Elmélkedés az Örvendetes rózsafûzér imádságról

A bevezetõ titkokról

Aki a hitünket növelje
Azt mondta az Úr Jézus tanitványainak:
(Mt 17:20) „Mert gyenge a hitetek. Bizony mondom nektek, ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a hegynek itt: Menj innét oda! - odamegy, s nem lesz nektek semmi sem lehetetlen.”
(Lk. 17:6) „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki gyökerestül és verj gyökeret a tengerben! - megteszi nektek.”
Legyen hitünk... De honnan?... Mi az amink van és nem úgy kaptuk volna?
(1Kor 4:7) “Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna?”
A hit Isten kegyelme. Hiába próbálnánk, akarnánk önerõbõl hinni. Ha az Úr megkeményitené a szívünket, mint ahogyan megkeményitette az egyiptomi Fáráó szívét (Kiv. 7:13) képtelenek lennénk hinni. De az Úr irgalmas és azt akarja, hogy higgyünk, így hát megadja a hit kegyelmét mindenkinek aki kéri és aki el akarja azt fogadni...
A segitõ kegyelem által az Úr megadja az igaznak tartó hitet. Az igaznak tartó hit még nem élõ hit, hanem csak egy távolról szemlélõdõ, figyelgetõ, igaznak tartó, vágyódó hit. Ez az igaznak tartó hit az Atyától van és a Fiúhoz vonza a megtérõt:
(Jn 6:65) „Azért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, ha az Atya meg nem adja neki.”
De ez az igaznak tartó hit nem elégséges az üdvösségre, mert ha valaki nem ugrik a vízbe, nem tanul meg úszni... Ha valaki fél a víztõl, nem eszik halat..., azaz nem fogja a célt elérni.
Az élõ hit akkor születik meg, amikor átadjuk magunkat, átadjuk testünket-lelkünket, egész lényünket a szentségi ige, a szentségi szó befogadására és megélésére. A szentségi ige befogadásával, a keresztényben növekedésnek indul az az új élet, az az isteni mag ( 1 Ján 3:9 ) amit az ember a keresztség szentségében kap, illetve kapott csecsemõ korában. Ezáltal az ember egy természetfölötti élet, egy isteni minõségû élet részese lesz, amelyben már teljesen más elveket követ, amelyben már mindent teljesen másképpen lát... Ez az az istengyermeki állapot, ez az az élõ hit, amelyben a mennyei Atyát teljes bizalommal tudjuk megszólítani: ”Abba, Atyám...”
Az újászületett szentháromságos élet hajtóereje az élõ hit. Amilyen mértékben növekedik hitünk, olyan mértékben nyílnak meg új ajtók, perspektivák egy mélyebb Istennel való közösségre való lépésre, Jézus Krisztus által. Ezért kérnünk kell Isten kegyelmét, hogy növelje bennünk a hitet, hogy az akár csodákat vigyen végbe, akár halottakat támasszon fel, vagy akár gonosz lelkeket üzzön ki.
Mk:16.17-18 “Akik hisznek, azokat ezek a jelek fogják kísérni: Nevemben ördögöt űznek, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik, ha pedig betegekre teszik a kezüket, azok meggyógyulnak.”

A megszentelõ kegyelem belsõ mûködése adja belénk a belülrõl érteni tudó hitet, ami nem más mint a Szentlélek belsõ tanitása. A Szentlélek szívük mélyén megtanít a hit, a tudomány, az isteni igazságok belsõ kapcsolataira, kinek-kinek hogyan akarja osztani.
Ef 3.17-18 “hogy a hittel Krisztus lakjék szívetekben, s gyökeret verjetek és alapot vessetek a szeretetben. Akkor majd fel tudjátok fogni az összes szenttel együtt, mi a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység,”
Ez pótolja vagy egészíti ki a külsõ, emberi tanítást, a veleszületett tehetségeket, és ezért van az, hogy néha egy iskolázatlan nénike mélyebben érti a hitet, mint egy pap. Ez a belülrõl érteni tudó hit egyedi és személyreszabott szentségi útra vezet, amely a hitnek újabb és újabb magaslataira emel.
Ennél a bevezetõ titoknál kérjük Uram kegyelmedett, hogy egyre nagyobb hitre jussunk. Ámen.

Aki reményünket erõsitse

Milyen reménységünk van? Tudunk-e felelni a kérdezõknek?
1Pét 3.15 Urunkat, Krisztust szentül tiszteljétek szívetekben, legyetek mindig készen rá, hogy mindenkinek megfeleljetek, aki csak kérdezi, mi az alapja reményeteknek.”
De ha nincs reményünk, mi a reménytelenségünk oka? Nem-e a halál, a tönkremenés, a megsemmisülés az ember reménytelenségének oka? Nem-e a betegség, a megöregedés, az elerõtlenedés hozza magával az ember reménytelenségét? Mindennek nem-e a bûn az oka?
Sir 14.2 Boldog az az ember, akit nem vádol a szíve, és aki nem süllyed reménytelenségbe.
Honnan merítünk reményt, ebben a látszólag reménytelen állapotban?
1Pét 1.3 “Legyen áldott az Isten és Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki minket nagy irgalmában Jézusnak a halálból való feltámadása által új életre hívott, az élő reményre”
Tehát minden reményünk Jézus Krisztus! Õ mondta:
Jn 11.25 „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog.
Jn 14.3 Ha aztán elmegyek, és helyet készítek nektek, újra eljövök, és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok.
Az Úr Jézus, mint valóságos ember, végigjárta az ember megsemmisülésének útját, amikor felvitte keresztjét a Golgotára. Ekkor, mint valóságos Isten, a megsemmisülés útját a reménység útjává változtatta. Életünk már nem a megsemmisülésbe sûlyed, hanem az égbe emelkedik és a szentélybe van kifutása, az örök életbe, az örök boldogságba. A mi reménységünk az, hogy egyszer végetér e világnak gyötrelme és akkor egy elképzelhetetlenül szép állapotba jutunk.
1Kor 2. Így érvényes az Írás szava: Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik.
Gondoljunk arra reménykedve, hogy a mi életünk keresztjére is egyszer nagy világosság fog ragyogni.
Zsolt 39.8 Most tehát mit várhatok, Uram? Reményem egyedül benned van.
Ennél a bevezetõ titoknál kérjük Uram az egyre erõsebb reményt a megígért üdvösségben. Ámen.

Aki szeretetünket tökéletesitse
Mi a szeretet? Honnan van a szeretet? A szeretet az ember saját természetébõl fakad? A szeretet csupán akaratunktól függ? Csupán el kell határoznunk, hogy mától kezdve mindent és mindenkit szeretni fogunk és máris szeretünk?
Az ember tud szeretni, de csak ember módjára... Ez azt jelenti, hogy szereti azt, aki õt szereti és gyülöli azt, aki õt gyülöli. János apostol az írja:
1Jn 4.16 Megismertük és hittünk a szeretetben, amellyel Isten van irántunk. Az Isten szeretet, és aki kitart a szeretetben, az az Istenben marad, s az Isten is benne marad. Akiben szeretet van, abban Isten ott van, Isten Lelke, a Szeretet Lelke és aki szeret, az Isten Lelke által szeret. Pál azt tanítja:
1Kor 6.19 Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok? Nem tudjátok, hogy nem vagytok a magatokéi?”
Lám, hogy nem lehet távolról szemlélõdve élõ hittel megélt keresztény életet élni. Át kell adnunk a testünket is. Csak akkor adtuk át a lelkünket Istnnek, mert a testünk és a lelkünk szerves és elválaszthatatlan egységet alkotnak. Át kell adnunk testünket az élõ hitnek, hogy a Szentlélek temploma lehessen, hogy a megszentelõ kegyelem átjárhassa, és lelkünket isteni minõségü életre formálja át, míg Krisztushoz nem leszünk hasonlóak.
Iz 43.1 Nézzétek: én valami újat viszek végbe, már éppen készülőben van; nem látjátok?
2Kor 5.17 Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, valami új valósult meg.
Gal 3.27 Mert mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusban, Krisztust öltöttétek magatokra.
A Lélekben való élet és növekedés nem más mint a szeretettel való eltelés, szeretetben való növekedés, vagyis a tökéletesedés útja. Hajlandóak vagyunk mindenféle indulatot szeretetnek nevezni, holott sok bennünk a rendetlen szeretet. Az igazi szeretet, isteni szeretet, amely igaz, bölcs, nem személyválogató szeretet. Az igazi szeretet nem azért szeret, hogy viszonozzon, hanem azért mert túlcsordúl. Túlcsordulnia, áradnia kell, mert nem tehet egyebet... Az igazi szeretet akkor is szeret, ha ellenségeskedésre, gyûlöletre, vagy halálra talál és ez a tökéletesség bizonysága.
Mt 5.48 Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes!
Szeressük Istent teljes szivünkból, lelkünkbõl, elménkbõl és erõnkbõl és Õ majd megadja a szeretet lelkét, hogy szeressük felebarátunkat mint saját magunkat. Õ megadja az erõt, hogy úgy szerethessünk , ahogy az Úr Jézus szeretett minket.
Jn 13.34 Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást.
Ennél a bevezetõ titoknál emlékezzünk, hogy a szeretet Istentõl van és kérnünk Uram, hogy minél inkább tökéletesits minket a szeretetben. Ámen.

Az Örvendetes rózsafûzér titkairól

Akit te Szent Szûz a Szentlélektõl fogantál
A Szentlélek újból és újból megpróbálja életünk folyamán megfogantatni szívünkben a hitet. A segítõ kegyelem prófétaként közeledik szívünkhöz és sugallja, hogy térjünk meg. Gyakran megöljük ezeket a prófétákat, amint Izrael népe tette. De ha ezeknek a profétáknak igent mondunk, ahogyan Mária tette az Úr angyala megjelenésekor, akkor minket is beárnyékoz a Magasságbelinek Lelke és szívünkben megfogan a hit, megfogan a szent gondolat, megfogan a kegyelmi életet sarjasztó lekület.
Ez nemcsak egyszer történhet meg, hanem többször is, életünk minden olyan területén, ahol még nem élünk Isten akarata szerint, ahová még nem engedtük be az Urat, és ahol még mindig az “Én”, illetve a világ az úr.
Fontos, hogy amikor a Szentlélek szól, a lelkiismeret szava, vagy egyébb megvilágosítás útján, akkor ne utasitjuk vissza:
Zsolt. 95:8 “Ma, ha a szavát halljátok: Ne keményitsétek meg a sziveteket.”
Ma sokan megátalkodnak szívükben és nemet mondanak. Nemet mondanak a hitnek, a szeretetnek, Jézus szavának, az Egyháznak, a papságnak, a szentségeknek, a Szûzanyának. Ellene mondanak mindennek ami magasztos és dicsõséges. Ezért aztán az alantos dolgokban vesznek el. Ez azért van, mert a hazugság lelkét engedték szívükbe, arra hallgatnak és igy megátalkodottakká, felfuvalkodottaká és vakoká válnak. Mindez megakadályozza megtérést, az IGEN kimondását és az igaz hit megfoganását.
Ennél a titoknál mondjunk igent Istennek szavára, hogy megfoganjon az Õ terve életünkben.

Akit te Szent Szûz Erzsébetet látogatva hordoztál
Ha igent mondottunk a hitnek, a szent gondolatnak, a kegyelmi életet sarjasztó lelkületnek, és az megfogant bennünk, akkor nagy gonddal kell hordoznunk szívünkben, nehogy elejtsük, elveszítsük azt a világ zajában.
Hordozzuk-e szívünkben a hitet és a szent gondolatokat, mint ahogyan Mária hordozta a Megváltót az õ méhében? Forgatjuk-e a hitet és a szent gondolatokat a mi szívünkben, mint ahogyan a fejlõdõ magzat forog anyja méhében? Õrizzük-e féltve a hitet és a szent gondolatokat, nehogy azokat elveszítsük, mint ahogyan az anya féltve hordozza magzatát?
A hit, a szent gondolatok, a kegyelmi életet sarjasztó lelkület ott forog a szivünkben, fejlõdik, növekszik, mint ahogyan a magzat fejlõdik, egésszen addig mig el nem jön a szülésnek ideje.
Mk 4:26-28 Jézus ezt is mondta: "Úgy van az Isten országa, mint amikor az ember elvetette a magot a földbe, azután alszik és felkel, éjjel és nappal: a mag sarjad és nő, ő pedig nem tudja, hogyan. Magától terem a föld, először zöld sarjat, azután kalászt, azután érett magot a kalászban.
Õrizzük féltve szívünket, mint ahogyan a Szûzanya õrizte az õ méhét és Szent magzatát, mert az minden élet forrása.
Ennél a titoknál gondoljunk arra, miként hordozzuk szívünkben Jézus szavait és cselekedeteit.

Akit te Szent Szüz a világra szûltél
A hit, a szent gondolatok, a kegyelmi életet sarjasztó lelkület megfogant a szívünkben és azokat hordozva megtapasztaljuk a növekedést, a lélekben való érést. De mindez vajon vezetett-e lelki vajúdáshoz, vezetett-e lelki szûléshez életemben? Született-e meg Jézus az én életemben, vagy még mindig csak a szívemben van?
Mit ér a fogantatás, a magzat fejlõdése nélkül és mit ér a magzat növekedése , ha meg nem születhet? Nem hal-e meg a magzat is, és gyakran az anya is, ha a magzat meg nem születhet? Ugyanígy, ha befogadjuk az igazságot, igent mondtunk szívünkben Jézusnak, de ez nem születik meg cselekedetek által életünkben, akkor az nem lehet áldásos, mert megtagadjuk Õt, mint ahogyan az abortáló anya megtagadja magzatát. Jobb lett volna, ha meg sem fogant volna Jézus a szívünkben, minthogy fogantatás után megtagadjuk.
Ez a szûlés, Jézus Krisztus születése életünkben, a mi szavainkban és cselekedeteinkben nyilvánul meg, amelyekkel megvalljuk Õt az embereknek.
Akinek megszületett Jézus Krisztus, az megvallja Õt az embereknek, és az Õ parancsolatai szerint igazitja életét.
Ennél a titoknál gondoljunk arra, miként szüljük meg mi Jézus Krisztust életünkel a világba.

Akit te Szent Szûz a templomban bemutattál
Ha sikerült a világba szûlnünk Jézus Krisztust, szavaink és jócselekedeteink által, akkor bátran és örömmel megyünk a templomba, Isten házába, hogy felmutassuk Istennek, a mi Atyánknak azokat. Ez nem dicsekvés, hanem a jó eredményt elérõ gyerek öröme atyja elõtt.
Elmegyünk örömmel a szívünkben, hogy megmutassuk: lám Atyám, megcselekedtem akaratod. Megtettem amit a Szent Fiad által kértél tõlem. Megmutattam Szent Fiadat a világnak és ezáltal nyilvánvaló lett, hogy én is a te fiad, a te leányod vagyok. Igen, nekünk szükségünk van, hogy bemutassuk, megmutassuk az Urnak magunkat és cselekedeteinket a templomban és hogy Vele együtt örvendezzünk, ünnepeljünk ezek felett, mint ahogyan a tékozló fiú hazatérésekor örvendeznek. Ekkor teljesedik be az, hogy: “örömetek teljes legyen”.
Meglehet, gyakran sírva vetünk, szenvedések és nélkülözések közepette, de örömmel fogunk újjongani a bemutatás, a számadás napján, amikor learassuk jócselekedeteink jutalmát.
Zsolt 126:6 Aki sírva indul, mikor vetőmagját viszi, ujjongva érkezzék, ha kévéit hozza!
Ennél a titoknál gondoljunk arra, miként mutatjuk be jócselekedeteinket a szentmisében a felajánlásnál.

Akit te Szent Szûz a templomba megtaláltál
Megfogant szívünkben, hordoztuk, majd megszûltük a világba... Szeretetünket, jócselekedeteinket bemutattuk az Úrnak, de mégis, egyszer eljön az idõ, amikor úgy érezzük elveszítettük azt Akit a legjobban szerettünk.
A Szentlélek mintha visszavonult volna és a hit mintha teljesen összerogyott volna... A szent gondolatok a homályban vesznek és gyötrelmes ûr keletkezik bennünk.
Ilyedten rohanunk valahol, a karaván között, szekértõl-szekérig, kosártól-kosárig, kérdezgetve az embereket: nem láttátok Õt?...
Hiába keressük a világban, hiába keressük a könyvekben, de még a Szentírásban is elrejtõzik elõlünk... Ekkor mint egy útolsó, mentõ gondolat jut eszünkbe a templom és a szentmise. A szentmisében, a szentáldozásban megtaláljuk Õt akit oly nagyon kerestünk. Ekkor Õ ámulatba ejt minket egyszerüségével és bölcsességével, amikor ezt mondja: “Miért kerestél engem mindenhol? Nem tudtad, hogy engemet itt mindig megtalálsz?”
Ennél a titoknál jusson eszünkben, hogy a templomban, az Oltáriszentségben mindig megtaláljuk Jézust.

Dicsõség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

Buzdítás Rózsafûzér imádkozására

Napjainkban, amikor a Szentatya, II. János Pál pápa, 2002 októbertõl -2003 oktoberéig Rozsafûzér esztendõt hirdetett meg, kérdezzük meg önmagunktól, mennyire fontos számunkra Péter, a szikla, amelyrõl azt mondta a világ Üdvözitõje, hogy a pokol kapui nem vesznek erõt rajra. Mennyire hisszük, hogy a mindenkori Szentatya ez a Péter, és mennyire hisszük, hogy amit ez a Péter megköt Jézus Krisztus nevében az meg van kötve a mennyben is?
Mt 16.18-19 “Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt. Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva.”
Ha pedig hisszük, akkor kérdezzük meg magunktól, hogy mindez mennyire része életünknek, mindennapjainknak. Ma, amikor oly sok keresztény tagadja Máriát, Isten Anyját, aki nélkül nincs teljes, igaz, felnõtt katolikus hit, és aki nélkül nem lehet közeledni az Istenember misztériumához, kérdezzük meg magunktól, mi hogyan állunk ezzel. Része-e Mária a mi életünknek, vagy talán félünk, tõle... Talán félünk, hogy elveszi tõlünk Jézust, félünk, hogy Jézus elé tolakodik, vagy talán csak a szájunkal ismerjük el Máriát, hogy ne kerüljünk konfliktusba az egyház dogmáival, igazságaival? Van aki elfordul Máriától, az Egyház Anyjától, a mi mennyei Édesanyánktól, hamisan idézve Pált:
1Kor 2.2 Elhatároztam ugyanis, hogy nem akarok másról tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, a megfeszítettről.”,
Talán elzárkózunk a Rózsafüzér imádságtól mert csak a Szentháromsághoz, vagy csak az Oltáriszentségben jelen lévõ Jézushoz akarunk imádkozni?
Ha felismerjük magunkat a fentiekben, akkor vegyük tudomásul, hogy ez megtévesztés. Mária nem akar, nem fog Jézustól sem elvezetni, sem elvenni, sem megakadályozni hogy hozzá menjünk. Mária nem fogja azt kérni, hogy õt vagy más “isteneket” imádjunk. Mária nem fog Jézus helyett közvetiteni Isten és ember között és a Rózsafüzér elsõsorban nem máriás imádság, hanem velejéig Jézus imádság. Nincs még egy annyira jézusközpontu imádság, mint a Rózsafüzér, mert annak a “lelke”, a titkok, Õt tárják fel az elmélkedésekben. A Rózsafüzér olyan mint az Oltáriszentséget hordozó monstrancia, vagy mint a megtestesült Igét hordozó Mária. Minden máriás ima arról szól, amirõl az Egyház Anyja hivatása szól: Jézus hordozni a szívünk alatt. “Jézushoz menni, Mária által!”, mert Mária által jött el Jézus hozzánk.
Buzdítok mindenkit, hogy a Rózsafüzér legyen a mindennapi imánk és kenyerünk. Legyen ingyen szerzett, drágalátos finom kalácsunk, amely békét hoz szivünkben, örömet lelekünkben, világosságot értelmünkben, acélosságot akaratunkban, és áldást környezetünkben.
Manapság láthatjuk magunk körül:
- az anyagiaktól, a gazdagságtól elvakított, kihûlt, eltelt vagy megkeseredett gazdagokat;
- az anyagiakat délibábként hajszoló elnyûtt szükölködõkett;
- a szórakozást, érzékieket és önmegvalósitást keresõ fiatalokat;
- a paráznaságban, házasságtörésban élõ fiatalokat;
- a boldogságukat, gyógyulásukat ördögnél keresõ, okkultizmus csapdájában vergõdõ megtévesztetteket;
- a kötelességüket nem teljesitõ, visszaélõ, önmagukat gazdagitó elõljárókat;
- a bosszúra és háborúra szomjazó megsebzett embereket;
- a világ uralmára törtetõ politikai, pénzügyi, szellemi hatalmasságokat;
- a hitüket, egyházukat megtagadó keresztényeket, akik különbözõ gyökértertelen közösségekben keresik Istent és a szeretetet.
- a sok Istent és a Szüzanyát káromló, szentségtörõ, hitetlen megkereszteltet;
- a hitet megtagadó, hûtlen, ördög csapdájába esett papi, szerzetesi lelkeket;

Mi is valahol, valamikor ilyenek voltunk, vagyunk, vagy lehettünk volna.
(1Kor 10.12) Aki azt hiszi, hogy áll, ügyeljen, nehogy elessék.
Gondoljunk Mózes imájára, aki így könyörgött Izrael hûtlen népéért:
(Kiv 32.32) Mégis bocsásd meg vétkét... ha nem, akkor törölj ki engem a könyvedből, amelyet írtál.”
Tudnánk-e mi így imádkozni? Szeretjük-e embertársainkat annyira, hogy megtagadjuk akár örök életünket is másokért? Én bevallom, hogy nem... Bavallom, hogy önzõ, gyenge, és elesett vagyok és Isten irgalmára szorulok.
Ha látjuk a fentiek fontosságát, törekedjünk egyénileg is, közösségileg is a Rózsafûzér imádkozására. Jónak látom ha imádkozzuk magunkban is, formaságok és ceremoniák nélkül, szabadidõnkben... Gyakran írok listákat, ellenségeimrõl, munkatársaimról, szomszédaimról, testvéreimrõl, elõljáróimról és minden tized után könyörögök egy-egy embertársamért, vagy egy-egy ûgyért. Ne imádkozzunk csak önmagunkért, hanem inkább másokért. Így a kegyelem kieszközölõi lehetünk mások számára. Így áldott lessz szivünk, lelkünk, testünk, életünk és ez az áldás kiárad egész környezetünktre.
Rossz dolog a háború, de a gyerekek mégis szeretnek háborusdit játszani. Minél szörnyübb, pusztitóbb hatású egy fegyver, annál inkább álmélkodnak rajta. Így van ez a lelkiekben is. Minél erõsebb és hatásosabb egy lelki fegyver, annál csodálatosabb.
A Rózsafûzér imádság lelki szempontból hasonlatos ahoz a bonyolult, amerikai repülõ erõdhöz, amelyen minden fegyver megtalható, amely több tizezer lövedéket lõ másodpercenként, és ahol az végigmegy még a fû se nõ. A Rózsafüzér imádság is ahol végigpereg ott a bûn minden palántája kivész...
A Rózsafüzér lelki szempontból olyan is, mint a helyben, függõlegesen felszálló harci repülõgép. A Rózsafüzér kiemel a gonosz gyötrõ zsibongásából, hogy a sarkunkkal tapossuk a fejét, és hogy golyózáporral törjük össze szarvát és fejét.
A Rózsafüzér imádság hasonlatos ahoz, amikor egy nagyon éhes ember csodás módon beszabadul a lakodalomra feltálalt ételekhez, sütéményekhez, mielõtt még a vendégek megérkeznének. Így a tolongást elkerülve, szabadon ehet minden finomságot, kövéret, édeset, stb...mindent, mindent, amit csak szeme-szája megkíván, annélkül, hogy valaki megszabná, kimérné vagy megvonná azt tõle.
Lehet, hogy azt gondoljuk: “Mindez nagyon szép, de nem tudom vállalni… Néhány napig megy, aztán minden annyiba marad. Inkább neki sem kezdek, minthogy olyant ígérjek, amit nem tudok betartani...” Ez is egy hamis kisértés! Hiszem, hogy az Úr Jézus és a Szûzanya, még az imádságra való szándékunkat is megáldja, ha felajáljuk gyengeségeinket, kicsinységünket, azt a helyzetet, amikor nem volt erõnk, idõnk, kitartásunk az imára.
Újból és újból fel kell venni az elejtett fonalat... Az a lényeg, hogy a Rózsafûzér imádság legyen életünk része, mint ahogyan a Szentatyának is az. Imádkozzunk azért is, hogy a Szentatya felhívása a Rózsafüzér esztendõre ne legyen hatás nélküli pusztába kiáltott szó. És ha mindezt tudjuk, de mégis elhanyagoljuk imádságainkat, kérjük az Úr Jézust, hogy bocsássa meg restségünket, mert mindezt tudva és ismerve, nem mozdult a kezünk a táltól, a szájunkig.
(Péld 19.24) A lusta a kezét bemártja a tálba, de a szájához már nem viszi vissza.

Befejezõ ima: Rózsafûzér királynõje, könyörögj érettünk és segits nekünk imádkozni! Ámen!

2002 Advent.