Az ördög harapófogója

Az egyház, apostoli Anyaszentegyház, mely befele szűli gyermekeit... Az apostolok fundamentumára épült, akik kézrátétellel püspököket szenteltek fel a helyi egyházak élére. Az apostoli folytonosság abban áll, hogy minden püspök, hivatala szerint, visszavezethetõ kézrátételek által az apostolokra. És vannak a pásztorok, és a vannak legeltetettek...

Az ördög harapófogója abban áll, hogy amint a harapófogónak két pofája van amivel szorít, úgy a pásztorokat is két szorítással szorongatja az ördög. Az egyik pofája ennek a harapófogónak a papság megkísértése. Addig kísérti, addig támadja az ördög a papságot, amíg meg nem rontja õket egyenként, s aztán közösségileg is. A másik pofája ennek a harapófogónak a botrányok és a hívek felháborodása a botrányok láttán... Egyik felõl ott van a pásztorok elesettsége és a másik felõl a legeltetettek felháborodása...

Egyesek beszélnek arról, hogy “állj be a résbe”. Hát, az nem olyan könnyû dolog… Nem könnyû, mert ez nem csak egy rés, nem csak egy repedés a falon, hanem ez az ördögi harapófogó pofáinak szorítása...

Mi az amit tehetünk, hogy csökkentsük ezt a szorítást? Két dolgot:

- Imádkozni a papságért, hogy enyhüljön a harapófogó kísértés felőli pofája;

- Felhagyni a papság bűneinek ostorozásával, hogy enyhüljön a harapófogó hívek háborgása felőli pofája.

Ha mindkettõt nem is tudjuk megtenni, de legalább az örökös negatívumokra való rámutatást kellene mellőzni...

Nekünk a magunk életszentségét kell megélnünk. Nekünk az örömhírt kell hirdetnünk, Isten szavának ismeretét az emberek között... Nincs semmi haszon Isten országára nézve, ha folytonosan a negatív egyházpolitikai hírek meg botrányok özönlenek. Mellőzzük ezeket... Gondoljunk arra, hogy utánunk is jönnek emberek, és ők is meg kell hallják Isten örömhírét.

 

Találkozások a Szûzanyával

1. Valamikor 1996 körül jutottam el oda, hogy elgondolkodjak a Szûzanyáról. Volt egy sor dilemám amin rágódtam. Egy idő után rájöttem, hogy hiába okoskodom, ezért hát az Úrhoz fordultam segítségért. Azt kértem imában, hogy mutatkozzék meg nekem a Szûzanya, hogy milyen is valójában. Május hónapja volt. Másnap délután arra éreztem késztetést, hogy menjek el a mi kis templomunkba. Amikor beléptem a templom üres volt. A délutáni nap kellemesen világította meg a padokat. Beültem egyik padba, a padsor közepe táján és gondolkodtam. Telt az idõ és egyszer csak nyílik az ajtó és bejön a templomba néhány asszony. Aztán megint, és megint… Ránéztem az órára. Még elég sok idõ volt a miséig. De az asszonyok csak jöttek. Egy idõ után már mellém is leültek és én egyre beljebb szorultam. Egy ideig nem zavart, de amikor már a fal mellett voltam, akkor inkább kimentem volna. Szégyeltem zavarni az asszonyokat, így hát maradtam. Egyszer csak kijött a pap a sekrestyébõl és elkezte a Lorettói litániát. Hát ha már ottrekedtem, akkor én is imádkoztam velük a litániát. Mindenhol csak asszonyokat láttam. Kiváncsi lettem, hogy vajon hány férfi van a templomban rajtam kívül. Jól körülnéztem a teli templomban, de mindenhol csak asszonyokat láttam. A pap személyén kívül, én voltam az egyedüli férfi… Csupa középkorú és idõs asszony volt a templomban. Ekkor azt éreztem, hogy ez a válasz az azelõtt való napi imámra: beszorultam a fal mellé, hogy meglássam az imádkozó asszonyokban a Szûzanyát. Igen… A Szûzanya egy imádkozó Asszony, a mi fõ közbenjárónk Istennél.

2. Amint egyre jobban érdekelt a Szûzanya, úgy egyre inkább fokozódott bennem az a dilemma is, hogy milyen alapon imádkozom a máriás imákat. Most akkor mi van? A Szûzanya is csak egy ember... Egy szintre helyezem Istennel és imádom õt? A parancs azt mondja, hogy csak Uradat, Istenedet imádd... Egyre csak ott volt bennem ez a dilemma. Egyszerûen nem tudtam választ adni magamnak. Ismét az Úrhoz fordultam imában, hogy világosítson meg és oldja fel bennem ezt a feszültséget. Ebben az idõben az egyik szobánkat nem használtuk. Valamikor a ’90-es évek elején vettem Csíksomlyón egy újságot, amelyben le volt írva a csíksomlyói kegyszobor története. Az újságban volt egy vékony kartonra nyomtatott fehér-fekete kép a Szûzanya kegyszobráról. Az újságot már eldobtuk, de ezt a képet sajnáltam eldobni. Ezért hát felállítottam a szekrény tetejére, nekitámasztva egy vázának. Amikor a szoba csendjében elimádkoztam kérésemet, abban a pillanatban egy koppanást hallottam a hátam mögül, a szekrény tetejérõl. Olyan volt a hang, mint amikor valaki a ujja körmével megpöccint egy papírlapot. Hirtelen megfordultam és láttam, amint a Szûzanya képe esik le a szekrény tetejérõl. Értetlenül néztem a képet a földön. Felvettem és visszatettem a helyére, ugyanúgy, mint korábban volt. Majd megfújtam, megpöccintettem az körmömmel, hogy lám leesik-e... De nem… A kép jól állt a helyén. Az csakis úgy eshetett le, ha a fal felõlrõl lett megpöccintve, vagy megfújva… Vajon egy angyal adott jelt az imámra? Ki tudja… De erre az imámra is hamar megjött a válasz. Az egyik kolleganõm épp hitoktatói teológiai kurzust végzett. Elmondtam neki a dilemmámat. Õ egybõl azt tanácsolta, hogy kérjek a plébániáról egy dogmatika könyvet és olvassam el a mariológiát. El is mentem az egyik pap ismerõsömhöz és õ a kezembe nyomott egy vastag zöldkötésû könyvet. Elõd István: Katolikus dogmatika… Még aznap este elolvastam a mariólógia fejezetet. Amint olvastam, éreztem, hogy a dilemma okozta feszültség csak úgy tûnik el a szívembõl és a helyét békesség és meggyőződés veszi át. Rácsodálkoztam, hogy mások, akik hasonló helyzetben vannak, miért nem olvassák el ezeket a dolgokat... Oly sok tévedést eloszlatna, ha az emberek utána járnának a dolgoknak és nem ellenkeznének annélkül, hogy ismernék az igazságot…

3. Azt álmodtam, hogy egy sziklás hegyen mászok felfele. Amint egy nagyobb sziklára kapaszkodtam, lecsúszott a kezem a szikla szegélyérõl és menthetetlenül visszazuhantam a hátamra. Kb. két métert zuhanhattam és nagyott huppant a hátam a földön. Ekkor láttam, hogy édesanyám kijön egy mennyegzős házból, odajön hozzám és együttérzõen megkérdezi: Nagyon megütötted magad fiacskám?... Nem. Nem fájt semmim, de szégyelltem, hogy nem vigyáztam jobban és visszaestem. Ebben az álomban, hiszem, hogy édesanyám képében a Szûzanya jött segítségemre. Az ember néha visszahuppan a lelki életben, de a Szûzanya segít…

4. A lelkiségi közösségben rám került a sor, hogy készüljek egy elmélkedéssel. Mivel a  máriás téma hiánycikk volt a közösségben, úgy döntöttem, hogy az angyali üdvözletrõl tartok elõadást. Az egyházi év szerint is azon a héten volt ez az evangéliumi rész. Én felkészültem, megírtam a vázlatomat és kiálltam a közösség elé. Az elõadás közben éreztem, hogy a Szentlélek vezet és nem pont úgy mondom el a mondanivalómat, ahogy előre kigondoltam. Később több visszajelzést kaptam, még évek múlva is, hogy azt az elõadásomat soha nem felejtik el. Azon az éjszakán azt álmodtam, hogy egy nagyon szép, színes, szûzanyás képet tettem bele egy könyvbe…

5. Egyszer egy éjszaka azt álmodtam, hogy egy épületbe megyek be és ott felvezetnek egy emeleti terembe. Az emeleti teremben, egy fehérabroszos, négyszemélyes asztalhoz ültettek. A bal oldalamon egy angyalszerû férfi ült. A jobb oldalamon egy szent asszony foglalt helyet. Az asszony olyan ötvenvalahány éves lehetett, szép arcú, napbarnított, de már parasztosan ráncos. A kezei, a sok munkától, igencsak kérgesek voltak. Fehér inget és lábszárközépig érõ fekete szoknyát viselt. A fején, hátrakötve, asszonyosan, egy fejkendõt viselt. Az volt a meglepõ, hogy a szent asszony hosszú fekete szoknyája combközépig fel volt vágva bal felõl és amikor helyet foglalt az asztalnál, kivillant a szép, formás lába. Én elszégyeltem magam a pillantásom miatt, de ugyanakkor megéreztem az asszony anyai, megértõ magatartását... Éreztem, hogy tudja, miként szoktam végigmustrálni a szép nõket, de nem ítél el a tisztátalan pillantásomért. Valamit beszélgettünk, de nem tudom, hogy mit. Majd az angyalszerû férfi magamra hagyott a szent asszonnyal és mi ketten leültünk a terem kõpadlójára egy képesalbumot nézni. Õ forgatta a nagy képesalbumot és püspökök arcképeit mutogatta nekem. Sok püspök képeslap méretû képeit láttam. Arannyozott ruhában voltak mind, arannyozott püspöki süvegekkel a fejükön. Miután végignéztem az albumot, többé nem láttam az asszonyt és én kijöttem az épületbõl. Amint kiértem az utcára, jobbra mentem és a ház sarkánál jobbra fordultam... Késõbb a pápalátogatás alkalmával felvetõdött, hogy az emeleti terembe megengedik, hogy a pápa misézzen. Akkor láttam elõször az emeleti termet. Azt hiszem, hogy azt láttam álmomban. A Szûzanya vezet hivatásunkban és elvezet minket a szív tisztaságára...

6. A hivatalban nagyon nehéz idõszakom volt. Egyszer, amikor kiborultam, nagyon összevesztem az egyik kolleganõmmel. Gondoltam, hogy majd valamikor kiengesztelem. Nõnapkor akartam, de akkor nem volt rá lehetõségem. Anyák napjakor vittem neki virágot, meg csokit és kibékültünk. Késõbb, egy alkalommal, amikor náluk voltam, éppen mézet hozott az egyik munkás. Jó háziméz volt. Érdeklõdtem, hogy mennyibe kerül. Nemsokára, ahogy idõm volt, elõkerestem az egyik tanuságtételemet, hogy osszak meg a Szűzanyáról egy anyagot. Amikor annál a résznél jártam, hogy:

(Sír 24:20) Csak rám gondolni is édesebb a méznél, s engem birtokolni jobb a lépesméznél...

... megszólalt a telefon és szólt ez a kolleganõm, hogy menjek le, mert van számomra egy doboz méz. Egy ideig gondolkodtam, hogy most mi van itt... Pont akkor érkezik a méz, amikor ezzel az igével foglalkozom?...

7. Hosszú lenne leírni mindazokat a sugallatokat, amelyeket a Csíksomlyói Szûzanya kegyszobra lábánál, imák után kaptam. A sugallatok vagy próféciák késõbb mind bebizonyosodtak. Egyszer, amikor azt mondtam, hogy többet nem megyek a kegytemplomba, mert kiábrándultam a Covid rendszertől, esõvel kényszerített a gondviselés, hogy bemenjek. Amikor felmentem a kegyszoborhoz, a Szűzanya szemrehányást tett, hogy olyan régen nem voltam nála. Azt mondta, hogy menjek gyakran hozzá, mert a küzdelmes éveimben segíteni fog...

Szeressük a Szűzanyát nagyon, mert vele lenni édesebb a méznél, s birtokolni az ő jelenlétét jobb a lépesméznél...

Álom a királyi mennyegzõrõl

Nemrég azt álmodtam, hogy egy furcsa temploszerû helységben vagyok. A templom tágas volt és eléggé régi. A mennyezet több hosszanti boltívbõl állt. A vakolat több helyen le volt omolva és a téglák kilátszodtak. A boltívek díszítése barna és drapp színekben váltakozott, mint a cordobai katedrálisban...

Ebben a nagy teremben négy padsor volt két oszlopban és két-két szakaszban. Én a jobboldali padsornál a második szakasz elõtt ültem egy széken, szembe az elsõ paddal és háttal az oltárnak. Velem szemben, az elsõ és a második padban, ült úgy 5-6 ember és hallgatta, amint a szentírásból magyarázok nekik. Olyan volt, mint régen, amikor kisközözösségben megbeszéltük Isten igéjét.

Amint ott beszélgettünk a kiscsoportban, egyszer csak valami hangoskodásra figyeltem fel. Amint felnéztem, láttam, hogy a templom hátsó felében, jobb oldalt van egy kétszárnyú ajtó. Az ajtó tárva nyitva volt és azon keresztül özönlött be vastag sorokban egy hangoskodó tömeg. Ezek zömével fiatalok voltak, olyanok, akiket az utcán is kikerülnék: tetováltak, piercingesek, hosszú és fonott hajúak, rendetlen öltözetûek... Hangoskodtak mint a kocsmában és semmi tiszteletet nem tanusítottak a hely iránt.

A következõ pillanatban azt láttam, hogy a templom gyorsan benépesedett, és a padok mind megteltek. Ezután ott találtam magam a szentélyben egy széken ülve. A székek körbe voltak rakva, mintha az oltár körül, de az oltárt nem láttam. Amint szétnéztem, azt láttam, hogy a romániai nuncius ül a tõlem jobbra lévõ széken. Amint ránéztem, ő egybõl felszólított, hogy adjam át a székemet egy ilyen csapzott, vandál kinezetelû egyénnek. Erre én felháborodottan, gondolkodás nélkül vágtam vissza neki: - Hagyjon engem békén!...

Ekkor fogtam a székemet és hátramentem vele a terem legvégébe. Ott letettem a székemet a hátsó fal mellé, a fõbejárattól balra, azaz bejövet a fõbejárat jobbjára. Oda leültem és arra gondoltam, hogy majd eljön az Úr és akkor Ő majd rendet csinál... Akkor kiderül majd, hogy ki kinek kell átadja a helyét...

Amint goldolkodtam ennek az álomnak az értelmén, az jött be, hogy most vagyunk azokban az idõkben, amikor mindenkit behívnak a királyi mennyegzõre, jókat és gonoszokat egyaránt. De eljön az idõ amikor a Király végignézi a vendégeket és akinek nincs mennyegzõs ruhája, azt kidobatja... (Mt 22:1-14).

A királyi menyegzőről szóló példabeszéd.

(Mt 22:1-14) Jézus ismét példabeszédben szólt hozzájuk: „A mennyek országa hasonlít a királyhoz, aki menyegzőt rendezett a fiának. Elküldte szolgáit, hogy szóljanak a meghívottaknak, jöjjenek a menyegzőre! Azok nem akartak jönni. Erre más szolgákat küldött: Mondjátok meg a meghívottaknak, hogy a lakomát előkészítettem, ökreimet és hizlalt állataimat leölettem, minden készen van, gyertek a menyegzőre! Azok nem törődtek vele, az egyik a földjére ment, a másik meg az üzlete után nézett. A többiek a szolgáknak estek, összeverték, sőt meg is ölték őket. A király ennek hallatára haragra lobbant. Elküldte csapatait, a gyilkosokat felkoncoltatta, városaikat pedig fölégette. Aztán így szólt szolgáihoz: A menyegző ugyan kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek ezért ki az útkereszteződésekre, s akit csak találtok, hívjátok meg a menyegzőre!  A szolgák ki is mentek az utakra és összeszedtek mindenkit, akit csak találtak, jókat, gonoszokat egyaránt. A menyegzős terem megtelt vendégekkel. Amikor a király bejött, hogy lássa a vendégeket, észrevett egy embert, aki nem volt menyegzőre öltözve. Megszólította: Barátom, hogy kerültél ide, amikor nem vagy menyegzőre öltözve? Az elnémult, a király pedig megparancsolta a szolgáknak: Kötözzétek meg kezét-lábát, s dobjátok ki a külső sötétségre. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz. Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak.”

Kerüld ki

Egyszer azt álmodtam, hogy jövök a járdán apósoméktól. Apósom 7 gyermek apja és bizony nehéz körülmények között állt helyt a kb. 60 évnyi házasságában... Ahogy a templomunkhoz közeledek, jobb oldalt, a tömbház mellett, látom az egyik közeli ismerõsömet, aki házasságtörõ asszony és szeretőt tart, amint a fal mellett csókolózik egy fiatalemberrel. Ahogy továbbmentem, egy hírhedt felfüggesztett pap jött velem szembe, aki nagy hazafi és nagy karitatív dolgokkal foglalkozik, akit egy csapat ember követett. Õket kikerültem, letérve a járdáról az útra. Amint a templom elé értem, egy szerzetesnõ jött velem szembe, aki szertelenül él, fittyet hányva a rend szabályainak. Erre én gyorsan betértem előle a templom kiskapuján...

Három személy, háromféle hivatás, három rossz példa... 

Ez az álom azt jelképezi számomra, hogy az életben kerülnünk kell egyes embereket, mert rossz kovászok:

(1Kor 5:6-13) Dicsekvéstek nincs rendjén. Nem tudjátok, hogy egy kevés kovász az egész tésztát megerjeszti? El a régi kovásszal, hogy új tésztává legyetek, aminthogy kovásztalanok is vagytok! Hiszen húsvéti bárányunkat, Krisztust megölték. Ünnepeljünk hát, de ne a régi kovásszal, sem a rosszaság és gonoszság kovászával, hanem egyenes lélekkel és az igazságosság kovásztalan kenyerével. Megírtam nektek levelemben: ne barátkozzatok parázna emberekkel! Ez nem vonatkozik általában e világ paráznáira, kapzsijaira, rablóira és bálványimádóira, mert különben ki kellene szöknötök a világból. Most azonban azt írom nektek: ne barátkozzatok azzal, aki ugyan testvérnek mondja magát, de parázna, kapzsi, bálványimádó, átkozódó, részeges vagy rabló. Az ilyennel még csak ne is étkezzetek együtt. Minek ítélkezzem azok fölött, akik kívül vannak? Nem azok fölött ítélkeztetek ti is, akik a közösséghez tartoznak? A kinnlévők fölött majd Isten ítélkezik. Távolítsátok el a gonoszt magatok közül!