Az egészséges tanítás

Az alábbi szentírási részeket Pál apostol írta tanítványának, aki segítője volt, és akit püspöknek rendelt Efezusba. Szent Pál, aki lélekben és kegyelemben atyja volt, figyelmezteti az általa nevelt lelki utódját és efezusi felügyelőt, a veszélyekre. Az apostol, a Szentlélek vezrtése által, figyelmezteti a püspököt, hogy a bűnre való hajlam miatt, sokan fogják majd az Úr Jézus egészséges igéit alterálni...

(1Tim 1:8-11) Mi azonban tudjuk, hogy a törvény jó, ha a törvénynek megfelelően alkalmazzák: tudva, hogy az igazra nem vonatkozik törvény, hanem csak a gonoszokra, engedetlenekre, istentelenekre, bűnösökre, vétkesekre, szentségtelenekre, apagyilkosokra, anyagyilkosokra, gyilkosokra, paráznákra, férfiakkal fajtalankodókra, emberrablókra, hazugokra, hamisan esküvőkre, és arra, ami ezeken kívül még ellenkezik az egészséges tanítással, a boldog Isten dicsőségének rám bízott evangéliuma szerint.

(1Tim 6:3-5) Aki másként tanít, s nem tartja magát a mi Urunk Jézus Krisztus egészséges igéihez és az istenfélelemmel összhangban levő tanításhoz, az önhitt, nem tud semmit, a szőrszálhasogatás és a szócséplés betege, ebből pedig irigykedés, veszekedés, káromlás, rosszakaratú gyanúsítás fakad, a megbomlott elméjű, az igazságtól megfosztott, az istenfélelmet nyerészkedésnek tekintő emberek torzsalkodása.

(2Tim 4:3-4) Lesz ugyanis idő, amikor az emberek nem viselik el az egészséges tanítást, hanem saját kívánságaik szerint seregszámra szereznek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük; elfordítják fülüket az igazságtól, és átadják magukat a meséknek.

Igen, alterálni... Alterálják, mert olyan sunyi módon viszik végbe a csúsztatásokat, mint amikor egy kottát elírnak, vagy tévesen játszanak el. Nagyon nehéz az ilyensmit megragadni, megnevezni, rámutatni, és az ilyennek ellene mondani. Csak egy árnyalatot módosítnak, egy oda nem találó szinonimát használnak, egy más kifejezést, vagy egy más megfogalmazást illesztenek oda, ami hasonlít ugyan a helyesre, de mégsem ugyanazt fejezi ki, ami az eredeti, helyes tanítás. Bármit is mondasz, kimagyarázzák: Nézd, hát ez ugyanazt jelenti... Pedig mégsem... Ez is olyan, mint a szürke ötven árnyalata...

Lépésről lépésre, írásról írásra, könyről könyvre, szép lassan odalesznek az egészséges kifejezések, a szentek megfogalmazásai és a szentírás valódi üzenete. Nem tudni, hogy szándékosan teszik-e, de szép lassan elhomalyosítják az Úr Jézus igéit, az apostolok és a szentek tanítását. Úgy tűnik, mintha az lenne a céljuk, hogy az Isten kegyelmét emberi dolgokkal cseréljék fel, és a figyelmünket a mennyeiekről a földiekre tereljék. Tehát gyakorlatilag ez olyan, mintha el akarnák zárni előlünk az üdvösség útját...

Nem máshol kell óvakodnunk az ilyen alterációktól, hanem minálunk, a mi portánkon, a legmagasabb színttől a legkisebb színtig, az teológiai könyvektől az egyszerű homíliáig és konferenciáktól a lelkigyakolatokig. Óvj meg Uram a barátaimtól, mert az ellenségeimet ismerem...

Csak úgy tudunk megmaradni az egészséges tanításban, ha mindig olvassuk és éljük a szentírást, és ha korábbi, megbízható lelki atyák írásait tanulmányozzuk. A Szentlélek az igazság Lelke, és Ő az, Aki megérteti velünk az írásokat, és megment minket a tévelygés lelkétől...

Hogy konkrétat is javasoljak, ott vannak pl. Dr.Tóth Tihamér könyvei, aki a múlt században volt nagy hatasú tanító. Különösen Spanyolországban voltak nagyon olvasottak a művei. De ott vannak a magyar szent trió írásai: Dörnyei István, Gergye Győző és Csögl János plébánosok könyvei... Nemrég fedeztem fel az egyik könyvüket elektronikus formában a Szent István Társulat könyveinek archivumában: A szentségek életértéke. 

Vigyázzunk magunkra. Legyünk kritikus szemlélettel, és vizsgáljunk meg mindent, bárhonnan is jön az. Ha a tanítás ellene mond a szentírásnak, vagy a szentek egészséges tanításának, akkor hagyjuk rögtön figyelmen kívül. Ne foglalkozzunk egyáltalán velük. Ne kövessünk emberi okoskodásokat, világias eszméket, gyakorkatokat, vagy divatos, fülcsiklandozó pszihológizálásokat...

Ima: Urunk Jézus, nincs más tanító csak egyedül Te, a Krisztus. Áldott legyen Szent Neved. Ámen.

A zsinat végrehajtása

Levél a zsinat végrehajtási szakaszának kísérő folyamatáról

          (Vatikán, 2025. március 15.)

A keleti katolikus egyházak pátriárkáinak és fő érsekeinek

Minden püspöknek és egyházfőnek

A püspöki konferenciák elnökeinek

A püspöki konferenciák nemzetközi találkozóinak elnökeinek

Boldogságod, Eminenciás Uram, Excellenciás Uram,

Kedves Testvérem Krisztusban,

a közösség és a társfelelősség szellemében írok Önnek és a gondjaira bízott szent Isten népének a "Zsinat a zsinati egyházért" szinódus megvalósítási szakaszával kapcsolatban: Közösség, részvétel, küldetés". A Szentatya reméli, hogy ez a szakasz, amint azt az Episcopalis Communio apostoli konstitúció (n. 7, 19-21. cikkely) felvázolja, különös figyelmet kap, hogy a szinodalitás egyre inkább a helyi egyházak és az egész egyház hétköznapi életének lényeges dimenziójaként legyen megértve és megélve.

Március 11-én a Szentatya véglegesen jóváhagyta, hogy a Zsinat Főtitkársága megkezdje a megvalósítási szakasz kísérését és értékelését. Ez a folyamat meghívja az egyházmegyéket, a püspöki konferenciákat és a keleti katolikus egyházak hierarchikus struktúráit, valamint kontinentális csoportosulásaikat. Feladatuk lesz a megszentelt élet intézményeinek, az apostoli élet társaságainak, a laikus egyesületeknek, az egyházi mozgalmaknak és a területükön jelen lévő új közösségeknek a bevonása. Ez végül egy 2028 októberében a Vatikánban tartandó egyházi nagygyűlésben fog tetőpontot érni. Egyelőre tehát nem hívnak össze új szinódust, hanem az eddig megtett út megszilárdítására összpontosítanak.

A Szentatya már a püspöki szinódus XVI. rendes közgyűlésének záródokumentumát kísérő jegyzetben leszögezte, hogy az "Péter utóda rendes tanítóhivatalának része", és mint ilyet, ennek megfelelően kell fogadni. A továbbiakban kifejtette, hogy nem szigorúan normatív, de ennek ellenére következetes döntésekre szólítja fel az egyházakat. Különösen "a helyi egyházak és egyházi csoportosulások most arra vannak felszólítva, hogy a különböző kontextusaikban a dokumentumban foglalt hiteles javaslatokat a törvényben és magában a dokumentumban előírt megkülönböztetési és döntéshozatali folyamatokon keresztül valósítsák meg".

E jelek fényében tehát a zsinat végrehajtási szakaszát nem pusztán a felülről jövő irányelvek "alkalmazásaként" kell értelmezni, hanem inkább a záródokumentumban megfogalmazott irányvonalak "befogadásának" folyamataként, a helyi kultúrákhoz és a közösségek igényeihez megfelelően igazítva. Ugyanakkor lényeges, hogy az egész egyházként együtt haladjunk előre, összehangolva ezt a befogadást a különböző egyházi kontextusokban. Ez az oka a kísérési és értékelési folyamatnak, amely semmiképpen sem csökkenti az egyes egyházak felelősségét.

A Záródokumentum útmutatásaival összhangban a cél az, hogy konkrétan megvalósuljon az ajándékok cseréjének perspektívája az egyházak között és az egész egyházon belül (vö. 120-121. sz.). Ezen az úton mindenki részesülhet a helyi egyházak által bejárt utak gazdagságából és kreativitásából, és a gyümölcsöket a területi csoportosulásokban (tartományok, püspöki konferenciák, püspöki konferenciák nemzetközi találkozói stb.) gyűjthetik össze. A folyamat arra is alkalmat ad, hogy közösen értékeljük a helyi szinten hozott döntéseket, és elismerjük a szinodalitás terén elért haladást (vö. 9. sz.). Ennek a folyamatnak köszönhetően a Szentatya meghallgathatja és megerősítheti az egész Egyházra érvényesnek ítélt irányvonalakat (vö. 12. és 131. sz.). Végül, ez a folyamat biztosítja azt a keretet, amelyben a zsinat irányvonalainak megvalósítására irányuló számos és sokféle kezdeményezés, különösen a tanulmányozó csoportok munkájának eredményei és a Kánonjogi Bizottság hozzájárulása elhelyezhető.

Alapvető fontosságú annak biztosítása, hogy a végrehajtási szakasz lehetőséget biztosítson a közreműködők újbóli bevonására, valamint az összes egyház meghallgatásából és a lelkipásztorok megkülönböztetéséből származó eredmények bemutatására a zsinati közgyűlésen: így a meghallgatási szakaszban már megkezdett párbeszéd folytatódni fog. A folyamat a papokból, diakónusokból, felszentelt férfiakból és nőkből, világiakból és laikusokból álló zsinati csoportok munkájára támaszkodik majd, akiket püspökük kísér: ezek alapvető eszközök a helyi egyházak rendes zsinati életének kíséréséhez. Ezért a meglévő csapatokat fel kell értékelni és lehetőség szerint meg kell újítani, a tétlen csapatokat újra kell aktiválni és megfelelően integrálni kell. Ez a folyamat lehetőséget nyújt azoknak az egyházmegyéknek is, amelyek kevesebbet fektettek be a zsinati útba, hogy visszaszerezzék a még meg nem tett lépéseket, és megalakítsák saját zsinati csapataikat. Felkérem Önöket, hogy a mellékletben található űrlap segítségével közöljék a Zsinati Titkársággal egyházmegyéjük vagy egyházmegyéjük zsinati csapatának összetételét és referenciáit.

Ebben az összefüggésben különös jelentőséget kap a zsinati csoportok és a részvételi testületek 2025. október 24-26-án tartandó jubileumának bejelentése, amely így az egyre inkább szinódusos egyház építése iránti elkötelezettséget a nem csalódást okozó reménység horizontjába helyezi, amelyet a jubileumban ünnepelünk.

Az út, amely az egész egyházat a 2028 októberében tartandó egyházi közgyűlés megünnepléséig vezeti, úgy lesz felépítve, hogy megfelelő és fenntartható időt kínáljon a zsinat útmutatásainak megvalósítására, ugyanakkor az értékelés néhány jelentős pillanatát is biztosítja:

- 2025. március: a kísérési és értékelési folyamat meghirdetése;

- 2025. május: a megvalósítási szakasz támogató dokumentumának közzététele, a lebonyolítás irányelveivel;

- 2025. június - 2026. december: megvalósítási utak a helyi egyházakban és azok csoportjaiban;

- 2025. október 24-26: A zsinati csoportok és részvételi testületek jubileuma;

- 2027 első fele: értékelő közgyűlések az egyházmegyékben;

- 2027 második fele: értékelő közgyűlések a nemzeti és nemzetközi püspöki konferenciákban, keleti hierarchikus struktúrákban és más egyházi csoportosulásokban;

- 2028 első fele: kontinentális értékelő közgyűlések;

- 2028 június: az Instrumentum laboris kiadása a 2028. októberi egyházi közgyűlés munkálataihoz;

- 2028 október: az egyházi közgyűlés ünneplése a Vatikánban.

A Zsinat Főtitkársága már most elkötelezte magát amellett, hogy elkíséri és támogatja az egyházakat ezen az úton.

Boldogságod, Eminenciád, Excellenciád,

ezzel a levéllel tájékoztatom Önt az utazás kezdetéről, mielőtt az nyilvánosságra kerülne. Addig is a levélben foglalt információkat bizalmasnak kell tekinteni. Május végéig további közleményeket küldünk az egyházaknak, amelyekben további részleteket közlünk az utazás módszertanáról és működési rendjéről.

Az egyházmegyei és egyházmegyei püspökök lendülete nélkül az itt vázolt folyamathoz hasonló folyamat nem is lenne elképzelhető. Már most szeretném kifejezni őszinte köszönetemet önöknek, munkatársaiknak és szinódusi csapatuknak az elkötelezettségükért, hogy előmozdítják ezt az utat, amely különösen közel áll a Szentatya szívéhez, akinek egészségéért ezekben a hetekben mindannyian együtt imádkozunk.

Testvériesen üdvözöllek benneteket az Úrban, és gyümölcsöző utat kívánok nektek és az egyháznak, amelynek lelkipásztora vagytok, a közelgő húsvét felé.

Mario Card. Grech

A Zsinat Főtitkárságának főtitkára

(Ez egy nem hivatalos gépi fordítás...)

Az angol hivatalos fordítás:

Letter on the Accompaniment Process of the Implementation Phase of the Synod

(Vatican, 15 March 2025)

To the Patriarchs and Major Archbishops of the Eastern Catholic Churches

To all Bishops and Eparchs

To the Presidents of the Episcopal Conferences

To the Presidents of the International Meetings of Episcopal Conferences

Your Beatitude, Eminence, Excellency,

Dear Brother in Christ,

in a spirit of communion and co-responsibility, I write to you and to the holy People of God entrusted to your care regarding the implementation phase of the Synod «For a Synodal Church: Communion, Participation, Mission». The Holy Father hopes that this phase, as outlined in the Apostolic Constitution Episcopalis Communio (n. 7, arts. 19-21), receives particular attention so that synodality is increasingly understood and lived as an essential dimension of the ordinary life of local Churches and the entire Church.

On 11 March, the Holy Father definitively approved the start of a process of accompaniment and evaluation of the implementation phase by the General Secretariat of the Synod. This process calls upon Dioceses and Eparchies, Episcopal Conferences, and the hierarchical structures of the Eastern Catholic Churches, as well as their continental groupings. They will be responsible for engaging institutes of consecrated life, societies of apostolic life, lay associations, ecclesial movements, and new communities present in their territories. It will ultimately culminate in the celebration of an ecclesial assembly in the Vatican in October 2028. For now, therefore, a new Synod will not be convened; instead, the focus will be on consolidating the path taken so far.

In the Accompanying Note to the Final Document of the XVI Ordinary General Assembly of the Synod of Bishops, the Holy Father had already specified that it «is part of the ordinary magisterium of the Successor of Peter» and and, as such, must be received accordingly. He went on to explain that it is not strictly normative but nonetheless calls on the Churches to make consistent choices. In particular, «the local Churches and groupings of Churches are now called upon to implement, in their different contexts, the authoritative proposals contained in the Document through the processes of discernment and decision-making provided for by law and by the Document itself».

In light of these indications, therefore, the implementation phase of the Synod should be understood not as merely the “application” of directives from above, but rather as a process of “reception” of the orientations expressed in the Final Document, adapted appropriately to local cultures and the needs of communities. At the same time, it is essential to move forward together as the whole Church, harmonizing this reception across different ecclesial contexts. This is the reason for the process of accompaniment and evaluation, which in no way diminishes the responsibility of each Church.

In line with the indications of the Final Document, the aim is to concretely realize the perspective of the exchange of gifts between Churches and within the whole Church concrete (cf. nn. 120-121). Along the way, everyone will be able to benefit from the richness and creativity of the paths taken by local Churches, gathering the fruits in their territorial groupings (Provinces, Episcopal Conferences, International Meetings of Episcopal Conferences, etc.). The process will also be an opportunity to evaluate together the choices made at the local level and recognize the progress made in terms of synodality (cf. n. 9). Thanks to this process, the Holy Father will be able to listen to and confirm the orientations deemed valid for the whole Church (cf. nn. 12 and 131). Finally, this process provides the framework within which to place the many and diverse initiatives for implementing the orientations of the Synod, particularly the results of the work of the Study Groups and the contributions of the Canonical Commission.

It is of fundamental importance to ensure that the implementation phase serves as an opportunity to re-engage the people who have contributed and to present the fruits gathered from listening to all the Churches and the discernment of the Pastors in the Synodal Assembly: thus, the dialogue already initiated in the listening phase will continue. The process will rely on the work of synodal teams composed of priests, deacons, consecrated men and women, laymen and laywomen, accompanied by their bishop: these are fundamental tools for accompanying the ordinary synodal life of local Churches. For this reason, existing teams should be valued and possibly renewed, idle teams should be reactivated and appropriately integrated. This process will also offer Dioceses that have invested less in the synodal path an opportunity to recover the steps not yet taken and to form their own synodal teams. I invite you to communicate to the Secretariat of the Synod the composition and references of the synodal team of your Diocese or Eparchy, using the form available in the attachment.

In this context, the announcement of the Jubilee of synodal teams and participatory bodies to be held on 24-26 October 2025, takes on particular significance. thus placing the commitment to building a Church that is increasingly synodal within the horizon of the hope that does not disappoint, which we celebrate in the Jubilee.

The journey that will lead the whole Church to the celebration of the ecclesial assembly in October 2028 will be structured in such a way as to offer adequate and sustainable times for the implementation of the Synod’s indications, while also providing for some significant moments of evaluation:

· March 2025: announcement of the accompaniment and evaluation process;

· May 2025: publication of the Support Document for the implementation phase, with guidelines for its conduct;

· June 2025 – December 2026: implementation paths in local Churches and their groupings;

· 24-26 October 2025: Jubilee of synodal teams and participatory bodies;

· first half of 2027: evaluation Assemblies in Dioceses and Eparchies;

· second half of 2027: evaluation Assemblies in national and international Episcopal Conferences, Eastern hierarchical structures, and other groupings of Churches;

· first half of 2028: continental evaluation Assemblies;

· June 2028: publication of the Instrumentum laboris for the works of the ecclesial Assembly in October 2028;

· October 2028: celebration of the ecclesial Assembly in the Vatican.

As of now, the General Secretariat of the Synod is committed to accompanying and supporting the Churches on this journey.

Your Beatitude, Eminence, Excellency,

with this letter, I am informing you of the start of this journey before it is made public. Until then, the information contained in this letter should be considered confidential. By the end of May, we will send further communications to the Churches with more details regarding the methodology and operational procedures of the journey.

Without the impetus of diocesan and eparchial bishops, a process like the one outlined here would not even be imaginable. As of now, I would like to express my sincere thanks to you, your collaborators, and your synodal team for your commitment to advancing a journey that is particularly close to the Holy Father's heart, for whose health we are all praying together in these weeks.

I greet you fraternally in the Lord, wishing you and the Church of which you are Pastor a fruitful journey toward the upcoming Easter.

Mario Card. Grech

Secretary General of the General Secretariat of the Synod

Forrás: press.vatican.va

A zsinati folyamatok

Kuala Lampur-i Érsekség szeptember 27-i közölése a Facebook oldalán

Mire kell figyelni a közelgő októberi szinódusoni

A Zsinati Szinódus első ülése egy globális konzultációból állt, amely az egyházközségektől a kontinensek szintjéig gyűjtött visszajelzéseket. A korábbi zsinatoktól eltérően, a laikusok – köztük a nők – nagyobb képviseletben szerepeltek, és a vita helyett a meghallgatás került előtérbe. A megbeszéléseket kis kerekasztal-beszélgetésekben tartották, ahol a résztvevők megosztották gondolataikat és érzéseiket, mielőtt nyílt megbeszélésekbe kezdtek volna. Mindegyik asztal jelentést készített, a zsinati zárójelentéshez pedig kétharmados többségi szavazat kellett. Az eljárás zártkörű volt, csak a zárójelentést hozták nyilvánosságra.

Ezen a kezdeti ülésen számos témával foglalkoztak, beleértve a női diakónusokat és az LMBTQ+ kérdéseket, de a nézeteltérések megakadályoztak bármilyen határozatot. Ferenc pápa hangsúlyozta a szinodalitás fontosságát, elhalasztotta a vitás kérdéseket a bizottságok további tanulmányozására, és a jelentést 2025-re tervezték. Célja, hogy a zsinat arra összpontosítson, hogyan lehet az Egyház zsinatibb, konzultatívabb és befogadóbb a laikusok küldetésére. Ennek a megközelítésnek a gyakorlati vonatkozásai közé tartoznak a püspökök szerepét vizsgáló munkacsoportok, a decentralizáció és az egyházi struktúrákon belüli zsinatiság erősítése.

A bizottságok időközi jelentései olyan témákkal foglalkoznak majd, mint az ökumenikus párbeszéd, a papképzés, a püspökök szerepe, a teológiai kérdések, a női diakónusok és az LMBTQ+ kérdések. Ezek a témák tágabb kategóriák szerint lesznek tanulmányozva, és a jelentések várhatóan inkább a további tanulmányozást igénylő területek azonosítására összpontosítanak, nem pedig a kezdeti következtetések bemutatására.

Az első ülésre válaszul a konzervatívok aggodalmukat fejezték ki a hierarchikus hatalom esetleges hanyatlása miatt, és figyelmeztettek arra, hogy az egyháznak nem szabad demokráciaként működnie. Ezzel szemben a haladók üdvözlik a laikusok aktív részvételét és a megbeszélések nyitottságát. A második ülésszakra adott reakciók valószínűleg azon múlnak majd, hogy a konzervatívok a hierarchikus irányítás visszaállításaként értelmezik-e Ferenc pápa vitás kérdések félretételére vonatkozó döntését, és hogy a haladók hajlandóak-e elfogadni vagy megkérdőjelezni a szinodalitásra összpontosító, fókuszáltabb napirendet.

Forrás: Kuala Lumpur Egyházmegye

A fordítás automata fordítóval történt.

Morfondírozások a zsinati folyamatokról

A fenti négy megosztás ad egy bizonyos rálátást arra, hogy mi is történik a zsinaton. Bármennyire is halvány ez a rálátás, azért már sejlenek bizonyos irányzatok, amely felé haladnak a dolgok, vagy talán irányítva vannak...

Csak néhány árulkodó részlet:

- a püspökök szerepét vizsgáló (laikusokból is álló) csoportok;

- a hierarchikus hatalom esetleges hanyatlása;

- az egyháznak nem szabad demokráciaként müködnie.

Már az a tény, hogy ilyen dolgok, így, szóba jöhetnek, arra utal, hogy megingott az egyház apostoli jellege és tekintélye. Akkor most tényleg ez az egyik fő célja a zsinatnak? Az apostolutódok tekintélyének a rombolása?...

Az egyház egy, szent, katolikus és apostoli. Nem szavazat kérdése az egyházban a püspökök szerepe. Főleg nem a laikusok szavazatának kérdése. A püspök apostolutód, és a kézrátételek által, az apostolokra épül az ő szerepe és tekintélye. Őket az Úr Jézus választotta ki és küldte el a világba. Nem a világiak mondják meg szavazatuk alapján, hogy mi az apostolutód szerepe, hanem az Úr Jézus. Ha valaki nem hallgat az apostolokra és utódaikra, annak rosszabb lesz a sorsa, mint Szodomának és Gomorrának (Mk 6:11). 

Számomra úgy tűnik, hogy a decentralizációval nemcsak fel akarják darabolni az egyházat püspöki konferenciák szerint, hanem korlátozni is akarják az apostolutódok hatalmát és tekintélyét. Ez talán egyfajta oszlopdöntögetés akar lenni? Nemhiába fakadt ki Müller bíboros, hogy ez nem zsinat, hanem szimpózium...

Mindez manapság azért lehetséges, mert az emberek elutasították azt, ami szent és magasztos, és a bűnöst meg az alantasat választották. A embereknek az agyukra ment a demokrácia. Azt gondolják, hogy minden csak szavazat kérdése, és mindig a többségnél az igazság. Ezért hát, úgy látszik, hogy a szarv a fejről a farra tevődik át. Nem a fej fog vezetni, hanem a far. Nem a fej fog előrébb lenni, hanem a far. Nem a fej fog felmagasztaltatni, hanem a far. És úgy hiszen, hogy valami szörnyeteggé válik majd az ilyen test. A nők diakonátusa és az LMBTQ+ téma itt csak másodlagos kérdés. Ezek is részei az egyházi struktura eltorzításának, a szarvak farra való helyezésének...

Írva van, hogy az utolsó napokban az Úr elpusztítja a világot, és a pap olyan lesz mint a nép...

(Iz 24:1-2) Íme, az Úr elpusztítja a földet, kopárrá teszi és elcsúfítja a színét, lakóit pedig messze szétszórja. A pap úgy jár majd, mint a nép, az úr, mint a szolgája, s az úrnő, mint a szolgálója. Az eladó olyan lesz, mint a vásárló, a kölcsönadó, mint a kölcsönvevő, és a hitelező olyan, mint az adós.

Uram Jézus, kegyelmezz nekünk. Add, hogy mindig ragaszkodjuk törvényeidhez és soha el ne szakadjunk Tőled. Ámen.

A tabernákulum

Mitől katolikus templom egy templom? Attól, hogy oltár, ambó és feszület van benne? Vagy attól, hogy a falakon a keresztút képei vannak? Nem... A templom attól katolikus templom, hogy fel van szentelve, és a tabernákulumban ott van a legméltóságosabb Oltáriszentség, mely szentség színei alatt valóságosan jelen van az Úr Jésus szent teste és vére. A katolikus templomban, az Oltáriszentségben, mindig valóságosan jelen van a feltámadt Úr Jézus. Tehát az Oltáriszentséget őrző tabernákulum a katolikus templom középpontja...

Ha bemegyünk bármelyik régi templomunkba, amelyet még nem változtattak meg, láthatjuk, hogy a tabernákulum szemben van elhelyezve, a főhelyen. Megnézhetjük pl. a nagyszebeni főtéri templomot, amely Erdély egyik gyöngyszeme, hogy milyen is kell legyen egy tabernákulum... 

De elmehetünk Jászvárosba szétnézni, ahol az új püspöki katedrális egyszerűen káprázatos. Abban, a tabernákulum valóban egy csodálatos alkotás, és ahoz igazodik az egész templom...

Ezzel szemben mit láthatunk az újonnan felépült templomainkban? Van olyan templomunk, amelybe sok millió dollárt vertek bele, de a tabernákulum csak egy kis faragatlan fenyőfa doboz, amely egy minimalista fenyőfa álványon áll, félreállítva az oldalfal mellé. Aztán van olyan templomunk is, ahol a szentély és a templomtér között két szintkülönbség van, úgy, hogy van a szentélyen kivül egy köztes széles lépcsőfok. A tabernákulum szekrénye a szentélyen kívül van elhelyezve, oldalt a sarokban, egy lépcsőfokkal lennebb a szentélynél, és ott ahol annak lennie kellene, ott vannak a papi székek. Ezt tíz perc alatt helyre lehetne igazítani, ha a tabernákulumot a központi helyre tennék, a székek helyére, és a székeket oldalra tennék a fal mellé. Hogy miért nem teszik meg? Mert nem hisznek igazán az Oltáriszentség valóságában, és nem tisztelik kellőképpen. A szájukkal vallják ugyan, hogy az Úr Jézus van jelen a legméltóságosabb Oltáriszentségben, de a tetteikkel meghazudtolják magukat. Úgy bánnak a szentséggel, mint valami másodrangú dologgal. Számukra az ember van az első helyen. Ezért vannak a székek a főhelyen, ott ahol a tabernákulumnak kellene lennie. Ez az új egyházi humanizmus... De van ennél még rosszabb is. Az ősi templomokban, amelyeket restauráltak, egyszerűen eltüntették a tabernákulumot a szentélyből, ahová az ősi lépcsők vezetnek fel, és oda székeket raknak. Aztán van ahol egy ajtóval ellátott üreget csináltak a falba és az a tabernákulum. Milyen szomorú...

Ha tehetném, minden tabernákulumot mahagóni, dió, vagy cédrusfából faragtatnám. De méginkább afrikai feketefa, agarfa, szantálfa vagy rózsafa lenne méltó hozzá. Az ajtaját arannyal és ezüsttel borítatnám, és a belsejét kristállyal kirakott fehér selyemmel és bársonnyal béleltetném. A tabernákulumnak csakis a főajtóval szemben, a főhelyen szabadna lennie, és előtte nem lehetne semmilyen szék. 

Ha az ószövetségben a szövetség ládáját oly nagy gonddal készítették el, akkor mennyivel inkább pompásnak kellene lennie a tabernákulumnak, ahol az Úr Jézus szent testét őrzik. A mai gazdag világban nem szabadna ebben az űgyben az anyagiakra hivatkozni. Palotákra, autókra, meg mindenféle luxusra bezzeg van pénz, de egy méltó tabernákulumra nincs...

(Zsid 9:3-5) A második kárpiton túl pedig volt egy sátor, amelyet szentek szentjének neveztek: ebben volt egy arany illatáldozati oltár és a szövetség ládája, minden oldalról arannyal borítva. A szövetségládában volt az aranyedény mannával tele és Áron kivirágzott vesszeje meg a szövetség táblái, fölötte pedig a dicsőség kerúbjai, amelyek beárnyékolták az engesztelés helyét.

Ha a frigyládát, amelyben az életet nem adó mannát őrizték (Jn 6:49) így megbecsülték, akkor a tabernákulumot, amelyben az örök élet kenyere van, mennyire meg kellene becsülni...

Urunk Jézus, áldunk és magasztalunk a szentséglátogatáskor a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Ámen.

Morfondírozás a zsinat lehetséges irányzatairól

A zsinat lehetséges irányzatait hét pontba szedték. A pontokba szedett irányzatok  kevés lájkot és sok szörnyülködést váltottak ki a Facebookon. Vegyük hát sorra ezt a hét pontot...

1. Nők a szemináriumokban - és mindenhol máshol

A szinódus várhatóan javasolni fogja a nők nagyobb részvételét a szemináriumokban, nem papként, hanem tanítói és formálói szerepekben, ugyanakkor fokozza a nők részvételét az egyházi döntéshozatali és vezetői pozíciókban.

Itt az a probléma, hogy a javasolt irányzat ellentmond a szentírás tanításának, és a világ szelleméhez igazodik. Szent Pál apostol szigorúan megtiltja az asszonyoknak, hogy tanítsanak és uralkodjanak a krisztusi közösségben. A protestánsok azt állítják, hogy ez csak az akkori patriárhális társadalomban volt érvényes, és ez mára már elavult. Igen ám, csakhogy Pál apostol örök érvényű természeti vagy hit-erkölcsi dolgokra hivatkozik, mint például, hogy az asszony lett a férfiből, az asszonyt vette rá a kígyó az ősbűnre, a házasság Krisztus és az Egyház viszonyát tükrözi (Ef 5:32), az asszony feje a férfi (1Kor 11:3), stb... A nők számos területen segíthetik a papságot, mint pl. pszihológiai szolgálat, liturgikus tér és ruházat gondozása, egyházi sajtó, stb...

(1Tim 2:12-15) Nem engedem, hogy az asszony tanítson, sem azt, hogy a férfin uralkodjék, hanem maradjon csöndben. A teremtésben is Ádám volt az első, Éva utána következett; Ádámot nem vezették félre, de az asszony hagyta, hogy félrevezessék, s bűnbe esett. Azáltal üdvözül, hogy vállalja az anyaságot, kitart a hitben, a szeretetben, a szegénységben és a tisztességben.

2. A püspökök kiértékelése

A szinódus szorgalmazhatja a püspökök rendszeres értékelését az elszámoltathatóság előmozdítása és a klerikalizmus elleni küzdelem érdekében. Noha egyesek ezt pozitívan értékelik, aggodalmak merültek fel a lelkészek és közösségeik közötti spirituális kötelék lehetséges feszültségével kapcsolatban.

Habár a klerikalizmus valóban probléma, itt az a buktató, hogy az egyházirend szentsége egy karaktert adó szentség. Minden pap lelkébe belepecsételődik, akár egy vízjel, a papság karaktere, és fel van kenve a Szentlélek által a papi szolgálatra. Egy világi hívő nem kerülhet konfliktusba a pappal. Nem tanácsos, hogy a hívők vitatkozzanak a plébánosukkal, és kiváltképpen nem a püspökükkel, aki apostolutód (Szám 17:14). Meg van írva, hogy ne emelj kezet a felkentre, és aki atyját gyalázza, az halállal lakózzék. Minálunk szállóige az, hogy: Ne felejsd a napot, mikor megbántod a papot...

(1Sám 26:9) Dávid azonban így felelt Abisájnak: „Ne öld meg, mert ki maradt büntetlen, aki az Úr fölkentjére emelte kezét?!”

(Mk 7:10) Mózes ugyanis azt mondta: ‘Tiszteld atyádat és anyádat’; és: ‘Aki atyját vagy anyját gyalázza, haljon meg’. ( Kiv 20:12; 21:17) 

3. A szuper-felhatalmazott püspöki konferenciák

A zsinat növelheti a püspöki konferenciák (egy adott területen működő püspöki testületek) szerepét, - azáltal, hogy doktrinális felhatalmazást ad nekik liturgikus, fegyelmi és teológiai kérdésekben való döntéshozatalra. Bár ez elősegítheti az egyházon belüli nagyobb decentralizációt, a kritikusok arra figyelmeztetnek, hogy ez kockázatot jelenthet az egységre nézve. Ez a kérdés várhatóan a zsinat egyik legkiemelkedőbb témája lesz.

Itt az a baj, hogy ez ellenkezik a katekizmussal és az egyháztannal. Az Egyház egy, szent, katolikus és apostoli anyaszentegyház. Az Úr Jézus megalapította a Tizenkettő intézményét, amely Péterből és a többi tizenegy apostolból állt. Ezek kifogták aztán a nagy halakat, szám szerint százötvenhármat (Jn 21:11), akik az apostolutódok, vagyis az ősegyház püspökei. A hivatalt nem a püspöki konferencia kapta, hanem a Tizenkettő intézménye, és a kézrátételük által felkent apostolutódok. Ha a püspöki konferencia, mint intézmény, felülírhatja egy püspök egyénileg kapott tekintélyét, amelyet kézrátétellel kapott, akkor sérülhet az apostolutódok küldetése. Ha pedig a különböző püspöki konferenciák, különböző határozatokat hozhatnak, akkor az egyház egysége szűnik meg. Ebben az esetben a hívek más-más egyházi szabályokba fognak ütközni, amikor a globális világ különböző régióiba mozognak...

(Mk 3:16-19) Ezt a tizenkettőt rendelte: Simont, akinek a Péter nevet adta, Jakabot, Zebedeus fiát, Jánost, Jakab testvérét, ezeket elnevezte Boanergesznek, vagyis a mennydörgés fiainak, Andrást, Fülöpöt, Bertalant, Mátét, Tamást, Jakabot, Alfeus fiát, Tádét, a kánai Simont és az iskarióti Júdást, aki később elárulta.

(Jn 21:11) Simon Péter beszállt, és kivonta a partra a hálót, amely tele volt nagy halakkal, szám szerint százötvenhárommal; és bár ilyen sok volt, nem szakadt el a háló.

(ApCsel 14:23) Az egyházak élére (kézrátétellel) elöljárókat rendeltek, és imádkozva, böjtölve az Úr oltalmába ajánlották őket, akiben hittek. (2Tim 1:6)

Arra tippelek, hogy ezt az irányzatot előbb-utóbb át fogják erőszakolni, és nem hiába ez a zsinat legkiemelkedőbb témája. Meg van írva, hogy az "asszonyt" halálra gyalázzák a béliál fiai, majd a levita feldarabolja testét, és elküldi Izrael minden törzsének (Bír 19:11-30)...

4. Az egyházon belőli szolidaritás

A zsinat javasolhatja formális cserekapcsolatok létrehozását a gazdagabb és a küszködő egyházak között. Ez magában foglalná az olyan erőforrások megosztását, mint a pap, a katekézis és a pénzügyi segítség, a szolidaritás elmélyítése és a kölcsönös gazdagodás elősegítése érdekében az egyetemes Katolikus Egyházon belül.

Ezt az irányzatot jónak látom. Már az ősegyház is szolidáris volt a jeruzsálemi hívekkel...

(Róm 15:26) Makedónia és Akhája ugyanis jónak látták, hogy gyűjtést rendezzenek a jeruzsálemi szentek szegényeinek.

5. A meghallgatás szolgálata

A zsinat a meghallgatás és a kísérés szolgálatát javasolja, hogy ösztönözze a nyílt, ítéletmentes párbeszédet és a közösségi megkülönböztetést, és a meghallgatást az egyházi élet központi és prófétai szempontjává tegye.

Ebben az irányzatban kettősség rejlik. Egyfelől jónak tűnik, hogy a pásztor hallgat a nyáj bégetésére, de másfelől az van, hogy a meghallgatás tulajdonképpen a bűnös életformák elfogadását, vagy a világias lelkületben való konszenzust jelentheti. Mózes is a nép szívének keménysége miatt engedélyezte a válólevelet (Mt 19:8). Ez az irányzat pásztor tekintélyének csorbításához vezethet. Ez kétféle anyagból szőtt köntös...

(Lev 19:19) Tartsátok meg rendelkezéseimet! Állatodat más fajtával ne párosítsd! Ne vesd be meződet kétféle maggal! Ne végy magadra kétféle anyagból szőtt ruhát!

6. Több mint konzultatív szavazat

A szinódus megvizsgálja a laikusok részvétele feltárásának módjait a lelkipásztori döntésekben azáltal, hogy arra ösztönzi a püspököket, hogy fontolják meg a konzultációs folyamatokból származó "általános egyetértést". Azt azonban tisztázni kell, hogy ez a megközelítés hogyan egyensúlyozza ki az Egyház hierarchiáját a zsinati elvekkel.

Ezt a javaslatot is jónak látom. Ugyanis az van, hogy egyes papok klerikalizmusa, elfogultsága és visszaélései nyilvánvalóak és károsak. Sok helyen az egyháztanácsnak még konzultatív szerepe sincs, már ha egyáltalán létezik. Már az ősegyházban is a hívek részt vettek abban a döntésben, amely az első diakónusok kiválasztásához és szolgálatához vezetett...

(ApCsel 6:5) Tetszett ez a beszéd az egész gyülekezetnek, és kiválasztották Istvánt, aki hittel és Szentlélekkel eltelt férfi volt, valamint Fülöpöt, Prokhoroszt, Nikanort, Timónt, Parmenaszt és Miklóst, egy antiókhiai prozelitát.

7. Soha véget nem érő zsinat

A 2024-es zsinat javasolhatja a püspökök állandó "szuperzsinatának" felállítását, amely folyamatosan tanácsokkal látná el a pápát. Ez a zsinatokat ritka eseményekből folyamatos egyházi folyamattá változtatná, ami potenciálisan lehetővé tenné, hogy a zsinati viták korlátlan ideig folytatódjanak.

A zsinat mindig is folyamatosan jelen volt az egyház életében, az apostolok idejétől kezdődően, csak vagy más formája volt, vagy ritkábban tartották. A zsinatok ritkasága nem jelenti azt, hogy az egyház folytonos zsinati jellege nem volt meg. Itt inkább a zsinati folyamat felturbózását sejtem, a változások felgyorsításának érdekében. Változunk, változunk, de merre változunk?...

(ApCsel 15:6) Összegyűltek tehát az apostolok és a vének, hogy tanácskozzanak ebben az ügyben. 

Talán jóhiszeműek kellene legyünk, és azt kellene feltételeznünk, hogy a zsinati munkában mindenki jóakarattal vesz részt. De hát meg van írva, hogy a pokol kapui tusakodnak erőt venni az egyházon. Ez nyilván aggódást kelt bennünk, akik szeretjük az Úr Jézust és az Egyházat, de mégis, bíznunk kell, mert Ő megígérte, hogy az alvilág kapui nem győzedelmeskedhetnek...

(Mt 16:18) Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt.

Uram Jézus, adj nekünk lelki erőt, add a megkülönbözetetés adományát és a gyermeki lelkületet, hogy mindvégig megőrizhessük lelkünk tiszta ruháját, és meg ne lássák rútságunkat. Ámen.

Szöget ütött a fejembe

Manapság sokan, sokféleképpen tagadják a Szentírás hitelességét: van, aki azt mondja, hogy középkori, maradi butaság a Biblia meséire hallgatni; aztán van, aki valamennyire elhiszi, hogy a Szentírás Istentől sugallmazott, de úgy gondolja, hogy annak könyvei különböző korokban élő szent írók bölcselkedő írásaiból vannak összerakva és kánonba szedve; és van, aki azt hiszi, hogy a Szentírás csupán lelki, tanító történetek gyűjteménye, és azoknak nem sok közük van a valós történelemhez. De lehetnek másféle vélemények is, amelyek a Szentírás hitelességét tagadják... Miért van mindez? Mert mára már megfogyatkozott az élő hit, és a mai ember mindent megkérdőjelez. Minden csak egy story, egy mese, akárcsak az internetes videó streaming csatornán...

Talán segíthet az, ha elgondolkodunk néhány szentírási részen, mert azokat olvasva felvetődhetnek bizonyos kérdések...

Miért töltötte ki hússal?

A Teremtés könyvében olvashatjuk azt a részt, amikor Isten látta, hogy nem jó Ádámnak egyedül lennie, és elhatározta, hogy segítőtársat teremt neki. Ekkor Isten megteremtette Évát Ádám oldalbordájából...

(Ter 2:20-23) De a maga számára az ember nem talált segítőtársat, aki hasonló lett volna hozzá. Ezért az Úristen álmot bocsátott az emberre, s mikor elaludt, kivette egyik oldalcsontját, s a helyét hússal töltötte ki. Azután az Úristen az emberből kivett oldalcsontból megalkotta az asszonyt, és az emberhez vezette. Az ember így szólt: „Ez már csont a csontomból és hús a húsomból. Asszony a neve, mivel a férfiből lett.”

Ha ez csak egy mese, vagy csak egy szimbolikus, tanító jellegű és kizárólag lelki vonatkozású történet, akkor a dolog egyszerű: Isten megteremtette az embert; férfinak és nőnek teremtette őket; az asszony a férfihoz tartozik, mert az oldalbordájából lett; stb, stb... De van ott a történetben egy furcsaság. Miért tér ki az írás arra a részletre, hogy mi történt a kivett oldalborda helyével? Egy narrator, amikor mesél, általában filmszerűen követi az események fonalát, és nem fordul vissza az esemény filmkockáin, mozzanatain, csakis akkor, ha valami részletet akar tisztázni. Az esemény filmje a következő: Ádám elalszik, kiveszik az oldalbordáját, valahová elkűlönítik azt, és az oldalborda csontjából meg a rajta lévő húsból formálódni kezd az asszony teste. De a történet itt megáll egy pillanatra, visszafordul Ádám megnyitott oldalához, és látjuk lelki szemeinkkel, hogy az odalborda helyének ürege kitelik hússal és behegged. Miért volt fontos feljegyezni ezt az írásokban?...

Egy vagy két teremtéstörténet?

Általában két teremtéstörténetről beszélnek. Sőt, a Szent István féle szentírásban, még ilyen alcímet is olvashatunk a (Ter 2:4-25) rész előtt: A második teremtéstörténet... Meg kell jegyzezni, hogy ezek az alcímek nem részei a Szentírásnak, hanem csak olyan beszúrt megjegyzések, mint a lábjegyzékek. Azt is állítják egyesek, hogy a (Ter 1:1-31; 2:1-3), vagyis az első teremtéstörténet, csak a babilóni fogság idején született, és később rakták oda a Tóra elejére. Állítólag, a babilóni fogság ideje alatt, a zsidó papság inspirálódott a káldeus csillagászati tudományokból, pogány kultuszokból, és írtak egy kozmológiai bekezdést a Tórának, hogy legyen egy őstörténeti bevezetője. Csakhát egy baj van... Az úgynevezett első és a második teremtéstörténet között nincs semmiféle átfedés. Akkor beszélhetnénk két teremtéstörténetről, ha a két rész ugyanazokat a dolgokat írná le, csak másképpen... Itt azonban az első rész leírja a teremtés kezdetét makro, kozmológiai perspektívából, míg a második rész leszáll a földre, és leírja a teremtés folytatását mikro szempontból, megírva a részleteket, egésszen Ádám oldalbordájáig. Akkor hát két terentéstörténet van, vagy egy teremtéstörténet két felvonásban?...

Ki számolta meg Ádám éveit?

Ádámot Isten az eredeti szentség állapotában teremtette. Halhatatlan volt, és halvány fogalma sem lehetett arról, hogy az embernek kora is lehet. Az ősbűn után azonban az ember halandóvá vált. Azon a napon, amelyen evett a tiltott fa gyümölcséből, meg kellett halnia (Ter 2:17). Ettől a naptól fogva indulhatott el Ádám éveinek az idexe... De hát ki számolta meg Ádám éveit? Ő maga? Minden hónap vagy év után karcolt egy jelet valamilyen sziklára, mint Robinson Crusoe? Vagy talán Éva számolta meg? Minden évben csinált Ádámnak egy születésnapi tortát és ráírta, hogy hány éves? Hiszen még a mi korunkban is éltek távolkeleten olyan öregek, akiknek a korát senki sem tudta pontosan. Egyesekről azt is állították, hogy akár 170 évesek is lehettek. Nem így hiszem... Ádám korát bizonyára az Úr mondta meg Mózesnek személyesen, és Józsué, aki Mózes szolgája volt, lejegyezte a könytekercsbe...

(Kiv 33:11) Az Úr pedig beszélt Mózessel, szemtől szembe, úgy, ahogy az ember a barátjával szokott beszélni. Aztán Mózes visszatért a táborba, de szolgája, az ifjú Józsue, Nún fia nem távozott a sátortól.

Az Úr Jézus azt mondta, hogy a barátainak mindent elmond (Jn 15:15). Vajon, akkor az Úr nem mondott el mindent Mózesnek az ég és a föld teremtésétől kezdve, Ádámról meg az ősatyákról, egésszen Ábrahám, Izsák és Jákób idejéig?...

Akkor hogyan lehetett volna gyermeke?

A Teremtés könyvében olvashatunk az ősatyákról (Ter 5). Láthatjuk, hogy a vízözön előtti időkben az ősatyák átlag életkora úgy 900 év körül volt. Amikor erre rákérdezünk, akkor egyesek azt válaszolják, hogy azok az évek másképpen voltak számolva. Szerintük az emberek akkor is nagyjából annyit éltek, mint manapság, csak akkor holdévekben, vagy valami másféle években számoltak. Igen ám de baj van, mert nem csak az van lejegyezve, hogy hány évet éltek, hanem az is, hogy hány éves korukban született az első fiuk...

(Ter 5:12-14) Kenán 70 esztendős korában nemzette Mahalaleelt. Kenán Mahalaleel születése után még 840 évig élt, és fiai meg lányai születtek. Kenán egész életkora 910 évet tett ki, akkor halt meg. 

Tudjuk, hogy egy időszámítás mindig lineáris, és egy bizonyos korban, mindig ugyanazt az időmértéket használták. Ugyanez volt a szent író idejében is. Hát akkor osszuk el Kenán életidejét mondjuk tízzel, hogy könnyebb legyen számolni. Így Kenán életideje már elfogadható lesz a mai mérték szerint. Így hát Kénán 91 évet élt. Igen ám, de ez esetben, Kénán az első fiát 7 éves korában nemzette, ez pedig lehetetlen... Ugyanezt a számítást elvégezhetjük a többi vízözön előtti ősatyánál is. Talán mégiscsak ismerte Mózes a csillagászati éveket, és az ősatyák tényleg 900 év körüli kort értek meg?...

Miért csökkentek fokozatosan az életkorok?

Habár van olyan ősatya is aki kevesebb mint 800 évet élt, de azért igaz az, hogy a vízözön előtti ősatyák átlag életkora közel 900 év. Noé után azonban azt láthatjuk, hogy ez az átlag életkor megfeleződik, és kb. 450 év lesz (Ter 11:10-17). Továbbá, láthatjuk, hogy Peleg idejétől kezve, az életkor megint megfeleződik, és kb. 225 lesz... Mi történt itt? Az első feleződésnél a vízözön volt, a másodiknál pedig a Bábeli nyelvzavar. Honnan tudjuk, hogy a Bábeli nyelvzavar Peleg idejében történt? Mert az ő idejében osztották fel a földet...

(Ter 10:25) Hébernek meg két fia született: az egyiknek a neve Peleg – azért, mert az ő napjaiban került felosztásra a föld –, a testvérének neve pedig Joktán.

Miért kellett felosztani a földet? Mert a nyelvzavarral létrejöttek a nemzetek. 

Miért történt meg mindez? Mert az isteni átok miatt csökent az éltető őserő? Az ember szakított a tiltott fáról és halandó lett: életkora 900 év lett. Az emberek megszaporíttották a bűnt és jött a vízözön: életkora 450 év lett. Az emberek újból elfordulnak Istentől, és égig érő tornyot akartak építeni: az ember élete 225 év lett... Miért? Talán azért, mert Isten 120 évre korlátozta az ember életkorát?

(Ter 6:3) Isten ekkor így szólt: »Ne maradjon lelkem örökké az emberben, mivel test: százhúsz esztendő maradjon meg napjaiból!«

(MTörv 34:7) Százhúsz esztendős volt Mózes, amikor meghalt; szeme nem volt homályos és fogai nem mozogtak.

Talán mégiscsak másképpen volt az emberiség története, mint ahogyan azt a világi evolucionista és földtörténeti tudományok azt előadják?...

Hogyan állt meg a nap az égen, vagy hogyan fordult vissza az árnyék?

Olvashatjuk a szentírásban, hogy Józsué, amikor küzdött az ígéret földjén a pogány népek ellen, parancsolt a Napnak és a Holdnak, hogy álljanak meg...

(Józs 10:12-14) Akkor így szólt Józsue az Úrhoz, azon a napon, amelyen az Úr kiszolgáltatta neki az amoritákat –, Izrael szeme láttára fölkiáltott: „Nap, állj meg Gibeon fölött, s Hold, Ajalon völgye fölött!” S a Nap megállt, a Hold is megállt, amíg a nép bosszút nem állt ellenségein. De nincs-e megírva az Igazak könyvében? A Nap megállt az ég közepén, s csaknem egy egész napig halogatta lenyugtát. Se azelőtt, se azután nem volt még egy olyan nap, amelyen az Úr hallgatott volna embernek a szavára.

Jézus, Sirák fia ezt írja könyvében Jozsuéről:

(Sir 46:4) Nemde még a nap is megállt intésére, s egy napból kettő lett?

Hát akkor, vajon az ősrobbanás hajtja az égitesteket? Vagy talán, az ember kérésére, az Úr akár meg is megállíthatta azokat?... 

Amikor Hiszkija király megbetegedett és a próféta közölte vele, hogy meg fog halni, akkor a király a fal felé fordult könnyezve, és könyörgött az Úrhoz. Ekkor az Úr meghallgatta imáját, és megtoldotta az ő életét 15 évvel. Azt a jelt adta erre, hogy az árnyék visszafordult Ácház napóráján ...

(Iz 38:7-8) Ez legyen neked a jel az Úrtól, hogy megtartja adott szavát: Nos, visszatérítem az árnyékot annyi fokkal, amennyit már lement a nap az Acház-féle lépcsőfokokon, vagyis tíz fokkal.” Vissza is tért a nap tíz fokkal azokon a fokokon, amelyeken már lement.

Vajon nem az Úr tartja fenn és mozgatja a világmindenséget? Vajon nem mozgathatja vagy állíthatja meg azt tetszése szerint? Vajon nem Ő választja szét a csilkagos univerzum függönyét, hogy letekintsen a földre és majd egykor eljőjjön angyalaival?...

Hogyan lehet tíz hónap?

Salamon király imádkozott bölcsességért, hogy jól kormányozhassa a népet, és kapott olyan bölcsességet, amilyen nem volt sem előtte, sem utána a földön. A bölcsesség dicséretében azt írja, hogy mindent megismert, ami a látható és láthatatlan, természetes és természetfeletti, testi vagy szellemi. És mégis azt írja saját emberségéről, hogy Isten őt tíz hónap alatt formálta meg...

(Bölcs 7:1-2) Én is halandó ember vagyok, mint a többi; és a föld első ivadékának utóda. Anyám méhében öltöttem testet. Tíz hónap alatt álltam össze a vérében a férfi magvából, az egyesülés gyönyörétől kísérve.

Tehát, nem kilenc hónap alatt, hanem tíz hónap alatt. Vajon, hogyan számolta Salamon a hónapokat? A zsidó időszámítás hónapjai 29 vagy 30 naposak. Akkor 10 hónap lehet kb. 295 nap. De ma tudjuk, hogy a terhesség ideje kilenc hónap, vagyis kb. 255-266 nap. Azonfelül, nem azt írja, hogy az anyja méhében állt össze, hanem az anyja vérében... Akkor vajon, Salamon már az anyja petesejtjének kialakulását is, amelyből aztán formálódott a megtermékenyítés által, saját szeméjéhez vonatkoztatja? Ez azt jelenthetné, hogy minden női petesejtre tekinthetünk úgy, mint egy poteciális megszületendő személyre, és a megszületett ember élete már a petesejtben megkezdődött?...

Miért várta meg az angyal Mária válaszát?

Az angyali üdvözlet alkalmával, miután az angyal átadta az üzenetet Máriának, és válaszolt Mária kérdésére, várhatólag az angyalnak el kellett volna távóznia, de az nem ment el, hanem várt. Csak azután távózott, miután Mária kimondta igenlő válaszát...

(Lk 1:38) Mária így válaszolt: „Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.” Erre az angyal eltávozott.

Miért volt fontos megjegyezni ezt a részletet? Mert az angyal nemcsak egy üzenetet hozott, hanem egy felkérést is egy nagy hivatásra. Máriának válaszolnia kellett, mert Isten senkit sem kényszerít, hanem meghív. E meghívásra adott válaszra várt az angyal. De miért nem közvetlenül az Úr hívta meg Máriát? Vajon a mai hivatásokat közvetlenül az Úr adja az ember szívébe, vagy ma is angyalok közvetítik a meghívást?...

Hogyan mondhatják Dávid Urát az ő fiának?

Van  a Szentírásban két nemzetség táblázat, amely az Úr Jézushoz vezet (Mt 1: 1-16; Lk 3:23-38). De az, akire mutat ez a nemzetség táblázat, az volt Dávidnak Ura és segítője. Dávid pedig tízezreket győzött le Ura segítségével, és uralkodott ellenségein (1Sám 11:21)...

(Lk 20:41-43) Ekkor ő kérdezte meg tőlük: Hogyan mondhatják Krisztust Dávid fiának, amikor maga Dávid mondja a zsoltárok könyvében: "Így szólt az Úr az én Uramhoz: Ülj az én jobbomra, míg ellenségeidet lábad zsámolyává nem teszem!" (Zsolt 110:1)

Mk 12:37 Ha maga Dávid Urának nevezi őt, akkor hogyan lehet a fia?« S a hatalmas tömeg szívesen hallgatta őt.

Vajon nem ez az Úr volt az, aki beszélt a többi prófétával is? Nem Ő beszélt Mózessel is, akinél nem volt nagyobb próféta Izraelben, mert az Úr szemtől szembe beszélgetett vele, mint a barátjával?...

Hogyan tért vissza Illés?

Ma erre sokan azt mondják, hogy létezik reinkarnació... Butaság. Hiszen meg van írva, hogy az ember egyszer él, és utána meg kell halnia és meg kell jelennie Isten ítélőszéke előtt (Zsid 9:27). Illés és Keresztelő János két különböző személy. Mégis, az Úr Jézus Illésnek nevezi Keresztelő Jánost...

(Mt 11:14) S ha tudni akarjátok, ő Illés, akinek el kell jönnie.

Akkor hogyan lehetséges ez? Vajon itt nem az Illés lelkéről van szó?

(2Kir 2:9) Amikor átértek, Illés azt mondta Elizeusnak: „Kérj valamit, mit tegyek még meg neked, mielőtt elválok tőled!” Elizeus így felelt: „Hát akkor szálljon kétannyi rész rám a lelkedből!”

Tudjuk Mózes példájából, hogy Isten szakított az ő lelkéből, és adott abból a 70 vénnek...

(Szám 11:25) Ekkor leszállt az Úr a felhőben, szólt hozzá és elvett abból a lélekből, amely Mózesen volt, s odaadta a hetven férfinak. 

Akkor itt az ember teremtett lelkéről van szó, vagy Isten Lelkéről mely rászáll az emberre, és felkeni bizonyos szolgálatra? Vajon, ma is vannak Illések, akik az Illésnek adott lélek által szolgálnak?...

Mi történt Mózes holttestével?

Tudjuk, hogy Mózes vétett, és ezért nem léphetett be az ígéret földjére. Az Úr felvitte őt a hegyre, és onnan mutatta meg neki azt a földet, amelyre negyven éven át vezette Izraelt (MTörv 34:1-4). Utána Mózes meghalt, és az Úr eltemette őt Moáb földjén (MTörv 34:5-6). De ezzel nem ér véget a történet, merthogy Judás apostol egy titkot tárt fel előttünk. Szent Mihály arkangyal tusakodott az ördöggel, aki valószínüleg a bukott angyalok vezére, Mózes teste fölött...

(Jud 1:9) Pedig Mihály főangyal, amikor az ördöggel vitatkozott és viaskodott Mózes teste miatt, nem mert káromló ítéletet kimondani ellene, hanem azt mondta: »Büntessen meg téged az Úr!«

Vajon miért vitatkozott két hatalmas angyal egy holttest miatt? Mit akarhattak? Tudjuk, hogy a Tábor hegyén, az Úr Jézus megdicsőülésekor, megjelent ott Mózes és Illés (Mt 17:1-7). Egyforma színben jelentek meg, ugyanabban a formában. De tudjuk, hogy Illés nem halt meg, hanem testestől ragadtatott fel az égbe, tüzes szekéren. Mózes pedig meghalt, és a testét az Úr eltemette Moáb földjén. És mégis, Mózes ugyanúgy jelenik meg színében, mint Illés. Nem lehet az, hogy az Úr, Szent Mihály arkanyalt azért küldte el Mózes testéért, hogy megdicsőítse? Nem ezért viaskodott az ördög vele, hogy ezt megakadályozza?...

Héhoch vagy Illés?

A Jelenések könyvében olvashatunk a két tanúról, akik majd eljönnek, hogy tanúságot tegyenek az Úrról, és gyötörjék a hitetlen embereket. Ezeket majd megölik őket, és három és fél napig ott fognak heverni a nagyváros utcáján. Utána feltámadnak és felemeltetnek az égbe...

(Jel 11:3-12) Két tanúmnak meghagyom, hogy szőrzsákba öltözve ezerkétszázhatvan napig hirdessenek bűnbánatot.” Ők a két olajfa és a két gyertyatartó, amely a föld Urának színe előtt áll. Ha valaki ártani akar nekik, tűz csap ki szájukból, és elpusztítja ellenségeiket. Mert aki ártani akar nekik, annak így kell elpusztulnia. Hatalmuk van, hogy bezárják az eget, hogy küldetésük idején ne essen az eső. Hatalmuk van arra is, hogy a vizet vérré változtassák, és annyi csapással sújtsák a földet, amennyivel csak akarják. Amikor befejezik tanúságtételüket, a vadállat feljön a mélységből, harcra kel ellenük, legyőzi és megöli őket. Holttestük ott hever majd a nagyváros utcáján, amelyet átvitt értelemben Szodomának és Egyiptomnak neveznek, ahol Urukat is keresztre feszítették. Holttestüket sokan fogják nézni a népek, törzsek, nyelvek és nemzetek közül három és fél napon át, nem engedik, hogy tetemüket sírba tegyék. Ezen a föld lakói ujjonganak és vigadnak, és örömükben ajándékot küldenek egymásnak, hiszen ez a két próféta gyötrelmére volt a föld lakóinak. De három és fél nap elteltével az Istentől az élet lehelete szállt beléjük, és talpra álltak. Akik látták őket, azokat nagy félelem fogta el. Az égből hangos szózat hallatszott: „Gyertek fel ide!” S ellenségeik szeme láttára egy felhőn fölszálltak az égbe.

Erre a két tanúra egyesek azt mondják, hogy Hénoch (Énok, Járed fia) és Mózes. Itt azonban van egy probléma. A két tanú lelkéről és annak hatalmáról kapunk egy leírást. Hatalmukban áll bezárni az eget, hogy eső ne essen, és hatalmukban áll, hogy a vizet vérré változtassák. Ugyan kinek volt a szentírás igéi szerint hatalma a vizet vérré változtatni? Hát nem Mózesnek? És vajon kinek volt hatalma, hogy bezárja az eget, hogy eső ne essen a földre? Hát nem Illésnek? Akkor hát ez a két tanú miért nem lehetne Mózes és Illés? Nem ez a két olajfa és a két gyertyatartó, amelyekről Zakariás próféta írt? Hát nem ők azok, akik az Úr Jézusnak megjelentek a Tábor hegyén? Vajon nem ők azok, akik az Úr Jézus jobb és baloldalán ülnek majd a mennyben (Mt 20:23)?...

Urunk Jézus, nélküled semmit sem tehetünk. Add nekünk a Szentlélek hét ajándékát, hogy higgyünk, értsünk, lássunk, bátorkodjunk és törekedjünk szent igéid szerint. Ámen.

Szentírás online