A bevezetõ titkokról
Aki a hitünket növelje
Azt mondta az Úr Jézus tanitványainak:
(Mt 17:20) „Mert gyenge a hitetek. Bizony mondom nektek, ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a hegynek itt: Menj innét oda! - odamegy, s nem lesz nektek semmi sem lehetetlen.”
(Lk. 17:6) „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki gyökerestül és verj gyökeret a tengerben! - megteszi nektek.”
Legyen hitünk... De honnan?... Mi az amink van és nem úgy kaptuk volna?
(1Kor 4:7) “Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna?”
A hit Isten kegyelme. Hiába próbálnánk, akarnánk önerõbõl hinni. Ha az Úr megkeményitené a szívünket, mint ahogyan megkeményitette az egyiptomi Fáráó szívét (Kiv. 7:13) képtelenek lennénk hinni. De az Úr irgalmas és azt akarja, hogy higgyünk, így hát megadja a hit kegyelmét mindenkinek aki kéri és aki el akarja azt fogadni...
A segitõ kegyelem által az Úr megadja az igaznak tartó hitet. Az igaznak tartó hit még nem élõ hit, hanem csak egy távolról szemlélõdõ, figyelgetõ, igaznak tartó, vágyódó hit. Ez az igaznak tartó hit az Atyától van és a Fiúhoz vonza a megtérõt:
(Jn 6:65) „Azért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, ha az Atya meg nem adja neki.”
De ez az igaznak tartó hit nem elégséges az üdvösségre, mert ha valaki nem ugrik a vízbe, nem tanul meg úszni... Ha valaki fél a víztõl, nem eszik halat..., azaz nem fogja a célt elérni.
Az élõ hit akkor születik meg, amikor átadjuk magunkat, átadjuk testünket-lelkünket, egész lényünket a szentségi ige, a szentségi szó befogadására és megélésére. A szentségi ige befogadásával, a keresztényben növekedésnek indul az az új élet, az az isteni mag ( 1 Ján 3:9 ) amit az ember a keresztség szentségében kap, illetve kapott csecsemõ korában. Ezáltal az ember egy természetfölötti élet, egy isteni minõségû élet részese lesz, amelyben már teljesen más elveket követ, amelyben már mindent teljesen másképpen lát... Ez az az istengyermeki állapot, ez az az élõ hit, amelyben a mennyei Atyát teljes bizalommal tudjuk megszólítani: ”Abba, Atyám...”
Az újászületett szentháromságos élet hajtóereje az élõ hit. Amilyen mértékben növekedik hitünk, olyan mértékben nyílnak meg új ajtók, perspektivák egy mélyebb Istennel való közösségre való lépésre, Jézus Krisztus által. Ezért kérnünk kell Isten kegyelmét, hogy növelje bennünk a hitet, hogy az akár csodákat vigyen végbe, akár halottakat támasszon fel, vagy akár gonosz lelkeket üzzön ki.
Mk:16.17-18 “Akik hisznek, azokat ezek a jelek fogják kísérni: Nevemben ördögöt űznek, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik, ha pedig betegekre teszik a kezüket, azok meggyógyulnak.”
A megszentelõ kegyelem belsõ mûködése adja belénk a belülrõl érteni tudó hitet, ami nem más mint a Szentlélek belsõ tanitása. A Szentlélek szívük mélyén megtanít a hit, a tudomány, az isteni igazságok belsõ kapcsolataira, kinek-kinek hogyan akarja osztani.
Ef 3.17-18 “hogy a hittel Krisztus lakjék szívetekben, s gyökeret verjetek és alapot vessetek a szeretetben. Akkor majd fel tudjátok fogni az összes szenttel együtt, mi a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység,”
Ez pótolja vagy egészíti ki a külsõ, emberi tanítást, a veleszületett tehetségeket, és ezért van az, hogy néha egy iskolázatlan nénike mélyebben érti a hitet, mint egy pap. Ez a belülrõl érteni tudó hit egyedi és személyreszabott szentségi útra vezet, amely a hitnek újabb és újabb magaslataira emel.
Ennél a bevezetõ titoknál kérjük Uram kegyelmedett, hogy egyre nagyobb hitre jussunk. Ámen.
Aki reményünket erõsitse
Milyen reménységünk van? Tudunk-e felelni a kérdezõknek?
1Pét 3.15 Urunkat, Krisztust szentül tiszteljétek szívetekben, legyetek mindig készen rá, hogy mindenkinek megfeleljetek, aki csak kérdezi, mi az alapja reményeteknek.”
De ha nincs reményünk, mi a reménytelenségünk oka? Nem-e a halál, a tönkremenés, a megsemmisülés az ember reménytelenségének oka? Nem-e a betegség, a megöregedés, az elerõtlenedés hozza magával az ember reménytelenségét? Mindennek nem-e a bûn az oka?
Sir 14.2 Boldog az az ember, akit nem vádol a szíve, és aki nem süllyed reménytelenségbe.
Honnan merítünk reményt, ebben a látszólag reménytelen állapotban?
1Pét 1.3 “Legyen áldott az Isten és Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki minket nagy irgalmában Jézusnak a halálból való feltámadása által új életre hívott, az élő reményre”
Tehát minden reményünk Jézus Krisztus! Õ mondta:
Jn 11.25 „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog.
Jn 14.3 Ha aztán elmegyek, és helyet készítek nektek, újra eljövök, és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok.
Az Úr Jézus, mint valóságos ember, végigjárta az ember megsemmisülésének útját, amikor felvitte keresztjét a Golgotára. Ekkor, mint valóságos Isten, a megsemmisülés útját a reménység útjává változtatta. Életünk már nem a megsemmisülésbe sûlyed, hanem az égbe emelkedik és a szentélybe van kifutása, az örök életbe, az örök boldogságba. A mi reménységünk az, hogy egyszer végetér e világnak gyötrelme és akkor egy elképzelhetetlenül szép állapotba jutunk.
1Kor 2. Így érvényes az Írás szava: Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik.
Gondoljunk arra reménykedve, hogy a mi életünk keresztjére is egyszer nagy világosság fog ragyogni.
Zsolt 39.8 Most tehát mit várhatok, Uram? Reményem egyedül benned van.
Ennél a bevezetõ titoknál kérjük Uram az egyre erõsebb reményt a megígért üdvösségben. Ámen.
Aki szeretetünket tökéletesitse
Mi a szeretet? Honnan van a szeretet? A szeretet az ember saját természetébõl fakad? A szeretet csupán akaratunktól függ? Csupán el kell határoznunk, hogy mától kezdve mindent és mindenkit szeretni fogunk és máris szeretünk?
Az ember tud szeretni, de csak ember módjára... Ez azt jelenti, hogy szereti azt, aki õt szereti és gyülöli azt, aki õt gyülöli. János apostol az írja:
1Jn 4.16 Megismertük és hittünk a szeretetben, amellyel Isten van irántunk. Az Isten szeretet, és aki kitart a szeretetben, az az Istenben marad, s az Isten is benne marad. Akiben szeretet van, abban Isten ott van, Isten Lelke, a Szeretet Lelke és aki szeret, az Isten Lelke által szeret. Pál azt tanítja:
1Kor 6.19 Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok? Nem tudjátok, hogy nem vagytok a magatokéi?”
Lám, hogy nem lehet távolról szemlélõdve élõ hittel megélt keresztény életet élni. Át kell adnunk a testünket is. Csak akkor adtuk át a lelkünket Istnnek, mert a testünk és a lelkünk szerves és elválaszthatatlan egységet alkotnak. Át kell adnunk testünket az élõ hitnek, hogy a Szentlélek temploma lehessen, hogy a megszentelõ kegyelem átjárhassa, és lelkünket isteni minõségü életre formálja át, míg Krisztushoz nem leszünk hasonlóak.
Iz 43.1 Nézzétek: én valami újat viszek végbe, már éppen készülőben van; nem látjátok?
2Kor 5.17 Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, valami új valósult meg.
Gal 3.27 Mert mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusban, Krisztust öltöttétek magatokra.
A Lélekben való élet és növekedés nem más mint a szeretettel való eltelés, szeretetben való növekedés, vagyis a tökéletesedés útja. Hajlandóak vagyunk mindenféle indulatot szeretetnek nevezni, holott sok bennünk a rendetlen szeretet. Az igazi szeretet, isteni szeretet, amely igaz, bölcs, nem személyválogató szeretet. Az igazi szeretet nem azért szeret, hogy viszonozzon, hanem azért mert túlcsordúl. Túlcsordulnia, áradnia kell, mert nem tehet egyebet... Az igazi szeretet akkor is szeret, ha ellenségeskedésre, gyûlöletre, vagy halálra talál és ez a tökéletesség bizonysága.
Mt 5.48 Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes!
Szeressük Istent teljes szivünkból, lelkünkbõl, elménkbõl és erõnkbõl és Õ majd megadja a szeretet lelkét, hogy szeressük felebarátunkat mint saját magunkat. Õ megadja az erõt, hogy úgy szerethessünk , ahogy az Úr Jézus szeretett minket.
Jn 13.34 Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást.
Ennél a bevezetõ titoknál emlékezzünk, hogy a szeretet Istentõl van és kérnünk Uram, hogy minél inkább tökéletesits minket a szeretetben. Ámen.
Az Örvendetes rózsafûzér titkairól
Akit te Szent Szûz a Szentlélektõl fogantál
A Szentlélek újból és újból megpróbálja életünk folyamán megfogantatni szívünkben a hitet. A segítõ kegyelem prófétaként közeledik szívünkhöz és sugallja, hogy térjünk meg. Gyakran megöljük ezeket a prófétákat, amint Izrael népe tette. De ha ezeknek a profétáknak igent mondunk, ahogyan Mária tette az Úr angyala megjelenésekor, akkor minket is beárnyékoz a Magasságbelinek Lelke és szívünkben megfogan a hit, megfogan a szent gondolat, megfogan a kegyelmi életet sarjasztó lekület.
Ez nemcsak egyszer történhet meg, hanem többször is, életünk minden olyan területén, ahol még nem élünk Isten akarata szerint, ahová még nem engedtük be az Urat, és ahol még mindig az “Én”, illetve a világ az úr.
Fontos, hogy amikor a Szentlélek szól, a lelkiismeret szava, vagy egyébb megvilágosítás útján, akkor ne utasitjuk vissza:
Zsolt. 95:8 “Ma, ha a szavát halljátok: Ne keményitsétek meg a sziveteket.”
Ma sokan megátalkodnak szívükben és nemet mondanak. Nemet mondanak a hitnek, a szeretetnek, Jézus szavának, az Egyháznak, a papságnak, a szentségeknek, a Szûzanyának. Ellene mondanak mindennek ami magasztos és dicsõséges. Ezért aztán az alantos dolgokban vesznek el. Ez azért van, mert a hazugság lelkét engedték szívükbe, arra hallgatnak és igy megátalkodottakká, felfuvalkodottaká és vakoká válnak. Mindez megakadályozza megtérést, az IGEN kimondását és az igaz hit megfoganását.
Ennél a titoknál mondjunk igent Istennek szavára, hogy megfoganjon az Õ terve életünkben.
Akit te Szent Szûz Erzsébetet látogatva hordoztál
Ha igent mondottunk a hitnek, a szent gondolatnak, a kegyelmi életet sarjasztó lelkületnek, és az megfogant bennünk, akkor nagy gonddal kell hordoznunk szívünkben, nehogy elejtsük, elveszítsük azt a világ zajában.
Hordozzuk-e szívünkben a hitet és a szent gondolatokat, mint ahogyan Mária hordozta a Megváltót az õ méhében? Forgatjuk-e a hitet és a szent gondolatokat a mi szívünkben, mint ahogyan a fejlõdõ magzat forog anyja méhében? Õrizzük-e féltve a hitet és a szent gondolatokat, nehogy azokat elveszítsük, mint ahogyan az anya féltve hordozza magzatát?
A hit, a szent gondolatok, a kegyelmi életet sarjasztó lelkület ott forog a szivünkben, fejlõdik, növekszik, mint ahogyan a magzat fejlõdik, egésszen addig mig el nem jön a szülésnek ideje.
Mk 4:26-28 Jézus ezt is mondta: "Úgy van az Isten országa, mint amikor az ember elvetette a magot a földbe, azután alszik és felkel, éjjel és nappal: a mag sarjad és nő, ő pedig nem tudja, hogyan. Magától terem a föld, először zöld sarjat, azután kalászt, azután érett magot a kalászban.
Õrizzük féltve szívünket, mint ahogyan a Szûzanya õrizte az õ méhét és Szent magzatát, mert az minden élet forrása.
Ennél a titoknál gondoljunk arra, miként hordozzuk szívünkben Jézus szavait és cselekedeteit.
Akit te Szent Szüz a világra szûltél
A hit, a szent gondolatok, a kegyelmi életet sarjasztó lelkület megfogant a szívünkben és azokat hordozva megtapasztaljuk a növekedést, a lélekben való érést. De mindez vajon vezetett-e lelki vajúdáshoz, vezetett-e lelki szûléshez életemben? Született-e meg Jézus az én életemben, vagy még mindig csak a szívemben van?
Mit ér a fogantatás, a magzat fejlõdése nélkül és mit ér a magzat növekedése , ha meg nem születhet? Nem hal-e meg a magzat is, és gyakran az anya is, ha a magzat meg nem születhet? Ugyanígy, ha befogadjuk az igazságot, igent mondtunk szívünkben Jézusnak, de ez nem születik meg cselekedetek által életünkben, akkor az nem lehet áldásos, mert megtagadjuk Õt, mint ahogyan az abortáló anya megtagadja magzatát. Jobb lett volna, ha meg sem fogant volna Jézus a szívünkben, minthogy fogantatás után megtagadjuk.
Ez a szûlés, Jézus Krisztus születése életünkben, a mi szavainkban és cselekedeteinkben nyilvánul meg, amelyekkel megvalljuk Õt az embereknek.
Akinek megszületett Jézus Krisztus, az megvallja Õt az embereknek, és az Õ parancsolatai szerint igazitja életét.
Ennél a titoknál gondoljunk arra, miként szüljük meg mi Jézus Krisztust életünkel a világba.
Akit te Szent Szûz a templomban bemutattál
Ha sikerült a világba szûlnünk Jézus Krisztust, szavaink és jócselekedeteink által, akkor bátran és örömmel megyünk a templomba, Isten házába, hogy felmutassuk Istennek, a mi Atyánknak azokat. Ez nem dicsekvés, hanem a jó eredményt elérõ gyerek öröme atyja elõtt.
Elmegyünk örömmel a szívünkben, hogy megmutassuk: lám Atyám, megcselekedtem akaratod. Megtettem amit a Szent Fiad által kértél tõlem. Megmutattam Szent Fiadat a világnak és ezáltal nyilvánvaló lett, hogy én is a te fiad, a te leányod vagyok. Igen, nekünk szükségünk van, hogy bemutassuk, megmutassuk az Urnak magunkat és cselekedeteinket a templomban és hogy Vele együtt örvendezzünk, ünnepeljünk ezek felett, mint ahogyan a tékozló fiú hazatérésekor örvendeznek. Ekkor teljesedik be az, hogy: “örömetek teljes legyen”.
Meglehet, gyakran sírva vetünk, szenvedések és nélkülözések közepette, de örömmel fogunk újjongani a bemutatás, a számadás napján, amikor learassuk jócselekedeteink jutalmát.
Zsolt 126:6 Aki sírva indul, mikor vetőmagját viszi, ujjongva érkezzék, ha kévéit hozza!
Ennél a titoknál gondoljunk arra, miként mutatjuk be jócselekedeteinket a szentmisében a felajánlásnál.
Akit te Szent Szûz a templomba megtaláltál
Megfogant szívünkben, hordoztuk, majd megszûltük a világba... Szeretetünket, jócselekedeteinket bemutattuk az Úrnak, de mégis, egyszer eljön az idõ, amikor úgy érezzük elveszítettük azt Akit a legjobban szerettünk.
A Szentlélek mintha visszavonult volna és a hit mintha teljesen összerogyott volna... A szent gondolatok a homályban vesznek és gyötrelmes ûr keletkezik bennünk.
Ilyedten rohanunk valahol, a karaván között, szekértõl-szekérig, kosártól-kosárig, kérdezgetve az embereket: nem láttátok Õt?...
Hiába keressük a világban, hiába keressük a könyvekben, de még a Szentírásban is elrejtõzik elõlünk... Ekkor mint egy útolsó, mentõ gondolat jut eszünkbe a templom és a szentmise. A szentmisében, a szentáldozásban megtaláljuk Õt akit oly nagyon kerestünk. Ekkor Õ ámulatba ejt minket egyszerüségével és bölcsességével, amikor ezt mondja: “Miért kerestél engem mindenhol? Nem tudtad, hogy engemet itt mindig megtalálsz?”
Ennél a titoknál jusson eszünkben, hogy a templomban, az Oltáriszentségben mindig megtaláljuk Jézust.
Dicsõség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.
2007. december 1., szombat
Buzdítás Rózsafûzér imádkozására
Napjainkban, amikor a Szentatya, II. János Pál pápa, 2002 októbertõl -2003 oktoberéig Rozsafûzér esztendõt hirdetett meg, kérdezzük meg önmagunktól, mennyire fontos számunkra Péter, a szikla, amelyrõl azt mondta a világ Üdvözitõje, hogy a pokol kapui nem vesznek erõt rajra. Mennyire hisszük, hogy a mindenkori Szentatya ez a Péter, és mennyire hisszük, hogy amit ez a Péter megköt Jézus Krisztus nevében az meg van kötve a mennyben is?
Mt 16.18-19 “Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt. Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva.”
Ha pedig hisszük, akkor kérdezzük meg magunktól, hogy mindez mennyire része életünknek, mindennapjainknak. Ma, amikor oly sok keresztény tagadja Máriát, Isten Anyját, aki nélkül nincs teljes, igaz, felnõtt katolikus hit, és aki nélkül nem lehet közeledni az Istenember misztériumához, kérdezzük meg magunktól, mi hogyan állunk ezzel. Része-e Mária a mi életünknek, vagy talán félünk, tõle... Talán félünk, hogy elveszi tõlünk Jézust, félünk, hogy Jézus elé tolakodik, vagy talán csak a szájunkal ismerjük el Máriát, hogy ne kerüljünk konfliktusba az egyház dogmáival, igazságaival? Van aki elfordul Máriától, az Egyház Anyjától, a mi mennyei Édesanyánktól, hamisan idézve Pált:
1Kor 2.2 Elhatároztam ugyanis, hogy nem akarok másról tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, a megfeszítettről.”,
Talán elzárkózunk a Rózsafüzér imádságtól mert csak a Szentháromsághoz, vagy csak az Oltáriszentségben jelen lévõ Jézushoz akarunk imádkozni?
Ha felismerjük magunkat a fentiekben, akkor vegyük tudomásul, hogy ez megtévesztés. Mária nem akar, nem fog Jézustól sem elvezetni, sem elvenni, sem megakadályozni hogy hozzá menjünk. Mária nem fogja azt kérni, hogy õt vagy más “isteneket” imádjunk. Mária nem fog Jézus helyett közvetiteni Isten és ember között és a Rózsafüzér elsõsorban nem máriás imádság, hanem velejéig Jézus imádság. Nincs még egy annyira jézusközpontu imádság, mint a Rózsafüzér, mert annak a “lelke”, a titkok, Õt tárják fel az elmélkedésekben. A Rózsafüzér olyan mint az Oltáriszentséget hordozó monstrancia, vagy mint a megtestesült Igét hordozó Mária. Minden máriás ima arról szól, amirõl az Egyház Anyja hivatása szól: Jézus hordozni a szívünk alatt. “Jézushoz menni, Mária által!”, mert Mária által jött el Jézus hozzánk.
Buzdítok mindenkit, hogy a Rózsafüzér legyen a mindennapi imánk és kenyerünk. Legyen ingyen szerzett, drágalátos finom kalácsunk, amely békét hoz szivünkben, örömet lelekünkben, világosságot értelmünkben, acélosságot akaratunkban, és áldást környezetünkben.
Manapság láthatjuk magunk körül:
- az anyagiaktól, a gazdagságtól elvakított, kihûlt, eltelt vagy megkeseredett gazdagokat;
- az anyagiakat délibábként hajszoló elnyûtt szükölködõkett;
- a szórakozást, érzékieket és önmegvalósitást keresõ fiatalokat;
- a paráznaságban, házasságtörésban élõ fiatalokat;
- a boldogságukat, gyógyulásukat ördögnél keresõ, okkultizmus csapdájában vergõdõ megtévesztetteket;
- a kötelességüket nem teljesitõ, visszaélõ, önmagukat gazdagitó elõljárókat;
- a bosszúra és háborúra szomjazó megsebzett embereket;
- a világ uralmára törtetõ politikai, pénzügyi, szellemi hatalmasságokat;
- a hitüket, egyházukat megtagadó keresztényeket, akik különbözõ gyökértertelen közösségekben keresik Istent és a szeretetet.
- a sok Istent és a Szüzanyát káromló, szentségtörõ, hitetlen megkereszteltet;
- a hitet megtagadó, hûtlen, ördög csapdájába esett papi, szerzetesi lelkeket;
Mi is valahol, valamikor ilyenek voltunk, vagyunk, vagy lehettünk volna.
(1Kor 10.12) Aki azt hiszi, hogy áll, ügyeljen, nehogy elessék.
Gondoljunk Mózes imájára, aki így könyörgött Izrael hûtlen népéért:
(Kiv 32.32) Mégis bocsásd meg vétkét... ha nem, akkor törölj ki engem a könyvedből, amelyet írtál.”
Tudnánk-e mi így imádkozni? Szeretjük-e embertársainkat annyira, hogy megtagadjuk akár örök életünket is másokért? Én bevallom, hogy nem... Bavallom, hogy önzõ, gyenge, és elesett vagyok és Isten irgalmára szorulok.
Ha látjuk a fentiek fontosságát, törekedjünk egyénileg is, közösségileg is a Rózsafûzér imádkozására. Jónak látom ha imádkozzuk magunkban is, formaságok és ceremoniák nélkül, szabadidõnkben... Gyakran írok listákat, ellenségeimrõl, munkatársaimról, szomszédaimról, testvéreimrõl, elõljáróimról és minden tized után könyörögök egy-egy embertársamért, vagy egy-egy ûgyért. Ne imádkozzunk csak önmagunkért, hanem inkább másokért. Így a kegyelem kieszközölõi lehetünk mások számára. Így áldott lessz szivünk, lelkünk, testünk, életünk és ez az áldás kiárad egész környezetünktre.
Rossz dolog a háború, de a gyerekek mégis szeretnek háborusdit játszani. Minél szörnyübb, pusztitóbb hatású egy fegyver, annál inkább álmélkodnak rajta. Így van ez a lelkiekben is. Minél erõsebb és hatásosabb egy lelki fegyver, annál csodálatosabb.
A Rózsafûzér imádság lelki szempontból hasonlatos ahoz a bonyolult, amerikai repülõ erõdhöz, amelyen minden fegyver megtalható, amely több tizezer lövedéket lõ másodpercenként, és ahol az végigmegy még a fû se nõ. A Rózsafüzér imádság is ahol végigpereg ott a bûn minden palántája kivész...
A Rózsafüzér lelki szempontból olyan is, mint a helyben, függõlegesen felszálló harci repülõgép. A Rózsafüzér kiemel a gonosz gyötrõ zsibongásából, hogy a sarkunkkal tapossuk a fejét, és hogy golyózáporral törjük össze szarvát és fejét.
A Rózsafüzér imádság hasonlatos ahoz, amikor egy nagyon éhes ember csodás módon beszabadul a lakodalomra feltálalt ételekhez, sütéményekhez, mielõtt még a vendégek megérkeznének. Így a tolongást elkerülve, szabadon ehet minden finomságot, kövéret, édeset, stb...mindent, mindent, amit csak szeme-szája megkíván, annélkül, hogy valaki megszabná, kimérné vagy megvonná azt tõle.
Lehet, hogy azt gondoljuk: “Mindez nagyon szép, de nem tudom vállalni… Néhány napig megy, aztán minden annyiba marad. Inkább neki sem kezdek, minthogy olyant ígérjek, amit nem tudok betartani...” Ez is egy hamis kisértés! Hiszem, hogy az Úr Jézus és a Szûzanya, még az imádságra való szándékunkat is megáldja, ha felajáljuk gyengeségeinket, kicsinységünket, azt a helyzetet, amikor nem volt erõnk, idõnk, kitartásunk az imára.
Újból és újból fel kell venni az elejtett fonalat... Az a lényeg, hogy a Rózsafûzér imádság legyen életünk része, mint ahogyan a Szentatyának is az. Imádkozzunk azért is, hogy a Szentatya felhívása a Rózsafüzér esztendõre ne legyen hatás nélküli pusztába kiáltott szó. És ha mindezt tudjuk, de mégis elhanyagoljuk imádságainkat, kérjük az Úr Jézust, hogy bocsássa meg restségünket, mert mindezt tudva és ismerve, nem mozdult a kezünk a táltól, a szájunkig.
(Péld 19.24) A lusta a kezét bemártja a tálba, de a szájához már nem viszi vissza.
Befejezõ ima: Rózsafûzér királynõje, könyörögj érettünk és segits nekünk imádkozni! Ámen!
2002 Advent.
Mt 16.18-19 “Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt. Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva.”
Ha pedig hisszük, akkor kérdezzük meg magunktól, hogy mindez mennyire része életünknek, mindennapjainknak. Ma, amikor oly sok keresztény tagadja Máriát, Isten Anyját, aki nélkül nincs teljes, igaz, felnõtt katolikus hit, és aki nélkül nem lehet közeledni az Istenember misztériumához, kérdezzük meg magunktól, mi hogyan állunk ezzel. Része-e Mária a mi életünknek, vagy talán félünk, tõle... Talán félünk, hogy elveszi tõlünk Jézust, félünk, hogy Jézus elé tolakodik, vagy talán csak a szájunkal ismerjük el Máriát, hogy ne kerüljünk konfliktusba az egyház dogmáival, igazságaival? Van aki elfordul Máriától, az Egyház Anyjától, a mi mennyei Édesanyánktól, hamisan idézve Pált:
1Kor 2.2 Elhatároztam ugyanis, hogy nem akarok másról tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, a megfeszítettről.”,
Talán elzárkózunk a Rózsafüzér imádságtól mert csak a Szentháromsághoz, vagy csak az Oltáriszentségben jelen lévõ Jézushoz akarunk imádkozni?
Ha felismerjük magunkat a fentiekben, akkor vegyük tudomásul, hogy ez megtévesztés. Mária nem akar, nem fog Jézustól sem elvezetni, sem elvenni, sem megakadályozni hogy hozzá menjünk. Mária nem fogja azt kérni, hogy õt vagy más “isteneket” imádjunk. Mária nem fog Jézus helyett közvetiteni Isten és ember között és a Rózsafüzér elsõsorban nem máriás imádság, hanem velejéig Jézus imádság. Nincs még egy annyira jézusközpontu imádság, mint a Rózsafüzér, mert annak a “lelke”, a titkok, Õt tárják fel az elmélkedésekben. A Rózsafüzér olyan mint az Oltáriszentséget hordozó monstrancia, vagy mint a megtestesült Igét hordozó Mária. Minden máriás ima arról szól, amirõl az Egyház Anyja hivatása szól: Jézus hordozni a szívünk alatt. “Jézushoz menni, Mária által!”, mert Mária által jött el Jézus hozzánk.
Buzdítok mindenkit, hogy a Rózsafüzér legyen a mindennapi imánk és kenyerünk. Legyen ingyen szerzett, drágalátos finom kalácsunk, amely békét hoz szivünkben, örömet lelekünkben, világosságot értelmünkben, acélosságot akaratunkban, és áldást környezetünkben.
Manapság láthatjuk magunk körül:
- az anyagiaktól, a gazdagságtól elvakított, kihûlt, eltelt vagy megkeseredett gazdagokat;
- az anyagiakat délibábként hajszoló elnyûtt szükölködõkett;
- a szórakozást, érzékieket és önmegvalósitást keresõ fiatalokat;
- a paráznaságban, házasságtörésban élõ fiatalokat;
- a boldogságukat, gyógyulásukat ördögnél keresõ, okkultizmus csapdájában vergõdõ megtévesztetteket;
- a kötelességüket nem teljesitõ, visszaélõ, önmagukat gazdagitó elõljárókat;
- a bosszúra és háborúra szomjazó megsebzett embereket;
- a világ uralmára törtetõ politikai, pénzügyi, szellemi hatalmasságokat;
- a hitüket, egyházukat megtagadó keresztényeket, akik különbözõ gyökértertelen közösségekben keresik Istent és a szeretetet.
- a sok Istent és a Szüzanyát káromló, szentségtörõ, hitetlen megkereszteltet;
- a hitet megtagadó, hûtlen, ördög csapdájába esett papi, szerzetesi lelkeket;
Mi is valahol, valamikor ilyenek voltunk, vagyunk, vagy lehettünk volna.
(1Kor 10.12) Aki azt hiszi, hogy áll, ügyeljen, nehogy elessék.
Gondoljunk Mózes imájára, aki így könyörgött Izrael hûtlen népéért:
(Kiv 32.32) Mégis bocsásd meg vétkét... ha nem, akkor törölj ki engem a könyvedből, amelyet írtál.”
Tudnánk-e mi így imádkozni? Szeretjük-e embertársainkat annyira, hogy megtagadjuk akár örök életünket is másokért? Én bevallom, hogy nem... Bavallom, hogy önzõ, gyenge, és elesett vagyok és Isten irgalmára szorulok.
Ha látjuk a fentiek fontosságát, törekedjünk egyénileg is, közösségileg is a Rózsafûzér imádkozására. Jónak látom ha imádkozzuk magunkban is, formaságok és ceremoniák nélkül, szabadidõnkben... Gyakran írok listákat, ellenségeimrõl, munkatársaimról, szomszédaimról, testvéreimrõl, elõljáróimról és minden tized után könyörögök egy-egy embertársamért, vagy egy-egy ûgyért. Ne imádkozzunk csak önmagunkért, hanem inkább másokért. Így a kegyelem kieszközölõi lehetünk mások számára. Így áldott lessz szivünk, lelkünk, testünk, életünk és ez az áldás kiárad egész környezetünktre.
Rossz dolog a háború, de a gyerekek mégis szeretnek háborusdit játszani. Minél szörnyübb, pusztitóbb hatású egy fegyver, annál inkább álmélkodnak rajta. Így van ez a lelkiekben is. Minél erõsebb és hatásosabb egy lelki fegyver, annál csodálatosabb.
A Rózsafûzér imádság lelki szempontból hasonlatos ahoz a bonyolult, amerikai repülõ erõdhöz, amelyen minden fegyver megtalható, amely több tizezer lövedéket lõ másodpercenként, és ahol az végigmegy még a fû se nõ. A Rózsafüzér imádság is ahol végigpereg ott a bûn minden palántája kivész...
A Rózsafüzér lelki szempontból olyan is, mint a helyben, függõlegesen felszálló harci repülõgép. A Rózsafüzér kiemel a gonosz gyötrõ zsibongásából, hogy a sarkunkkal tapossuk a fejét, és hogy golyózáporral törjük össze szarvát és fejét.
A Rózsafüzér imádság hasonlatos ahoz, amikor egy nagyon éhes ember csodás módon beszabadul a lakodalomra feltálalt ételekhez, sütéményekhez, mielõtt még a vendégek megérkeznének. Így a tolongást elkerülve, szabadon ehet minden finomságot, kövéret, édeset, stb...mindent, mindent, amit csak szeme-szája megkíván, annélkül, hogy valaki megszabná, kimérné vagy megvonná azt tõle.
Lehet, hogy azt gondoljuk: “Mindez nagyon szép, de nem tudom vállalni… Néhány napig megy, aztán minden annyiba marad. Inkább neki sem kezdek, minthogy olyant ígérjek, amit nem tudok betartani...” Ez is egy hamis kisértés! Hiszem, hogy az Úr Jézus és a Szûzanya, még az imádságra való szándékunkat is megáldja, ha felajáljuk gyengeségeinket, kicsinységünket, azt a helyzetet, amikor nem volt erõnk, idõnk, kitartásunk az imára.
Újból és újból fel kell venni az elejtett fonalat... Az a lényeg, hogy a Rózsafûzér imádság legyen életünk része, mint ahogyan a Szentatyának is az. Imádkozzunk azért is, hogy a Szentatya felhívása a Rózsafüzér esztendõre ne legyen hatás nélküli pusztába kiáltott szó. És ha mindezt tudjuk, de mégis elhanyagoljuk imádságainkat, kérjük az Úr Jézust, hogy bocsássa meg restségünket, mert mindezt tudva és ismerve, nem mozdult a kezünk a táltól, a szájunkig.
(Péld 19.24) A lusta a kezét bemártja a tálba, de a szájához már nem viszi vissza.
Befejezõ ima: Rózsafûzér királynõje, könyörögj érettünk és segits nekünk imádkozni! Ámen!
2002 Advent.
2007. november 23., péntek
A hamis jámborságról
Amig az üdvösség kifogyhatatlan vízesését, az üdvözitõ misztériumot, a szent Egyházat egyre inkább támadják, nyirbálják, lejáratják, hogy az emberek eltávolodjanak tõle, addig a különbözõ neoprotestáns karizmatikus gyülekeztek fûlcsiklandozó, emberi önzésnek hizelgõ, tanitásokkal, földi boldogságot, vidámságot, hamis örömet, hamis optimizmust felajánlva egyre inkább teret nyernek.
Meg van irva:
2Tim 3.1-5 Tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idõk következnek. Az emberek önzõk, kapzsik, elbizakodottak, kevélyek, szüleik iránt engedetlenek, hálátlanok, istentelenek,szeretetlenek, összeférhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, kegyetlenek, lelketlenek,árulók, vakmerõk és felfuvalkodottak lesznek. Inkább az élvezetet keresik, mint az Istent; a jámborságnak a látszatát még megtartják, de a lényeget megtagadják. Kerüld az ilyen embereket.
Igen, szépen dicsõitenek, allelujáznak ( azzal önmagában nincs is semmi baj), de közben tévtanitásokat tanítanak. Megtagadják Krisztus kegyelmének közvetitõ eszközeit. Megtagadják az Egyházat (történelmi egyházakat), a hagyományt ( Szenthagyomány), a felkent tanitói tekintélyt (a Tanitó Hívatalt), a szentségeket, Máriát, stb. Tehát megtagadják a legtöbb kegyelmi eszközt, a kegyelem erejét, pedig a mennyeknek országa nem beszédbõl áll, hanem erõbõl.
Nem kell, nem szabad elítélnünk õket... Péter, Pál, és Judás apostolok hosszasan felróják ezeket a bûnöket és elitélik õket a tévtanitókról szóló írásaikban. Nemcsak a keresõ fiatalok között, hanem még a legbuzgóbb katolikus testvék között is láttam olyant, aki ilyen dolgokban tévelyeg. Úgy látszik, hogy a mai embert ellenállhatatlanul vonza az azonnali, földi boldogság igérete, az azonnali minden betegségbõl való kigyógyulás, a jelek és a csodák várása, minden dogmától, korláttól, kötöttségtõl való mentesség, a felszabadult, azaz szabados légkör, a felkent tekintély tiszteletének a hiánya, a szolgálatokban való önmegvalósitás öröme, stb. Pedig az evangéliumokban azt áll, hogy e világban inkább nyomoruságaink lesznek. Krisztus is betegség hordozója volt (Iz 53.3-4), igy mi is... Boldogok a lelki szegények, boldog aki nem lát és hisz... Sokkal fontosabb az engedelmesség, életünk elveszítése az evangéliumért és az utolsó helyre való ûlés.
Mindebbõl, gyakran azt látom, hogy hiába dícsérik szájukkal Jézus Krisztust, mintha inkább Krisztus ellenségei lennének. Áltatják és becsapják magukat, az embereket, miközben hízelegnak önzéseiknek, telhetetlenségeiknek és nagyravágyásaiknak.
Sajnos a katolikus karizmatikus magújulásban is, a Katolikus Egyházhoz való hûség ellenére is, léteznek, átragadnak hasonló tévedések, eltévelyedések az egyház tiszta tanitásától és az egészséges krisztusi magatartástól.Általában, a mai kor embere távolodik az egyháztól, felhígitja a hitet, nem szivleli el a józan, egészséges tanitást. Erre a problémára világít rá a Dominus Jesus és még néhány más dokumentum is.Fontosnak tartom, hogy a kérügmatikus ígehírdetés mellett legyen egy nagyon alapos képzés az Egyházról, a szentségek életértékérõl, a kegyelemrõl és nem utolsó sorban Szûz Máriáról, Isten Anyjáról, mint minden kegyelem kieszközölõjérzõl.
A mai karizmatikus evangelizációban gyakran hiányzik a kegyelemrõl való tanitás, a szenvedésrõl és a halálra való készülésrõl való tanítás. Ezért aztán nem is tudják megszólitani az öregeket, a betegeket, a szenvedõket és ezeknek de nincs is helyük közöttük. Eggyütt örvendezünk, aztán mindenki sírjon odahaza egyedül. Az ilyenek a gyengék, akik lemorzsolódtak a gyülekezetbõl, a közösségbõl, akiket úgyond az "Úr kegyelmébe" hagynak, látogatás, részvét, szeretet és felkarolás nélkül. Az örömhír meghirdetése, annak továbbvitele, együtt való megélése nélkül olyan, mint mikor valakinek megígérünk, megmutatunk egy ajándékot, de aztán nem adjuk oda neki soha...
Krisztus megváltotta a mai embert is, de a megváltás gyümölcse csak az Egyház által és a szentségek által juthat el hozzánk. Jézus Krisztus ma is emberekre épít, emberek által közvetíti e kegyelmet, de leginkább a kiválasztottai által, a papság által. Ezért, minden helyes, hasznos, üdvös lelkiségi közösségi életen túl, a helyes jámborság mindíg a felkent elõljáró pap nyomában található.
Meg van irva:
2Tim 3.1-5 Tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idõk következnek. Az emberek önzõk, kapzsik, elbizakodottak, kevélyek, szüleik iránt engedetlenek, hálátlanok, istentelenek,szeretetlenek, összeférhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, kegyetlenek, lelketlenek,árulók, vakmerõk és felfuvalkodottak lesznek. Inkább az élvezetet keresik, mint az Istent; a jámborságnak a látszatát még megtartják, de a lényeget megtagadják. Kerüld az ilyen embereket.
Igen, szépen dicsõitenek, allelujáznak ( azzal önmagában nincs is semmi baj), de közben tévtanitásokat tanítanak. Megtagadják Krisztus kegyelmének közvetitõ eszközeit. Megtagadják az Egyházat (történelmi egyházakat), a hagyományt ( Szenthagyomány), a felkent tanitói tekintélyt (a Tanitó Hívatalt), a szentségeket, Máriát, stb. Tehát megtagadják a legtöbb kegyelmi eszközt, a kegyelem erejét, pedig a mennyeknek országa nem beszédbõl áll, hanem erõbõl.
Nem kell, nem szabad elítélnünk õket... Péter, Pál, és Judás apostolok hosszasan felróják ezeket a bûnöket és elitélik õket a tévtanitókról szóló írásaikban. Nemcsak a keresõ fiatalok között, hanem még a legbuzgóbb katolikus testvék között is láttam olyant, aki ilyen dolgokban tévelyeg. Úgy látszik, hogy a mai embert ellenállhatatlanul vonza az azonnali, földi boldogság igérete, az azonnali minden betegségbõl való kigyógyulás, a jelek és a csodák várása, minden dogmától, korláttól, kötöttségtõl való mentesség, a felszabadult, azaz szabados légkör, a felkent tekintély tiszteletének a hiánya, a szolgálatokban való önmegvalósitás öröme, stb. Pedig az evangéliumokban azt áll, hogy e világban inkább nyomoruságaink lesznek. Krisztus is betegség hordozója volt (Iz 53.3-4), igy mi is... Boldogok a lelki szegények, boldog aki nem lát és hisz... Sokkal fontosabb az engedelmesség, életünk elveszítése az evangéliumért és az utolsó helyre való ûlés.
Mindebbõl, gyakran azt látom, hogy hiába dícsérik szájukkal Jézus Krisztust, mintha inkább Krisztus ellenségei lennének. Áltatják és becsapják magukat, az embereket, miközben hízelegnak önzéseiknek, telhetetlenségeiknek és nagyravágyásaiknak.
Sajnos a katolikus karizmatikus magújulásban is, a Katolikus Egyházhoz való hûség ellenére is, léteznek, átragadnak hasonló tévedések, eltévelyedések az egyház tiszta tanitásától és az egészséges krisztusi magatartástól.Általában, a mai kor embere távolodik az egyháztól, felhígitja a hitet, nem szivleli el a józan, egészséges tanitást. Erre a problémára világít rá a Dominus Jesus és még néhány más dokumentum is.Fontosnak tartom, hogy a kérügmatikus ígehírdetés mellett legyen egy nagyon alapos képzés az Egyházról, a szentségek életértékérõl, a kegyelemrõl és nem utolsó sorban Szûz Máriáról, Isten Anyjáról, mint minden kegyelem kieszközölõjérzõl.
A mai karizmatikus evangelizációban gyakran hiányzik a kegyelemrõl való tanitás, a szenvedésrõl és a halálra való készülésrõl való tanítás. Ezért aztán nem is tudják megszólitani az öregeket, a betegeket, a szenvedõket és ezeknek de nincs is helyük közöttük. Eggyütt örvendezünk, aztán mindenki sírjon odahaza egyedül. Az ilyenek a gyengék, akik lemorzsolódtak a gyülekezetbõl, a közösségbõl, akiket úgyond az "Úr kegyelmébe" hagynak, látogatás, részvét, szeretet és felkarolás nélkül. Az örömhír meghirdetése, annak továbbvitele, együtt való megélése nélkül olyan, mint mikor valakinek megígérünk, megmutatunk egy ajándékot, de aztán nem adjuk oda neki soha...
Krisztus megváltotta a mai embert is, de a megváltás gyümölcse csak az Egyház által és a szentségek által juthat el hozzánk. Jézus Krisztus ma is emberekre épít, emberek által közvetíti e kegyelmet, de leginkább a kiválasztottai által, a papság által. Ezért, minden helyes, hasznos, üdvös lelkiségi közösségi életen túl, a helyes jámborság mindíg a felkent elõljáró pap nyomában található.
2007. november 22., csütörtök
Nyílt levél a garázsok ûgyében
Június 13-án, reggel 8,00 órakor, egyházi elõljáróm kérésére, jelen voltam az épülõ templom melletti garázsoknál, ahol megjelent a város polgármestere, az épitõ, a tervezõ, és mások, valamint az érintett lakósok nagy számban...
Részletekbe való bocsájtjkozások nélkül, csak annyit , hogy láttam tervrajzokat, vonalakat, határokat, hallottam bírósági végzésrõl, törvényrõl, telekkönyvi kivonatról, alkudozásról, javaslatokról.
Mindezeket hallgatva, elszomorodva gondoltam arra, hogy senki, még csak gondolni sem akar arra, hogy itt nem egy akármilyen intézmény építésérõl van szó, hanem egy templom, Isten házának épitésérõl. Ez a város 250 évet várt erre a templomra...
Emberileg megértem az érintett polgártársaimat és testvéreimet, de minden törvényes eljáráson túl, kérem gondoljanak arra, hogy az országért, a nemzetért, a kulturáért, a hitért, áldozatot is kell hozni. A történelem tanusítja, hogy sokak egész vagyonukat, sõt életüket sem sajnálták mindezért, mi pedig pléhgarázsokért civakodunk, amikor az egyház az, amely minden nehéz idõben, nemcsak az isteni minõségû életre vezérel bennünket, hanem a nemzeti fennmaradásunkért is mindenkor hatékonyan munkálkodik.
Kedves polgártársak, kedves testvérek, a történelem fog megitélni és a gyerekeink. Ezért kérek minden érintett felet, hogy nézzünk a garázsokon túl a jövõbe, legyünk bölcsek, legyünk nagylelküek, hogy amikor az egyházunk énekeskönyve 306-odik énekét énekeljük, ne legyen rossz a lelkiismeretünk.
Annélkül, hogy Isten tekintélye mögé bújnék, idézem az evangéliumot:
Mk 3:24.És ha egy ország önmagában meghasonlik, meg nem maradhat az az ország.
Igen... Ha egy város, egy nép meghasonlik önmagában, meg nem állhat...
Legyetek jók népetekhez, városotokhoz, gyerekeitekhez és önmagatokhoz. Adjon ennek a templomnak Ura kiengesztelõdést szíveitekbe...
Kelt 2001-ben...
Részletekbe való bocsájtjkozások nélkül, csak annyit , hogy láttam tervrajzokat, vonalakat, határokat, hallottam bírósági végzésrõl, törvényrõl, telekkönyvi kivonatról, alkudozásról, javaslatokról.
Mindezeket hallgatva, elszomorodva gondoltam arra, hogy senki, még csak gondolni sem akar arra, hogy itt nem egy akármilyen intézmény építésérõl van szó, hanem egy templom, Isten házának épitésérõl. Ez a város 250 évet várt erre a templomra...
Emberileg megértem az érintett polgártársaimat és testvéreimet, de minden törvényes eljáráson túl, kérem gondoljanak arra, hogy az országért, a nemzetért, a kulturáért, a hitért, áldozatot is kell hozni. A történelem tanusítja, hogy sokak egész vagyonukat, sõt életüket sem sajnálták mindezért, mi pedig pléhgarázsokért civakodunk, amikor az egyház az, amely minden nehéz idõben, nemcsak az isteni minõségû életre vezérel bennünket, hanem a nemzeti fennmaradásunkért is mindenkor hatékonyan munkálkodik.
Kedves polgártársak, kedves testvérek, a történelem fog megitélni és a gyerekeink. Ezért kérek minden érintett felet, hogy nézzünk a garázsokon túl a jövõbe, legyünk bölcsek, legyünk nagylelküek, hogy amikor az egyházunk énekeskönyve 306-odik énekét énekeljük, ne legyen rossz a lelkiismeretünk.
Annélkül, hogy Isten tekintélye mögé bújnék, idézem az evangéliumot:
Mk 3:24.És ha egy ország önmagában meghasonlik, meg nem maradhat az az ország.
Igen... Ha egy város, egy nép meghasonlik önmagában, meg nem állhat...
Legyetek jók népetekhez, városotokhoz, gyerekeitekhez és önmagatokhoz. Adjon ennek a templomnak Ura kiengesztelõdést szíveitekbe...
Kelt 2001-ben...
Levél egy jehovista rokonhoz
Elõször is, köszönöm, hogy írtál, köszönöm, hogy aggódsz üdvösségünkért. Valóban elhiszem, hogy teljes szeretetbõl írtál és ekképen is értékelem soraidat. Jómagam is többször gondolkodtam, hogy írjak neked ilyen témában, de irándtad való szeretetbõl és tiszteletbõl, el akartam kerülni bármiféle hitvitát.
Tudnod kell, hogy egész kiskoromtól fogva nagyra becsültem õszinteségedet, komolyságodat, odaadásodat és áldozatkészségedet. Amikor a rokonság szidott téged amiatt, hogy az egyetemet feláldoztad hitedért, akkor én átéreztem azt, hogy milyen nagy áldozatot hoztál. Mindezekért, emberileg, nagyon tisztellek és mint embert és személyiséget nagyon kedvellek. Azonban a fentiek, sõt a fentiek miatt, nem tehetem meg, hogy ne mondjam meg neked, hogy súlyosan tévedsz.
Kedves testvérem, sajnos, bármennyire is fáj neked ez, meg kell mondanom, hogy tévesz, sõt az utobbi kb. 30 éved nagy tévedések sorozata. Számomra most is egy talány, hogy a mennyei Atya miért engedi meg, hogy egy ilyan kedves személy, mint amilyen te vagy, így tévútra tudjon jutni. Ha erre gondolok, szomorú a lelkem, és csak állok értetlenül.
Tudnod kell, hogy elég nagy tapasztalatom van a hitvédelem területén. Nem csak, hogy meg vagyok gyõzõdve katolikus keresztény hitemben, hanem mélyen ismerem is azt. Annélkül, hogy dicsekednék, mondhatom, hogy elég magas fokon ismerem a Szentírást, a Katolikus Egyház Tanító Hivatalának tanítását és gyakarolom azt különbözõ szolgálatok által.
Ezért nemcsak, hogy hiszem, hanem TUDOM is, hogy nincs hatalmam arra, és emberileg lehetetlen, hogy téged meggyõzzelek arról, hogy milyen téves úton jársz. Írhatok neked akár 100 oldalnyi érvelést, szentírási részekkel alátámasztva, te úgyis azt fogsz érteni belõle, amit érteni akarsz. Ne vedd sértésnek, de erre azt szokták mondani, hogy: "feltette az õrtornyos szemüveget és csak azon keresztül lát...."
Le tudnád venni ezt az "õrtornyos" szemûveget?...
Ezeken túl pedig, mára már annyira be van hálózva a fizikai és szellemi léted, hogy ha akarnál, akkor sem tudnál szabadulni a jehova tanui közösségébõl. A teljes léted tõlük függ és egy esetleges kiállásod teljes anyagi és lelki csõd lenne számodra. Tehát nem vagy szabad, pedig Isten szabadságra hívott meg...
Mégis, mivel írtál nekem, és jó értelembe véve provokáltál, válaszolok hitbeli felvetéseidre, annál is inkább mert ez az egész “traktátus” az egyházamat is komolyan érinti. Mivel tételesen írtál, jómagam is tételesen próbálok meg válaszolni:
1. Az elsõ potban azt írod, hogy az igaz vallás Isten szavára alapozza tanításait, nem pedig emberi hagyományokra
Válasz: Ez a kijelentés nem más mint a Sola Scriptura elv, amelyet a legtöbb protestáns, neo-protestáns történelmi egyház vagy újabb keletü gyülekezet is vall. Ennek a kritériumnak õk is eleget tesznek. Mi katolikusok, azonban azt valljuk, hogy a Szentírás mellet ugyanolyan fontos a Szenthagyomány is, meg a Tanító Hívatal is. Itt már ajánlanám a Katolikus Egyház Katekizmusának tanulmányozását.
Tudnod kell, hogy Jézus Krisztus, akinek az evangéliumát te is olvasod, csak egyetlen sort írt, azt is csak homokba. Az Õ tanításait szájról-szájra adták át évtízedeken keresztül, mindaddig amíg a négy evangélista meg nem írta az evangéliuomokat. Sokminden nem íródott meg (Jn 21:25) és csak hagyományként öröklõdött. Ezért is int Pál a hagyományokhoz való ragaszkodáshoz:
2Tessz 2.15 Legyetek hát állhatatosak, testvérek, és ragaszkodjatok a hagyományokhoz, amelyeket tõlünk élõszóban vagy levélben kaptatok.
Tehát igenis vannak és kell legyenek hagyományok.
2. Ennél a pontnál egyszerüen az van, hogy meghamisították a Szentírást amelyet a kezetekbe adnak a brooklyni elõljáróitok
Hidd el, hogy nagyon sok Biblia jár a kezembe nap mint nap és egyik sem írja azt amit te írsz a Máté 4:10-nél. a helyes idézet az alábbi:
Mt 4.10 Jézus elutasította: „Távozz sátán! Meg van írva: Uradat, Istenedet imádd, s csak neki szolgálj!” (katolikus)
Mát. 4.10 Ekkor monda néki Jézus: Eredj el Sátán, mert meg van írva: * Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj. ( protestáns Károli)
Mt. 4.10 Ekkor így szólt hozzá Jézus: „Távozz tõlem, Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” (református);
Mat. 4.10 Then saith Jesus unto him, Get thee hence, Satan: for it is written, Thou shalt worship the Lord thy God, and him only shalt thou serve. ( anglikán)
Mt 4.10 Da sprach Jesus zu ihm: Weg mit dir, Satan! denn es steht geschrieben (5. Mose 6,13): »Du sollst anbeten den Herrn, deinen Gott, und ihm allein dienen.« (evangélista)
Gondolod, hogy mind egyformán hazudnak és csak a jehova tanui Bibliája a helyes? Vannak eredeti K.u.I.-II. századi görög íratok és nagyon sokan tanulmányozzák azokat.
Tehát, kedves testvérem, a Biblia amit olvasol, meg van módosítva a jehova tanui propagandája szerint, hogy a Jehova nevet emeljék ki. Valójában, a Jehova név 19-szer fordul elõ a Szentírásban, amelybõl 18-szor a Mózes II. könyvében és egyszer Jeremiás könyvében.
Valójában nem is Jehova az, hanem Jahve, azaz JHVH, ami az Úr nevét jelentette a hébereknek.
De azóta eljött a Fiú, aki kinyilatkoztatta az Atyát és Szentlelket, tehát úgy imádkozunk ahogyan Õ tanította: “Miatyánk...”
3. Az Isten és felebaráti szeretet
... amelyet Krisztus az Õ szeretete által állított parancsként számunkra, minden keresztény felekezet fõparancsolata és ideálja. Sajnos az emberi gyarlóság sokszor ezt megrontja, de gondolom, hogy a jehova tanui között is kerül bûnös ember. Vagy nem?
4. Mi katolikusok nemcsak, hogy elfogadjuk Jézus Krisztust, hanem Õt valljuk egyetlen Úrnak és Üdvözítõnek
ApCsel 4.12 Nincs üdvösség senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnénk.”
Jn 14.6 „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet - válaszolta Jézus. - Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.Ti viszont csak elfogadjátok Jézus Krisztust, mint egy prófétát ( ezt a muszlimok is teszik) és azt gondoljátok, hogy eljuthattok Jehovához (azaz az Atyához) a saját törekvésetek által. Aki nem vallja, hogy Jézus Krisztus valóságos Isten és valóságos ember, és nem tartja meg tanításait, úgy ahogy Õ tanítja Egyháza által, annak a vallásossága hiábavaló, mert csak Õáltala lehet eljutni az Atyához, fõleg akkor, ha valaki katolikusnak volt keresztelve.
5. Itt sokmindenben egyetértünk, viszont itt is elfogult a tanításotok
Jézus az apostolokat a világba küldte:
Lk 10.3 Menjetek! Úgy küldelek benneteket, mint bárányokat a farkasok közé.
6. Itt van a legkézzelfoghatóbb tévedésetek
Azt írod szó szerint, hogy: “hírdetik házról-házra az apostoli módszer szerint”. Itt ajánlom figyelmedbe a Szentírást:
Lk 9.1 Összehívta a tizenkettõt, erõt és hatalmat adott nekik a gonosz lelkek fölött és a betegségek gyógyítására.
Lk 9.4 Ha egy házba betértek, ott szálljatok meg és onnét induljatok tovább.
Lk 10.1 Ezek után az Úr kiválasztott más hetvenkettõt, és elküldte õket kettesével maga elõtt minden városba és helységbe, ahová menni készült.
Lk 10.7 Maradjatok ott abban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert a munkás megérdemli a maga bérét. Ne járjatok házról házra.
Az Úr Jézus mind az apostoloknak, mind pedig a 72 tanitványnak, azt parancsolta, hogy ne házaljanak, hanem minden helységben, keressenek egy helyet ahová befogadják õket és ott hirdesség az helység lakósságának az evangéliumot. Ha végigolvasod az Apostolok cselekedeteit vagy Pál leveleit, sehol sem fogod azt olvasni, hogy az apostolok házról-házra jártak volna. Ez egyszerüen azért van így, mert az embernek kell Istenhez járulnia, nem pedig Istennek az emberhez:
Jer. 31.22 Meddig bújdosol, oh szófogadatlan leány? Mert az Úr új rendet teremt e földön. Asszony környékezi a férfit.
Az Asszony az Egyház, a férfi az Isten, azaz Jézus Krisztus, a Võlegény.
A továbbiakban nem akarom kommentálni érveléseidet, csak néhány fõbb pontra térnék ki, amelyeket a legnagyobb tévedéseiteknek látok:
7. Az apostoli egyház és az apostoli jógutódlás ( a papság) elvetése
Jézus Krisztus Egyházat alapított és Õ mindíg emberekre épít. Így elõször Péterre és az apostolokra épített, majd késõbb azokra akiket az apostolok választottak és felkentek kézrátétel által:
Mát. 16.18 De én is mondom néked, hogy te Péter vagy, és ezen a kõsziklán építem fel az én anyaszentegyházamat, és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat.
ApCsel 14.23 Az egyházak élére (kézrátétellel) elöljárókat rendeltek, és imádkozva, böjtölve az Úr oltalmába ajánlották õket, akiben hittek.
ApCsel 8.18 Amikor Simon látta, hogy az apostolok kézrátétellel közvetítik a Szentlelket, pénzt ajánlott fel nekik:...
Az Egyháztól és az apostolutódoktól való elszkadás igen súlyos bûn, amelyért Isten eltaszítja az embert:
Lk 9.5 Ha valahol nem fogadnak be benneteket, hagyjátok ott a várost, és még a port is rázzátok le lábatokról ellenük tanúságul.”
Itt az apostolokról és utódaikról a püspökökrõl van szó.
8. Jézus Krisztus az egyetlen üdvözítõ, az Õ szerepének elhomályosítása
Errõl már korában írtam...
9. A világhoz, a társadalomhoz és az természetudományhoz való helytelen viszonyulásotok
Azt tanítják a jehova tanui, hogy nem szabad elfogadni a véradást, mert az Isten elõtt utálatos.
Lev 17.11-12 Hiszen a test élete a vérben rejlik. A vért azért adtam nektek, hogy az oltáron elvégezzétek vele az engesztelés szertartását életetekért, mert a vér szerzi meg az engesztelést az élet számára. Ezért mondtam Izrael fiainak: Senki ne egyék közületek vért, s a köztetek lakó idegen se egyék vért.Nem szabad egy szentírási részt se kiragadni és önkényesen értelmezni. Az Úr Jézus azt tanítja, hogy senkiben sincs nagyobb szeretet mint abban aki életét adja barátaiért:
Jn 15.13 Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért.
Hát ha a vér maga a test élete, akkor aki vért ad, az életét adja. Hát nem ez a lagnagyobb szeretet? Hogyhogy ezt nem értitek meg?...
10. A lélek sorsa halála után
Az ember testbõl és lélekbõl áll. Mindkettõt Isten élteti és ezek széjjelválaszthatatlanok amíg az ember él. Tudom, hogy ti tagadjátok a lélek létezését. ez azonban abszudum, hiszen, ha az ember csak testbõl és Isten éltetõ erejébõl állna , akkor a halál beálltával, amikor Isten megvonja éltetõ erejét, az ember egyszerüen megszünne létezni. Hol van a szubsztancia, amelyben az ember énje, értelme, 3rzelmei és akarata van?
Jézus ehez viszonyítva sokkal nagyobbat igér:
Jn 14.1-4 Ne legyen nyugtalan a szívetek! Higgyetek az Istenben és bennem is higgyetek!
Atyám házában sok hely van, ha nem így volna, megmondtam volna nektek. Azért megyek el, hogy helyet készítsek nektek. Ha aztán elmegyek, és helyet készítek nektek, újra eljövök, és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hisz ismeritek oda az utat, ahová megyek.”Tehát az embernek halhatatlan lelke van, amely a halál beálltával különválik a testtõl és megjelenik a külön itéletre, Jézus Krisztus elõtt aki az egyetlen ítélõbíró. Ekkor mindenki elnyeri jutalmát:
Mt 28.18 Jézus odalépett hozzájuk, és így szólt: „Én kaptam minden hatalmat égen és földön.
Akik hisznek Jézusban, azoknak helyet készített a mennyben, ahol várják a feltámadást, ami a teljes ember, lelki és testi megváltása:
Róm 8.23 De nemcsak az, hanem mi magunk is, akik bensõnkben hordozzuk a Lélek zsengéjét, sóhajtozunk, és várjuk a fogadott fiúságot, testünk megváltását.
1Tessz 4.16 A parancsszóra, a fõangyal szólítására, Isten harsonájának zengésére az Úr maga száll le a mennybõl. Elõször a Krisztusban elhunytak támadnak fel, azután mi, akik életben maradtunk.
1Kor 15.16 Ha ugyanis a halottak nem támadnak fel, akkor Krisztus sem támadt fel.
11. Az egyik legnagyobb sivárságotok viszont az, hogy nem ismeritek a Szentlelket
Nézz magadba, és kérdezd meg magadtól, hogy találkoztál-e személyesen Jézus Krisztussal, aki valóban feltámadt és él. Ha nem, akkor az azért van, mert nem ismeritek a Vigasztalót:
Jn 14.16 ...én meg majd kérem az Atyát, és más vigasztalót ad nektek: az Igazság Lelkét, aki örökké veletek marad.Jézus azért jött el, hogy életünk legyen és bõségben legyen, nem azért, hogy sivárságban éljünk.
Még sokat írhatnék érvelhetnék, de szavaimhoz nagy reményt nem fûzök. Hacsak az Úr valamiféleképpen nem kegyelmez nektek és nem kaptok valami olyan segítõ kegyelmet, amely által egy biztos referenciapontot találjatok, ami meggyõzzön titeket, semmiképpen sem érthetitek meg szavaimat. Én mindenképpen imádkozni fogok érted, leányodért és Kláriért valamint leányáért.
Ha netalán valaha megtérnél Krisztus Egyházába, tud meg, hogy az út egyszerû. Õszinte bûnbánat, szentgyónás egy felkent papnál és a szentáldozáshoz való járulás. Ennélkül nincs ûdvösségetek, ezt nyugodt lelkiismerettel írom le. Mivel katolikusok voltatok és nem ismertétek fel Isten Fiát az Egyházban és a szentségekben, nem mehettek be a mennyek országába, hacsak meg nem tértek:
Zsid 3.11 Megesküdtem hát haragomban, hogy nyugalmamba nem mennek be.
Tudom, hogy Isten szeret titeket, mind minden embert, és szeme rajtatok, mégha hátat is fordítottatok neki, amikor idegen istenhez fordultatok. Az Úr legyen irgalmas hozzátok és világosítsa meg szíveteket. Õ a tanúm, hogy szeretlek benneteket, és ha tehetném mindent megtennék, hogy megmentselek benneteket, de sajnos ti azt gondoljátok, hogy ti mentetek meg másokat.
A továbbiakban a szeretetért meg a békességért ne folytassuk az érveléseket... Bármilyen elõítélet és ítélkezés nélkül, szabadon és szeretettel,
XY.
Tudnod kell, hogy egész kiskoromtól fogva nagyra becsültem õszinteségedet, komolyságodat, odaadásodat és áldozatkészségedet. Amikor a rokonság szidott téged amiatt, hogy az egyetemet feláldoztad hitedért, akkor én átéreztem azt, hogy milyen nagy áldozatot hoztál. Mindezekért, emberileg, nagyon tisztellek és mint embert és személyiséget nagyon kedvellek. Azonban a fentiek, sõt a fentiek miatt, nem tehetem meg, hogy ne mondjam meg neked, hogy súlyosan tévedsz.
Kedves testvérem, sajnos, bármennyire is fáj neked ez, meg kell mondanom, hogy tévesz, sõt az utobbi kb. 30 éved nagy tévedések sorozata. Számomra most is egy talány, hogy a mennyei Atya miért engedi meg, hogy egy ilyan kedves személy, mint amilyen te vagy, így tévútra tudjon jutni. Ha erre gondolok, szomorú a lelkem, és csak állok értetlenül.
Tudnod kell, hogy elég nagy tapasztalatom van a hitvédelem területén. Nem csak, hogy meg vagyok gyõzõdve katolikus keresztény hitemben, hanem mélyen ismerem is azt. Annélkül, hogy dicsekednék, mondhatom, hogy elég magas fokon ismerem a Szentírást, a Katolikus Egyház Tanító Hivatalának tanítását és gyakarolom azt különbözõ szolgálatok által.
Ezért nemcsak, hogy hiszem, hanem TUDOM is, hogy nincs hatalmam arra, és emberileg lehetetlen, hogy téged meggyõzzelek arról, hogy milyen téves úton jársz. Írhatok neked akár 100 oldalnyi érvelést, szentírási részekkel alátámasztva, te úgyis azt fogsz érteni belõle, amit érteni akarsz. Ne vedd sértésnek, de erre azt szokták mondani, hogy: "feltette az õrtornyos szemüveget és csak azon keresztül lát...."
Le tudnád venni ezt az "õrtornyos" szemûveget?...
Ezeken túl pedig, mára már annyira be van hálózva a fizikai és szellemi léted, hogy ha akarnál, akkor sem tudnál szabadulni a jehova tanui közösségébõl. A teljes léted tõlük függ és egy esetleges kiállásod teljes anyagi és lelki csõd lenne számodra. Tehát nem vagy szabad, pedig Isten szabadságra hívott meg...
Mégis, mivel írtál nekem, és jó értelembe véve provokáltál, válaszolok hitbeli felvetéseidre, annál is inkább mert ez az egész “traktátus” az egyházamat is komolyan érinti. Mivel tételesen írtál, jómagam is tételesen próbálok meg válaszolni:
1. Az elsõ potban azt írod, hogy az igaz vallás Isten szavára alapozza tanításait, nem pedig emberi hagyományokra
Válasz: Ez a kijelentés nem más mint a Sola Scriptura elv, amelyet a legtöbb protestáns, neo-protestáns történelmi egyház vagy újabb keletü gyülekezet is vall. Ennek a kritériumnak õk is eleget tesznek. Mi katolikusok, azonban azt valljuk, hogy a Szentírás mellet ugyanolyan fontos a Szenthagyomány is, meg a Tanító Hívatal is. Itt már ajánlanám a Katolikus Egyház Katekizmusának tanulmányozását.
Tudnod kell, hogy Jézus Krisztus, akinek az evangéliumát te is olvasod, csak egyetlen sort írt, azt is csak homokba. Az Õ tanításait szájról-szájra adták át évtízedeken keresztül, mindaddig amíg a négy evangélista meg nem írta az evangéliuomokat. Sokminden nem íródott meg (Jn 21:25) és csak hagyományként öröklõdött. Ezért is int Pál a hagyományokhoz való ragaszkodáshoz:
2Tessz 2.15 Legyetek hát állhatatosak, testvérek, és ragaszkodjatok a hagyományokhoz, amelyeket tõlünk élõszóban vagy levélben kaptatok.
Tehát igenis vannak és kell legyenek hagyományok.
2. Ennél a pontnál egyszerüen az van, hogy meghamisították a Szentírást amelyet a kezetekbe adnak a brooklyni elõljáróitok
Hidd el, hogy nagyon sok Biblia jár a kezembe nap mint nap és egyik sem írja azt amit te írsz a Máté 4:10-nél. a helyes idézet az alábbi:
Mt 4.10 Jézus elutasította: „Távozz sátán! Meg van írva: Uradat, Istenedet imádd, s csak neki szolgálj!” (katolikus)
Mát. 4.10 Ekkor monda néki Jézus: Eredj el Sátán, mert meg van írva: * Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj. ( protestáns Károli)
Mt. 4.10 Ekkor így szólt hozzá Jézus: „Távozz tõlem, Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” (református);
Mat. 4.10 Then saith Jesus unto him, Get thee hence, Satan: for it is written, Thou shalt worship the Lord thy God, and him only shalt thou serve. ( anglikán)
Mt 4.10 Da sprach Jesus zu ihm: Weg mit dir, Satan! denn es steht geschrieben (5. Mose 6,13): »Du sollst anbeten den Herrn, deinen Gott, und ihm allein dienen.« (evangélista)
Gondolod, hogy mind egyformán hazudnak és csak a jehova tanui Bibliája a helyes? Vannak eredeti K.u.I.-II. századi görög íratok és nagyon sokan tanulmányozzák azokat.
Tehát, kedves testvérem, a Biblia amit olvasol, meg van módosítva a jehova tanui propagandája szerint, hogy a Jehova nevet emeljék ki. Valójában, a Jehova név 19-szer fordul elõ a Szentírásban, amelybõl 18-szor a Mózes II. könyvében és egyszer Jeremiás könyvében.
Valójában nem is Jehova az, hanem Jahve, azaz JHVH, ami az Úr nevét jelentette a hébereknek.
De azóta eljött a Fiú, aki kinyilatkoztatta az Atyát és Szentlelket, tehát úgy imádkozunk ahogyan Õ tanította: “Miatyánk...”
3. Az Isten és felebaráti szeretet
... amelyet Krisztus az Õ szeretete által állított parancsként számunkra, minden keresztény felekezet fõparancsolata és ideálja. Sajnos az emberi gyarlóság sokszor ezt megrontja, de gondolom, hogy a jehova tanui között is kerül bûnös ember. Vagy nem?
4. Mi katolikusok nemcsak, hogy elfogadjuk Jézus Krisztust, hanem Õt valljuk egyetlen Úrnak és Üdvözítõnek
ApCsel 4.12 Nincs üdvösség senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnénk.”
Jn 14.6 „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet - válaszolta Jézus. - Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.Ti viszont csak elfogadjátok Jézus Krisztust, mint egy prófétát ( ezt a muszlimok is teszik) és azt gondoljátok, hogy eljuthattok Jehovához (azaz az Atyához) a saját törekvésetek által. Aki nem vallja, hogy Jézus Krisztus valóságos Isten és valóságos ember, és nem tartja meg tanításait, úgy ahogy Õ tanítja Egyháza által, annak a vallásossága hiábavaló, mert csak Õáltala lehet eljutni az Atyához, fõleg akkor, ha valaki katolikusnak volt keresztelve.
5. Itt sokmindenben egyetértünk, viszont itt is elfogult a tanításotok
Jézus az apostolokat a világba küldte:
Lk 10.3 Menjetek! Úgy küldelek benneteket, mint bárányokat a farkasok közé.
6. Itt van a legkézzelfoghatóbb tévedésetek
Azt írod szó szerint, hogy: “hírdetik házról-házra az apostoli módszer szerint”. Itt ajánlom figyelmedbe a Szentírást:
Lk 9.1 Összehívta a tizenkettõt, erõt és hatalmat adott nekik a gonosz lelkek fölött és a betegségek gyógyítására.
Lk 9.4 Ha egy házba betértek, ott szálljatok meg és onnét induljatok tovább.
Lk 10.1 Ezek után az Úr kiválasztott más hetvenkettõt, és elküldte õket kettesével maga elõtt minden városba és helységbe, ahová menni készült.
Lk 10.7 Maradjatok ott abban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert a munkás megérdemli a maga bérét. Ne járjatok házról házra.
Az Úr Jézus mind az apostoloknak, mind pedig a 72 tanitványnak, azt parancsolta, hogy ne házaljanak, hanem minden helységben, keressenek egy helyet ahová befogadják õket és ott hirdesség az helység lakósságának az evangéliumot. Ha végigolvasod az Apostolok cselekedeteit vagy Pál leveleit, sehol sem fogod azt olvasni, hogy az apostolok házról-házra jártak volna. Ez egyszerüen azért van így, mert az embernek kell Istenhez járulnia, nem pedig Istennek az emberhez:
Jer. 31.22 Meddig bújdosol, oh szófogadatlan leány? Mert az Úr új rendet teremt e földön. Asszony környékezi a férfit.
Az Asszony az Egyház, a férfi az Isten, azaz Jézus Krisztus, a Võlegény.
A továbbiakban nem akarom kommentálni érveléseidet, csak néhány fõbb pontra térnék ki, amelyeket a legnagyobb tévedéseiteknek látok:
7. Az apostoli egyház és az apostoli jógutódlás ( a papság) elvetése
Jézus Krisztus Egyházat alapított és Õ mindíg emberekre épít. Így elõször Péterre és az apostolokra épített, majd késõbb azokra akiket az apostolok választottak és felkentek kézrátétel által:
Mát. 16.18 De én is mondom néked, hogy te Péter vagy, és ezen a kõsziklán építem fel az én anyaszentegyházamat, és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat.
ApCsel 14.23 Az egyházak élére (kézrátétellel) elöljárókat rendeltek, és imádkozva, böjtölve az Úr oltalmába ajánlották õket, akiben hittek.
ApCsel 8.18 Amikor Simon látta, hogy az apostolok kézrátétellel közvetítik a Szentlelket, pénzt ajánlott fel nekik:...
Az Egyháztól és az apostolutódoktól való elszkadás igen súlyos bûn, amelyért Isten eltaszítja az embert:
Lk 9.5 Ha valahol nem fogadnak be benneteket, hagyjátok ott a várost, és még a port is rázzátok le lábatokról ellenük tanúságul.”
Itt az apostolokról és utódaikról a püspökökrõl van szó.
8. Jézus Krisztus az egyetlen üdvözítõ, az Õ szerepének elhomályosítása
Errõl már korában írtam...
9. A világhoz, a társadalomhoz és az természetudományhoz való helytelen viszonyulásotok
Azt tanítják a jehova tanui, hogy nem szabad elfogadni a véradást, mert az Isten elõtt utálatos.
Lev 17.11-12 Hiszen a test élete a vérben rejlik. A vért azért adtam nektek, hogy az oltáron elvégezzétek vele az engesztelés szertartását életetekért, mert a vér szerzi meg az engesztelést az élet számára. Ezért mondtam Izrael fiainak: Senki ne egyék közületek vért, s a köztetek lakó idegen se egyék vért.Nem szabad egy szentírási részt se kiragadni és önkényesen értelmezni. Az Úr Jézus azt tanítja, hogy senkiben sincs nagyobb szeretet mint abban aki életét adja barátaiért:
Jn 15.13 Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért.
Hát ha a vér maga a test élete, akkor aki vért ad, az életét adja. Hát nem ez a lagnagyobb szeretet? Hogyhogy ezt nem értitek meg?...
10. A lélek sorsa halála után
Az ember testbõl és lélekbõl áll. Mindkettõt Isten élteti és ezek széjjelválaszthatatlanok amíg az ember él. Tudom, hogy ti tagadjátok a lélek létezését. ez azonban abszudum, hiszen, ha az ember csak testbõl és Isten éltetõ erejébõl állna , akkor a halál beálltával, amikor Isten megvonja éltetõ erejét, az ember egyszerüen megszünne létezni. Hol van a szubsztancia, amelyben az ember énje, értelme, 3rzelmei és akarata van?
Jézus ehez viszonyítva sokkal nagyobbat igér:
Jn 14.1-4 Ne legyen nyugtalan a szívetek! Higgyetek az Istenben és bennem is higgyetek!
Atyám házában sok hely van, ha nem így volna, megmondtam volna nektek. Azért megyek el, hogy helyet készítsek nektek. Ha aztán elmegyek, és helyet készítek nektek, újra eljövök, és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hisz ismeritek oda az utat, ahová megyek.”Tehát az embernek halhatatlan lelke van, amely a halál beálltával különválik a testtõl és megjelenik a külön itéletre, Jézus Krisztus elõtt aki az egyetlen ítélõbíró. Ekkor mindenki elnyeri jutalmát:
Mt 28.18 Jézus odalépett hozzájuk, és így szólt: „Én kaptam minden hatalmat égen és földön.
Akik hisznek Jézusban, azoknak helyet készített a mennyben, ahol várják a feltámadást, ami a teljes ember, lelki és testi megváltása:
Róm 8.23 De nemcsak az, hanem mi magunk is, akik bensõnkben hordozzuk a Lélek zsengéjét, sóhajtozunk, és várjuk a fogadott fiúságot, testünk megváltását.
1Tessz 4.16 A parancsszóra, a fõangyal szólítására, Isten harsonájának zengésére az Úr maga száll le a mennybõl. Elõször a Krisztusban elhunytak támadnak fel, azután mi, akik életben maradtunk.
1Kor 15.16 Ha ugyanis a halottak nem támadnak fel, akkor Krisztus sem támadt fel.
11. Az egyik legnagyobb sivárságotok viszont az, hogy nem ismeritek a Szentlelket
Nézz magadba, és kérdezd meg magadtól, hogy találkoztál-e személyesen Jézus Krisztussal, aki valóban feltámadt és él. Ha nem, akkor az azért van, mert nem ismeritek a Vigasztalót:
Jn 14.16 ...én meg majd kérem az Atyát, és más vigasztalót ad nektek: az Igazság Lelkét, aki örökké veletek marad.Jézus azért jött el, hogy életünk legyen és bõségben legyen, nem azért, hogy sivárságban éljünk.
Még sokat írhatnék érvelhetnék, de szavaimhoz nagy reményt nem fûzök. Hacsak az Úr valamiféleképpen nem kegyelmez nektek és nem kaptok valami olyan segítõ kegyelmet, amely által egy biztos referenciapontot találjatok, ami meggyõzzön titeket, semmiképpen sem érthetitek meg szavaimat. Én mindenképpen imádkozni fogok érted, leányodért és Kláriért valamint leányáért.
Ha netalán valaha megtérnél Krisztus Egyházába, tud meg, hogy az út egyszerû. Õszinte bûnbánat, szentgyónás egy felkent papnál és a szentáldozáshoz való járulás. Ennélkül nincs ûdvösségetek, ezt nyugodt lelkiismerettel írom le. Mivel katolikusok voltatok és nem ismertétek fel Isten Fiát az Egyházban és a szentségekben, nem mehettek be a mennyek országába, hacsak meg nem tértek:
Zsid 3.11 Megesküdtem hát haragomban, hogy nyugalmamba nem mennek be.
Tudom, hogy Isten szeret titeket, mind minden embert, és szeme rajtatok, mégha hátat is fordítottatok neki, amikor idegen istenhez fordultatok. Az Úr legyen irgalmas hozzátok és világosítsa meg szíveteket. Õ a tanúm, hogy szeretlek benneteket, és ha tehetném mindent megtennék, hogy megmentselek benneteket, de sajnos ti azt gondoljátok, hogy ti mentetek meg másokat.
A továbbiakban a szeretetért meg a békességért ne folytassuk az érveléseket... Bármilyen elõítélet és ítélkezés nélkül, szabadon és szeretettel,
XY.
2007. november 21., szerda
Lótuszvirág templom
A tegnap este a PAX TV egy programot sugárzott az indiai Bahá'i közösségrõl, és egy bizonyos
modern épitészeti csodáról, egy "lótuszvirág" templomról. Az adásban végigmutatták az egész épitkezést, a tervezéstõl a templom felszenteléséig. Az épitmény még a legmodernebb technikai eszközök mellett is lehetetlennek tünik, és mégis, azok az egyszerü indiai emberek, csupasz kézzel, a legrudimentárisabb módszerekkel épitették meg a XX. század egyik legcsodálatosabb épitményét.
Az egész terv megvalósitása alatt, csodálatos volt azoknak az embereknek az áldozatkészsége,
ahogyan feláldozták egész életük munkáját, ahogy anyagilag segitsék a temlom felépitését.
Az egyik gazdag kereskedõ az egész vagyonát költötte a terület megvásárlására,
mások az egész szegénységüket odaadományozták egyetlen olasz márvány fedõlapért,
mások, a börtönben, egész büntetési idejük bérét ajánlották fel az épitkezéshez.
Azok a rongyszegény indiaiak, két évtized verejtékét épitették bele abba a templomba. A felszentelési szertartáson megrenditõ volt az az áhitat és az a méltóság ahogyan az az indiai ember, a saját hite szerint kereste Istent, imádta Istent. És ez a templom nem egyedülálló, még legalább öt hasonlót mutattak be, de ez az utolsó volt a legcsodálatosabb.
Mindezek után, B.T. testvérem jutott eszembe, akinek egy Szentlélek szeminárium alkalmával meséltem egy távolkeleti ember istenkeresésérõl. Õ akkor azt mondta: Tudod mi a szomorú? Az, hogy azok az emberek nincsenek az igazság birtokában, de amiben hisznek azért képesek az életüket áldozni. Mi katolikus keresztények, akik a teljes kinyilatkoztatás birtokában vagyunk mit teszünk?...
Igen, mi mit teszünk? Mit tesz európa kereszténysége, amely mára már alig 40% vallja magát vallásosnak?
Amint ezt a TV adást néztem, ez járt az eszemben: Ezeknek az embereknek tettei vádolnak bennünket!
Egyszer még számokérettetik tõlünk mindazt, amit kaptunk a hit és a vallás területén. Egyszer még számonkérettetik az európai kereszténységtõl a keresztény öröksége, mert:
(Lk 12:48) Aki azonban nem ismeri s így tesz olyat, amiért büntetést érdemel, csak kevés verést kap. Mert aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól annál többet kívánnak.
Azt hiszem komolyan felül kell vizsgálnunk életünket, munkánkat, anyagi vágyainkat, áldozatkészségünket, és nem a nyugateurópaihoz kell viszonyitanunk, hanem talán az indiai szegényéhez, mert azonkank a millióknak nyomorusága, szenvedése, gürcölése, áldozatkészsége, lelki nemessége, önzetlensége, mély vallásossága fog vádolni bennünket nagy betükkel.
Ajánlom mindenkinek, hogy az indiai budhista, hinduista, bahá'ista vagy más vallású emberben
ne a pogány tévhitü embert lássuk meg, hanem a vallását és életét mély õszinteséggel, odaadással és hõsisességgel megélõ embert.
modern épitészeti csodáról, egy "lótuszvirág" templomról. Az adásban végigmutatták az egész épitkezést, a tervezéstõl a templom felszenteléséig. Az épitmény még a legmodernebb technikai eszközök mellett is lehetetlennek tünik, és mégis, azok az egyszerü indiai emberek, csupasz kézzel, a legrudimentárisabb módszerekkel épitették meg a XX. század egyik legcsodálatosabb épitményét.
Az egész terv megvalósitása alatt, csodálatos volt azoknak az embereknek az áldozatkészsége,
ahogyan feláldozták egész életük munkáját, ahogy anyagilag segitsék a temlom felépitését.
Az egyik gazdag kereskedõ az egész vagyonát költötte a terület megvásárlására,
mások az egész szegénységüket odaadományozták egyetlen olasz márvány fedõlapért,
mások, a börtönben, egész büntetési idejük bérét ajánlották fel az épitkezéshez.
Azok a rongyszegény indiaiak, két évtized verejtékét épitették bele abba a templomba. A felszentelési szertartáson megrenditõ volt az az áhitat és az a méltóság ahogyan az az indiai ember, a saját hite szerint kereste Istent, imádta Istent. És ez a templom nem egyedülálló, még legalább öt hasonlót mutattak be, de ez az utolsó volt a legcsodálatosabb.
Mindezek után, B.T. testvérem jutott eszembe, akinek egy Szentlélek szeminárium alkalmával meséltem egy távolkeleti ember istenkeresésérõl. Õ akkor azt mondta: Tudod mi a szomorú? Az, hogy azok az emberek nincsenek az igazság birtokában, de amiben hisznek azért képesek az életüket áldozni. Mi katolikus keresztények, akik a teljes kinyilatkoztatás birtokában vagyunk mit teszünk?...
Igen, mi mit teszünk? Mit tesz európa kereszténysége, amely mára már alig 40% vallja magát vallásosnak?
Amint ezt a TV adást néztem, ez járt az eszemben: Ezeknek az embereknek tettei vádolnak bennünket!
Egyszer még számokérettetik tõlünk mindazt, amit kaptunk a hit és a vallás területén. Egyszer még számonkérettetik az európai kereszténységtõl a keresztény öröksége, mert:
(Lk 12:48) Aki azonban nem ismeri s így tesz olyat, amiért büntetést érdemel, csak kevés verést kap. Mert aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól annál többet kívánnak.
Azt hiszem komolyan felül kell vizsgálnunk életünket, munkánkat, anyagi vágyainkat, áldozatkészségünket, és nem a nyugateurópaihoz kell viszonyitanunk, hanem talán az indiai szegényéhez, mert azonkank a millióknak nyomorusága, szenvedése, gürcölése, áldozatkészsége, lelki nemessége, önzetlensége, mély vallásossága fog vádolni bennünket nagy betükkel.
Ajánlom mindenkinek, hogy az indiai budhista, hinduista, bahá'ista vagy más vallású emberben
ne a pogány tévhitü embert lássuk meg, hanem a vallását és életét mély õszinteséggel, odaadással és hõsisességgel megélõ embert.
Gerenda
A testvérünk által felvetett kérdéseken gondolkodva, az Úr Jézus szavai jutottak eszembe:
Lk 6.42 Hogyan mondhatod testvérednek: Testvér, engedd, hogy kivegyem a szálkát a szemedbõl! - holott a te szemedben nem látod a gerendát? Képmutató! Elõbb vedd ki a gerendát a saját szemedbõl, és csak aztán láss hozzá, hogy kivedd a szálkát testvéred szemébõl.
Ki vagyok én, hogy a paptestvéreimnek szemébõl kezdjem piszkálni a szálkát?
De ugyanakkor ott van a felvetett kérdés? Ott voltam egy országos konferenciáján, ahol sok mindent láttam-hallottam… És egyébbként is, van egy kérdésem: van-e bátorságotok, van-e áldozatkészségetek, van-e nyitottságotok egy kényes kérdést megtárgyalni?
Azt sejtem, hogy Erdélyben sokfele, sokminden le van fagyva. Le van dermedve az igazsának hitbõl és szeretetbõl való felvállalása. Nincs ki szóljon, nincs aki az igazságot nevén nevezné…
A birkaszellem társadalmi nyomása lepelként borít be mindent és mindenkit a hallgatás bénaságába…
A továbbiakban a talákozó árnyoldalait ecstelném, abban a reményben, hogy kiderülnek részlegesen a válaszok bizonyos felvetett kérdésekre.
Az alábbiak csakis a saját meglátásaim, nem tükrözik obiektiven az országos találkozót!
A helyzet bemutatása
A találkozó a bemutatkozásokkal kezdõdött, azaz egyházmegyei bemutatkozásokkal. Ezek valóban konferenciához méltóan, igényesen, powerpoint fáljokba szedve videóprojektorral lett az emberek szeme elé vetítve. Csak amúgy váltakoztak a nevek, strukturák, intémények, irodák, szövetségek, lelkiségi csoportképek stb. Amint így nézegettük ezeket, a vége fele, az egyik testvér félszájjal belemorgott: “Ha ennyi minden létezik, akkor hogyan lehetséges, hogy a dolgok mégis ilyen rosszul mennek!”. Igen, a bemutatók virágzó, problémamentes, jól müködõ egyházmegyéket akartak bemutatni, de a valóság teljesen más.
Strukturák és emberek
A valóság az, hogy a sok struktura mögött kevés ember áll és a sok szervezetben ugyanazok az emberek tünnek fel. A sok szervezet alig müködik, épp csak létezik.
Az Úr Jézus nem strukturákra épít, hanem emberekre! És abból elég kevés van…
Például, a Gyulafehérvári Fõegyházmegye bemutatójában egyszerüen átsiklottunk azokon a gyászos statisztikai adatokon, miszerint 2004-ben a Gyulafehérvári Fõegyházmegyében egyetlen egy kerületben sem voltak pozitivak a születési-elhalálozási arányok. Mindenhol negativak... és nem 5-10 százalékkal, hanem 200-270 százalékkal.
A gyulafehérvári főegyházmegye 2004-es statisztikai adatai főesperesi kerületekre lebontva
2004-ben a fõegyházmegyében több mint 1400 lélek tünt el, nem számitva bele az elvándorlásokat. Tehát évente a fõegyházmegye egy falu népességével fogy?
Ez nem “élõ egyház”, hanem szó szerint haldokló egyház.
Mi az oka ennek a drasztikus fogyásnak? Csak a gazdasági problémák? Én személy szerint kétlem… Itt valami katasztrófális egzisztenciális problémáról van szó, amelyben a fiatalság és a család nem talál életteret, táptalajt. Nem csak pénzhiányról van szó, hanem a szolidaritás, egymás felvállalásának teljes hiányáról…
Víziók felvázolása
Továbbá az utolsó elõadásból megtudtuk hogy:
- Jézus Krisztus Egyházat alapitott, nem egyéni vallást;
- Jézus önmaga közösségbõl jött, közösségbe, hogy közösséget alapítson;
- A szolgálati papságnak olyan szerepe van mint a csontváznak, de világiak nélkül nem megy, mert õk a hús, és hús nélkül csak csontváz marad ( iszonyatos elképzelni külön a csontvázat, külön a húst);
- Le kell mondani a népegyház reményeirõl;
- A szolgálati papságnak le kell mondania a klerikális, autokratikus magatartásáról;
- Létre kell hozni a tudatos “közösségi egyházat”;
A népegyház eltúlzásának tragikuma
- feltételezzük az egyházat mint a megkereszteltek populációját;
- elvárásaink vannak, hogy ezek az egyház hagyományai szerint reagáljanak az elhangzott felhívásokra;
Lehetséges megoldások
- Ahol feltételezünk, ott ne feltételezzünk, hanem hozzunk létre ( újraevangelizálás, pasztorálás, stb);
- Az elvárást fel kell cserélni a meghívással ( a mai embert nem lehet rángatni, ijesztegetni, pirongatni, stb.);
A modern egyház tagjai:
- tudatosan vállalják Jézus Krisztust és az egyházat;
- vállalják a világ felé küldetésüket;
A “csontváz”, nem akar lemondani a régi népegyház egyházképérõl
A megoldást a hatalmi tényezõkben látja: politikai pártok, kormányok, állami költségvetések, vagy az anyagi dolgokban: egyházi ingatlanok, földek, erdõk, stb. A népegyház felfogása szoros összefüggésben van az egyház anyagi fenntartásával, és közvetetten a politikával. Nem azt akarom mondani, hogy ez alapjában véve rossz. Nem rossz, mert tényleg szükséges.
Az a rossz, amikor az egyház életében, egzisztenciájában nem tényezõ a tudatos közösségi egyház.
A mai erdélyi egyházak “csontváza” nem építi magára a hitüket tudatosan megélõ hivõket:
- nem fontos tényezõ a tudatos keresztények egyházi hozzájárulása;
- nem tartják fontos tényezõnek a laikusok apostolkodási munkáját;
- nincs közös exisztenciális alap a papság és a hívek között ( vagyonmegosztás, adakozás, szegényekre való figyelés, fiatalok támogatása, stb);
Konkluziók
- az egyház nem létezhet szolgálati papság nélkül;
- de a mai erdélyi egyházakat nem lehet feléleszteni a Krisztusnak elkötelezett laikusok nélkül;
- az egyház intézményrendszere lényeges változásokat igényel ( “feudális” szervezésü plébániák vagy modern élettõl nyüzsgõ plébániák?)
Téves klerikális magatartások
- a szolgálati papság elégséges az egyház jó müködéséhez;
- elefántcsonttoronyból irányitani a híveket;
- feltételezni és elvárásokkal közeledni a hívek fele;
- a laikusok nem szükségesek, vagy minimálisan szükségesek az egyház hivatalos intézményrendszerében;
- a laikusokat elméletileg igen, de gyakorlatilag nem kell bevonni a pasztorációs munkába;
- pasztorális tervektõl várni a megoldást, amelynek nincs semmi finalitása a legalsó szinteken ( pap-hívek szintjén);
- a saját és az intézmény anyagi fenntartásának fõ forrását a hatalmi tényezõkben keresni;
- stb.
Egyes laikusok klerikalizmusa
- gyakran az a jelenség hogy azok a világiak akik a klérussal hivatalosan kolaborálnak, klerikális magatartást vesznek fel;
- a másik eset, hogy csak olyan világiak vannak bevonva, akik odaavulnak a klerikális magatartáshoz;
A katolikus krisztushivõk identitászavara
- nem tudjuk pontosan kik vagyunk, hol a helyünk, mi a dolgunk;
- a pap gyakran adminisztrátor, épitõ, könyvelõ, politikus, földbirtokos, stb. Minden, talán legkevésbé az aminek lennie kellene;
- a világi gyakran nem hiszi saját egyházát, hitigazságait, halvány fogalma, hogy meg van híva, mire van meghíva, mi a szerepe az egyházban, vagy a másik véglet, amikor el akarja venni a pap szerepét;
Negativ hatások
- a megkereszteltek közül sokan megcsömörölnek, kiábrándulnak, szétszélednek ( ateizmus, materializmus, New Age, szekták, stb.);
- a tudatosan megtért és elkötelezõdött világiak az elszektásodás kísértésébe esnek mivel nem látják egzisztenciális esélyeiket egyházukban ( de látják azt a szektákban, akik felajánlják a megoldást);
A találkozó vége fele, a kérdések között egy bukaresti lány ezt kérdezte: “ Én a karizmatikus megújulásból vagyok, és azt tapasztalom, hogy rossz szemmel néznek ránk papjaink, nem fogadnak el. Hol van az a pap akivel lehet tárgyalni, aki meghallgat minket? Kivel lehet szóba állni?”
A találkozó gazdája kimoderálta a kérdést azon az ürügyön, hogy most az egység nevében gyültünk össze, nem azért, hogy a véleménykülönbségeket feszegessük. (Jól tette…de a probléma marad…)
A záró szentmise igerészei a következõk voltak: ( Vasárnap, Október 29.) Mal 1, 14b – 2,2b.8-10 és Mt 23, 1-12:
Az olvasmány arról szólt, hogy az Úr meginti a papokat akik elhagyták a szövetséget és miattuk sokan elbuknak. Az evangélium pedig arról, hogy a papok Krisztus ( Mózes) székében ülnek, ezért meg kell cselekedni amit tanitanak, de tetteikben nem szabad követni õket.
A homília megprobálta kikozmetizálni a dolgokat, hogy mindnyájan papok vagyunk az általános papságban. Hát igen,… hol igen, hol nem…Egyik testvér úgy vélte, hogy a zárómisében elhangzott igék megpecsételték a találkozót, és kimondták annak lényegét.
Zárógondolat
Nincs más egyházunk, csak ez! Ha a misztikus Krisztus meghalt is, ha a sírboltban fekszik is, nekünk akkor is ki kell tartanunk vele és benne, mert ez a mi életünk!
Uram, nálad vannak az örök élet ígéi. Kihez mehetnénk?
Lk 6.42 Hogyan mondhatod testvérednek: Testvér, engedd, hogy kivegyem a szálkát a szemedbõl! - holott a te szemedben nem látod a gerendát? Képmutató! Elõbb vedd ki a gerendát a saját szemedbõl, és csak aztán láss hozzá, hogy kivedd a szálkát testvéred szemébõl.
Ki vagyok én, hogy a paptestvéreimnek szemébõl kezdjem piszkálni a szálkát?
De ugyanakkor ott van a felvetett kérdés? Ott voltam egy országos konferenciáján, ahol sok mindent láttam-hallottam… És egyébbként is, van egy kérdésem: van-e bátorságotok, van-e áldozatkészségetek, van-e nyitottságotok egy kényes kérdést megtárgyalni?
Azt sejtem, hogy Erdélyben sokfele, sokminden le van fagyva. Le van dermedve az igazsának hitbõl és szeretetbõl való felvállalása. Nincs ki szóljon, nincs aki az igazságot nevén nevezné…
A birkaszellem társadalmi nyomása lepelként borít be mindent és mindenkit a hallgatás bénaságába…
A továbbiakban a talákozó árnyoldalait ecstelném, abban a reményben, hogy kiderülnek részlegesen a válaszok bizonyos felvetett kérdésekre.
Az alábbiak csakis a saját meglátásaim, nem tükrözik obiektiven az országos találkozót!
A helyzet bemutatása
A találkozó a bemutatkozásokkal kezdõdött, azaz egyházmegyei bemutatkozásokkal. Ezek valóban konferenciához méltóan, igényesen, powerpoint fáljokba szedve videóprojektorral lett az emberek szeme elé vetítve. Csak amúgy váltakoztak a nevek, strukturák, intémények, irodák, szövetségek, lelkiségi csoportképek stb. Amint így nézegettük ezeket, a vége fele, az egyik testvér félszájjal belemorgott: “Ha ennyi minden létezik, akkor hogyan lehetséges, hogy a dolgok mégis ilyen rosszul mennek!”. Igen, a bemutatók virágzó, problémamentes, jól müködõ egyházmegyéket akartak bemutatni, de a valóság teljesen más.
Strukturák és emberek
A valóság az, hogy a sok struktura mögött kevés ember áll és a sok szervezetben ugyanazok az emberek tünnek fel. A sok szervezet alig müködik, épp csak létezik.
Az Úr Jézus nem strukturákra épít, hanem emberekre! És abból elég kevés van…
Például, a Gyulafehérvári Fõegyházmegye bemutatójában egyszerüen átsiklottunk azokon a gyászos statisztikai adatokon, miszerint 2004-ben a Gyulafehérvári Fõegyházmegyében egyetlen egy kerületben sem voltak pozitivak a születési-elhalálozási arányok. Mindenhol negativak... és nem 5-10 százalékkal, hanem 200-270 százalékkal.
A gyulafehérvári főegyházmegye 2004-es statisztikai adatai főesperesi kerületekre lebontva
2004-ben a fõegyházmegyében több mint 1400 lélek tünt el, nem számitva bele az elvándorlásokat. Tehát évente a fõegyházmegye egy falu népességével fogy?
Ez nem “élõ egyház”, hanem szó szerint haldokló egyház.
Mi az oka ennek a drasztikus fogyásnak? Csak a gazdasági problémák? Én személy szerint kétlem… Itt valami katasztrófális egzisztenciális problémáról van szó, amelyben a fiatalság és a család nem talál életteret, táptalajt. Nem csak pénzhiányról van szó, hanem a szolidaritás, egymás felvállalásának teljes hiányáról…
Víziók felvázolása
Továbbá az utolsó elõadásból megtudtuk hogy:
- Jézus Krisztus Egyházat alapitott, nem egyéni vallást;
- Jézus önmaga közösségbõl jött, közösségbe, hogy közösséget alapítson;
- A szolgálati papságnak olyan szerepe van mint a csontváznak, de világiak nélkül nem megy, mert õk a hús, és hús nélkül csak csontváz marad ( iszonyatos elképzelni külön a csontvázat, külön a húst);
- Le kell mondani a népegyház reményeirõl;
- A szolgálati papságnak le kell mondania a klerikális, autokratikus magatartásáról;
- Létre kell hozni a tudatos “közösségi egyházat”;
A népegyház eltúlzásának tragikuma
- feltételezzük az egyházat mint a megkereszteltek populációját;
- elvárásaink vannak, hogy ezek az egyház hagyományai szerint reagáljanak az elhangzott felhívásokra;
Lehetséges megoldások
- Ahol feltételezünk, ott ne feltételezzünk, hanem hozzunk létre ( újraevangelizálás, pasztorálás, stb);
- Az elvárást fel kell cserélni a meghívással ( a mai embert nem lehet rángatni, ijesztegetni, pirongatni, stb.);
A modern egyház tagjai:
- tudatosan vállalják Jézus Krisztust és az egyházat;
- vállalják a világ felé küldetésüket;
A “csontváz”, nem akar lemondani a régi népegyház egyházképérõl
A megoldást a hatalmi tényezõkben látja: politikai pártok, kormányok, állami költségvetések, vagy az anyagi dolgokban: egyházi ingatlanok, földek, erdõk, stb. A népegyház felfogása szoros összefüggésben van az egyház anyagi fenntartásával, és közvetetten a politikával. Nem azt akarom mondani, hogy ez alapjában véve rossz. Nem rossz, mert tényleg szükséges.
Az a rossz, amikor az egyház életében, egzisztenciájában nem tényezõ a tudatos közösségi egyház.
A mai erdélyi egyházak “csontváza” nem építi magára a hitüket tudatosan megélõ hivõket:
- nem fontos tényezõ a tudatos keresztények egyházi hozzájárulása;
- nem tartják fontos tényezõnek a laikusok apostolkodási munkáját;
- nincs közös exisztenciális alap a papság és a hívek között ( vagyonmegosztás, adakozás, szegényekre való figyelés, fiatalok támogatása, stb);
Konkluziók
- az egyház nem létezhet szolgálati papság nélkül;
- de a mai erdélyi egyházakat nem lehet feléleszteni a Krisztusnak elkötelezett laikusok nélkül;
- az egyház intézményrendszere lényeges változásokat igényel ( “feudális” szervezésü plébániák vagy modern élettõl nyüzsgõ plébániák?)
Téves klerikális magatartások
- a szolgálati papság elégséges az egyház jó müködéséhez;
- elefántcsonttoronyból irányitani a híveket;
- feltételezni és elvárásokkal közeledni a hívek fele;
- a laikusok nem szükségesek, vagy minimálisan szükségesek az egyház hivatalos intézményrendszerében;
- a laikusokat elméletileg igen, de gyakorlatilag nem kell bevonni a pasztorációs munkába;
- pasztorális tervektõl várni a megoldást, amelynek nincs semmi finalitása a legalsó szinteken ( pap-hívek szintjén);
- a saját és az intézmény anyagi fenntartásának fõ forrását a hatalmi tényezõkben keresni;
- stb.
Egyes laikusok klerikalizmusa
- gyakran az a jelenség hogy azok a világiak akik a klérussal hivatalosan kolaborálnak, klerikális magatartást vesznek fel;
- a másik eset, hogy csak olyan világiak vannak bevonva, akik odaavulnak a klerikális magatartáshoz;
A katolikus krisztushivõk identitászavara
- nem tudjuk pontosan kik vagyunk, hol a helyünk, mi a dolgunk;
- a pap gyakran adminisztrátor, épitõ, könyvelõ, politikus, földbirtokos, stb. Minden, talán legkevésbé az aminek lennie kellene;
- a világi gyakran nem hiszi saját egyházát, hitigazságait, halvány fogalma, hogy meg van híva, mire van meghíva, mi a szerepe az egyházban, vagy a másik véglet, amikor el akarja venni a pap szerepét;
Negativ hatások
- a megkereszteltek közül sokan megcsömörölnek, kiábrándulnak, szétszélednek ( ateizmus, materializmus, New Age, szekták, stb.);
- a tudatosan megtért és elkötelezõdött világiak az elszektásodás kísértésébe esnek mivel nem látják egzisztenciális esélyeiket egyházukban ( de látják azt a szektákban, akik felajánlják a megoldást);
A találkozó vége fele, a kérdések között egy bukaresti lány ezt kérdezte: “ Én a karizmatikus megújulásból vagyok, és azt tapasztalom, hogy rossz szemmel néznek ránk papjaink, nem fogadnak el. Hol van az a pap akivel lehet tárgyalni, aki meghallgat minket? Kivel lehet szóba állni?”
A találkozó gazdája kimoderálta a kérdést azon az ürügyön, hogy most az egység nevében gyültünk össze, nem azért, hogy a véleménykülönbségeket feszegessük. (Jól tette…de a probléma marad…)
A záró szentmise igerészei a következõk voltak: ( Vasárnap, Október 29.) Mal 1, 14b – 2,2b.8-10 és Mt 23, 1-12:
Az olvasmány arról szólt, hogy az Úr meginti a papokat akik elhagyták a szövetséget és miattuk sokan elbuknak. Az evangélium pedig arról, hogy a papok Krisztus ( Mózes) székében ülnek, ezért meg kell cselekedni amit tanitanak, de tetteikben nem szabad követni õket.
A homília megprobálta kikozmetizálni a dolgokat, hogy mindnyájan papok vagyunk az általános papságban. Hát igen,… hol igen, hol nem…Egyik testvér úgy vélte, hogy a zárómisében elhangzott igék megpecsételték a találkozót, és kimondták annak lényegét.
Zárógondolat
Nincs más egyházunk, csak ez! Ha a misztikus Krisztus meghalt is, ha a sírboltban fekszik is, nekünk akkor is ki kell tartanunk vele és benne, mert ez a mi életünk!
Uram, nálad vannak az örök élet ígéi. Kihez mehetnénk?
2004 november...
A Lélek meggyõzött
Beszámoló az Élet a Lélekben plébániai imacsoportok 2007-es találkozójáról
Akárcsak a tavaly, az idén is fixre érkeztem a Segítõ Mária Liceum bentlakásához. Abban bíztos voltam, hogy nem fogok helyet találni, de azt, hogy abba a hodály díszterembe alig tudjam magam bepréselni, nem gondoltam volna...
Egy rövid dicsõítés után, Bajcsi Tibor testvér gondolatai által hangolódtunk a bûnbánatra és Isten országa utáni vágyakozásra. Elmélkedésében drámai módon rávilágított arra, hogy a mai keresztény ember sokszor mennyire megosztott és felületes vallásosságában. Szükség van az Istennek szánt idõre, térre, emberre: Istennek szánt életre… Aztán következtek a tanuságtételek, … egyik a másik után … Mindenféle ember: idõs, fiatal, férfi, nõ, mûvelt és egyszerû, kiálltak és lebilincselõ egyszerüséggel, spontaneitással tettek tanuságot a feltámadt Jézus Krisztusról, aki belépett életükbe, megmentette és meggyógyította õket. Az egész olyan volt mint egy meghitt esti beszélgetés a tábortûz körül… Szerre elmondták történetüket és mi megmelegedve, örömmel hallgattuk… Roppant hiteles volt. Summázva, azt gondolom, hogy az egyszerüség, az igazság és az erõ jellemezte a történteket. Amint Pál apostol írja a Korintusziakhoz írt elsõ levelében: "nem bölcselkedéssel, hanem Krisztus keresztjének ereje által"(1 Kor. 1:17), mert "Isten országa nem beszédbõl áll, hanem erõbõl" ( 1 Kor 4:20). Ezek az egyszerû emberek meggyõztek a Lélek ereje által, hogy igenis érdemes felkelni és elindulni az atyai ház felé (Lk 15:18).
A találkozónak volt egy megpróbáló eseménye is, ami sokatmondó volt lelki értelemben. Reggel, amint a buszok jöttek Csíkszereda felé, Tusnád körül az egyik buszból kiesett egy asszonyka. Valahogyan kinyílott a buszajtó és a kiesett testvérnek megsérült a jobb keze és jobb lába. A kezelés és a dolgok rendezése után, a testvérke még elért a szentségimádásra és hálát adhatott az Úrnak, hogy ennyivel megúszta. Ez lelki értelembe véve arra figyelmeztetett, hogy vigyázzunk, mert nem elég csak felülni az ígéret földje felé tartó buszra, mert onnan ki is lehet esni. Ki lehet esni Isten kegyelmébõl és annak súlyos következményei lehetnek. De ugyanakkor innen is van menekülés, mert akinek hite van, ha hétszer elesik is feláll (Péld 24:16).
A tanuságtételek között volt a közbenjáró ima, amikor imádkoztak a gyógyulásokért, szabadulásokért. Már a tavaly is lefilmeztem a Lélek kiáradásának ezt a megnyilvánulását. A teremben hol innan, hol onnan vihogások, kacagások csengtek fel. Sokan csodálkozva néztek körül, hogy lássák mi történik. Õk még nem tudták, hogy a Szentlélek "csiklintja" az emberek szívét, amikor kiárad az öröm és szeretet lelke … A tavaly pld. egy idõs, tisztes apácát filmeztem le, amint a Lélektõl elnyugodva egy negyed óráig kacagott. Ilyenkor az ember lelke mélyen egyesül Istennel és szabadulást, gyógyulást nyer. Ez valahogyan hasonlít a võlegény és a menyasszony nászéjszakájához, szerelmeskedéséhez…
Délután Gábos Zoltán plébános úr tartott tanítást, majd az újabb tanúságtételek után a szentségimádás következett. Itt csak egy imát emelnék ki a tizennyolcból, amelyre még most is libabõrös lesz a hátam… Egy kb. 70 éves bácsika, elég sokat várakozott, míg õ is letérdelhetett az Úr elé. Remegõ hangon, szívre tett kézzel köszönte az Úrnak, hogy meggyógyította bénaságából és újból járhat. Ezt nem lehet leírni…
A találkozó csúcspontja a bezáró szentmise volt. Homíliájában, Tamás József püspök atya az “Isten lélek, lélekben és igazságban kell imádnunk “ (Jn. 4:24) témakört fejtette ki az õ megszokott alaposságával. A mise végére, a püspök atya szemmel láthatóan kivírult amint a Szentlélekkel eltelve a testvéri közösségben örvendezett. A találkozó erõteljes dicsõitésben és kitörõ örömmel fejezõdött be.
A statisztikáról csak annyit, hogy több mint ezer résztvevõ volt, kb. nyolcszázan járultak szentáldozáshoz. Lehet, hogy van aki pontosabb adatokat tud, de én úgy gondolom, hogy az Élet a Lélekben plébániai imacsoportok találkozója, mára, Erdély legtekintélyesebb katolikus megújulási rendezvényévé nõtte ki magát. Áldja meg az Úr a szervezõket és jövõre adjon nekik egy nagyobb helyiséget.
Akárcsak a tavaly, az idén is fixre érkeztem a Segítõ Mária Liceum bentlakásához. Abban bíztos voltam, hogy nem fogok helyet találni, de azt, hogy abba a hodály díszterembe alig tudjam magam bepréselni, nem gondoltam volna...
Egy rövid dicsõítés után, Bajcsi Tibor testvér gondolatai által hangolódtunk a bûnbánatra és Isten országa utáni vágyakozásra. Elmélkedésében drámai módon rávilágított arra, hogy a mai keresztény ember sokszor mennyire megosztott és felületes vallásosságában. Szükség van az Istennek szánt idõre, térre, emberre: Istennek szánt életre… Aztán következtek a tanuságtételek, … egyik a másik után … Mindenféle ember: idõs, fiatal, férfi, nõ, mûvelt és egyszerû, kiálltak és lebilincselõ egyszerüséggel, spontaneitással tettek tanuságot a feltámadt Jézus Krisztusról, aki belépett életükbe, megmentette és meggyógyította õket. Az egész olyan volt mint egy meghitt esti beszélgetés a tábortûz körül… Szerre elmondták történetüket és mi megmelegedve, örömmel hallgattuk… Roppant hiteles volt. Summázva, azt gondolom, hogy az egyszerüség, az igazság és az erõ jellemezte a történteket. Amint Pál apostol írja a Korintusziakhoz írt elsõ levelében: "nem bölcselkedéssel, hanem Krisztus keresztjének ereje által"(1 Kor. 1:17), mert "Isten országa nem beszédbõl áll, hanem erõbõl" ( 1 Kor 4:20). Ezek az egyszerû emberek meggyõztek a Lélek ereje által, hogy igenis érdemes felkelni és elindulni az atyai ház felé (Lk 15:18).
A találkozónak volt egy megpróbáló eseménye is, ami sokatmondó volt lelki értelemben. Reggel, amint a buszok jöttek Csíkszereda felé, Tusnád körül az egyik buszból kiesett egy asszonyka. Valahogyan kinyílott a buszajtó és a kiesett testvérnek megsérült a jobb keze és jobb lába. A kezelés és a dolgok rendezése után, a testvérke még elért a szentségimádásra és hálát adhatott az Úrnak, hogy ennyivel megúszta. Ez lelki értelembe véve arra figyelmeztetett, hogy vigyázzunk, mert nem elég csak felülni az ígéret földje felé tartó buszra, mert onnan ki is lehet esni. Ki lehet esni Isten kegyelmébõl és annak súlyos következményei lehetnek. De ugyanakkor innen is van menekülés, mert akinek hite van, ha hétszer elesik is feláll (Péld 24:16).
A tanuságtételek között volt a közbenjáró ima, amikor imádkoztak a gyógyulásokért, szabadulásokért. Már a tavaly is lefilmeztem a Lélek kiáradásának ezt a megnyilvánulását. A teremben hol innan, hol onnan vihogások, kacagások csengtek fel. Sokan csodálkozva néztek körül, hogy lássák mi történik. Õk még nem tudták, hogy a Szentlélek "csiklintja" az emberek szívét, amikor kiárad az öröm és szeretet lelke … A tavaly pld. egy idõs, tisztes apácát filmeztem le, amint a Lélektõl elnyugodva egy negyed óráig kacagott. Ilyenkor az ember lelke mélyen egyesül Istennel és szabadulást, gyógyulást nyer. Ez valahogyan hasonlít a võlegény és a menyasszony nászéjszakájához, szerelmeskedéséhez…
Délután Gábos Zoltán plébános úr tartott tanítást, majd az újabb tanúságtételek után a szentségimádás következett. Itt csak egy imát emelnék ki a tizennyolcból, amelyre még most is libabõrös lesz a hátam… Egy kb. 70 éves bácsika, elég sokat várakozott, míg õ is letérdelhetett az Úr elé. Remegõ hangon, szívre tett kézzel köszönte az Úrnak, hogy meggyógyította bénaságából és újból járhat. Ezt nem lehet leírni…
A találkozó csúcspontja a bezáró szentmise volt. Homíliájában, Tamás József püspök atya az “Isten lélek, lélekben és igazságban kell imádnunk “ (Jn. 4:24) témakört fejtette ki az õ megszokott alaposságával. A mise végére, a püspök atya szemmel láthatóan kivírult amint a Szentlélekkel eltelve a testvéri közösségben örvendezett. A találkozó erõteljes dicsõitésben és kitörõ örömmel fejezõdött be.
A statisztikáról csak annyit, hogy több mint ezer résztvevõ volt, kb. nyolcszázan járultak szentáldozáshoz. Lehet, hogy van aki pontosabb adatokat tud, de én úgy gondolom, hogy az Élet a Lélekben plébániai imacsoportok találkozója, mára, Erdély legtekintélyesebb katolikus megújulási rendezvényévé nõtte ki magát. Áldja meg az Úr a szervezõket és jövõre adjon nekik egy nagyobb helyiséget.
Adventre
Mit jelent az advent számodra? Az advent várakozás … Várakozás, valamilyen szinten... várakozás a Krisztussal való találkozásra.... Kérdés, hogy akarsz-e találkozni Krisztussal? Mert ha akarsz, ha nem, egyszer úgyis találkozni fogsz Vele ítélõszéke elõtt...
A Krisztusra való várakozás három formáját említem meg
Az emberiség és a teremtett világ várakozása a Krisztussal való találkozásra
Az eredeti bûn, az “átok és ígéret” és a “protoevangélium” :
Ter 3.15 Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az õ ivadéka közé. Õ széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba.”
A megváltó ígérete Mózes és a próféták által. Az egész teremtett világ sóvárogva várta és várja mindvégig a megváltást:
Róm 8.22-23 Tudjuk ugyanis, hogy az egész természet (együtt) sóhajtozik és vajúdik mindmáig. De nemcsak az, hanem mi magunk is, akik bensõnkben hordozzuk a Lélek zsengéjét, sóhajtozunk, és várjuk a fogadott fiúságot, testünk megváltását.
Jn 1.14 S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsõségét, az Atya Egyszülöttének dicsõségét, akit kegyelem és igazság tölt be.
Mt 1.23 Íme a szûz fogan és fiat szül, Emmánuel lesz a neve. Ez azt jelenti: Velünk az Isten.
A személyes várakozás a Krisztussal való találkozásra
- az Ige testté lett, Isten Fia véghezvitte a megváltás nagy mûvét;
- a megváltás gyümölcsei el kell jussanak minden egyes emberhez;
- a szentségek által részesei vagyunk Krisztus megváltó mûvének, és beleoltatván a szõlõtõbe, Isten gyermekei vagyunk;
- A Szentlélek által, kiárad a megszentelõ kegyelem, és mi Isten templomai vagyunk: Krisztusban, a Szentlélek által találkozunk az Atyával;
- Az adventi idõszakban a megszentelõ kegyelem kûlönös módon harmatozik a szentségek által, a szentmisék és az ima által. Ez a harmat hasonló a mannához, aki Krisztus az égbõl harmatozó mennyei kenyér;
- Az advent ingyen kiárusítás: ingyen ruha és cipõ zarándokútunk végigjárásához;
- Ezen az úton állandóan kell készülõdni a szemtõl-szembe való találkozásra ami a halál által vagy egy bizonyos nemzedéknek Krisztus eljövetelében történik meg;
A közösség várakozása a Krisztussal való találkozásra
- minden közösség sikereket, növekedést gyõzelmet vár, remél;
- nincs életképes, helyes növekedés és gyõzelem, csakis Krisztusban:
Jn 15.5 Én vagyok a szõlõtõ, ti a szõlõvesszõk. Aki bennem marad, s én benne, az bõ termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek.
- tehát a közösség végsõ vágya a Krisztussal való találkozás;
- ehez a közösségnek krisztusivá kell válnia azáltal, hogy megéli Krisztus tanítását;
Mt 5.16 Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsõítsék mennyei Atyátokat!
- Vállalni kell a közösséget és az áldozatot Krisztusban;
- Látszólagos vereség és a dicsõség: Rocco Buttiglione olasz EU parlamenter esete...
Csakis Krisztusban lehetünk gyõztesek, akár egyéni, akár közösségi szinten. Aki elhagyja Krisztust az vereségre van ítélve. Várjuk tehát bizalommal a mi gyõztes vezérünket Juda Oroszlánját. Ámen.
A Krisztusra való várakozás három formáját említem meg
Az emberiség és a teremtett világ várakozása a Krisztussal való találkozásra
Az eredeti bûn, az “átok és ígéret” és a “protoevangélium” :
Ter 3.15 Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az õ ivadéka közé. Õ széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba.”
A megváltó ígérete Mózes és a próféták által. Az egész teremtett világ sóvárogva várta és várja mindvégig a megváltást:
Róm 8.22-23 Tudjuk ugyanis, hogy az egész természet (együtt) sóhajtozik és vajúdik mindmáig. De nemcsak az, hanem mi magunk is, akik bensõnkben hordozzuk a Lélek zsengéjét, sóhajtozunk, és várjuk a fogadott fiúságot, testünk megváltását.
Jn 1.14 S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsõségét, az Atya Egyszülöttének dicsõségét, akit kegyelem és igazság tölt be.
Mt 1.23 Íme a szûz fogan és fiat szül, Emmánuel lesz a neve. Ez azt jelenti: Velünk az Isten.
A személyes várakozás a Krisztussal való találkozásra
- az Ige testté lett, Isten Fia véghezvitte a megváltás nagy mûvét;
- a megváltás gyümölcsei el kell jussanak minden egyes emberhez;
- a szentségek által részesei vagyunk Krisztus megváltó mûvének, és beleoltatván a szõlõtõbe, Isten gyermekei vagyunk;
- A Szentlélek által, kiárad a megszentelõ kegyelem, és mi Isten templomai vagyunk: Krisztusban, a Szentlélek által találkozunk az Atyával;
- Az adventi idõszakban a megszentelõ kegyelem kûlönös módon harmatozik a szentségek által, a szentmisék és az ima által. Ez a harmat hasonló a mannához, aki Krisztus az égbõl harmatozó mennyei kenyér;
- Az advent ingyen kiárusítás: ingyen ruha és cipõ zarándokútunk végigjárásához;
- Ezen az úton állandóan kell készülõdni a szemtõl-szembe való találkozásra ami a halál által vagy egy bizonyos nemzedéknek Krisztus eljövetelében történik meg;
A közösség várakozása a Krisztussal való találkozásra
- minden közösség sikereket, növekedést gyõzelmet vár, remél;
- nincs életképes, helyes növekedés és gyõzelem, csakis Krisztusban:
Jn 15.5 Én vagyok a szõlõtõ, ti a szõlõvesszõk. Aki bennem marad, s én benne, az bõ termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek.
- tehát a közösség végsõ vágya a Krisztussal való találkozás;
- ehez a közösségnek krisztusivá kell válnia azáltal, hogy megéli Krisztus tanítását;
Mt 5.16 Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsõítsék mennyei Atyátokat!
- Vállalni kell a közösséget és az áldozatot Krisztusban;
- Látszólagos vereség és a dicsõség: Rocco Buttiglione olasz EU parlamenter esete...
Csakis Krisztusban lehetünk gyõztesek, akár egyéni, akár közösségi szinten. Aki elhagyja Krisztust az vereségre van ítélve. Várjuk tehát bizalommal a mi gyõztes vezérünket Juda Oroszlánját. Ámen.
Gondolatok az EU alkotmányáról
Nem akarok apokaliptikus nézetû riogató lenni, de azért az Úr Jézus szavairól sem feledkezhetek meg:
Mát. 24.14 És az Isten országának ez az evangyélioma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jõ el a vég.
Hirdetve van MA az evangélium az egész világon? Nyilván, a válasz az, hogy: IGEN. Úgy néz ki, hogy a föld beérett az aratásra. Szentatyánk, II János Pál, az utolsó évtizedben minden alakalmat megragadott, hogy Európa népeit, sõt az egész világot, Isten felé terelje. Minden alkalmat megragadott, hogy az embereket, az államokat, az Isten Fiában, Jézus Krisztusban kötött szövetség felé terelje. Folyamatosan intette az EU-t és az egész világot, Mária esztendõt hirdetett, amelyet ünnepélyesen zárt be Pompejben.
Ma, 2004 júniusában, úgy tûnik eldõlt valami. Európa világi vezetõsége és az õket támogató népek döntöttek, azaz nem döntöttek Isten és Jézus Krisztus mellett. A Szentatya és az Egyház keserüségét fejezte ez iránt a fájdalmas elpártolás iránt. Szerintem ez valószinüleg nem marad következmény nélkül a történelem szinterén.
Az EU alkotmányának rögzitése, Isten és kereszténységre való utalás nélkül, akarva-akaratlanul Szent Pál szavait juttatja eszembe:
2Tessz 2.34 Semmiképpen meg ne tévesszen valaki titeket, hiszen elõbb be kell következnie az elpártolásnak, és meg kell mutatkoznia a bûn emberének, a kárhozat fiának, az ellenségnek,
aki mindenek fölé emelkedik, amit Istennek és szentnek neveznek. Sõt, Isten templomában foglal majd helyet, és istennek akar látszani.
Tehát be kell következnie az elpártolásnak… Nekünk, keresztényeknek, az utóbbi idõkben szinte kötelezõvé tették az optimizmust és a pozitivizmust. Pedig az Úr Jézus, Szent Pál, Szent János apostolok nem errõl beszélnek. Õk mindnyájan egy nagyon nehéz világról beszélnek, az idõk végezetérõl, amikor biza jaj lesz a föld lakóinak. És itt, azt hiszem, nyilvánvaló minden keresztény számára, hogy az örök szövetségtõl való elszakadás, nem hozhat semmit jót az emberiség számára:
Ésa. 24.1-5 Ímé az Úr megüresíti a földet és elpusztítja azt, és elfordítja színét és elszéleszti lakóit!S olyan lesz a nép, mint a pap; a szolga, mint az õ ura; a szolgáló, mint asszonya; a vevõ, mint az eladó; a kölcsönadó, mint a kölcsönkérõ; a hitelezõ, mint az, a kinek hitelez; Megüresíttetvén megüresíttetik a föld, és elpusztíttatván elpusztíttatik; mert az Úr szólá e beszédet.Gyászol és megromol a föld, elhervad és megromol a földnek kereksége, elhervadnak a föld népének nagyjai. A föld megfertõztetett lakosai alatt, mert áthágták a törvényeket, * a rendelést megszegték, megtörték az örök szövetséget.(olvasd végig a fejezetet…)
Az ember büne kezdettõl fogva, hogy isten akar lenni az õ Teremtõ Istene nélkül. Ez az ember szüntelenül Bábel tornyot, Babilont, égig érõ tornyot akar épiteni Isten nélkül. De Isten nem engedi meg ezt az emberiségnek:
Jel. 14.8 És más angyal követé azt, mondván: Leomlott, leomlott * Babilon, + a nagy város! mert az õ paráznaságának haragborából ** adott inni minden pogány népnek.
Ma, amikor láttuk a WTC ikertornyainak leomlását, valamiféle elõképet kaptunk a nagy Babilon lomlásáról. Azt hiszem, alaposan el kell gondolkodnunk, mi a MAI keresztények, a MAI valóságok közepette.
A következõ problémákra sejtek rá:
- A fokozott evangelizáció világszinten: ma a kereszténység szerepe nem abban áll, hogy az egész társadalmat ellenõrizze, meghatározza, hanem, hogy kihívja ki belõle a választottakat (Mt 24,14);
- Az isten parancsolatait megszegõ törvényekhez való viszonyulás: egyre inkább jönnek olyan törvények, amelyek bûnre adnak világi jogot. Alapvetõ kérdés, hogy konkrét esetekben milyen döntéseket hoz a keresztény ember magánéletére nézve.
Mát. 24.10 És akkor sokan megbotránkoznak, és elárulják egymást, és gyûlölik egymást.
- Lehet, hogy hamarosan a keresztény kissebbség helyzete olyanná válik, hogy csak a társadalmi életbõl való kivonulásával maradhat hü Jézus Krisztushoz, és tanításához:
Jel 18.4Egy másik szózatot is hallottam az égbõl, ez így hangzott: „Én népem, vonuljatok ki onnét, nehogy részetek legyen bûneikben, és benneteket is érjenek csapásaik!
Tudomásul kell vennünk, hogy a bajok megkezdõdtek: igazságtalan háboruk mindenfelé, terrorizmus, földindulások, jégessõk, stb
Mát. 24.6-9Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreirõl: meglássátok, hogy meg ne rémüljetek; mert mindezeknek meg kell lenniök. De még ez nem itt a vég. Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen; és lésznek éhségek és döghalálok, és földindulások mindenfelé. Mind ez pedig a sok nyomorúságnak kezdete. Akkor nyomorúságra adnak majd benneteket, és megölnek titeket; és gyûlöletesek lesztek * minden nép elõtt az én nevemért.
A Szentaya, II János Pál pompeji látogatása kisértetiesen emlékeztetett a Fatimai látomás harmadik titkához. A Szentatya, a helikopter leszállása után autóval folytatta útját az õsi pompeji romok között haladva, míg meg nem érkezett a kegytemplom elõtti térre. Ott több mint 40 ezer hívõ fehér és sárga kendõket lobogtatva fogadta. A Szentatya emlékeztetett az õsi városra, amelyet Kr.u. 79-ben a Vezúv kitörése eltemetett:
"Az egykori római város romjai nem némák, hanemkérdést intéznek hozzánk arról, hogy mi az emberi élet célja? E romok nagy kultúráról tanúskodnak, ám a ragyogó válaszok mellett nyugtalanító kérdõjeleket is elénk vetítenek. … A pápa emlékeztetett rá: "Boldog Bartolo Longo a Rózsafüzér Királynõje szentély monumentális homlokzatát prófétai érzékkel a békének szentelte. Ezzel tehát a béke ügye egybekapcsolódott a Szentolvasóval. Máris láthatjuk, hogy mennyire idõszerû volt ez a felismerés, hiszen még csak éppen az új évezred kezdetén vagyunk és világunk nem egy részén máris a háború vihara dúl és vér áztatja a földet."
(Magyar Kurír 2003 október 10.)
Mindezek olyan jelek amelyek mellett nem mehetünk el ignorás módon, hanem tudomásul kell vennünk azokat.
Végül is, akkor most mi van? Csüggedjünk el? Nem ezt gondolom... Hisze meg van irva, hogy mindezeknek meg kell történniük. De ugyanakkor az is irva van, hogy:
Luk. 12.32 Ne félj te kicsiny nyáj; mert tetszett a ti Atyátoknak, hogy néktek adja * az országot.
és a
2Kor 4.16-17 A mostani pillanatnyi könnyû szenvedés ugyanis a mennyei örök dicsõség túláradó mértékét szerzi meg nekünk.
Mát. 24.14 És az Isten országának ez az evangyélioma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jõ el a vég.
Hirdetve van MA az evangélium az egész világon? Nyilván, a válasz az, hogy: IGEN. Úgy néz ki, hogy a föld beérett az aratásra. Szentatyánk, II János Pál, az utolsó évtizedben minden alakalmat megragadott, hogy Európa népeit, sõt az egész világot, Isten felé terelje. Minden alkalmat megragadott, hogy az embereket, az államokat, az Isten Fiában, Jézus Krisztusban kötött szövetség felé terelje. Folyamatosan intette az EU-t és az egész világot, Mária esztendõt hirdetett, amelyet ünnepélyesen zárt be Pompejben.
Ma, 2004 júniusában, úgy tûnik eldõlt valami. Európa világi vezetõsége és az õket támogató népek döntöttek, azaz nem döntöttek Isten és Jézus Krisztus mellett. A Szentatya és az Egyház keserüségét fejezte ez iránt a fájdalmas elpártolás iránt. Szerintem ez valószinüleg nem marad következmény nélkül a történelem szinterén.
Az EU alkotmányának rögzitése, Isten és kereszténységre való utalás nélkül, akarva-akaratlanul Szent Pál szavait juttatja eszembe:
2Tessz 2.34 Semmiképpen meg ne tévesszen valaki titeket, hiszen elõbb be kell következnie az elpártolásnak, és meg kell mutatkoznia a bûn emberének, a kárhozat fiának, az ellenségnek,
aki mindenek fölé emelkedik, amit Istennek és szentnek neveznek. Sõt, Isten templomában foglal majd helyet, és istennek akar látszani.
Tehát be kell következnie az elpártolásnak… Nekünk, keresztényeknek, az utóbbi idõkben szinte kötelezõvé tették az optimizmust és a pozitivizmust. Pedig az Úr Jézus, Szent Pál, Szent János apostolok nem errõl beszélnek. Õk mindnyájan egy nagyon nehéz világról beszélnek, az idõk végezetérõl, amikor biza jaj lesz a föld lakóinak. És itt, azt hiszem, nyilvánvaló minden keresztény számára, hogy az örök szövetségtõl való elszakadás, nem hozhat semmit jót az emberiség számára:
Ésa. 24.1-5 Ímé az Úr megüresíti a földet és elpusztítja azt, és elfordítja színét és elszéleszti lakóit!S olyan lesz a nép, mint a pap; a szolga, mint az õ ura; a szolgáló, mint asszonya; a vevõ, mint az eladó; a kölcsönadó, mint a kölcsönkérõ; a hitelezõ, mint az, a kinek hitelez; Megüresíttetvén megüresíttetik a föld, és elpusztíttatván elpusztíttatik; mert az Úr szólá e beszédet.Gyászol és megromol a föld, elhervad és megromol a földnek kereksége, elhervadnak a föld népének nagyjai. A föld megfertõztetett lakosai alatt, mert áthágták a törvényeket, * a rendelést megszegték, megtörték az örök szövetséget.(olvasd végig a fejezetet…)
Az ember büne kezdettõl fogva, hogy isten akar lenni az õ Teremtõ Istene nélkül. Ez az ember szüntelenül Bábel tornyot, Babilont, égig érõ tornyot akar épiteni Isten nélkül. De Isten nem engedi meg ezt az emberiségnek:
Jel. 14.8 És más angyal követé azt, mondván: Leomlott, leomlott * Babilon, + a nagy város! mert az õ paráznaságának haragborából ** adott inni minden pogány népnek.
Ma, amikor láttuk a WTC ikertornyainak leomlását, valamiféle elõképet kaptunk a nagy Babilon lomlásáról. Azt hiszem, alaposan el kell gondolkodnunk, mi a MAI keresztények, a MAI valóságok közepette.
A következõ problémákra sejtek rá:
- A fokozott evangelizáció világszinten: ma a kereszténység szerepe nem abban áll, hogy az egész társadalmat ellenõrizze, meghatározza, hanem, hogy kihívja ki belõle a választottakat (Mt 24,14);
- Az isten parancsolatait megszegõ törvényekhez való viszonyulás: egyre inkább jönnek olyan törvények, amelyek bûnre adnak világi jogot. Alapvetõ kérdés, hogy konkrét esetekben milyen döntéseket hoz a keresztény ember magánéletére nézve.
Mát. 24.10 És akkor sokan megbotránkoznak, és elárulják egymást, és gyûlölik egymást.
- Lehet, hogy hamarosan a keresztény kissebbség helyzete olyanná válik, hogy csak a társadalmi életbõl való kivonulásával maradhat hü Jézus Krisztushoz, és tanításához:
Jel 18.4Egy másik szózatot is hallottam az égbõl, ez így hangzott: „Én népem, vonuljatok ki onnét, nehogy részetek legyen bûneikben, és benneteket is érjenek csapásaik!
Tudomásul kell vennünk, hogy a bajok megkezdõdtek: igazságtalan háboruk mindenfelé, terrorizmus, földindulások, jégessõk, stb
Mát. 24.6-9Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreirõl: meglássátok, hogy meg ne rémüljetek; mert mindezeknek meg kell lenniök. De még ez nem itt a vég. Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen; és lésznek éhségek és döghalálok, és földindulások mindenfelé. Mind ez pedig a sok nyomorúságnak kezdete. Akkor nyomorúságra adnak majd benneteket, és megölnek titeket; és gyûlöletesek lesztek * minden nép elõtt az én nevemért.
A Szentaya, II János Pál pompeji látogatása kisértetiesen emlékeztetett a Fatimai látomás harmadik titkához. A Szentatya, a helikopter leszállása után autóval folytatta útját az õsi pompeji romok között haladva, míg meg nem érkezett a kegytemplom elõtti térre. Ott több mint 40 ezer hívõ fehér és sárga kendõket lobogtatva fogadta. A Szentatya emlékeztetett az õsi városra, amelyet Kr.u. 79-ben a Vezúv kitörése eltemetett:
"Az egykori római város romjai nem némák, hanemkérdést intéznek hozzánk arról, hogy mi az emberi élet célja? E romok nagy kultúráról tanúskodnak, ám a ragyogó válaszok mellett nyugtalanító kérdõjeleket is elénk vetítenek. … A pápa emlékeztetett rá: "Boldog Bartolo Longo a Rózsafüzér Királynõje szentély monumentális homlokzatát prófétai érzékkel a békének szentelte. Ezzel tehát a béke ügye egybekapcsolódott a Szentolvasóval. Máris láthatjuk, hogy mennyire idõszerû volt ez a felismerés, hiszen még csak éppen az új évezred kezdetén vagyunk és világunk nem egy részén máris a háború vihara dúl és vér áztatja a földet."
(Magyar Kurír 2003 október 10.)
Mindezek olyan jelek amelyek mellett nem mehetünk el ignorás módon, hanem tudomásul kell vennünk azokat.
Végül is, akkor most mi van? Csüggedjünk el? Nem ezt gondolom... Hisze meg van irva, hogy mindezeknek meg kell történniük. De ugyanakkor az is irva van, hogy:
Luk. 12.32 Ne félj te kicsiny nyáj; mert tetszett a ti Atyátoknak, hogy néktek adja * az országot.
és a
2Kor 4.16-17 A mostani pillanatnyi könnyû szenvedés ugyanis a mennyei örök dicsõség túláradó mértékét szerzi meg nekünk.
Uram, adj nekünk erõt és bölcsességet. Ámen.
2004 június 23.2007. november 17., szombat
A menyasszony
Ezt az álmot, valamikor, a megtérésem utáni elsõ években álmodtam. El voltam utazva szolgálati ûgyben, egy román városba, és ott aludtam egy szállódában. Pont úgy esett, hogy a megemlékezési napom volt. Így hát vásároltam virágot és elvittem megemlékezésül a legközelebbi ortodox temploba, mivel ott csak az volt...
.......................
Egyszer csak egy ajtó elõtt álltam. Nem tudtam kinyítani az ajtót, mert a kezemben egy tálacskát tartottam, amelyben valami tejszerû fehér folyadék volt. Nem tudom mi volt az a fehér folyadék, de azt éreztem, hogy valami nagyon értékes, ami igencsak fontos a tisztulásom érdekében. Nem volt egy hely ahová letehettem volna és féltem, nehogy kiöntsem. Ekkor, egyszer csak valaki belülrõl megnyitotta az ajtót... Ez a valaki, egy pillanatra megállt és komolyan rámtekintett, rendkivüli tekintélyt sugározva meg tiszteletet parancsolva. Olyan volt az öltözete mint a pápáé. Nagyon meglepõdtem, de ugyanakkor meg is örvendtem a talákozásnak. Mielõtt még arra gondolhattam volna, hogy kezet csókoljak neki, csendben továbbment... Nem tudtam utánaszaladni, mert a kezemben volt a fehér folyadékos tálacska. Vigyáznom kellett rá...
Tudtam, hogy a nagyméltóságú emberrel való találkozás kegyelem számomra, de nem követtem õt, hanem kihasználva az alkalmat beléptem a megnyílt ajtón. Odabent már letehettem valahová a tálacskát és megmostam arcomat a fehér folyadékban. Siettem, hogy hamar a nyomába érjek a fehér reverendás nagytiszteletûnek. Amint õt kerestem, mintha azt hallottam volna, hogy valami esküvõre ment, vagy talán esketni ment... Õ adja össze a Võlegényt és a Menyasszonnyt az oltárnál...
Amint szaladtam utána, egy dombocskára értem, valami ligetbe... Egy szép, árnyékos fasor között, a keskeny ösvény végén, ott állt a kis kápolna. A kápolna ajtajához egy alig kitaposott ösvény vezetett az udvaron. Nem juthattam be a kápolnába, mert az esküvõ már megvolt és a násznép kint várta az ifjú párt az udvaron. Az ösvény mindkét oldalán, fehér ministránsruhás, lila, püspöki fejfedõs férfiak álltak sorfalat. Jobbkéz felõl, utolsónak a sorban, egy kistermetû püspökszerû férfi állt. Olyan kicsi volt, mint egy dundi, kamasz gyerek. Odaálltam én is utána, a sor végére…
Egyszer csak megjelent a sorfal között az ifjú pár. Lassan, ünnepélyesen közeledtek felém. Ekkor eszembe jutott, hogy nekem is ünnepelnem kellene az ifjú párt… Mit tehetnék? Hát virágszírmot kellene rájuk szórni… Hamar megfordultam és a mögöttem álló jázminbokorról elkezdtem tépni két marokkal az aprófejû virágokat. Amint elõttem haladtak, szórni kezdtem a virágot a menyasszony ruhájára. Mivel a virágokat fejestõl téptem le, ezek bizony kopogni kezdtek a menyasszony dús, habfehér, keményített ruháján. Ekkor egy kicsit megilyedtem, mert nemcsak szírmokat szórtam, hanem a virágot fejestõl, mindenestõl. A ruháján való koppanásokra felfigyelt a menyasszony és rámcsodálkozott a gyönyörû szemeivel. Amíg a menyasszonyt bámultam, lassan elhalad elõttem az ifjú pár és a võlegényt nem figyelhettem meg. Amikor utánuk néztem, akkor döbbentem rá, hogy nem is láttam a võlegény arcát...
A Menyasszony gyönyörû volt, … de vajon milyen a Võlegény?…
Megemlékezõ vers:
A menyasszony
Íme a menyasszony,
Megejt a szépsége,
Pirozspozsgás arca,
Bársony tekintete.
Kecses a járása,
Szökkenõ õzike,
Ó, mily csodálatos
A menyasszony szépsége.
Íme a menyasszony,
Hófehér ruhája,
Dagadó habként
Hullámzik uszálya,
Lehelet fátyla,
Ködként száll utána,
Ó, mily csodálatos
A menyasszony ruhája.
Íme a menyasszony,
Csillog az ékszere,
Keblén is, fülén is,
Sziporkázó fénye,
Brilliáns karkötõ,
S korona a disze,
Ó, mily csodálatos
A menyasszony ékszere.
Íme a menyasszony,
A Võlegényt várja,
Álmában jobbján
Megy a kápolnába,
Egykor egybekelnek,
Örök házasságba,
Ó, mily csodálatos
A menyasszony álma.
Íme a menyasszony,
Teljes az örömben,
Párjának oldalán
Virágszirom özönben,
Sorfal közt közeleg,
Ünneplõk serege,
Ó, mily csodálatos
Az asszonynak öröme.
Egy ezzel kapcsolatos valós esemény:
A võleglegény
A közösségünkhöz tartozott egykor egy árvaházi lány. Mint minden árvaházinak, neki is megvolt a maga szomorú története, de KM, az Úr kegyelmébõl, elég jól kigyógyulta ezt. Nagy életkedv, erõ és szeretet volt benne. Ugyanakkor volt neki egy nagy problémája is. Mindkét szemével súlyosan beteg volt és a vakulás veszélye fenyegette. Nem volt senkije, nem volt lakása, nem volt munkahelye és nem volt egészsége sem. Így állt huszonegy évesen a csíkszeredai polgármesteri hivatal elõtt, amikor egy nap találkoztam vele.
Megkérdeztem tõle mit csinál. Elmondta nekem, hogy kihallgatásra megy a polgármestehez, mert lakást akar kérni tõle. Mondta, hogy õ férjhez akar menni és azt akarja, hogy családja és gyerekei legyenek. Ekkor én, tekintettel az életállapotára, a termetére ( nagyon alacsony termetû, alig 1,5 m) és egészségi állapotára, próbáltam óvni õt a hiábavaló ábrándoktól és azt tanácsoltam neki, hogy készüljön fel elfogadni az élettõl a beteljesületlen vágyak keserüségét is. Õ megértette amit magyaráztam neki, de nem akarta elfogadni. Határozottan kifelyezte bizalmát, hogy õt az Isten megsegiti tervében...
Telt az idõ és egyszer csak KM bejelentette a közösségnek, hogy megy ki Mo-ra dolgozni. Megértettük õt és imádkoztunk érte, Isten áldását kérve vállalkozására. Element Mo-ra. és kb. két évre rá, hallom, hogy meg kell mûtesse mindkét szemét, mert különben megvakul. Hazajött és különbözõ alapitványokon, segélyszervezeteken keresztül, addig intézkedett, amig lassan mindkét szemét megmûtette. Ma szemüveget visel és elég jól lát.
Ezután egyszer csak hallom, hogy KM-nek odakint barátja akadt, aki ugyancsak innen, az árvaházból került ki Mo-ra. A fiú nagyon komoly, aki megállta helyét Mo-gon, aki Isten segitségével, saját munkájából, lakást szerzett és rendezett be magának Bp-en.
Telt-múlt az idõ és egyszer csak cseng a mobilom. Látom, hogy egy Mo-i szám jelenik meg a kijelzõn. A másodszori hivást elkaptam, s hát KM volt a vonal tulsó végén. Azért hivott fel, hogy meghívjon az esküvõjére…
Az esküvõre egy kicsit korábban érkeztünk a csíksomlyói kegytemplomba. Az elsõ padokban foglaltunk helyet. Nem voltunk kevessen, de így is kongott a nagy templom. Mindenki kiváncsian várta az ifjú párt. Vajon milyen a võlegény?... KM-et mindenki ismerte, de a võlegényt kevessen ismertük...
Egyszerre csak megjelent a kegytemplom ajtajában az ifjú pár. Lassan közeledtek a padsorok között. Megdöbbentõ volt a látvány. Két pici emberke, gyönyörû esküvõi ruhában, ott billegtek az oltár felé, mint két cinege, hogy Isten szine elõtt, egy életre szóló szövetségre lépjenek. KM édessen mosolygott, de a võlegény arca nagyon különös volt... A kis termetû võlegény sovány arcán, ott csillogott az öröm, a kiteljesedés boldogsága, a remény, de ugyanakkor ott árnyallott a múlt szenvedéseinek nyoma is. Az öröm és a szenvedés e különös és szembetünõ ötvözete, ennek a kis võlegénynek arcán, határozottan az Úr Jézus arcát tükrözte. Azt hiszem mindenki megérezte ezt, még akkor is, ha nem tudatositották vagy fogalmazták meg magukban. Az embereknek könny csilllogott a szemében. Sokan sírtak, hangosan szipogtak a csendes templomban...
Nekem, mindebbõl, a võlegény arca maradt meg leginkább, mert megéreztem benne Krisztus arcát. Róla, mintha rámragyogott volna a menyasszonyáért szenvedõ és ugyanakkor örvendezõ Jézus Krisztus arca. Arra gondoltam, hogy milyen csodálatos titok is a házasság, amit Szent Pál, Krisztus és az Egyház viszonyára vonatkoztatott (Ef 5:32). Ekkor eszembe jutott az az álmom, amelyben nem láthattam meg a Võlegény arcát. Most már mondhatom, hogy láttam a Võlegény arcát...
Azóta kétszer találkoztam idehaza KM-el. Legutóbb örömmel tudatta vele, hogy babát vár…
Dicsõség az Úrnak, mert csodálatosak az Õ mûvei!…
.......................
Egyszer csak egy ajtó elõtt álltam. Nem tudtam kinyítani az ajtót, mert a kezemben egy tálacskát tartottam, amelyben valami tejszerû fehér folyadék volt. Nem tudom mi volt az a fehér folyadék, de azt éreztem, hogy valami nagyon értékes, ami igencsak fontos a tisztulásom érdekében. Nem volt egy hely ahová letehettem volna és féltem, nehogy kiöntsem. Ekkor, egyszer csak valaki belülrõl megnyitotta az ajtót... Ez a valaki, egy pillanatra megállt és komolyan rámtekintett, rendkivüli tekintélyt sugározva meg tiszteletet parancsolva. Olyan volt az öltözete mint a pápáé. Nagyon meglepõdtem, de ugyanakkor meg is örvendtem a talákozásnak. Mielõtt még arra gondolhattam volna, hogy kezet csókoljak neki, csendben továbbment... Nem tudtam utánaszaladni, mert a kezemben volt a fehér folyadékos tálacska. Vigyáznom kellett rá...
Tudtam, hogy a nagyméltóságú emberrel való találkozás kegyelem számomra, de nem követtem õt, hanem kihasználva az alkalmat beléptem a megnyílt ajtón. Odabent már letehettem valahová a tálacskát és megmostam arcomat a fehér folyadékban. Siettem, hogy hamar a nyomába érjek a fehér reverendás nagytiszteletûnek. Amint õt kerestem, mintha azt hallottam volna, hogy valami esküvõre ment, vagy talán esketni ment... Õ adja össze a Võlegényt és a Menyasszonnyt az oltárnál...
Amint szaladtam utána, egy dombocskára értem, valami ligetbe... Egy szép, árnyékos fasor között, a keskeny ösvény végén, ott állt a kis kápolna. A kápolna ajtajához egy alig kitaposott ösvény vezetett az udvaron. Nem juthattam be a kápolnába, mert az esküvõ már megvolt és a násznép kint várta az ifjú párt az udvaron. Az ösvény mindkét oldalán, fehér ministránsruhás, lila, püspöki fejfedõs férfiak álltak sorfalat. Jobbkéz felõl, utolsónak a sorban, egy kistermetû püspökszerû férfi állt. Olyan kicsi volt, mint egy dundi, kamasz gyerek. Odaálltam én is utána, a sor végére…
Egyszer csak megjelent a sorfal között az ifjú pár. Lassan, ünnepélyesen közeledtek felém. Ekkor eszembe jutott, hogy nekem is ünnepelnem kellene az ifjú párt… Mit tehetnék? Hát virágszírmot kellene rájuk szórni… Hamar megfordultam és a mögöttem álló jázminbokorról elkezdtem tépni két marokkal az aprófejû virágokat. Amint elõttem haladtak, szórni kezdtem a virágot a menyasszony ruhájára. Mivel a virágokat fejestõl téptem le, ezek bizony kopogni kezdtek a menyasszony dús, habfehér, keményített ruháján. Ekkor egy kicsit megilyedtem, mert nemcsak szírmokat szórtam, hanem a virágot fejestõl, mindenestõl. A ruháján való koppanásokra felfigyelt a menyasszony és rámcsodálkozott a gyönyörû szemeivel. Amíg a menyasszonyt bámultam, lassan elhalad elõttem az ifjú pár és a võlegényt nem figyelhettem meg. Amikor utánuk néztem, akkor döbbentem rá, hogy nem is láttam a võlegény arcát...
A Menyasszony gyönyörû volt, … de vajon milyen a Võlegény?…
Megemlékezõ vers:
A menyasszony
Íme a menyasszony,
Megejt a szépsége,
Pirozspozsgás arca,
Bársony tekintete.
Kecses a járása,
Szökkenõ õzike,
Ó, mily csodálatos
A menyasszony szépsége.
Íme a menyasszony,
Hófehér ruhája,
Dagadó habként
Hullámzik uszálya,
Lehelet fátyla,
Ködként száll utána,
Ó, mily csodálatos
A menyasszony ruhája.
Íme a menyasszony,
Csillog az ékszere,
Keblén is, fülén is,
Sziporkázó fénye,
Brilliáns karkötõ,
S korona a disze,
Ó, mily csodálatos
A menyasszony ékszere.
Íme a menyasszony,
A Võlegényt várja,
Álmában jobbján
Megy a kápolnába,
Egykor egybekelnek,
Örök házasságba,
Ó, mily csodálatos
A menyasszony álma.
Íme a menyasszony,
Teljes az örömben,
Párjának oldalán
Virágszirom özönben,
Sorfal közt közeleg,
Ünneplõk serege,
Ó, mily csodálatos
Az asszonynak öröme.
Egy ezzel kapcsolatos valós esemény:
A võleglegény
A közösségünkhöz tartozott egykor egy árvaházi lány. Mint minden árvaházinak, neki is megvolt a maga szomorú története, de KM, az Úr kegyelmébõl, elég jól kigyógyulta ezt. Nagy életkedv, erõ és szeretet volt benne. Ugyanakkor volt neki egy nagy problémája is. Mindkét szemével súlyosan beteg volt és a vakulás veszélye fenyegette. Nem volt senkije, nem volt lakása, nem volt munkahelye és nem volt egészsége sem. Így állt huszonegy évesen a csíkszeredai polgármesteri hivatal elõtt, amikor egy nap találkoztam vele.
Megkérdeztem tõle mit csinál. Elmondta nekem, hogy kihallgatásra megy a polgármestehez, mert lakást akar kérni tõle. Mondta, hogy õ férjhez akar menni és azt akarja, hogy családja és gyerekei legyenek. Ekkor én, tekintettel az életállapotára, a termetére ( nagyon alacsony termetû, alig 1,5 m) és egészségi állapotára, próbáltam óvni õt a hiábavaló ábrándoktól és azt tanácsoltam neki, hogy készüljön fel elfogadni az élettõl a beteljesületlen vágyak keserüségét is. Õ megértette amit magyaráztam neki, de nem akarta elfogadni. Határozottan kifelyezte bizalmát, hogy õt az Isten megsegiti tervében...
Telt az idõ és egyszer csak KM bejelentette a közösségnek, hogy megy ki Mo-ra dolgozni. Megértettük õt és imádkoztunk érte, Isten áldását kérve vállalkozására. Element Mo-ra. és kb. két évre rá, hallom, hogy meg kell mûtesse mindkét szemét, mert különben megvakul. Hazajött és különbözõ alapitványokon, segélyszervezeteken keresztül, addig intézkedett, amig lassan mindkét szemét megmûtette. Ma szemüveget visel és elég jól lát.
Ezután egyszer csak hallom, hogy KM-nek odakint barátja akadt, aki ugyancsak innen, az árvaházból került ki Mo-ra. A fiú nagyon komoly, aki megállta helyét Mo-gon, aki Isten segitségével, saját munkájából, lakást szerzett és rendezett be magának Bp-en.
Telt-múlt az idõ és egyszer csak cseng a mobilom. Látom, hogy egy Mo-i szám jelenik meg a kijelzõn. A másodszori hivást elkaptam, s hát KM volt a vonal tulsó végén. Azért hivott fel, hogy meghívjon az esküvõjére…
Az esküvõre egy kicsit korábban érkeztünk a csíksomlyói kegytemplomba. Az elsõ padokban foglaltunk helyet. Nem voltunk kevessen, de így is kongott a nagy templom. Mindenki kiváncsian várta az ifjú párt. Vajon milyen a võlegény?... KM-et mindenki ismerte, de a võlegényt kevessen ismertük...
Egyszerre csak megjelent a kegytemplom ajtajában az ifjú pár. Lassan közeledtek a padsorok között. Megdöbbentõ volt a látvány. Két pici emberke, gyönyörû esküvõi ruhában, ott billegtek az oltár felé, mint két cinege, hogy Isten szine elõtt, egy életre szóló szövetségre lépjenek. KM édessen mosolygott, de a võlegény arca nagyon különös volt... A kis termetû võlegény sovány arcán, ott csillogott az öröm, a kiteljesedés boldogsága, a remény, de ugyanakkor ott árnyallott a múlt szenvedéseinek nyoma is. Az öröm és a szenvedés e különös és szembetünõ ötvözete, ennek a kis võlegénynek arcán, határozottan az Úr Jézus arcát tükrözte. Azt hiszem mindenki megérezte ezt, még akkor is, ha nem tudatositották vagy fogalmazták meg magukban. Az embereknek könny csilllogott a szemében. Sokan sírtak, hangosan szipogtak a csendes templomban...
Nekem, mindebbõl, a võlegény arca maradt meg leginkább, mert megéreztem benne Krisztus arcát. Róla, mintha rámragyogott volna a menyasszonyáért szenvedõ és ugyanakkor örvendezõ Jézus Krisztus arca. Arra gondoltam, hogy milyen csodálatos titok is a házasság, amit Szent Pál, Krisztus és az Egyház viszonyára vonatkoztatott (Ef 5:32). Ekkor eszembe jutott az az álmom, amelyben nem láthattam meg a Võlegény arcát. Most már mondhatom, hogy láttam a Võlegény arcát...
Azóta kétszer találkoztam idehaza KM-el. Legutóbb örömmel tudatta vele, hogy babát vár…
Dicsõség az Úrnak, mert csodálatosak az Õ mûvei!…
Filmnézés keresztény szemmel
Gondolatok a Gladiátor (2000) mûvészfilm margójára
Bevezetõ
"Hatalma csúcsán a római birodalom óriási volt. Az afrikai sivatagoktól Anglia északi határáig húzódott. A világ népességének egy negyede élt és halt a cézárok uralma alatt. Krisztus után a 180-ik esztendõ telén, Marcus Aurelius tizenkét éves hadjárata a barbár germán törzsek ellen a végéhez közeledett. Már csak egy utolsó erõd áll a római gyõzelem és az egész birodalmat betöltõ béke útjában." Így kezdõdött az a film amelyet mozdulatlanul néztem végig az utolsó felírat eltûnéséig…
A film témája
A történet 180-ban kezdődik, Marcus Aurélius utolsó hódító hadjáratán. A rómaiak megnyerik az utolsó csatát is a barbár germánok ellen. A csata után Maximusnak egyetlen vágya, hogy hazatérhessen a családjához. A haldokló császár nem bízik meg saját fiában, Commodusban, ezért Maximusra bízza a kormányzóságot, és megkéri rá, hogy állítsák vissza a köztársaságot. Maximus apjaként szereti az öreg uralkodót, és egykor lányával romantikus kapcsolatban voltak. Másnap hajnalig gondolkodási időt kér a haldokló császártól. A császárt az éjszaka meggyilkolja a fia, miután az közli vele, hogy nem ő lesz a következő uralkodó. Commodus kerül hatalomra. Első parancsaival halálba küldi vetélytársát, és annak családját. A hadvezér megmenekül, de feleségét és fiát meggyilkolják. Ő rabszolgasorba kerül, és egy távoli provinciában gladiátorként éli életét. Időközben a gladiátor csapat vezérévé válik. Eközben Commodust kormányzása során folyamatos kudarcok érik. Testvére próbálja elsimítani a feszültségeket. A húga gyermeke élete miatt nem mer nyíltan szembeszegülni a bátyjával, Commodust eközben beteges erőszakos nemi vágy fűzi húgához. Commodus, hogy a nép kedvére tegyen 150 napig tartó harci játékot rendez. A játékokon felbukkan Maximus is, mint gladiátor. Az egykor kiváló katona sorra nyeri meg a küzdelmeket, és hatalmas népszerűségre tesz szert a nép körében. A császár előtt egy küzdelem után felfedi Maximus a kilétét. Halálos párviadalt vívnak egymással, amiben Commodus elbukik, Maximus pedig belehal a sérüléseibe.
Russell Crowe - Maximus
Joaquin Phoenix - Commodus
Connie Nielsen - Lucilla
Richard Harris - Marcus Aurelius
Oliver Reed - Proximo
Rendezte : Ridley Scott
A belemélyedés
A film megnézése után elgondolkodtam, ugyan mi lehetett az, ami annyira megragadott ebben a fimben. A film dinamikája? Russell Crowe egyénisége? A hõs története? A véres jelenetek? Egybõl Szent Ágoston vallomásai jutottak eszembe, amelyben megtévelyedett barátjáról ír, aki megszédült az aréna véres jeleneteitõl és szemét sem tudta levenni a küzdelmekrõl… Majd késõbb, kezembe került a film bõvített változata. Ez 20 percel hosszabb mint a mozis változat, plusz van még egy extra lemeze, amely a filmezést dokumentálja. Ezt is érdemes megnézni. Ezen Ridley Scott rendezõ számol be a film forgatása alatti munkálatokról, hogy mit is gondoltak ki elõre és végül mi született meg...
Elsõ fázisban, egy olyan rómakori fimet akartak megvalósítani, amelyben ki legyenek küszöbölve a korábbi hasonló fimek tévedései, amely valódinak és hitelesnek hasson. Azt akarták elérni, hogy a viselkedés, a ruházat, a csaták, stb. lehetõleg minél valódibbnak látszodjanak. Késõbb azonban másként alakultak a dolgok, sok olyan ötlet valósult meg, amely jóval túlmutatnak egy történelmi film keretein. A képek maguktól beszélnek, de olyan sorrendeben, hogy megértésükhöz többszöri megtekintés szükséges. Lehet, hogy elragadtatom magam, de hajlok kijelenteni, hogy a Szentlélek vezette ezeket a mûvészeket. A továbbiakban ezeket a képsorokat fogom boncolgatni...
Elsõ kép: Maximus és a búzatábla
Maximus sétál a búzatáblában. Csak a bal keze látszik, amelyen a jegygyûrüjét viseli. A búzatáblában lépegetve a kalászokat símogatja. Ezt a jelenetet valójában csak képzeli a csata elõtti percekben, amint összeszedi lelki erejét. Egy pillanatig még gondolkodik, majd felrázza magát... A katona felkészült a harcra!...
A továbbiakban kiderül Maximus vágya, hogy az ütközet után kérje felmentését a császártól és hazamenjen aratni. Egyetlen vágya, hogy családja körében lehessen és békében arathassa földje termését. Ez a kép többször megismétlõdik a film alatt, de ekkor már egy furcsa négyszögletü épület is megjelenik a búzatábla szélén. Ez egy négyszögletû, egyszintes, falszerû épitmény, amelynek a jobb szélén egy kékes színû kapu áll. Maximus a kapu felé tart... Errõl az épületrõl a késõbbiekben írok.
Mivel ez a kép, a titokzatos épület miatt, átsíklik Maximus képzeletétõl egy mélyebb lelki értelemre, önkéntelenül is az Úr Jézus jut eszembe, amint tanitványaival halad át a gabonatáblában (Lk 6:1). Majd késõbb az Úr Jézus ezt mondja:
Lk 10:2 "Az aratnivaló sok, de a munkás kevés, kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába.
Maximus gyûrûje, a feleségével kötött szövetséget és az iránta való hûséget, szeretetet jelképezi. A búzakalászok símogatása feleségének és gyerekének szól... Isten is szövetséget kötött népével, eljegyezte népét, feleségül veszi népét... Eljön sarlójával megsímogatni, learatni búzáját (ami nem más, mint az Õ népe), hogy szérûjébe gyûjtse azt:
Jel 14.16 A felhőn ülő pedig ledobta a sarlóját a földre; és learatták a földet.
Mt 3.12 Szórólapátja már a kezében van. Kitakarítja szérûjét, a búzát csûrébe gyûjti, a pelyvát pedig olthatatlan tûzbe vetve elégeti.”
Második kép: Madárka az ágon
Maximus, amint felocsudik az otthonáról való ábrándozásból, indulni akar a sereg felé. Ekkor megpillant egy verebet, amint a faágon rendezgeti tollait. A veréb megrázza magát, majd felröppen. A komor hadvezér utánanéz és minha elmosolyodna… Maximus mosolya látszólag a madárka szelídségének és szabadságának szól, de a csata elõtti kontextusban, az Úr Jézus bíztatása jön be:
Lk 12:6-7 "Ugye öt verebet adnak két fillérért: mégsem feledkezik meg közülük egyről sem az Isten. Nektek pedig még a hajatok szálai is mind meg vannak számlálva. Ne féljetek, ti sok verébnél értékesebbek vagytok!"
A harmadik jelenet: Maximus a markába dörzsöli a földet és megszagolja
A filmben összesen hat harci jelenet van: a germán törzsel való csata, két provinciai gladiátor harc, két római gladiátor harc a Colosseumban és a végsõ küzdelem Commodus-al ugyancsak a Colosseumban. Maximus minden harc elõtt lehajol, egy marék földet vagy homokot vesz kezébe, szétsúrolja tenyerében, majd megszagolja. Ez a többször megismételt jelenet nagyon hatásos, fõleg tekintettel a harci jelenetek izgalmasságára. Itt mese nincs, az ember önkéntelenül is arra gondol, hogy:
Ter 3:19 Mert por vagy és a porba térsz vissza."
Maximus mindig tudatosítja magában a halált, közel viszi tudatát a halálhoz, az elmúláshoz. Látszik, hogy úgy él, mint aki mindig készen áll fogadni a halált. Mi így élünk?...
Negyedik jelenet: Maximust a katonák Uramak és Vezéremnek szólítják
Látszik, hogy a katonák bíznak Maximusban, a hadvezérben, a vezetõjükben és mesterüknek tekintik õt, akit bátran követhetnek, mert vele bíztos a gyõzelem. Jézus mondja: Jn 13.13- Ti Mesternek és Úrnak hívtok, s jól teszitek, mert az vagyok.. vagy
Luk. 6.46 Miért mondjátok pedig nékem: Uram! Uram! ha nem * mívelitek, a miket mondok?
Vajon tudatosítjuk, hogy Krisztus a mi Maximusunk? Komolyan vesszük Õt, mint a mi Urunkat és Vezérünket?...
Ötödik jelenet: Marcus Aurelius sóhaja
A germán törzsel vívott csata tétje a végsõ gyõzelem, amely bíztosítja a Pax Romana-t, nagy római békét. Már több birodalom volt, amely által a történelem Ura bíztosított az embereknek egy élhetõ, lakható közeget, egy országot és egy törvényt. Volt már az asszír birodalom, majd a perzsa, a méd, a görög és végül a római birodalom. Ezek békéjét ember hozta létre erõszakkal, fegyverrel és rengeteg kiontott vérrel. Az írások szerint az utolsó birodalom alatt gurul le Isten hegyérõl az a szikla, amelyet kéz nem mozdított meg és töri össze ezeket a birodalmakat. Ekkor e szikla által jön létre egy olyan királyság amely örökkön-örökké fog tartani:
Dán 2.32-34(-a 44-ig) A szobor feje tiszta aranyból volt, melle és karjai ezüstbõl, hasa és ágyéka bronzból, lábszárai vasból, lábai meg részben vasból, részben agyagból. Ezt láttad, míg a (hegyrõl) le nem vált egy kõ anélkül, hogy hozzáért volna valakinek a keze. Ez eltalálta a szobor vas- és agyaglábát és darabokra zúzta.
Dán 2.44 Ezeknek a királyoknak az idejében az ég Istene olyan birodalmat támaszt, amely nem szûnik meg soha. Ez a birodalom nem száll át más népre. Összetöri és elpusztítja az összes többi birodalmat, maga azonban állni fog mindörökké.
Hatodik jelenet: Maximus a vacsora elõtt lemossa kezérõl a vért
A vacsora elõtt Commodus jelzi Maximusnak, hogy igényt tart szolgálataira. Maximus azonban haza akar menni családjához és gazdálkodni szeretne. Az egyik társának így mondja: "könnyebb lemosni a port, mint a vért…" Maximus tudatában van a bûn sulyának. Nem büszke gyõzelmeire és ismeri nyomorúságos állapotát amelybõl szabadulni szeretne.
Jer 2.22 Még ha nátronnal mosod is magadat, és jó sok lúgot használsz is hozzá: gonoszságod akkor is megmarad színem elõtt, bélyegül - mondja az Úr, a Seregek Istene.
A nagy csaták vérét is csak egyvalami moshatja le, és ez nem más mint a Bárány drága vére:
Iz 1:18„Ha olyanok volnának is bûneitek, mint a skarlát, fehérek lesznek, mint a hó; és ha olyan vörösek is, mint a bíbor, olyanok lesznek, mint a gyapjú.
Jn 1.29 „Nézzétek, az Isten Báránya! Õ veszi el a világ bûneit.
Hetedik jelenet: Maximus imádkozik
Miután beszélt a császárral, Maximus este imádkozik. Egy kis asztalkára, egy abroszra, apró bálványokat rendez el és hangosan imádkozik. Imájában megszólítja õseit, édesapját és édesanyját. Kéri õket, hogy õrizzék, óvják családját és erõsítsék meg õt, hogy méltó módon élhessen. Látszik rajta, hogy nem a bábukhoz, bálványokhoz imádkozik, hanem lélekben imádkozik. Azok a bábuk lehettek volna akár Jézus és Mária szobrocskák is. Az édesapa meg az édesanya valahol tudat alatt Istent, a Szent családot is jelentheti. Érzõdik, hogy a pogány világ már meg volt érve az Üdvözítõ fogadására:
Róm 8.19 Maga a természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását.
Róm 2.14-15 Amikor a pogány törvény híján a természet szavára jár el a törvény szerint, törvény híján saját magának a törvénye. Ezzel igazolja, hogy a törvény szabta cselekedet a szívébe van írva. Errõl lelkiismerete tanúskodik és önítélete, amely hol vádolja, hol menti majd azon a napon...
Jn 4.23 De elérkezik az óra, s már itt is van, amikor igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát. Mert az Atya ilyen imádókat akar.Nyolcadik jelenet: Maximus megosztja gondolatait rabszolgájával
Maximus a császárral való beszélgetés után rájön, hogy valószínüleg semmi sem lesz a hazamenésbõl. Az est csendjében baráti módon elbeszélget rabszolgájával, majd közli vele, hogy valószínüleg mégsem mehetnek haza. Ez olyan keresztény vonás amelyet az Úr Jézus nyilatkoztatott ki:
Jn 15.15 Nem nevezlek többé szolgának benneteket, mert a szolga nem tudja, mit tesz ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert amit hallottam Atyámtól, azt mind tudtul adtam nektek.
Kilencedik jelenet: Commodus bukása, Maximus felmagasztalása
Marcus Aurelius, mint isteni uralkodó, mint a világ ura, felelõséget érez népe iránt. Olyanra akarja bízni az uralkodást, aki békét tud biztosítani a birodalomnak, a világnak. Commodus nem bírja elviselni, hogy elesik a hatalomtól, ezért megöli az apját. Maximus mindvégig méltó módon viselkedig, míg legvégül életét nem adja Róma népéért. Itten észrevehetjük az Ábel-Káin ellentétet vagy az Ádám-Krisztus ellentétet, amelyet Pál szemléltet a Romaiakhoz írt levelében.
Zsid 11.4 Ábel a hittõl vezettetve mutatott be értékesebb áldozatot, mint Kain, és kapott bizonyosságot igaz voltáról, mert az Isten maga tett áldozati ajándékairól tanúságot. Hite által még holtában is beszél.
Róm 5.14 Mindamellett a halál Ádámtól Mózesig úrrá lett azokon is, akik nem vétkeztek a törvényt megszegve, mint Ádám, aki az Eljövendõnek elõképe.
1Kor 15.45 Ahogy az Írás mondja: „Ádám, az elsõ ember élõ lénnyé lett”, az utolsó Ádám pedig éltetõ lélekké.
Tízedik jelenet: A küzdelem Commodussal
Commodus teljesen fehérbe volt öltözve, míg a prétoriánusok teljesen feketébe. A ruházatok színe és a megjelenés a Colosseumban, egy rossz, kifordított értelemben véve, a pápa és a papok reverendájára emlékeztet. Valójában, a világosság angyalának, valami istenfélének tünteti fel magát a bukófélben lévõ gyalázatos császár:
2Kor 11.14 S ez nem csoda, hiszen a sátán is a világosság angyalának tetteti magát.
Iz 14.12 Hogy is hullottál le az égbõl, te fényes csillag, hajnalnak fia? Hogyan buktál a földre, te, aki szolgaságba döntötted a nemzeteket?
Hasonlóképpen bukik el a gonosz császár is.
Tizenegyedik jelenet: Maximus haldoklása és viziója
Az elõre megsebesített vitéznek még van ereje végezni a galád császárral, de a harc után elesik és teljesen elvérezve kileheli lelkét. Haldoklása közben ismét azt a gabonaföldet látja és azt a különös négyszögletü épületet, amelyen a kék kapu hívogat. Ekkor eléri a kaput és az feltárul elõtte. Odabent, az otthona elõtti sétány látszik, amelyen szalad vele szembe gyereke és felesége. A négyszögletû épület belseje Maximusnak az eljövendõ örök élet és boldogság színhelye, amelyet a családjával való találkozásban remélt.
Jel 21.16(-27-ig) A város négyszögben épült, a hossza annyi volt, mint a szélessége. Megmérte a várost e náddal: tizenkétezer stádium. Hossza, szélessége és magassága ugyanannyi volt.
Jel 21.27 Nem jut oda be tisztátalan, sem gonosztevõ, sem hazug, csak azok, akik be vannak írva a Bárány életkönyvébe.
Ebben a jelenetben a rendezõ, tudatosan vagy sem, a menyországot jelenítette meg.
Tizenkettedik jelenet: Maximus megdicsõülése
Ebben a jelenetben, Lucilla felmagasztalja Maximust mint Róma megmentõjét. Magasra emelik holtestét és díszmenetben viszik ki az arénából. Egy ember, aki élete árán megmentette a világot. Világos, hogy az Úr Jézusról vették a mintát:
Jn 11.50 Nem fogjátok fel, hogy jobb, ha egy ember hal meg a népért, mintsem hogy az egész nép elpusztuljon.”
Mk 10.45 Hisz az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy õ szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”
Utószó
Sokan felróják a kemény harci jeleneteket, hogy a film nem hívõ embernek való. Ne feledjük el, hogy ez volt és ez van ma is a világban. Az Úr Jézus azt mondta:
Mt 10:34 Ne gondoljátok, hogy békét jöttem hozni a földre. Nem békét jöttem hozni, hanem kardot.
Végül is mit mondjak? Ajánljam a film megnézését? Nem ajánlom...
1Kor 10:23 „Minden szabad”, de nem minden használ.
„Minden szabad”, de nem minden szolgál javunkra. Ha valaki virraszthat és engesztelhet, helyesebben cselekszi. De ha még nem vagy elég szent és szükségét érzed, hogy megpihenj egy film nézése közben, akkor keresd a filmben is Jézus Krisztust, Isten nagyobb dicsõségére.
Ámen.
Bevezetõ
"Hatalma csúcsán a római birodalom óriási volt. Az afrikai sivatagoktól Anglia északi határáig húzódott. A világ népességének egy negyede élt és halt a cézárok uralma alatt. Krisztus után a 180-ik esztendõ telén, Marcus Aurelius tizenkét éves hadjárata a barbár germán törzsek ellen a végéhez közeledett. Már csak egy utolsó erõd áll a római gyõzelem és az egész birodalmat betöltõ béke útjában." Így kezdõdött az a film amelyet mozdulatlanul néztem végig az utolsó felírat eltûnéséig…
A film témája
A történet 180-ban kezdődik, Marcus Aurélius utolsó hódító hadjáratán. A rómaiak megnyerik az utolsó csatát is a barbár germánok ellen. A csata után Maximusnak egyetlen vágya, hogy hazatérhessen a családjához. A haldokló császár nem bízik meg saját fiában, Commodusban, ezért Maximusra bízza a kormányzóságot, és megkéri rá, hogy állítsák vissza a köztársaságot. Maximus apjaként szereti az öreg uralkodót, és egykor lányával romantikus kapcsolatban voltak. Másnap hajnalig gondolkodási időt kér a haldokló császártól. A császárt az éjszaka meggyilkolja a fia, miután az közli vele, hogy nem ő lesz a következő uralkodó. Commodus kerül hatalomra. Első parancsaival halálba küldi vetélytársát, és annak családját. A hadvezér megmenekül, de feleségét és fiát meggyilkolják. Ő rabszolgasorba kerül, és egy távoli provinciában gladiátorként éli életét. Időközben a gladiátor csapat vezérévé válik. Eközben Commodust kormányzása során folyamatos kudarcok érik. Testvére próbálja elsimítani a feszültségeket. A húga gyermeke élete miatt nem mer nyíltan szembeszegülni a bátyjával, Commodust eközben beteges erőszakos nemi vágy fűzi húgához. Commodus, hogy a nép kedvére tegyen 150 napig tartó harci játékot rendez. A játékokon felbukkan Maximus is, mint gladiátor. Az egykor kiváló katona sorra nyeri meg a küzdelmeket, és hatalmas népszerűségre tesz szert a nép körében. A császár előtt egy küzdelem után felfedi Maximus a kilétét. Halálos párviadalt vívnak egymással, amiben Commodus elbukik, Maximus pedig belehal a sérüléseibe.
Russell Crowe - Maximus
Joaquin Phoenix - Commodus
Connie Nielsen - Lucilla
Richard Harris - Marcus Aurelius
Oliver Reed - Proximo
Rendezte : Ridley Scott
A belemélyedés
A film megnézése után elgondolkodtam, ugyan mi lehetett az, ami annyira megragadott ebben a fimben. A film dinamikája? Russell Crowe egyénisége? A hõs története? A véres jelenetek? Egybõl Szent Ágoston vallomásai jutottak eszembe, amelyben megtévelyedett barátjáról ír, aki megszédült az aréna véres jeleneteitõl és szemét sem tudta levenni a küzdelmekrõl… Majd késõbb, kezembe került a film bõvített változata. Ez 20 percel hosszabb mint a mozis változat, plusz van még egy extra lemeze, amely a filmezést dokumentálja. Ezt is érdemes megnézni. Ezen Ridley Scott rendezõ számol be a film forgatása alatti munkálatokról, hogy mit is gondoltak ki elõre és végül mi született meg...
Elsõ fázisban, egy olyan rómakori fimet akartak megvalósítani, amelyben ki legyenek küszöbölve a korábbi hasonló fimek tévedései, amely valódinak és hitelesnek hasson. Azt akarták elérni, hogy a viselkedés, a ruházat, a csaták, stb. lehetõleg minél valódibbnak látszodjanak. Késõbb azonban másként alakultak a dolgok, sok olyan ötlet valósult meg, amely jóval túlmutatnak egy történelmi film keretein. A képek maguktól beszélnek, de olyan sorrendeben, hogy megértésükhöz többszöri megtekintés szükséges. Lehet, hogy elragadtatom magam, de hajlok kijelenteni, hogy a Szentlélek vezette ezeket a mûvészeket. A továbbiakban ezeket a képsorokat fogom boncolgatni...
Elsõ kép: Maximus és a búzatábla
Maximus sétál a búzatáblában. Csak a bal keze látszik, amelyen a jegygyûrüjét viseli. A búzatáblában lépegetve a kalászokat símogatja. Ezt a jelenetet valójában csak képzeli a csata elõtti percekben, amint összeszedi lelki erejét. Egy pillanatig még gondolkodik, majd felrázza magát... A katona felkészült a harcra!...
A továbbiakban kiderül Maximus vágya, hogy az ütközet után kérje felmentését a császártól és hazamenjen aratni. Egyetlen vágya, hogy családja körében lehessen és békében arathassa földje termését. Ez a kép többször megismétlõdik a film alatt, de ekkor már egy furcsa négyszögletü épület is megjelenik a búzatábla szélén. Ez egy négyszögletû, egyszintes, falszerû épitmény, amelynek a jobb szélén egy kékes színû kapu áll. Maximus a kapu felé tart... Errõl az épületrõl a késõbbiekben írok.
Mivel ez a kép, a titokzatos épület miatt, átsíklik Maximus képzeletétõl egy mélyebb lelki értelemre, önkéntelenül is az Úr Jézus jut eszembe, amint tanitványaival halad át a gabonatáblában (Lk 6:1). Majd késõbb az Úr Jézus ezt mondja:
Lk 10:2 "Az aratnivaló sok, de a munkás kevés, kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába.
Maximus gyûrûje, a feleségével kötött szövetséget és az iránta való hûséget, szeretetet jelképezi. A búzakalászok símogatása feleségének és gyerekének szól... Isten is szövetséget kötött népével, eljegyezte népét, feleségül veszi népét... Eljön sarlójával megsímogatni, learatni búzáját (ami nem más, mint az Õ népe), hogy szérûjébe gyûjtse azt:
Jel 14.16 A felhőn ülő pedig ledobta a sarlóját a földre; és learatták a földet.
Mt 3.12 Szórólapátja már a kezében van. Kitakarítja szérûjét, a búzát csûrébe gyûjti, a pelyvát pedig olthatatlan tûzbe vetve elégeti.”
Második kép: Madárka az ágon
Maximus, amint felocsudik az otthonáról való ábrándozásból, indulni akar a sereg felé. Ekkor megpillant egy verebet, amint a faágon rendezgeti tollait. A veréb megrázza magát, majd felröppen. A komor hadvezér utánanéz és minha elmosolyodna… Maximus mosolya látszólag a madárka szelídségének és szabadságának szól, de a csata elõtti kontextusban, az Úr Jézus bíztatása jön be:
Lk 12:6-7 "Ugye öt verebet adnak két fillérért: mégsem feledkezik meg közülük egyről sem az Isten. Nektek pedig még a hajatok szálai is mind meg vannak számlálva. Ne féljetek, ti sok verébnél értékesebbek vagytok!"
A harmadik jelenet: Maximus a markába dörzsöli a földet és megszagolja
A filmben összesen hat harci jelenet van: a germán törzsel való csata, két provinciai gladiátor harc, két római gladiátor harc a Colosseumban és a végsõ küzdelem Commodus-al ugyancsak a Colosseumban. Maximus minden harc elõtt lehajol, egy marék földet vagy homokot vesz kezébe, szétsúrolja tenyerében, majd megszagolja. Ez a többször megismételt jelenet nagyon hatásos, fõleg tekintettel a harci jelenetek izgalmasságára. Itt mese nincs, az ember önkéntelenül is arra gondol, hogy:
Ter 3:19 Mert por vagy és a porba térsz vissza."
Maximus mindig tudatosítja magában a halált, közel viszi tudatát a halálhoz, az elmúláshoz. Látszik, hogy úgy él, mint aki mindig készen áll fogadni a halált. Mi így élünk?...
Negyedik jelenet: Maximust a katonák Uramak és Vezéremnek szólítják
Látszik, hogy a katonák bíznak Maximusban, a hadvezérben, a vezetõjükben és mesterüknek tekintik õt, akit bátran követhetnek, mert vele bíztos a gyõzelem. Jézus mondja: Jn 13.13- Ti Mesternek és Úrnak hívtok, s jól teszitek, mert az vagyok.. vagy
Luk. 6.46 Miért mondjátok pedig nékem: Uram! Uram! ha nem * mívelitek, a miket mondok?
Vajon tudatosítjuk, hogy Krisztus a mi Maximusunk? Komolyan vesszük Õt, mint a mi Urunkat és Vezérünket?...
Ötödik jelenet: Marcus Aurelius sóhaja
A germán törzsel vívott csata tétje a végsõ gyõzelem, amely bíztosítja a Pax Romana-t, nagy római békét. Már több birodalom volt, amely által a történelem Ura bíztosított az embereknek egy élhetõ, lakható közeget, egy országot és egy törvényt. Volt már az asszír birodalom, majd a perzsa, a méd, a görög és végül a római birodalom. Ezek békéjét ember hozta létre erõszakkal, fegyverrel és rengeteg kiontott vérrel. Az írások szerint az utolsó birodalom alatt gurul le Isten hegyérõl az a szikla, amelyet kéz nem mozdított meg és töri össze ezeket a birodalmakat. Ekkor e szikla által jön létre egy olyan királyság amely örökkön-örökké fog tartani:
Dán 2.32-34(-a 44-ig) A szobor feje tiszta aranyból volt, melle és karjai ezüstbõl, hasa és ágyéka bronzból, lábszárai vasból, lábai meg részben vasból, részben agyagból. Ezt láttad, míg a (hegyrõl) le nem vált egy kõ anélkül, hogy hozzáért volna valakinek a keze. Ez eltalálta a szobor vas- és agyaglábát és darabokra zúzta.
Dán 2.44 Ezeknek a királyoknak az idejében az ég Istene olyan birodalmat támaszt, amely nem szûnik meg soha. Ez a birodalom nem száll át más népre. Összetöri és elpusztítja az összes többi birodalmat, maga azonban állni fog mindörökké.
Hatodik jelenet: Maximus a vacsora elõtt lemossa kezérõl a vért
A vacsora elõtt Commodus jelzi Maximusnak, hogy igényt tart szolgálataira. Maximus azonban haza akar menni családjához és gazdálkodni szeretne. Az egyik társának így mondja: "könnyebb lemosni a port, mint a vért…" Maximus tudatában van a bûn sulyának. Nem büszke gyõzelmeire és ismeri nyomorúságos állapotát amelybõl szabadulni szeretne.
Jer 2.22 Még ha nátronnal mosod is magadat, és jó sok lúgot használsz is hozzá: gonoszságod akkor is megmarad színem elõtt, bélyegül - mondja az Úr, a Seregek Istene.
A nagy csaták vérét is csak egyvalami moshatja le, és ez nem más mint a Bárány drága vére:
Iz 1:18„Ha olyanok volnának is bûneitek, mint a skarlát, fehérek lesznek, mint a hó; és ha olyan vörösek is, mint a bíbor, olyanok lesznek, mint a gyapjú.
Jn 1.29 „Nézzétek, az Isten Báránya! Õ veszi el a világ bûneit.
Hetedik jelenet: Maximus imádkozik
Miután beszélt a császárral, Maximus este imádkozik. Egy kis asztalkára, egy abroszra, apró bálványokat rendez el és hangosan imádkozik. Imájában megszólítja õseit, édesapját és édesanyját. Kéri õket, hogy õrizzék, óvják családját és erõsítsék meg õt, hogy méltó módon élhessen. Látszik rajta, hogy nem a bábukhoz, bálványokhoz imádkozik, hanem lélekben imádkozik. Azok a bábuk lehettek volna akár Jézus és Mária szobrocskák is. Az édesapa meg az édesanya valahol tudat alatt Istent, a Szent családot is jelentheti. Érzõdik, hogy a pogány világ már meg volt érve az Üdvözítõ fogadására:
Róm 8.19 Maga a természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását.
Róm 2.14-15 Amikor a pogány törvény híján a természet szavára jár el a törvény szerint, törvény híján saját magának a törvénye. Ezzel igazolja, hogy a törvény szabta cselekedet a szívébe van írva. Errõl lelkiismerete tanúskodik és önítélete, amely hol vádolja, hol menti majd azon a napon...
Jn 4.23 De elérkezik az óra, s már itt is van, amikor igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát. Mert az Atya ilyen imádókat akar.Nyolcadik jelenet: Maximus megosztja gondolatait rabszolgájával
Maximus a császárral való beszélgetés után rájön, hogy valószínüleg semmi sem lesz a hazamenésbõl. Az est csendjében baráti módon elbeszélget rabszolgájával, majd közli vele, hogy valószínüleg mégsem mehetnek haza. Ez olyan keresztény vonás amelyet az Úr Jézus nyilatkoztatott ki:
Jn 15.15 Nem nevezlek többé szolgának benneteket, mert a szolga nem tudja, mit tesz ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert amit hallottam Atyámtól, azt mind tudtul adtam nektek.
Kilencedik jelenet: Commodus bukása, Maximus felmagasztalása
Marcus Aurelius, mint isteni uralkodó, mint a világ ura, felelõséget érez népe iránt. Olyanra akarja bízni az uralkodást, aki békét tud biztosítani a birodalomnak, a világnak. Commodus nem bírja elviselni, hogy elesik a hatalomtól, ezért megöli az apját. Maximus mindvégig méltó módon viselkedig, míg legvégül életét nem adja Róma népéért. Itten észrevehetjük az Ábel-Káin ellentétet vagy az Ádám-Krisztus ellentétet, amelyet Pál szemléltet a Romaiakhoz írt levelében.
Zsid 11.4 Ábel a hittõl vezettetve mutatott be értékesebb áldozatot, mint Kain, és kapott bizonyosságot igaz voltáról, mert az Isten maga tett áldozati ajándékairól tanúságot. Hite által még holtában is beszél.
Róm 5.14 Mindamellett a halál Ádámtól Mózesig úrrá lett azokon is, akik nem vétkeztek a törvényt megszegve, mint Ádám, aki az Eljövendõnek elõképe.
1Kor 15.45 Ahogy az Írás mondja: „Ádám, az elsõ ember élõ lénnyé lett”, az utolsó Ádám pedig éltetõ lélekké.
Tízedik jelenet: A küzdelem Commodussal
Commodus teljesen fehérbe volt öltözve, míg a prétoriánusok teljesen feketébe. A ruházatok színe és a megjelenés a Colosseumban, egy rossz, kifordított értelemben véve, a pápa és a papok reverendájára emlékeztet. Valójában, a világosság angyalának, valami istenfélének tünteti fel magát a bukófélben lévõ gyalázatos császár:
2Kor 11.14 S ez nem csoda, hiszen a sátán is a világosság angyalának tetteti magát.
Iz 14.12 Hogy is hullottál le az égbõl, te fényes csillag, hajnalnak fia? Hogyan buktál a földre, te, aki szolgaságba döntötted a nemzeteket?
Hasonlóképpen bukik el a gonosz császár is.
Tizenegyedik jelenet: Maximus haldoklása és viziója
Az elõre megsebesített vitéznek még van ereje végezni a galád császárral, de a harc után elesik és teljesen elvérezve kileheli lelkét. Haldoklása közben ismét azt a gabonaföldet látja és azt a különös négyszögletü épületet, amelyen a kék kapu hívogat. Ekkor eléri a kaput és az feltárul elõtte. Odabent, az otthona elõtti sétány látszik, amelyen szalad vele szembe gyereke és felesége. A négyszögletû épület belseje Maximusnak az eljövendõ örök élet és boldogság színhelye, amelyet a családjával való találkozásban remélt.
Jel 21.16(-27-ig) A város négyszögben épült, a hossza annyi volt, mint a szélessége. Megmérte a várost e náddal: tizenkétezer stádium. Hossza, szélessége és magassága ugyanannyi volt.
Jel 21.27 Nem jut oda be tisztátalan, sem gonosztevõ, sem hazug, csak azok, akik be vannak írva a Bárány életkönyvébe.
Ebben a jelenetben a rendezõ, tudatosan vagy sem, a menyországot jelenítette meg.
Tizenkettedik jelenet: Maximus megdicsõülése
Ebben a jelenetben, Lucilla felmagasztalja Maximust mint Róma megmentõjét. Magasra emelik holtestét és díszmenetben viszik ki az arénából. Egy ember, aki élete árán megmentette a világot. Világos, hogy az Úr Jézusról vették a mintát:
Jn 11.50 Nem fogjátok fel, hogy jobb, ha egy ember hal meg a népért, mintsem hogy az egész nép elpusztuljon.”
Mk 10.45 Hisz az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy õ szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”
Utószó
Sokan felróják a kemény harci jeleneteket, hogy a film nem hívõ embernek való. Ne feledjük el, hogy ez volt és ez van ma is a világban. Az Úr Jézus azt mondta:
Mt 10:34 Ne gondoljátok, hogy békét jöttem hozni a földre. Nem békét jöttem hozni, hanem kardot.
Végül is mit mondjak? Ajánljam a film megnézését? Nem ajánlom...
1Kor 10:23 „Minden szabad”, de nem minden használ.
„Minden szabad”, de nem minden szolgál javunkra. Ha valaki virraszthat és engesztelhet, helyesebben cselekszi. De ha még nem vagy elég szent és szükségét érzed, hogy megpihenj egy film nézése közben, akkor keresd a filmben is Jézus Krisztust, Isten nagyobb dicsõségére.
Ámen.
2007. november 16., péntek
Furcsa álmom volt
Furcsa álmom volt… A legkedvesebb templom udvarán voltam, különös, szürke homályban. A szürkeség csodálatosan tiszta volt, mint egy nagyon jó minõségü fehér-fekete videó… Amint csodáltam a hõn szeretett templom részleteit, észreveszem, hogy a templom elõtti parkban, egy padon, Jézus ül egymagában… Érzem a találkozás remdkívüli jellegét és isteni öröm tölti el szívemet… Odamegyek Õhozzá, hogy szeressem Õt… azaz, imádjam Õt… Annyira zavarban vagyok, hogy azt sem tudom mit beszélek:
- Annyira tiszta vagy… – mondom Neki zavaromban.
Jézus nem váltja fel szavaimat, hanem nagy jóságot rám árasztva, csak ennyit mond:
- Bûnbánat! Bûnbánat!
Éveken át, gyakran gondoltam vissza erre az álomra, de nem értettem meg. Velem van a baj? Mit jelenthet mindez?...
Talán ma már kezdem érteni… Azt hiszem hiba ott volt, hogy nem jó irányból kezdtem a kép megfejtéséhez: nem a “Bünbánat”szóból kellett volna kiindulnom, hanem a kép szûrkeségébõl… Aztán egy szép napon, láttam egy nagyon kedves fehér-fekete fényképet, amely olyan embereket ábrázolt, akik régen éltek, de mára már halottak. Õk valamikor szép, színes, boldog életet éltek, de mindez mára már a múlté... Eltüntek, meghaltak… Igen, hasonlóképpen, a szeretett templom, amely valamikor színes virágzó életet élt, mára szûrke elmúlásba merevedett…A templom halott… Meglehet, nagyon drasztikusan hangzik, de értsd jól: az Egyház halott…
Egyes lelki tanítók azt mondják, hogy az Egyház, Krisztus misztikus teste, átéli szervezetileg mindazt amit Jézus megélt földi élete során. Így az Egyháznak megvolt a születési, növekedési korszaka, a csodák, gyógyulások, nagy tanítások korszaka, a szenvedés korszaka… és most elkövetkezett a halott korszaka. A misztikus Krisztus halott és a barlangban várja a feltámadást.
Meglehet, azt mondod: de hát az Egyház él! Én láttam, megtapasztaltam! Igen testvérem, Krisztus él, a Fõ él, és egy reménytkeltõ keresztény kissebbség is él, de a keresztények többsége “megölte” a misztikus Krisztust.
Meglehet, azt mondod, hogy a szekularizáció, amely által egyes emberek a hitet a magánszférába akarják szorítaní, a templom falai közé, õk ölték meg Istent és az Egyházat. Igen testvérem, igazad van, de mi is - akik megvalljuk, képviseljük Krisztust - mi is megöltük a mistiszkus Krisztust.
Megöltük õt:
- amikor a mértéktelen fogyasztást és gazdagságot választottuk, mert így Isten nem gondoskodhat rólunk;
- amikor egészségi problémáinkra kizárólag a tudományban és orvosi techikában keressük a megoldást, mert így, az élõ, feltámadt Krisztus nem gyógyíthat közöttünk;
- amikor tagadjuk az ördög és a bûn létezését, mert így Jézus nem szabadíthat meg és nem adhat nekünk életet;
- amikor elkomplikált teológiai eszmefuttatásokat prédikálunk, mert Jézus nem szólhat hozzánk isteni egyszerûségével és hatalmával;
- amikor egy templomnyi népbõl, csak három öregasszony járul szentáldozáshoz, mert az önmagát ajándékozó Jézus nem talál befogadókra;
- amikor a temetési felvonuláson azt mondjuk, hogy: “ ki tudja feltámadunk-e, hisz a halálból senki sem tért vissza…”, mert akkor Jézus számunkra nem támadt fel;
- amikor Krisztus tanítását ördögi tévtanításokra cseréljük fel, mert akkor Jézust és az Igazság Lelkét soha nem ismertük meg;
- amikor a szentséglátogatásból vallásturizmust csinálunk, mert akkor a semmibe vett szentségi Jézus nem áldhat meg minket a tabernákulumból;
Lehetne folytatni…és a sor nagyon hosszú lenne… Ha mindezt végiggondoljuk, akkor beláthatjuk, hogy mi is hozzájárultunk a misztikus Krisztus megöléséhez és méltán énekelhetjük: “Keresztények sírjatok…” De ha megszívleljük Jézus szavait és bûnbánatot tartunk, akkor talán megváltozhat életünk és akkor talán imitt-amott átragyoghat idõnként a fehér-fekete árnyalaton az élet színe...
- Annyira tiszta vagy… – mondom Neki zavaromban.
Jézus nem váltja fel szavaimat, hanem nagy jóságot rám árasztva, csak ennyit mond:
- Bûnbánat! Bûnbánat!
Éveken át, gyakran gondoltam vissza erre az álomra, de nem értettem meg. Velem van a baj? Mit jelenthet mindez?...
Talán ma már kezdem érteni… Azt hiszem hiba ott volt, hogy nem jó irányból kezdtem a kép megfejtéséhez: nem a “Bünbánat”szóból kellett volna kiindulnom, hanem a kép szûrkeségébõl… Aztán egy szép napon, láttam egy nagyon kedves fehér-fekete fényképet, amely olyan embereket ábrázolt, akik régen éltek, de mára már halottak. Õk valamikor szép, színes, boldog életet éltek, de mindez mára már a múlté... Eltüntek, meghaltak… Igen, hasonlóképpen, a szeretett templom, amely valamikor színes virágzó életet élt, mára szûrke elmúlásba merevedett…A templom halott… Meglehet, nagyon drasztikusan hangzik, de értsd jól: az Egyház halott…
Egyes lelki tanítók azt mondják, hogy az Egyház, Krisztus misztikus teste, átéli szervezetileg mindazt amit Jézus megélt földi élete során. Így az Egyháznak megvolt a születési, növekedési korszaka, a csodák, gyógyulások, nagy tanítások korszaka, a szenvedés korszaka… és most elkövetkezett a halott korszaka. A misztikus Krisztus halott és a barlangban várja a feltámadást.
Meglehet, azt mondod: de hát az Egyház él! Én láttam, megtapasztaltam! Igen testvérem, Krisztus él, a Fõ él, és egy reménytkeltõ keresztény kissebbség is él, de a keresztények többsége “megölte” a misztikus Krisztust.
Meglehet, azt mondod, hogy a szekularizáció, amely által egyes emberek a hitet a magánszférába akarják szorítaní, a templom falai közé, õk ölték meg Istent és az Egyházat. Igen testvérem, igazad van, de mi is - akik megvalljuk, képviseljük Krisztust - mi is megöltük a mistiszkus Krisztust.
Megöltük õt:
- amikor a mértéktelen fogyasztást és gazdagságot választottuk, mert így Isten nem gondoskodhat rólunk;
- amikor egészségi problémáinkra kizárólag a tudományban és orvosi techikában keressük a megoldást, mert így, az élõ, feltámadt Krisztus nem gyógyíthat közöttünk;
- amikor tagadjuk az ördög és a bûn létezését, mert így Jézus nem szabadíthat meg és nem adhat nekünk életet;
- amikor elkomplikált teológiai eszmefuttatásokat prédikálunk, mert Jézus nem szólhat hozzánk isteni egyszerûségével és hatalmával;
- amikor egy templomnyi népbõl, csak három öregasszony járul szentáldozáshoz, mert az önmagát ajándékozó Jézus nem talál befogadókra;
- amikor a temetési felvonuláson azt mondjuk, hogy: “ ki tudja feltámadunk-e, hisz a halálból senki sem tért vissza…”, mert akkor Jézus számunkra nem támadt fel;
- amikor Krisztus tanítását ördögi tévtanításokra cseréljük fel, mert akkor Jézust és az Igazság Lelkét soha nem ismertük meg;
- amikor a szentséglátogatásból vallásturizmust csinálunk, mert akkor a semmibe vett szentségi Jézus nem áldhat meg minket a tabernákulumból;
Lehetne folytatni…és a sor nagyon hosszú lenne… Ha mindezt végiggondoljuk, akkor beláthatjuk, hogy mi is hozzájárultunk a misztikus Krisztus megöléséhez és méltán énekelhetjük: “Keresztények sírjatok…” De ha megszívleljük Jézus szavait és bûnbánatot tartunk, akkor talán megváltozhat életünk és akkor talán imitt-amott átragyoghat idõnként a fehér-fekete árnyalaton az élet színe...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
