonyosodott, hogy amit a Szentlélek mutatott álmomban, az mind igaz. Elõbb jelentkeztek az igaz hittõl való elpártolások, aztán jött az anyagiasság, a vallásosságból való pénzcsinálás, aztán jött az intrika, a nagyravágyás, a hatalmi pozícióért való harc és jön az sárga irigység, a kapzsiság meg a képmutatás. Nagyon beszédes volt számomra az a foto, ahol világiak, akik valakiknak képzelik magukat, lelkiségi társaik között, karosszékeken trónolva pózolnak, holott még egy pápa is, amikor fotót készít munkatársaival, állva helyezkedik el közöttük. Itélkezés ez?.. Nem, csak megfigyelés...

Óvakodjatok! Vigyázzatok, hogy kire bízzátok rá a lagnagyobb kincseteket, a lelketeket és a szíveteket. Sokaknak csak "kliensek" vagytok és a pénzeteket elkérve bocsájtják áruba lelketeket és üdvöségeteket. Megbízható lelki vezetõt találni manapság "misson imposibble"... Inbább mindenki imádkozzon, hogy adja meg neki az Úr a bölcsesség lelkét, mert az Úr maga jön el és legelteti az Õ nyáját.
(Ez 34:11- 16) Mert így szól az Úr Isten: Ímé, én magam keresem meg nyájamat, és magam tudakozódom utána. Miképen a pásztor tudakozódik nyája után, a mely napon ott áll elszéledt juhai között; így tudakozódom nyájam után, és kiszabadítom őket minden helyről, a hova szétszóródtak a felhőnek s borúnak napján. És kihozom őket a népek közül s egybegyűjtöm a földekről, és beviszem őket az ő földjökre, és legeltetem őket Izráel hegyein, a mélységekben s a föld minden lakóhelyén. Jó legelőn legeltetem őket, és Izráel magasságos hegyein leszen akluk, ott feküsznek jó akolban, s kövér legelőn legelnek Izráel hegyein. Én magam legeltetem nyájamat, s én nyugosztom meg őket, ezt mondja az Úr Isten; Az elveszettet megkeresem, s az elűzöttet visszahozom, s a megtöröttet kötözgetem, s a beteget erősítem; és a kövéret s erőset elvesztem, és legeltetem őket úgy, mint illik. 

Ima: Hála neked Uram, hogy amikor vakon tapogatóztam, megóvtad lábamat a tévelygõ utaktól és a helyes útra tereltél. Ámen.