Az istálló

Nagynéném férje, Sanyi bácsi, soha nem járt munkába. A kommunizmus ideje alatt abból élt, hogy folyamatosan kivállalt egyszerre négy bikaborjút, azokat felnevelte, majd leadta a kollektívának. Ebbõl elég jól keresett...

Sanyi bácsi, élete minden napján, reggel felkelt, megmosakodott, felöltözött, reggelizett és ment hátra az istállóba a borjúkhoz. Aztán egész nap gazdálkodott, hogy az állatok élelmét elõteremtse. Gyerekkoromban, hétköznap, Sanyi bácsit csak így ismertem.  Amikor hozzájuk mentem, gyakran a hátsó kiskapun mentem be és ilyenkor mindig megkerestem õt az istállóban. Õ mindig kedvesen fogadott és vidáman beszélgetett velem.

Az istálló, enyhén szólva, nem volt tiszta… Ha teniszcipõben voltam, igencsak kellett vigyázzak, hogy hová lépek, nehogy ganés legyen a cipõm. Egy alkalommal egy olyan deszkára léptem, amely korhadt volt. Az besüppedt a súlyom alatt és a padló alól feltörõ ganélé belefolyt a cipõmbe. Borzasztóan büdös és utálatos volt…

Egy idõ után visszatérõ álmom lett, hogy bemegyek ebbe a borzasztóan ganés istállóba és ott lépegetek iszonyodottan, arra vigyázva, hogy nehogy összekenjem magam. Aztán, ahogy teltek az évek az istálló és annak helyszíne különbözõ formákat öltött álmomban. Egy idõ után az istálló kezdett kevésbé ganés lenni és ekkor már szivesebben, érdeklõdéssel léptem be, hogy körüljárjam. Az utolsó ilyen istállós álmomban már az volt, hogy az istálló teljesen tiszta volt, olyan, mintha egy lakás lenne… Nem volt benne sem állat, sem ember, látszott rajta, hogy már elvégezte benne munkáját a gazda és többé már nem lesz ott piszok. A falakon és a deszkákon már csak sejteni lehetett, hogy egykor ganésok voltak, de ez leginkább egy múzeumhoz hasonlított...

Az álom mondanivalója, hogy mi emberek, mindnyájan beleszületünk test szerint egy bûnös állapotba, amelyet öröklünk a családunkban. Ebben a bûnös állapotban benne van, az õsbûn hatásától kezdve, a családfa generációs bűneinek minden tisztátalasága. Tisztátalan nedvek dolgoznak mindnyájunk testében, lelkében, akár egy istállóban… Amint Isten fogadott fiaivá leszünk, a keresztség és a bérmálás szentségei által, Isten, az Õ Szentlelke által, elkezdi bennünk megtisztításunk hosszantartó munkáját:

(1 Kor 6:9-11) Vagy nem tudjátok, hogy a gonoszok nem részesülnek Isten országában? Ne ámítsátok magatokat: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem kéjencek, sem férfiakkal paráználkodó férfiak,  sem tolvajok, sem kapzsik, sem iszákosak, sem átkozódók, sem rablók nem részesülnek Isten országában. Bizony, ilyenek voltatok néhányan; de meg lettetek mosva, megszentelést nyertetek, és megigazultatok az Úr Jézus Krisztus nevében, a mi Istenünk Lelke által.

Honnan van az istálló hasonlat?... Ha mi Istent olyannak képzeljük el, mint egy embert, mint pl. egy jó gazdát, akkor mi, akik végtelenül alacsonyabbrendûek vagyunk Nála, olyanok vagyunk, mint a pl. a marhák, amelyeknek enni ad a gazda az istállóban. Ez a lét és értelmi szintkülönbség Isten és ember között említve van a szentírásban is...

(Iz 55:9) Mert amint magasabbak az egek a földnél, akképen magasabbak az én útaim útaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál!...

A mi feladatunk megérteni Isten gondolatait a Szentlélek segítő kegyelmével, megismerni az Õ akaratát és Vele közremüködni. Ne legyünk olyanok, mint a marha, amely alól a gazda állandóan pucolja a ganét, de az folyton odapiszkol. Ha a mennyei Atya folyamatosan tisztít minket, hogy pályafutásunk végén teljesen tiszták és szentek legyünk, akkor mi müködjünk közre a mennyei Atyával önmagunk megszentelõdésén...