4 fontos info számodra

1. Szükséged van a megváltásra

(Róm 3:23) Mert mindnyájan vétkeztek, és nélkülözik Isten dicsőségét.

(Préd 7:20) Mert nincs a földön igaz ember, aki jót tenne és ne vétkeznék.

(Jer 17:9) Csalárdabb a szív mindennél és gyógyíthatatlan; ki ismeri azt?

( Iz 53:6) Mindnyájan, mint a juhok, tévelyegtünk, mindenki a maga útjára tért és az Úr őrá rakta mindnyájunk bűnét.

( Jn 3:3) Jézus azt felelte neki: „Bizony, bizony, mondom neked: aki nem születik újjá, az nem láthatja meg az Isten országát.”

2. Nem válthatod meg önmagad

(Péld 14:12) Van út, amely az ember előtt helyesnek látszik, de a vége halálba vezet.

(Jak 2:10) Aki ugyanis megtartja az egész törvényt, de egy ellen vét, valamennyiben vétkes lett.

(Gal 2:16) Mivel pedig tudjuk, hogy az ember nem a törvény cselekedeteiből igazul meg, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit által, mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk Krisztus hite és nem a törvény cselekedetei által, mert a törvény cselekedeteiből egy ember sem igazul meg.

(Jn 14:6) Jézus azt felelte neki: "Én vagyok az út, az igazság és az élet."

(ApCsel 4:11-12) Ez az a kő, amelyet ti, az építők, elvetettetek, s amely szegletkő lett és nincs üdvösség senki másban, mert más név nem is adatott az embereknek az ég alatt, amelyben üdvözülnünk kell.

3. Jézus Krisztus neked is felajánlja a megváltást

(Jn 3:16) Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

(1 Pét 3:18) Mert Krisztus is meghalt egyszer a bűnökért, az Igaz a bűnösökért, hogy minket Istenhez vezessen.

(2 Kor 5:21) Ő azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazságossága legyünk őáltala.

(Róm 10:13) Mert mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.

(2 Tim 3-4) Ez jó és kedves a mi üdvözítő Istenünk színe előtt, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére.        

4. Jézus Krisztus nélkül örökre elveszel

(Jn 8:24) Mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűneitekben.

(Mt 13:40-42) Ahogy a konkolyt összeszedik és tűzben elégetik, úgy lesz a világ végén is: az Emberfia elküldi angyalait, azok összeszednek az ő országában minden botrányt és azokat, akik gonoszságot cselekszenek és bedobják őket a tüzes kemencébe. Lesz majd ott sírás és fogcsikorgatás.           

(2 Tessz 1: 8) ...lobogó tűzzel megbünteti azokat, akik Istent nem ismernek és Urunk Jézus evangéliumának nem engedelmeskednek.

(Mk 16:16) Aki hisz és megkeresztelkedik az üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik.   

(Jel 21:8) De a gyáváknak és a hitetleneknek, a megfertőzötteknek, gyilkosoknak, paráznáknak, varázslóknak, bálványimádóknak és minden hazugnak osztályrésze a tűzzel és kénkővel égő tóban lesz. Ez a második halál. 

Ezért hát térj meg még ma! Hogyan?

( 1 Jn 1:9) Ha megvalljuk bűneinket, ő hű és igazságos, hogy megbocsássa a bűnöket és megtisztítson minket minden gonoszságtól.

(Jn 5:24) Bizony, bizony mondom nektek: aki az én igémet hallgatja és hisz annak, aki engem küldött, annak örök élete van és nem ítéletre jut, hanem átment a halálból az életre.

(Róm 10:9) Ha tehát a száddal vallod, hogy "Jézus az Úr!" és a szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halottak közül, üdvözülsz.

                                                                       

Álom a világ világosságáról

Megtérésem kezdeti fázisában, amikor nap mint nap, csak a Szentírást olvastam, elmélkedtem és versekben dicsõítettem az Urat, elindult bennem egy tisztulási folyamat, amely test szerint, pszihés alapon, megpróbálta az egészségemet is. Az intenzív lelki tisztulásnak, gyakran sokféle testi tünetei vannak, mint például: rosszúllétek, hányás, a templomba való belépés nehézsége, a húsvéti szent áldozattól, az Oltáriszentség jelenlététõl támadó izzadás, remegés, a kereszt látványától való megijedés, összerezzenés, stb.

Nálam olyan tünetek voltak, hogy pl. reggel felkeltem, semmi rosszullétet nem éreztem, de a második lépésnél nekiestem a falnak. Ezután elkezdett forogni velem a szoba és jött a hányás. A hányás után vizet ittam és lefeküdtem, de amint a víz felmelegedett a gyomromban, újból hánytam. És így ment ez, míg be nem vittek a korházba. Ott két napig perfúziót kaptam, meg nyugtató koktélt és azután, mintha újjá születtem volna, jó erõvel kiengedtek a korházból. Ez 1993 októberében volt. 1995 januárjában, egy este, mikor már le voltunk feküdve, a Szentírást olvastam. Amit feküdtem a hátamon a Szentírással a kezemben, egyszer csak azt éreztem, hogy egy furcsa bizsergés indul el a bal lapockám tájékán, majd elszorítja a bal vállamat. Ez a szorítás hírtelen olyan erõs lett, hogy kiugrottam az ágyból és jajgatva fogtam a bal felemet. Persze, hogy a feleségem halálra ilyedt és elõszedte a ruháimat, hogy menjünk a korházba. Mivel kisfiunk alig múlt egy éves, egyedül mentem ki a taxihoz. A taxis úgy megijedt nehogy a kocsijában halok meg, hogy még a pénz se kellett neki. A sürgösségen megmérték a vérnyomásomat. Akkor már jobban voltam, de a vérnyomásom így is 180/100 volt. Azt mondták, hogy fibriláció, kálcium és magnézium hiányom van. Aztán késõbb, kiderült, hogy van egy hátgerinc ferdülésem is van, ami nyomja a bal karommal összefüggõ inat. Persze sokminden összejött, de a gond az volt, hogy ezek a krízisek folyamatosan megismétlõdtek és én két-három hetente a sürgösségen kötöttem ki. Nem volt mit tenni, be kellett feküdjek a korházba egy komolyabb kivizsgálásra.

Amikor beútaltak a kórházba és bementem a szalonba, még nem volt üres az ágyam. Ketten várakoztunk a kis vizitszékeken. A társam egy kb. 50 körüli szomorú férfi volt, akinek dió nagyságú csomók voltak a nyakán és a füle tövénél. Azon az ágyon, amelyik az enyém kellett volna legyen, egy harmincas éveiben járó cigány fiatalember ült. Elkezdett beszélgetni velem. Panaszolta, hogy még negyven sincs, négy gyermeke van és meg kell halnia. Tüdõrákja volt. Aztán megérkezett a nõvér a kibocsájtójával és õ elment.

Aznap este nem tudtam olvasni. Szokatlan volt a hely, a korházi ágy. Amint leoltották a villanyt, az járt az eszembe, hogy nem sokkal elõtte, abban az ágyban egy cigány férfi feküdt, akinek nagyon nehéz sors jutott. Gondoltam mondok érte egy imát. Ez volt az elsõ alkalom, hogy valakiért imádkoztam. Elmondtam érte egy Miatyánkot, egy Üdvözlégyet és egy Dicsõséget, s azzal elaludtam.

Azon az éjszakán álmom volt, egy rendkívüli álom. Ismét a szeretett gimnáziumomban jártam álmomban. Az Úr úgy adja az álmokat, hogy felhasználja életünk korábbi szakaszait, helyeit, amelyek már elmúltak és ahová már nem térhetünk vissza. Ezeket megtölti újabb terekkel, dolgokkal, fõleg azokat a helyeket, zúgokat, amelyeket legkevésbé ismertünk, tapasztaltunk meg, amikor ott voltunk. A terek és dolgok, amelyekkel kitölti, azok emberiek, a mi életünkbõl valók, de isteniek is, mert a szentírási, evangliumi szimbólumokra útalnak.

Gyakran álmodtam magam korábban a gimnáziumban. Hol felfele mentem a fõlépcsõn, csodás termek és könyvtárak felé, hol lefele mentem az alagsorba, a nyirkos, nyálkás sötétségbe. Lassan rájöttem, hogy a felfele vezetõ lépcsõ Isten felé vezet és a lefele vezetõ lépcsõ a bûn és kárhozat felé.

Azon az éjjelen felfele mentem a lépcsõkön és elindultam a díszteremmel szembeni fõlépcsõn fel az ólomkeretes, színesüveg ablak felé. A gazdagon díszitett, színesüveg ablak, sokkal nagyobb volt és pompásabb, mind a valóságban. Amint felemeltem a szemeimet és felnéztem a fejem fölé, láttam, hogy a mennyezet is hasonlóan gazdag színesüveg ablakokból áll. Egy hatalmas, gyönyörû, színesüveg kupola volt fölöttem. Amint nézegettem az üvegkupolát, egyszerre csak elégedetlenség fogott el. Szétnéztem magam körül és úgy tûnt, hogy nincs elég világosság. A színesüveg kupola elvette a fényt. Amint kimondtam magamban, hogy ide fényre lenne szükség, egyszerre csak egy elképzelhetetlenül hatalmas fény zuhant rám, mint egy villám és teljesen elborított. Néztem körbe, de mindenhol csak hófehéret láttam. Amikor ismét látni kezdtem, akkor egy valaki hatalmas személy vezetett karonfogva, a jobbjára emelve. Néztem, hogy hová vezet. Ekkor láttam, hogy a díszterem ajtajának mindkét szárnya ki van tárva és ragyogó fény áradt ki onnan a homályos elõtérbe. Engem pedig vezetett a nagy Õ, az õ jobbján, be a díszterembe. Láttam, hogy a díszteremben, az ajtón belül, kétoldalt, sorfallal várnak sokan és tapsoltak engem, amit befele haladtam, a nagy Õ jobbján.

Ekkor hirtelen feijedtem és éreztem, hogy tetõtõl talpig eltöltött a Szentlélek. Egy olyan kettõs, zavarba ejtõ érzés volt bennem, hogy meg se tudtam mozdulni. Egyszerre éreztem magam menyasszonynak és férfinak. Egyszerre éreztem, hogy az Úr Jézus volt a Võlegény, de a Szûzanya is vezetett a jobbján. Egyszerre két nemiség volt bennem és mégis egy. Valami olyan létállapot éreztem át, ahol nem szünik meg a nemiség, de mégis egy nemiség fölötti állapot van. Ekkor pontosan éjjel két óra volt. Egy fél órába is telhetett, amig magamhoz tértem és el tudtam indulni a folyosón. Reggelig járkáltam a folyosón le és fel, vizsgáltam az érzéseimet és újra meg újra átgondoltam az álmomat.

Ez az álom késõbb még egyszer visszatért 2013-ban, amikor meghalt az egyik jóbarátom. A hat hetes miséje elõtti éjszakán álmodtam, hogy õt is bevezették a díszterembe, fekete, papi reverendában és papi süveggel a fején.

Az álom jelentése:

Elõször is, az ember, sokféle tudományt sajátít el az õ életében. Ezekbõl lesz az õ lelkében egy lelki gimnázium, egy lelki iskola, sõt egyetem. De ez a gimnázium, emberileg homályos és sötét. A mi életünk, tudományunk és a lelkünk épülete nem lehet világos, ha meg nem világítja azt Jézus Krisztus, aki azt mondta magáról, hogy Õ a világ világossága. A dolgok, az ismeretek, a világnézetek, a tudományok, mind, mind, csak akkor állnak össze és akkor lesz minden világos, ha azt megvilágítja a világ világossága. Ez a bölcsesség. A világ világosságát pedig nem lehet leráncigálni a magasból, mert az ingyenes kegyelem. Ezért, idejében, kitartóan kell keresni az Urat és kérni kell a Szentlelket.

Az álom második jelentõsége az, hogy a szentek nem somfordálnak csak úgy be a menyországba, hanem mindegyiket, egyenként, maga az Úr Jézus és a Szûzanya vezeti be. Valóban, az önmagát teljesen nekünk ajándékozó Úrra vall, hogy nem valami angyalra bízza a mennybe való bevezetésünket, hanem Õmaga teszi ezt meg. Az Övéit, az Õ menyasszonyait, a saját karján vezeti be a Võlegény a menyegzõre ( Mt 22:1-14).

A harmadik jelentése, hogy ezen az ünnepen, nem csak az Úrral, meg a Szûzanyával leszünk együtt, hanem a szentek közössége is mind ott vár majd minket, ujjonjgva tapsolva meg a mi életszenségünk színjátékát.

Jn 8:12 Jézus ismét megszólalt, és azt mondta nekik: „Én vagyok a világ világossága. Aki követ engem, nem jár sötétben, hanem övé lesz az élet világossága”.

Legyen ez az álom bátorítás és erõsítés az Úr minden szentjének. Ámen.

 

Egy elfelejtett álom

Az álom:
Amint 2016 szeptemberében a régi leveleimet rendezgettem, olvasgattam, ezekre a sorokra találtam egy 1987, március 18-án írt levelemben:
" De mivel az álmokról volt szó, mondjam el: képzeld, azt álmodtam, hogy terhes vagy, már szûlés elõtt és míg fekszel mellettem, elfolyik a magzatvized. Érdekes nem?..."

Erre az álomra vagy ezekre a sorokra egyáltalán nem emlékeztem. Csak úgy véletlenül találtam rá, amikor nosztagiázva olvasgattam a régi leveleimet...

A valóság, ami megtörtént: 
1993 szeptember 26-án, vasárnap délelõtt, kb. fél tizenegy körül ébredtünk. Gyönyörû, napsütéses vasárnap délelõtt volt. Még lustálkodtunk az ágyban egy ideig. A feleségem már a nyolcadik hónapban volt az elsõ gyermekünkkel, akire hét évet kellett várnunk, mert nem akart  lenni. Nevetgéltünk valamin és egyszer csak a feleségem meglepõdve nézzett rám. Mi ez? Nézi, s hát elfolyt a magzatvize... Azt mondta, hogy egy pukkanást hallott-érzett, mint amikor elpattan egy lufi, s máris elöntötte a víz.

Az egészben az a fura, hogy egyáltalán nem emlékszem erre az álomra, de a levél bizonyítja, hogy megálmodtam mi fog történni velünk évek múlva. És hány évet aggódtunk, hogy nem lehet gyerekünk, pedig az Úr megmutatta álomban, hogy lesz, de elfelejtettem, elfelejtettük ezt az álmot.

Ebbõl az a tanulság számomra, hogy Isten gondviselõ szeretete ott van velünk, akár hiszünk, akár nem, akár tudomásul vesszük, akár nem. Ez Isten hatamas szeretetének bizonyítéka. Õ elõbb szeret minket, minthogy mi szerethettük volna.
(1 Jn 4:19) Mi azért szeretünk, mert õ elõbb szeretett minket.

Laudetur Jesus Christus!

Gyerekkoromban,  a '60-'70-as években, amikor még a szeretett kisfalunkban laktunk, a gyerekek úgy köszöntek a falu utcáin, ismerõsnek és idegennek egyaránt, hogy: 'cséétessék a Jézu Krittu!... Mivel édesanyám tanûgyi káder volt, ezért pártunk és kormányunk hatására, én egyszrû "csókolom”-mal kellett köszönjek a nagyoknak.

Elkerültem a nagyvilágba és amikor 40 év után, nosztalgiázva visszatértem a falumba, ahol sokminden változatlan maradt, az a kellemes meglepetés ért, hogy a gyerekek az utcán ma is úgy köszönnek, mint az én idõmben: 'cséétessék a Jézu Krittu!…

Milyen szép... Azok az egyszerû falusi emberek, generációkon keresztül, megtanították, átörökítették gyerekeiknek, hogy mi, katolikus keresztények, nap mint nap dicsérjük az Úr Jézus Krisztust a köszöntésünkben.

Errõl jut eszembe az öreg esperesünk egyik esete. Mise után, megállította a hetven év fölötti János bácsit, aki úgy közönt neki, hogy: Dicsértessék a Jézus Krisztus!

- János bácsi – kérdezte az esperesünk  – mondja meg nekem, hogy miért dicsérjük az Úr Jézust?

Az öreg nagy szemeket meresztett, egy ideig gondolkodott, majd rávágta:

- Hát azért, mert megérdemli…

- Helyes válasz – méltatta az esperes – valóban megérdemli, mert meghalt értünk a kereszten, hogy megváltson minket.

Mostanában olvasom a hivatalos katolikus katekéziseket, amelyek úgy kezdõdnek, hogy: Bongiorno! Vajon, miért nem úgy kezdõdnek, hogy:  Laudetur Jesus Christus!?  Én örvendek annak is, hogy valaki jó napot kíván nekem, de akkor most mi van? Már nem is dicsérhessük az Úr Jézus Krisztust? Már nem méltó az Úr Jézus Krisztus a mindennapi dicséretre?... Miért? Kinek és minek kell már megint megfelelni ezzel a változtatással is?...

Való igaz, hogy a gyermekek szája által szerez az Úr dicséretet (Mt 21:16). Igen. Tisztelettel és méltósággal ki kell mondani, hogy az egyházunkban, a katolikus köszöntés nem “Bongiorno!”, hanem "Laudetur Jesus Christus!"

Laudetur Jesus Christus!

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Mindörökké, ámen. 

Álom az egyházszakadásról

Valamikor 1996-1997 körül, amikor a mi egyházmegyénk helyi zsinata folyt és én imádkoztam az egyházunk szinodális folyamatáért, volt egy felejthetetlen álmom. Álmomban egy gyönyörű zöld réten találtam magamat. Az ég teljesen tiszta volt és gyönyörűen kék. Egy üres, csupasz, fehér fürdőkádban álltam és a fürdőkád mellett egy fehérköpenyes egészségűgyi aszisztesnõ. Felnéztem a kék égre, hogy gyönyörködjem benne. Amint az eget szemléltem, egyszer csak  megláttam egy nagy kék léghajót, amely egy árnyalattal volt sötétebb az égnél. A léghajó igen nagy volt és hosszúkás alakú, akár egy zeppelin...

A léghajó méltóságteljesen, hangtalanul és alig észlelhetõen síklott az égen. Amint nézegettem a léghajót, egyszer csak azt vettem észre, hogy a közepe táján van valamiféle csapszeges csatlakozója, amely összeköti a léghajó két részét. Amint a csapszeget figyeltem, az elkezdett izegni-mozogni, majd egyszer csak kiesett és a léghajó kettévált. Láttam, amint a léghajó lassan kettéválik és a két része elkezd távolodni egymástól.

A léghajó baloldali része elkezdett síklani az ég határa felé és amikor elérte, akkor mintegy átsíklott az "ég függönyén". Amikor hatolt át az ég függönyén, a távózó hajórész elváltozott fomájában és színében. A körvonalai sziporkázva villantak fel, mintha csillagok sziporkáztak volna rajta. A körvonala határozottan egy cethal alakú lett. Amikor ez a cethal áthatolt az égen, rettenetes fájdalommal bőgött fel, mint egy megsebzett bálna vagy mint egy bálna, melynek megölték a borját. A cethal bőgésére beleremegett az ég és a föld. Amikor ez eltûnt, visszanéztem az égen maradt jobboldali léghajó részre. Az továbbra is zavartalanul síklott az ellenkezõ irányba, de tudtam, éreztem, hogy jaj lesz neki...

2015-ben a feleségem egy hasonló álmot látott. Azt álmodta, hogy egy sötét mezőn, egy homályos tájon, rengeteg rémült ember menekül. Egyszerre csak, egy rettenetesen nagy, fekete, lapos aljú, óriási hajó jelent meg az égen. Ez egyre közelített alacsonyan, amíg teljesen el nem borította az eget az emberek feje fölött. Ekkor a hajó teste elkezdett repedezni és a hátsó fele kezdett leszakadozni és darabjai kezdtek lezuhanni a földre. Az emberek, látva a nagy veszélyt, sikoltozva menekültek, ki ahogyan tudott, hogy a zuhanó hajóroncs darabok oda ne nyomják õket. Ezt az álmot kétszer is látta egymás után...

Az álom, értelmezésem szerint, azt jelenti, hogy a hajó, amely az égen úszik az az Egyház. A kék szín az isteni jellegre útal. Tudjuk a Szentírásból, hogy Noé bárkája az Egyházat szimbolizálja ( Lk 17:26). Tehát a hajó az Egyház. A kettévállás, a szakadás, a töredezés, az a nagy szakadást jelentheti, aminek szentírási alapja van.

(2 Thessz 2:3-4) Semmiképpen meg ne tévesszen valaki titeket, hiszen előbb be kell következnie az elpártolásnak, és meg kell mutatkoznia a bűn emberének, a kárhozat fiának, az ellenségnek, aki mindenek fölé emelkedik, amit Istennek és szentnek neveznek. Sőt, Isten templomában foglal majd helyet, és istennek akar látszani.
(2 Thessz 2:3-4, Károli) Ne csaljon meg titeket senki semmiképen. Mert nem jön az el addig, mígnem bekövetkezik elébb a szakadás, és megjelenik a bűn embere, a veszedelemnek fia, ⁴A ki ellene veti és fölébe emeli magát mindannak, a mi Istennek vagy istentiszteletre méltónak mondatik, annyira, hogy maga ül be mint Isten az Isten templomába, Isten gyanánt mutogatván magát.

A fürdőkád és az asszisztensnő azt jelenti, hogy mindez az én lelki tisztulásom és gyógyulásom ideje alatt fog kialakulni, ami hosszú évekig tart. 

Tehát ez azt jelenti számomra, hogy a nagy egyházszakadás, a nagy elpártolás a mi idõnkben történik meg. Elõbb csak mozgolódások lesznek az egyházban a két nagy tábor között, majd egyszerre csak nyilvánvalóvá fog válni a szakadás. A szakadás nagy lelki veszedelem ideje lesz, amikor a hitehagyás miatt sokan lezuhannak a földre, sokakat maguk alá temetnek és akkor sokan elvesznek lelkileg. A mi szerepünk, a mi feladatunk az, hogy legyünk felkészülve az emberi lelkek megmentésére ezekben a nehéz idõkben, az igazság hirdetésével.

Ima: Uram irgalmazz! Jézusom bízom Benned! Ámen.
 

Kapcsolódó írás:
"Bolondmise" után - Barsi Balázs atya: Az egyházszakadás végbement.

Athanasius Schneider segédpüspök a családszinódusról

A következő interjú, amelyet Athanasius Schneider, a kazahsztáni Astana Legszentebb Szűz
Máriáról nevezett érsekségének segédpüspöke Dr. Isabella Parowicznak adott, a lengyel Polonia
Christiana c. folyóiratban jelent meg.

1. Excellenciás püspök úr, mi az Ön véleménye a nemrég lezajlott családszinódusról. Mi a
szinódus üzenete a családok számára?

A szinódus folyamán voltak pillanatok, amikor nyilvánvalóan olyan kulcspozíciót betöltő papok
által kifejtett manipuláció állt fenn, akik a szinódus redakciós (szerkesztői - ford. megj.) és
vezetői struktúrájában kulcspozíciót töltöttek be. A vita utáni jelentés (relatio post
disceptationem) egy egyértelműen előre elkészített szöveg volt, amely nélkülözte a kapcsolatot a
szinódusi atyák tényleges kijelentéseivel. A homoszexualitással, szexualitással, az
„újraházasodott elváltakkal” és azok szentségekhez járulásának engedélyezésével foglalkozó
bekezdésekben a szöveg egy radikális, újpogány álláspontot képviselt.
Ez az első alkalom az egyháztörténetben, a katolikus püspökök hivatalos gyűlésének egy
dokumentumaként a pápa vezetésével ilyen heterodox (eretnek - ford. megj.) szöveget
közzétettek, függetlenül attól, hogy a szöveg csupán előzetes jellegű volt. Hála Istennek és a világ
összes hívője imájának, a szinódusi atyák jó része határozottan elutasította azt az álláspontot,
amely korunk ama romlott, pogány ideológiai áramlatát tükrözi, amelyet világszerte a politikai
nyomás és a majdhogynem mindenható és világszerte elterjedt genderideológiához hű hivatalos
tömegtájékoztatás által keresztülvisznek. Egy ilyen dokumentum, még ha csak előzetes is,
valóban szégyen és jele annak, hogy milyen mértékben behatolt az antikrisztusi világ az egyház
életének e fontos színtereire. Ez a dokumentum olyan sötét folt lesz a következő nemzedékek és
a történészek számára, amely bemocskolja az apostoli szentszék becsületét. Szerencsére a
szinódusi atyák végső üzenete egy igazi katolikus dokumentum, amely kifejezi a család isteni
igazságát, anélkül, hogy elhallgatná a probléma mélyen fekvő gyökereit, azaz a bűn valóságát.
Valóban bátorságot önt és vigaszt nyújt a katolikus családoknak.
Néhány idézet: „Gondolunk azokra az élet által ránk ruházott terhekre és szenvedésekre, amelyet
egy különleges bánásmódot igénylő gyermek, súlyos betegség, az öregkor nehézségei vagy egy
szeretett személy halála jelenthet. Csodáljuk azoknak a családoknak a hűségét, akik ezeket a
szenvedéseket bátorsággal, hittel és szeretettel viselik. Nem úgy tekintenek rá, mint egy rájuk rótt
teherre, hanem olyasvalamire, amelyben odaajándékozzák magukat és Krisztus szenvedését
szemlélik a test erőtlenségében. … A házastársi szeretet, amely kizárólagos és felbonthatatlan, a
sok nehézség közepette is kitart. Egyike a legszebb és egyben a leggyakoribb csodáknak. Ez a
szeretet a termékenység és a nemzés által árad ki. Magába foglalja nem csak a gyermekek
nemzését, hanem az isteni élet ajándékát is a keresztségben, a vallásos nevelést és a gyermekek
tanítását is. … Ott lebeg fölöttetek Jézus, Mária és József családjának jelenléte szerény
otthonukban.”

2. Aki az egyház erkölcsi tanítására vár (pl. „újraházasodott elváltak” számára az áldozás
vagy homoszexuális élettársi kapcsolatok engedélyezésére), annak valószínűleg csalódást
okozott a végső jelentés. De vajon nem áll-e fenn annak veszélye, hogy az egyház alapvető
tanításának megkérdőjelezése és vitatása a jövőben nem nyithat-e ajtót a súlyos visszaélések
és hasonló egyháztani revíziós törekvések számára?

Isteni törvényről van szó, jelen esetben a hatodik parancsról, a házasság teljes
felbonthatatlanságáról. Azt az Isten által elrendelt szabályt, mely szerint súlyos bűn állapotában
nem járulhatnak a hívek szentáldozáshoz, szent Pál a Szentlélek által sugalmazott 1 Kor 11, 27-
30-ban tanítja. Ezt nem lehet szavazásra bocsájtani, ahogy Krisztus Istenségét sem.
Akinek felbonthatatlan szentségi házassága van és ettől függetlenül egy másik emberrel tartós,
házassághoz hasonló életközösségben él, az isteni törvény által ki van zárva a szentáldozásból.
Ha ezt figyelmen kívül hagynánk, az olyan lenne, mintha az egyház olyan hivatalos kijelentést
tenne, amely megvetendő módon legitimálná a házasság felbonthatatlanságát és egyben feloldaná
Isten hatodik, „Ne törj házasságot!” parancsolatát is.
Semmilyen emberi intézmény, még a pápa vagy zsinat sem rendelkezik azzal a hatalommal és
hatáskörrel, hogy ezt a legcsekélyebb mértékben vagy akár indirekt módon feloldja: „Amit Isten
egybekötött, ember szét ne válassza” (Mt 19, 6). Figyelmen kívül hagyva ezt a ragyogó
igazságot, amelyet az egyházi tanítóhivatal mindig és - változhatatlan volta miatt - minden
időben, egészen napjaikig ugyanúgy tanít (például szent II. János Pál pápa „Familiaris consortio”
kezdetű pápai buzdítása, a Katolikus Egyház Katekizmusa és XVI. Benedek), az „újraházasodott
elváltak” áldozásnak engedélyezése okán a szinóduson szavazásra bocsájtották. Ez súlyos tény és
a klérus Isten szavának igazsága elleni arrogáns hozzáállásáról tanúskodik. Az isteni igazságról
és Isten igéjéről szavazni méltatlan dolog azok számára, akiknek a tanítóhivatal képviselőiként a
hitletétemény (depositum fidei) jó és igaz intézőiként (vö. Mt 24, 45) azt buzgón továbbadni
hivatottak.
Az „újraházasodott elváltak” áldozásának engedélyezésével ezen püspökök saját megfontolásuk
alapján új hagyományt alapítanak, és ezáltal megszegik Isten törvényét, azt cselekszik, amiért
Krisztus a farizeusokat és írástudókat egykor megfeddte (vö. Mt 15, 3). Még súlyosabb az a tény,
hogy a püspökök hűtlenségüket olyan érvekkel próbálják legitimálni, mint „pasztorális
szükségszerűség”, „irgalmasság”, „a Szentlélekre való nyitottság”. Azon kívül félelem nélkül és
gátlástalanul gnosztikus irányba ferdítik ezeknek a szavaknak az értelmét azáltal, hogy egyúttal
azokat, akik nekik ellentmondanak és a változhatatlan isteni törvényt és a nem emberek által
lefektetett hagyományokat védelmezik, merevnek, aggályosnak vagy tradicionalistának címkézik.
A nagy ariánus krízis idején a 4. században Isten Fia istenségének védelmezőit is
„hajthatatlannak” és „tradicionalistának” bélyegezték. Szent Atanázt Libériusz pápa még ki is
közösítette. A pápa ezt azzal az érvvel támasztotta alá, hogy Atanáz nem volt közösségben a
keleti püspökökkel, akik többnyire eretnekek vagy féleretnekek voltak. Ezért a jókat elűzték
pozíciójukból és a pusztába küldték (Ep. 243).
Azok a püspökök, akik támogatják az „újraházasodott elváltak” áldozását, olyanok, mint a
farizeusok és írástudók, mert azáltal, hogy hozzájárulnak ahhoz, hogy az „újraházasodott
elváltak” szívéből és testéből újra „házasságtörés származzon” (Mt 15, 19), elhanyagolják Isten
törvényét. Ezáltal ugyanis egy kívülről nézve „tiszta megoldást” akarnak és a hatalom birtokosai
(tömegtájékoztatás, közvélemény) szemében „tisztán” szeretnének állni. Amikor azonban egykor
majd Krisztus ítélőszéke előtt megjelennek, bizonyára megdöbbenésükre ezeket a szavakat fogják
hallani: „Hogy mered emlegetni rendelkezéseimet, és szádra venni szövetségemet? Hiszen te
gyűlölöd a feddést, és elveted igéimet! … a paráznákkal tartasz” (Zsolt 50, 16-18).
Sajnos a végső jelentés is tartalmazza az „újraházasodott elváltak” áldozásának megszavazásáról
szóló bekezdést. Bár nem érte el a szavazatok szükséges kétharmadát, az az aggasztó és a
döbbenetes tény továbbra is fennáll, hogy a jelenlévő püspökök abszolút többsége
„újraházasodott elváltak” áldozása mellett szavazott: ez szomorú képet mutat napjaink katolikus
püspöki karának lelki minőségéről. Ezen kívül szomorú, hogy ez a bekezdés, amely nem érte el a
szükséges számbeli többséget, benne maradt a végső jelentésben és további megvitatásra minden
egyházmegyébe ki lesz küldve. Ez bizonyára a papok és hívek körében tovább fogja fokozni a
tanítás zűrzavarát, mert olyan benyomást kelt, mintha az isteni törvények és a Krisztustól és Pál
apostoltól származó isteni igék emberi döntéshozatal tárgyává tehetők lennének.
Az egyik bíboros, aki nyíltan támogatta az „újraházasodott elváltak” áldozásának engedélyezését,
sőt a köztes jelentés szégyenletes, homoszexuális „párokkal” kapcsolatos kijelentéseit is
támogatta, elégedettnek tűnt a végső jelentéssel és minden szégyenkezés nélkül kijelentette: „a
pohár félig tele van”, s ezt úgy értette, hogy azon kell dolgozni, hogy a jövő évi zsinaton egészen
tele legyen. Nekünk azonban szilárdan kell hinnünk, hogy Isten a becstelenség, a hűtlenség és
árulás terveit meg fogja semmisíteni. Krisztus a nagy vihar közepette is biztosan tartja az egyház
hajójának kormánykerekét. Hiszünk és remélünk az egyház valódi kormányzójában, a mi Urunk
Jézus Krisztusban, aki maga az Igazság.

3. Jelenleg erős agressziót tapasztalunk a családok ellen. Ezt az agressziót a tudomány
területén az ember és az emberi identitás óriási zűrzavara kíséri. Sajnos az egyházi
hierarchiának vannak olyan képviselői, akik ezekben a kérdésekben olyan véleményeket
fogalmaznak meg, amelyek ellentmondanak az Úr tanításának. Hogyan szóljunk úgy az
zűrzavar áldozataihoz, hogy azok megerősödjenek a hitükben és hogyan vezessük őket az
üdvösségre?

Ebben a rendkívül nehéz időszakban Krisztus megtisztítja katolikus hitünket, hogy az egyház
ezáltal a megpróbáltatás által még jobban ragyogjon és valóban világossága és sója legyen ennek
az ellaposodott, újpogány világnak. Mindezt elsősorban a hívők, a kicsinyek, az „ecclesia docta”
(tanított egyház) által teszi az egyházban, akik napjainkban meg fogják erősíteni az „ecclesia
docenst” (a tanító egyházat, azaz a tanítóhivatalt), úgy, mint a negyedik századi nagy hitválság
idejében tették, amelyről így ír John Henry Newman bíboros: „Ez egy nagyon figyelemreméltó
dolog, amely tanulsággal is szolgál. Lehet, hogy azért lett megengedve, hogy az egyházba, amely
pont akkor került ki az üldöztetésből, belevésődjön az evangélium, és hogy ne a bölcsek és
hatalmasok, hanem a jelentéktelenek, a tanulatlanok és gyengék legyenek az egyház igazi
erőssége. A pogányságot elsősorban az egyszerű hívek döntötték meg. A hívek, Anasztáziusz és
az egyiptomi püspökök vezetése alatt, egyes helyeken pedig püspökeik és papjaik támogatása
által, a legrosszabb eretnekségeknek is ellenálltak és kiirtották őket a szent egyházból. … A
tévelygések eme korszakában hirdették ki, érvényesítették és őrizték meg Urunk Istenségének
dogmáját, amelyet emberileg sokkal inkább az „ecclesia docta” mint az „ecclesia docans” őrzött
meg. A püspökök testülete hűtlen lett feladatához, míg a laikusok mind hűek maradtak a
keresztséghez. Hamarosan a pápa, majd egy pátriárka, egy metropolita, más fontos püspök vagy
egyetemes zsinat is kimondta, hogy korábban mit nem kellett volna mondaniuk, és hogy azt
tették, ami elhomályosította vagy kompromittálta a kinyilatkoztatott igazságot. Másrészt a
keresztény nép a gondviselés vezetése folytán az egyház erőssége volt Atanáz, Hiláriusz, Vercelli
Euszébiosz és más nagy hitvallók számára, akik a hívek nélkül kudarcot vallottak volna” (A
negyedik század ariánusai, 446, 466 o.)
Bátorítanunk kell a híveket, hogy olvassák a katekizmust, amely megtanítja őket, hogy hűek
maradjanak Krisztus világos szavaihoz az evangéliumban, valamint atyáik és őseik rájuk
hagyományozott hitéhez. Tanulócsoportokat és előadásokat kell szerveznünk az egyház
változhatatlan tanításáról különösen a házasság és tisztaság témában és ezekre elsősorban
fiatalokat és házaspárokat kell meghívnunk. Meg kell mutatnunk a tisztaságban élt élet,
keresztény házasság és család csodálatos szépségét, a kereszt és áldozat értékét az életünkben. Be
kell mutatnunk a szentek és más példaértékű emberek példáját, akik megmutatták, hogy ők - bár
ugyanazokat a testi kísértéseket, ellenségeskedéseket és a pogány világnak ugyanazt a
gúnyolódását viselték el -, mégis Krisztus kegyelméből szüzességben, keresztény házasságban
vagy családban boldog életet éltek. A hit, a tiszta és teljes katolikus és apostoli hit fogja legyőzni
a világot (vö. 1Jn 5,4).
Csoportokat kell alapítanunk és támogatnunk, amelyek tiszta szívű fiatalokból, családokból és
olyan katolikus házaspárokból állnak, akik elkötelezetten élik a házassági ígéreteiket. Olyan
csoportokat kell szerveznünk, akik erkölcsileg és anyagilag támogatják a széthullott családokat és
gyermekeiket egyedül nevelő édesanyákat, olyan csoportokat, amelyek imával és jó tanáccsal
támogatják az elvált házaspárokat. Olyan csoportokra és olyan személyekre van szükség, akik
segítenek az „újraházasodott elváltaknak”, hogy komolyan elinduljanak a megtérés útján, azáltal,
hogy alázattal elismerik bűnös helyzetüket és Isten kegyelmével elhagyják azokat a bűnöket,
amelyek sértik Istent és a házasság szentségét. Csoportokat kell alkotunk, akik gondosan segítik a
homoszexualitásra hajló embereket, hogy elindulnak a keresztény megtérés útján, s felfedezzék a
tiszta élet szép útját s végül diszkréten lelki gyógyulást kínáljanak nekik.
Az újpogány világban élő kortársainknak be kell mutatnunk Krisztus tanításának szabadító
örömhírét és hirdetnünk kell, hogy Isten parancsa - a hatodik parancs is - bölcs és szép: „Az Úr
törvénye tökéletes, felüdíti a lelket. Az Úr intő szava határozott, bölccsé teszi az együgyűt. Az Úr
rendelkezései helyesek, megörvendeztetik a szívet. Az Úr parancsolata világos, ragyogóvá teszi a
szemet.” (Zsolt 18, 8-9).

4. A szinódus alatt, Gądecki von Posen érsek és néhány más jelentős prelátus nyilvánosan
kifogásolta, hogy a viták eredményei az egyház változhatatlan tanításától eltértek. Van rá
remény, hogy e zűrzavar közepette, a klérus azon tagjai és azok a hívők, akik eddig nem
voltak tudatában annak, hogy az egyházon belül vannak olyan emberek, akik aláássák az
Úr tanítását, minderre ráébredjenek?

A lengyel katolikus egyháznak bizonyára becsületére válik, hogy a katolikus püspöki kar elnöke,
ő excellenciája Gądecki érsek tisztán és bátran védelmezte Krisztus igazságát a házassággal és az
emberi szexualitással kapcsolatban. Ezáltal II. János Pál igazi lelki gyermekének bizonyult.
George Pell bíboros a liberális szexuális aknamunkát és az „újraházasodott elváltak” állítólag
irgalmasságból és lelkipásztori okokból szorgalmazott engedélyezését a szinódus folyamán
találóan a jéghegy csúcsának és egyfajta egyházi trójai falónak nevezte.
Az egész világ számára nyilvánvalóvá vált, hogy az egyház ölének kellős közepén olyan emberek
vannak, akik aláássák az Úr tanítását. Mindez az internetnek és néhány katolikus újságírónak
köszönhető, akiknek nem közönyös, hogy mi történik a katolikus hittel, amely számukra Krisztus
kincse. Örvendtem, hogy néhány katolikus újságíró és blogger Krisztus jó katonájaként
viselkedett és felhívta a nyilvánosság figyelmét Urunk változhatatlan tanításának klerikális
aláásására. Bíborosok, püspökök, papok, katolikus családok, katolikus fiatalok világosan ki kell,
hogy mondják: „Nem vagyok hajlandó alkalmazkodni a világ újpogány szelleméhez, még akkor
sem, ha azt néhány püspök vagy bíboros terjeszti. Nem fogom elfogadni, hogy Isten
irgalmasságát saját szájuk íze szerint, csalóka és téves módon értelmezik és „új pünkösdöt”
emlegetnek. Nem vagyok hajlandó tömjént szórni, a genderideológia, az újraházasodás és az
együttélés bálványszobrai elé. Még ha a püspököm ezt is tenné. én nem fogom ezt tenni. Isten
kegyelméből inkább szenvedek, minthogy eláruljam Krisztus igazságának teljességét az emberi
szexualitásról és házasságról.”
„A tanúk fogják meggyőzni a világot, nem a tanítók”, mondja boldog VI. Pál az „Evangelii
nuntiandi” c. apostoli buzdításában. Az egyháznak és a világnak sürgősen rendíthetetlen és
hamisítatlan tanúkra van szüksége, akik tanúságot tesznek Isten akaratának és parancsainak teljes
igazságáról és Krisztus a házasságról mondott szavainak teljes igazságáról. A modern klerikális
farizeusok és írástudók, azok a püspökök és bíborosok, akik tömjént szórnak a genderideológia és
az együttélés bálványszobrai elé, egészen bizonyosan senkit sem fognak meggyőzni, hogy
Krisztusban higgyen és kész legyen Krisztusért odaadni az életét. Valóban igaz, hogy "veritas
Domini manet in aeternum" („az Úrnak igazsága megmarad örökké”, Zsolt 117,2), „Krisztus
ugyanaz tegnap, ma és mindörökké” (Zsid 13,8) és „az igazság szabaddá tesz benneteket” (Jn
8,32).
Ez a legutóbbi mondat szent II. János Pál pápa legkedvesebb bibliai idézete volt, a család
pápájáé. Hozzátehetjük, hogy az emberi szexualitásról és házasságról szóló kinyilatkoztatott és
változhatatlan isteni igazság a lelkeket az egyházon belül és kívül is szabaddá fogja tenni. Az
egyház válsága közepette és kora egyes püspökeinek rossz példája miatt, azok életvitelével és
tanításával kapcsolatban szent Ágoston ezekkel a szavakkal vigasztalta az egyszerű híveket:
„Bármit is mondjanak a püspökök, legyetek biztosak benne, hogy Isten a ti atyátok, édesanyátok
pedig az egyház.” (Contra litteras Petiliani III, 9,10).

+ Athanasius Schneider, astanai Legszentebb Szűz Máriáról nevezett érsekség segédpüspöke,
Kazahsztán.

Ez az interjú Polonia Christiana magazin legutóbbi számában jelent. A kérdéseket Dr. Isabella
Parowicz tette fel. A német fordítást Schneider püspök átolvasta.
Forrás: http://gloria.tv/media/RGNWdi3anRQ