A plágium plagizálása

Manapság társadalmi, politikai jelenség lett a plágium ûgyekbõl. Az egész, Schmitt Pál magyarországi országelök ûgyével kezdõdött és azóta is tart. Alapjában véve, az egész nagyon sajnálatos és szánalmas. Arról van szó, hogy a kilencvenes években, egyszerûen így mentek a dolgok, annélkül, hogy bárki is erkölcsi vagy etikai problémát csinált volna ebbõl. A doktorandusz megírta, amit meg kellett írnia, a vezetõ profeszorok pedig engedélyezték, továbbengedték a dolgozatot és minden rendben volt. Mára, hirtelen mindenki rettenetesen erkölcsös és etikus lett és észrevették, hogy hiányoznak az idézõjelek, meg a lábjegyzékek, meg a mit tudom micsodák. De arról senki sem beszél, hogy alapjában itt nem erkölcsrõl és etikáról van szó, hanem erkölcstelen és etikátlan politikai bosszúhadjáratról. Ecaterina Andronescu miniszter asszony mondott egy alapigazságot, amikor azt mondta, hogy ha az õ dolgozata plágium, akkor az egész doktorátusi intézményt fel kell számolni. És ez az igazság. Ha alaposan megvizsgáljuk a dolgokat, akkor minden profeszor, doktor és doktorándusz, elmehet a sóhivalaba. Mennyivel egyszerübb lett volna a dolga a teológiából ledoktorizott úriembernek is, ha megtartotta volna az evangélium igéit:
(Mát. 23:10 Károli) Doktoroknak se hivassátok magatokat, mert egy a ti Doktorotok, a Krisztus.

Az plágium ûgyeken túl, azonban, ott vannak még a plagizáló doktorok lemondását követelõ erkölcscsõszök hada. Fennhangon kiáltják: Monnyon le!... De ha komolyan szóba állsz egy ilyennel, akkor gyakran nem tallálsz nála egy fikarcnyi egyéni, saját termésû gondolatot se. Amikor valami okosat akar mondani, akarva-akaratlanul, valahogyan mindig egy írót vagy történelmi személyt idéz, persze pontatlanul és idézõjelek nélkül, saját gondolataként tüntetve azt fel, ékeskedve annak tollaival. Gyarkan a prédikációkban is papírról vagy más elmés lelki könyvekcsébõl, valaki más goldolatait hallhatjuk, kongóan üres hanglejtéssel vagy ami még sajnálatosabb, egyenesen a Magyar Kurír-ról levett homílíát olvassa fel valaki sajátjaként. Így aztán szép lassan már nem a plágiumnál tartunk, hanem a plágium plagizálásánál. És persze hogy, még nekünk áll fennebb: a miniszter monnyon le!...

Egyszer próbálkoztam egy Fülöp kurzuson egy tanítással. Amikor kezembe adták a tanítás vázlatát, azonnal ellepett az ellenérzés. Egyrészt a vázlat tele volt helytelen hittételi összefüggésekkel, helytelen szentírási hivatkozásokkal, másrészt pedig azt éreztem, hogy nem arra vagyok hívatva, hogy más gondolatait szajkózzam. Persze tévedés ne essék, ettõl még a Fülöp kurzus nagyon hasznos, áldásos, üdvös, kreatív, stb. , de az én meglátásomban arra vagyunk hívatva , hogy az evangelizálásban a mi gondolatainkat mondjuk el. A lelki plagizálás, az egyik legsajnálatosabb és legsonyorúbb dolog. Egy paptestvérem egyszer azt mondta, hogy egy papnak sem bocsájtja meg ha papírról prédikál. És igaza van... Nekünk, krisztuskövetõknek, az a feladatunk, hogy megegyük a szentírást (Jel 10:10), megemésszük azt, beleívódjék a vérünkbe, átjárja Isten igéje testünket, lelkünket és aztán minden szavunkkal azt leheljük vissza az emberekre. Isten szolgájának nem kell napokig törje a fejét egy homílíán, egy prédikáción vagy egy tanításon, hanem tíz perc alatt összeszedi gondolatait és ha kell egész nap szabadon beszél az örömhírrõl.

Az Úr egyedinek teremtett minden fûszálat, minden falevelet, minden virágot és minden embert. Neki abban telik kedve, ha a saját, önálló, kreatív gondolatainkkal, szavainkkal adjuk át másoknak az evangéliumot. Ehez megadja az Úr az Õ Szentlelekét, az Igazság lelkét, Aki eszünkbe juttat mindent (Jn 14:26). A Szentlélek segítségével, az Egyház Tanító Hivatalának útmutatásával és istengyermeki szabadsággal kell dolgozzunk az Úr szõlõsében. Kérdés az, hogy akarjuk-e, van-e bátorságunk hozzá, hogy kamatoztassuk a talentumokat (Mt 25:15) vagy csak egy-két sovány plágiumra futja, vagy még arra sem, hanem csak a plágium plagizálására.

Buzduljunk fel és építsük meg a saját házunkat, fessük meg a saját festményünket, énekeljük el a saját dalunkat és lejtsük saját táncunkat. Ne a szomszédét, ne a régmult szentekét, írókét vagy hõsökét. A szenteket ne a múltban, ne a könyvekben, ne a történelemben keressük, hanem önmagunkban. Mi nem vagyunk és nem is leszünk olyanok, mint valamelyik régi szent. Ha olyanok lennék, akkor mi is plágiumok lennénk, a fiaink pedig a plágiumok plagizálásai. Az élet egyszeri és megismételhetetlen. Még van idõd elénekelni hattyúdalodat…