A következő interjú, amelyet Athanasius Schneider, a kazahsztáni Astana Legszentebb Szűz
Máriáról nevezett érsekségének segédpüspöke Dr. Isabella Parowicznak adott, a lengyel Polonia
Christiana c. folyóiratban jelent meg.
1. Excellenciás püspök úr, mi az Ön véleménye a nemrég lezajlott családszinódusról. Mi a
szinódus üzenete a családok számára?
A szinódus folyamán voltak pillanatok, amikor nyilvánvalóan olyan kulcspozíciót betöltő papok
által kifejtett manipuláció állt fenn, akik a szinódus redakciós (szerkesztői - ford. megj.) és
vezetői struktúrájában kulcspozíciót töltöttek be. A vita utáni jelentés (relatio post
disceptationem) egy egyértelműen előre elkészített szöveg volt, amely nélkülözte a kapcsolatot a
szinódusi atyák tényleges kijelentéseivel. A homoszexualitással, szexualitással, az
„újraházasodott elváltakkal” és azok szentségekhez járulásának engedélyezésével foglalkozó
bekezdésekben a szöveg egy radikális, újpogány álláspontot képviselt.
Ez az első alkalom az egyháztörténetben, a katolikus püspökök hivatalos gyűlésének egy
dokumentumaként a pápa vezetésével ilyen heterodox (eretnek - ford. megj.) szöveget
közzétettek, függetlenül attól, hogy a szöveg csupán előzetes jellegű volt. Hála Istennek és a világ
összes hívője imájának, a szinódusi atyák jó része határozottan elutasította azt az álláspontot,
amely korunk ama romlott, pogány ideológiai áramlatát tükrözi, amelyet világszerte a politikai
nyomás és a majdhogynem mindenható és világszerte elterjedt genderideológiához hű hivatalos
tömegtájékoztatás által keresztülvisznek. Egy ilyen dokumentum, még ha csak előzetes is,
valóban szégyen és jele annak, hogy milyen mértékben behatolt az antikrisztusi világ az egyház
életének e fontos színtereire. Ez a dokumentum olyan sötét folt lesz a következő nemzedékek és
a történészek számára, amely bemocskolja az apostoli szentszék becsületét. Szerencsére a
szinódusi atyák végső üzenete egy igazi katolikus dokumentum, amely kifejezi a család isteni
igazságát, anélkül, hogy elhallgatná a probléma mélyen fekvő gyökereit, azaz a bűn valóságát.
Valóban bátorságot önt és vigaszt nyújt a katolikus családoknak.
Néhány idézet: „Gondolunk azokra az élet által ránk ruházott terhekre és szenvedésekre, amelyet
egy különleges bánásmódot igénylő gyermek, súlyos betegség, az öregkor nehézségei vagy egy
szeretett személy halála jelenthet. Csodáljuk azoknak a családoknak a hűségét, akik ezeket a
szenvedéseket bátorsággal, hittel és szeretettel viselik. Nem úgy tekintenek rá, mint egy rájuk rótt
teherre, hanem olyasvalamire, amelyben odaajándékozzák magukat és Krisztus szenvedését
szemlélik a test erőtlenségében. … A házastársi szeretet, amely kizárólagos és felbonthatatlan, a
sok nehézség közepette is kitart. Egyike a legszebb és egyben a leggyakoribb csodáknak. Ez a
szeretet a termékenység és a nemzés által árad ki. Magába foglalja nem csak a gyermekek
nemzését, hanem az isteni élet ajándékát is a keresztségben, a vallásos nevelést és a gyermekek
tanítását is. … Ott lebeg fölöttetek Jézus, Mária és József családjának jelenléte szerény
otthonukban.”
2. Aki az egyház erkölcsi tanítására vár (pl. „újraházasodott elváltak” számára az áldozás
vagy homoszexuális élettársi kapcsolatok engedélyezésére), annak valószínűleg csalódást
okozott a végső jelentés. De vajon nem áll-e fenn annak veszélye, hogy az egyház alapvető
tanításának megkérdőjelezése és vitatása a jövőben nem nyithat-e ajtót a súlyos visszaélések
és hasonló egyháztani revíziós törekvések számára?
Isteni törvényről van szó, jelen esetben a hatodik parancsról, a házasság teljes
felbonthatatlanságáról. Azt az Isten által elrendelt szabályt, mely szerint súlyos bűn állapotában
nem járulhatnak a hívek szentáldozáshoz, szent Pál a Szentlélek által sugalmazott 1 Kor 11, 27-
30-ban tanítja. Ezt nem lehet szavazásra bocsájtani, ahogy Krisztus Istenségét sem.
Akinek felbonthatatlan szentségi házassága van és ettől függetlenül egy másik emberrel tartós,
házassághoz hasonló életközösségben él, az isteni törvény által ki van zárva a szentáldozásból.
Ha ezt figyelmen kívül hagynánk, az olyan lenne, mintha az egyház olyan hivatalos kijelentést
tenne, amely megvetendő módon legitimálná a házasság felbonthatatlanságát és egyben feloldaná
Isten hatodik, „Ne törj házasságot!” parancsolatát is.
Semmilyen emberi intézmény, még a pápa vagy zsinat sem rendelkezik azzal a hatalommal és
hatáskörrel, hogy ezt a legcsekélyebb mértékben vagy akár indirekt módon feloldja: „Amit Isten
egybekötött, ember szét ne válassza” (Mt 19, 6). Figyelmen kívül hagyva ezt a ragyogó
igazságot, amelyet az egyházi tanítóhivatal mindig és - változhatatlan volta miatt - minden
időben, egészen napjaikig ugyanúgy tanít (például szent II. János Pál pápa „Familiaris consortio”
kezdetű pápai buzdítása, a Katolikus Egyház Katekizmusa és XVI. Benedek), az „újraházasodott
elváltak” áldozásnak engedélyezése okán a szinóduson szavazásra bocsájtották. Ez súlyos tény és
a klérus Isten szavának igazsága elleni arrogáns hozzáállásáról tanúskodik. Az isteni igazságról
és Isten igéjéről szavazni méltatlan dolog azok számára, akiknek a tanítóhivatal képviselőiként a
hitletétemény (depositum fidei) jó és igaz intézőiként (vö. Mt 24, 45) azt buzgón továbbadni
hivatottak.
Az „újraházasodott elváltak” áldozásának engedélyezésével ezen püspökök saját megfontolásuk
alapján új hagyományt alapítanak, és ezáltal megszegik Isten törvényét, azt cselekszik, amiért
Krisztus a farizeusokat és írástudókat egykor megfeddte (vö. Mt 15, 3). Még súlyosabb az a tény,
hogy a püspökök hűtlenségüket olyan érvekkel próbálják legitimálni, mint „pasztorális
szükségszerűség”, „irgalmasság”, „a Szentlélekre való nyitottság”. Azon kívül félelem nélkül és
gátlástalanul gnosztikus irányba ferdítik ezeknek a szavaknak az értelmét azáltal, hogy egyúttal
azokat, akik nekik ellentmondanak és a változhatatlan isteni törvényt és a nem emberek által
lefektetett hagyományokat védelmezik, merevnek, aggályosnak vagy tradicionalistának címkézik.
A nagy ariánus krízis idején a 4. században Isten Fia istenségének védelmezőit is
„hajthatatlannak” és „tradicionalistának” bélyegezték. Szent Atanázt Libériusz pápa még ki is
közösítette. A pápa ezt azzal az érvvel támasztotta alá, hogy Atanáz nem volt közösségben a
keleti püspökökkel, akik többnyire eretnekek vagy féleretnekek voltak. Ezért a jókat elűzték
pozíciójukból és a pusztába küldték (Ep. 243).
Azok a püspökök, akik támogatják az „újraházasodott elváltak” áldozását, olyanok, mint a
farizeusok és írástudók, mert azáltal, hogy hozzájárulnak ahhoz, hogy az „újraházasodott
elváltak” szívéből és testéből újra „házasságtörés származzon” (Mt 15, 19), elhanyagolják Isten
törvényét. Ezáltal ugyanis egy kívülről nézve „tiszta megoldást” akarnak és a hatalom birtokosai
(tömegtájékoztatás, közvélemény) szemében „tisztán” szeretnének állni. Amikor azonban egykor
majd Krisztus ítélőszéke előtt megjelennek, bizonyára megdöbbenésükre ezeket a szavakat fogják
hallani: „Hogy mered emlegetni rendelkezéseimet, és szádra venni szövetségemet? Hiszen te
gyűlölöd a feddést, és elveted igéimet! … a paráznákkal tartasz” (Zsolt 50, 16-18).
Sajnos a végső jelentés is tartalmazza az „újraházasodott elváltak” áldozásának megszavazásáról
szóló bekezdést. Bár nem érte el a szavazatok szükséges kétharmadát, az az aggasztó és a
döbbenetes tény továbbra is fennáll, hogy a jelenlévő püspökök abszolút többsége
„újraházasodott elváltak” áldozása mellett szavazott: ez szomorú képet mutat napjaink katolikus
püspöki karának lelki minőségéről. Ezen kívül szomorú, hogy ez a bekezdés, amely nem érte el a
szükséges számbeli többséget, benne maradt a végső jelentésben és további megvitatásra minden
egyházmegyébe ki lesz küldve. Ez bizonyára a papok és hívek körében tovább fogja fokozni a
tanítás zűrzavarát, mert olyan benyomást kelt, mintha az isteni törvények és a Krisztustól és Pál
apostoltól származó isteni igék emberi döntéshozatal tárgyává tehetők lennének.
Az egyik bíboros, aki nyíltan támogatta az „újraházasodott elváltak” áldozásának engedélyezését,
sőt a köztes jelentés szégyenletes, homoszexuális „párokkal” kapcsolatos kijelentéseit is
támogatta, elégedettnek tűnt a végső jelentéssel és minden szégyenkezés nélkül kijelentette: „a
pohár félig tele van”, s ezt úgy értette, hogy azon kell dolgozni, hogy a jövő évi zsinaton egészen
tele legyen. Nekünk azonban szilárdan kell hinnünk, hogy Isten a becstelenség, a hűtlenség és
árulás terveit meg fogja semmisíteni. Krisztus a nagy vihar közepette is biztosan tartja az egyház
hajójának kormánykerekét. Hiszünk és remélünk az egyház valódi kormányzójában, a mi Urunk
Jézus Krisztusban, aki maga az Igazság.
3. Jelenleg erős agressziót tapasztalunk a családok ellen. Ezt az agressziót a tudomány
területén az ember és az emberi identitás óriási zűrzavara kíséri. Sajnos az egyházi
hierarchiának vannak olyan képviselői, akik ezekben a kérdésekben olyan véleményeket
fogalmaznak meg, amelyek ellentmondanak az Úr tanításának. Hogyan szóljunk úgy az
zűrzavar áldozataihoz, hogy azok megerősödjenek a hitükben és hogyan vezessük őket az
üdvösségre?
Ebben a rendkívül nehéz időszakban Krisztus megtisztítja katolikus hitünket, hogy az egyház
ezáltal a megpróbáltatás által még jobban ragyogjon és valóban világossága és sója legyen ennek
az ellaposodott, újpogány világnak. Mindezt elsősorban a hívők, a kicsinyek, az „ecclesia docta”
(tanított egyház) által teszi az egyházban, akik napjainkban meg fogják erősíteni az „ecclesia
docenst” (a tanító egyházat, azaz a tanítóhivatalt), úgy, mint a negyedik századi nagy hitválság
idejében tették, amelyről így ír John Henry Newman bíboros: „Ez egy nagyon figyelemreméltó
dolog, amely tanulsággal is szolgál. Lehet, hogy azért lett megengedve, hogy az egyházba, amely
pont akkor került ki az üldöztetésből, belevésődjön az evangélium, és hogy ne a bölcsek és
hatalmasok, hanem a jelentéktelenek, a tanulatlanok és gyengék legyenek az egyház igazi
erőssége. A pogányságot elsősorban az egyszerű hívek döntötték meg. A hívek, Anasztáziusz és
az egyiptomi püspökök vezetése alatt, egyes helyeken pedig püspökeik és papjaik támogatása
által, a legrosszabb eretnekségeknek is ellenálltak és kiirtották őket a szent egyházból. … A
tévelygések eme korszakában hirdették ki, érvényesítették és őrizték meg Urunk Istenségének
dogmáját, amelyet emberileg sokkal inkább az „ecclesia docta” mint az „ecclesia docans” őrzött
meg. A püspökök testülete hűtlen lett feladatához, míg a laikusok mind hűek maradtak a
keresztséghez. Hamarosan a pápa, majd egy pátriárka, egy metropolita, más fontos püspök vagy
egyetemes zsinat is kimondta, hogy korábban mit nem kellett volna mondaniuk, és hogy azt
tették, ami elhomályosította vagy kompromittálta a kinyilatkoztatott igazságot. Másrészt a
keresztény nép a gondviselés vezetése folytán az egyház erőssége volt Atanáz, Hiláriusz, Vercelli
Euszébiosz és más nagy hitvallók számára, akik a hívek nélkül kudarcot vallottak volna” (A
negyedik század ariánusai, 446, 466 o.)
Bátorítanunk kell a híveket, hogy olvassák a katekizmust, amely megtanítja őket, hogy hűek
maradjanak Krisztus világos szavaihoz az evangéliumban, valamint atyáik és őseik rájuk
hagyományozott hitéhez. Tanulócsoportokat és előadásokat kell szerveznünk az egyház
változhatatlan tanításáról különösen a házasság és tisztaság témában és ezekre elsősorban
fiatalokat és házaspárokat kell meghívnunk. Meg kell mutatnunk a tisztaságban élt élet,
keresztény házasság és család csodálatos szépségét, a kereszt és áldozat értékét az életünkben. Be
kell mutatnunk a szentek és más példaértékű emberek példáját, akik megmutatták, hogy ők - bár
ugyanazokat a testi kísértéseket, ellenségeskedéseket és a pogány világnak ugyanazt a
gúnyolódását viselték el -, mégis Krisztus kegyelméből szüzességben, keresztény házasságban
vagy családban boldog életet éltek. A hit, a tiszta és teljes katolikus és apostoli hit fogja legyőzni
a világot (vö. 1Jn 5,4).
Csoportokat kell alapítanunk és támogatnunk, amelyek tiszta szívű fiatalokból, családokból és
olyan katolikus házaspárokból állnak, akik elkötelezetten élik a házassági ígéreteiket. Olyan
csoportokat kell szerveznünk, akik erkölcsileg és anyagilag támogatják a széthullott családokat és
gyermekeiket egyedül nevelő édesanyákat, olyan csoportokat, amelyek imával és jó tanáccsal
támogatják az elvált házaspárokat. Olyan csoportokra és olyan személyekre van szükség, akik
segítenek az „újraházasodott elváltaknak”, hogy komolyan elinduljanak a megtérés útján, azáltal,
hogy alázattal elismerik bűnös helyzetüket és Isten kegyelmével elhagyják azokat a bűnöket,
amelyek sértik Istent és a házasság szentségét. Csoportokat kell alkotunk, akik gondosan segítik a
homoszexualitásra hajló embereket, hogy elindulnak a keresztény megtérés útján, s felfedezzék a
tiszta élet szép útját s végül diszkréten lelki gyógyulást kínáljanak nekik.
Az újpogány világban élő kortársainknak be kell mutatnunk Krisztus tanításának szabadító
örömhírét és hirdetnünk kell, hogy Isten parancsa - a hatodik parancs is - bölcs és szép: „Az Úr
törvénye tökéletes, felüdíti a lelket. Az Úr intő szava határozott, bölccsé teszi az együgyűt. Az Úr
rendelkezései helyesek, megörvendeztetik a szívet. Az Úr parancsolata világos, ragyogóvá teszi a
szemet.” (Zsolt 18, 8-9).
4. A szinódus alatt, Gądecki von Posen érsek és néhány más jelentős prelátus nyilvánosan
kifogásolta, hogy a viták eredményei az egyház változhatatlan tanításától eltértek. Van rá
remény, hogy e zűrzavar közepette, a klérus azon tagjai és azok a hívők, akik eddig nem
voltak tudatában annak, hogy az egyházon belül vannak olyan emberek, akik aláássák az
Úr tanítását, minderre ráébredjenek?
A lengyel katolikus egyháznak bizonyára becsületére válik, hogy a katolikus püspöki kar elnöke,
ő excellenciája Gądecki érsek tisztán és bátran védelmezte Krisztus igazságát a házassággal és az
emberi szexualitással kapcsolatban. Ezáltal II. János Pál igazi lelki gyermekének bizonyult.
George Pell bíboros a liberális szexuális aknamunkát és az „újraházasodott elváltak” állítólag
irgalmasságból és lelkipásztori okokból szorgalmazott engedélyezését a szinódus folyamán
találóan a jéghegy csúcsának és egyfajta egyházi trójai falónak nevezte.
Az egész világ számára nyilvánvalóvá vált, hogy az egyház ölének kellős közepén olyan emberek
vannak, akik aláássák az Úr tanítását. Mindez az internetnek és néhány katolikus újságírónak
köszönhető, akiknek nem közönyös, hogy mi történik a katolikus hittel, amely számukra Krisztus
kincse. Örvendtem, hogy néhány katolikus újságíró és blogger Krisztus jó katonájaként
viselkedett és felhívta a nyilvánosság figyelmét Urunk változhatatlan tanításának klerikális
aláásására. Bíborosok, püspökök, papok, katolikus családok, katolikus fiatalok világosan ki kell,
hogy mondják: „Nem vagyok hajlandó alkalmazkodni a világ újpogány szelleméhez, még akkor
sem, ha azt néhány püspök vagy bíboros terjeszti. Nem fogom elfogadni, hogy Isten
irgalmasságát saját szájuk íze szerint, csalóka és téves módon értelmezik és „új pünkösdöt”
emlegetnek. Nem vagyok hajlandó tömjént szórni, a genderideológia, az újraházasodás és az
együttélés bálványszobrai elé. Még ha a püspököm ezt is tenné. én nem fogom ezt tenni. Isten
kegyelméből inkább szenvedek, minthogy eláruljam Krisztus igazságának teljességét az emberi
szexualitásról és házasságról.”
„A tanúk fogják meggyőzni a világot, nem a tanítók”, mondja boldog VI. Pál az „Evangelii
nuntiandi” c. apostoli buzdításában. Az egyháznak és a világnak sürgősen rendíthetetlen és
hamisítatlan tanúkra van szüksége, akik tanúságot tesznek Isten akaratának és parancsainak teljes
igazságáról és Krisztus a házasságról mondott szavainak teljes igazságáról. A modern klerikális
farizeusok és írástudók, azok a püspökök és bíborosok, akik tömjént szórnak a genderideológia és
az együttélés bálványszobrai elé, egészen bizonyosan senkit sem fognak meggyőzni, hogy
Krisztusban higgyen és kész legyen Krisztusért odaadni az életét. Valóban igaz, hogy "veritas
Domini manet in aeternum" („az Úrnak igazsága megmarad örökké”, Zsolt 117,2), „Krisztus
ugyanaz tegnap, ma és mindörökké” (Zsid 13,8) és „az igazság szabaddá tesz benneteket” (Jn
8,32).
Ez a legutóbbi mondat szent II. János Pál pápa legkedvesebb bibliai idézete volt, a család
pápájáé. Hozzátehetjük, hogy az emberi szexualitásról és házasságról szóló kinyilatkoztatott és
változhatatlan isteni igazság a lelkeket az egyházon belül és kívül is szabaddá fogja tenni. Az
egyház válsága közepette és kora egyes püspökeinek rossz példája miatt, azok életvitelével és
tanításával kapcsolatban szent Ágoston ezekkel a szavakkal vigasztalta az egyszerű híveket:
„Bármit is mondjanak a püspökök, legyetek biztosak benne, hogy Isten a ti atyátok, édesanyátok
pedig az egyház.” (Contra litteras Petiliani III, 9,10).
+ Athanasius Schneider, astanai Legszentebb Szűz Máriáról nevezett érsekség segédpüspöke,
Kazahsztán.
Ez az interjú Polonia Christiana magazin legutóbbi számában jelent. A kérdéseket Dr. Isabella
Parowicz tette fel. A német fordítást Schneider püspök átolvasta.
Forrás: http://gloria.tv/media/RGNWdi3anRQ
