A plágium plagizálása

Manapság társadalmi, politikai jelenség lett a plágium ûgyekbõl. Az egész, Schmitt Pál magyarországi országelök ûgyével kezdõdött és azóta is tart. Alapjában véve, az egész nagyon sajnálatos és szánalmas. Arról van szó, hogy a kilencvenes években, egyszerûen így mentek a dolgok, annélkül, hogy bárki is erkölcsi vagy etikai problémát csinált volna ebbõl. A doktorandusz megírta, amit meg kellett írnia, a vezetõ profeszorok pedig engedélyezték, továbbengedték a dolgozatot és minden rendben volt. Mára, hirtelen mindenki rettenetesen erkölcsös és etikus lett és észrevették, hogy hiányoznak az idézõjelek, meg a lábjegyzékek, meg a mit tudom micsodák. De arról senki sem beszél, hogy alapjában itt nem erkölcsrõl és etikáról van szó, hanem erkölcstelen és etikátlan politikai bosszúhadjáratról. Ecaterina Andronescu miniszter asszony mondott egy alapigazságot, amikor azt mondta, hogy ha az õ dolgozata plágium, akkor az egész doktorátusi intézményt fel kell számolni. És ez az igazság. Ha alaposan megvizsgáljuk a dolgokat, akkor minden profeszor, doktor és doktorándusz, elmehet a sóhivalaba. Mennyivel egyszerübb lett volna a dolga a teológiából ledoktorizott úriembernek is, ha megtartotta volna az evangélium igéit:
(Mát. 23:10 Károli) Doktoroknak se hivassátok magatokat, mert egy a ti Doktorotok, a Krisztus.

Az plágium ûgyeken túl, azonban, ott vannak még a plagizáló doktorok lemondását követelõ erkölcscsõszök hada. Fennhangon kiáltják: Monnyon le!... De ha komolyan szóba állsz egy ilyennel, akkor gyakran nem tallálsz nála egy fikarcnyi egyéni, saját termésû gondolatot se. Amikor valami okosat akar mondani, akarva-akaratlanul, valahogyan mindig egy írót vagy történelmi személyt idéz, persze pontatlanul és idézõjelek nélkül, saját gondolataként tüntetve azt fel, ékeskedve annak tollaival. Gyarkan a prédikációkban is papírról vagy más elmés lelki könyvekcsébõl, valaki más goldolatait hallhatjuk, kongóan üres hanglejtéssel vagy ami még sajnálatosabb, egyenesen a Magyar Kurír-ról levett homílíát olvassa fel valaki sajátjaként. Így aztán szép lassan már nem a plágiumnál tartunk, hanem a plágium plagizálásánál. És persze hogy, még nekünk áll fennebb: a miniszter monnyon le!...

Egyszer próbálkoztam egy Fülöp kurzuson egy tanítással. Amikor kezembe adták a tanítás vázlatát, azonnal ellepett az ellenérzés. Egyrészt a vázlat tele volt helytelen hittételi összefüggésekkel, helytelen szentírási hivatkozásokkal, másrészt pedig azt éreztem, hogy nem arra vagyok hívatva, hogy más gondolatait szajkózzam. Persze tévedés ne essék, ettõl még a Fülöp kurzus nagyon hasznos, áldásos, üdvös, kreatív, stb. , de az én meglátásomban arra vagyunk hívatva , hogy az evangelizálásban a mi gondolatainkat mondjuk el. A lelki plagizálás, az egyik legsajnálatosabb és legsonyorúbb dolog. Egy paptestvérem egyszer azt mondta, hogy egy papnak sem bocsájtja meg ha papírról prédikál. És igaza van... Nekünk, krisztuskövetõknek, az a feladatunk, hogy megegyük a szentírást (Jel 10:10), megemésszük azt, beleívódjék a vérünkbe, átjárja Isten igéje testünket, lelkünket és aztán minden szavunkkal azt leheljük vissza az emberekre. Isten szolgájának nem kell napokig törje a fejét egy homílíán, egy prédikáción vagy egy tanításon, hanem tíz perc alatt összeszedi gondolatait és ha kell egész nap szabadon beszél az örömhírrõl.

Az Úr egyedinek teremtett minden fûszálat, minden falevelet, minden virágot és minden embert. Neki abban telik kedve, ha a saját, önálló, kreatív gondolatainkkal, szavainkkal adjuk át másoknak az evangéliumot. Ehez megadja az Úr az Õ Szentlelekét, az Igazság lelkét, Aki eszünkbe juttat mindent (Jn 14:26). A Szentlélek segítségével, az Egyház Tanító Hivatalának útmutatásával és istengyermeki szabadsággal kell dolgozzunk az Úr szõlõsében. Kérdés az, hogy akarjuk-e, van-e bátorságunk hozzá, hogy kamatoztassuk a talentumokat (Mt 25:15) vagy csak egy-két sovány plágiumra futja, vagy még arra sem, hanem csak a plágium plagizálására.

Buzduljunk fel és építsük meg a saját házunkat, fessük meg a saját festményünket, énekeljük el a saját dalunkat és lejtsük saját táncunkat. Ne a szomszédét, ne a régmult szentekét, írókét vagy hõsökét. A szenteket ne a múltban, ne a könyvekben, ne a történelemben keressük, hanem önmagunkban. Mi nem vagyunk és nem is leszünk olyanok, mint valamelyik régi szent. Ha olyanok lennék, akkor mi is plágiumok lennénk, a fiaink pedig a plágiumok plagizálásai. Az élet egyszeri és megismételhetetlen. Még van idõd elénekelni hattyúdalodat…

Az új evangelizációról

Az új evangelizáció nem azt jelenti, hogy egy térséget vagy egy nemzetet újra kell evangelizálni. Az új evangelizáció azt jelenti, hogy Isten országának evangéliumát egy új formában hirdetjük minden embernek. Az evangélium egy és ugyanaz minden nemzedék számára, de a nemzedékek változnak, és változik a nemzedékek nyelvezete, felfogása és érzékenysége. Ezért a régit új formában, és az újat a régi szerint kell hírdeni, Krisztus egészséges igéi szerint...

A világ kibontakozott, és eljutott fejlődésének utolsó korszakába. A globális posztmodern társadalomban, a különböző kulturák és fejlődések mára már összeértek, összevegyültek, és újabb kulturákat, fejlődéseket hoztak létre. Az új generációk a mai gazdasági, tehnológiai és kulturális környezet nyelvezetén értenek. Nem igazán lehet őket megérinteni régi kifejezésekkel, hagyományokkal, legendákkal és holt nyelvekkel. Az új evangelizáció nyelvezete művészi kell legyen és kreatív. A mai embernek úgy kell elmondani Isten üzenetét, ahogyan egy zseniális művész tenné alkotásával. Az evangélium hirdetője neki kell feszüljön a lehetlennek... 

Az evangéliumot ma már:

- fel kel festeni az égre... 

- bele kell vésni a tengerbe... 

- rá kell lehelni a sziklára... 

- rá kell szórni az ablaküvegre...

- bele kell énekelni a légüres térbe...

Olyan kell legyen az új evangelizáció, hogy:

- a párizsi festők felálljanak álványaik mellől, hogy megnézzék az új stílusirányzatot...

- a floridai dzsessz-esek leálljanak és kiváncsian füleljék az új zenét...

- a soul-osok és rapp-erek azt mondják, hogy: cooool…

- a homokkal üvegre festők, felbuzdulva új ábrákat szórjanak...

- a diszkós tinik lelkesedve kiáltsák: wooow…

- a tetkós, harley-davison motorosok rögtön összegyűljenek...

- az agresszív gördeszkások új szaltót dobjanak...

- a holywoodi rendezők idegesen vakargassák az állukat...

A mai embert nem lehet megszólítani közhelyekkel, latin szavakkal, jól hangzó teológiai kilejezésekkel, hazafias lelkesítésekkel, régi szentek életpéldájával, legendákkal és vallásos mázú kulturális szösszenetekkel. A mai ember konkrét válaszokat vár létének súlyos kérdéseire. Ő azt mondja, hogy én most és itt élek. Én a mostanra és az ittenre szóló megoldásokat akarok. Engem nem melegít sem a teológia, sem a tudomány, sem a hazafias szöveg, sem a kultúra. Én ma szenvedek hiányt, ma kell eldöntsem az életem kérdéseit, és ma kell megéljem a krízisemet. Ha Jézus Krisztus valóban a megoldás az életemben, akkor most mutasd meg nekem. Ne a múltban, ne a régiben, ne a könyvekben, nem a tudományban. Most, rögtön, azonnal akarom Jézust, élő és konkrét valóságban. Ha nem, akkor az evangelizáciációd csak egy tavoli beszéd...

De hát honnan annyi művészet és kreativitás? Hiszen mi csak egyszerű, szerény tehetségű emberek vagyunk. Mi igen, de Jézus nem. Ő maga a művészet, a kreatívitás és az új dolgok kiapadhatatlan forrása. Ha tényleg kapcsolatban vagy Vele a Szentlélek által, kérjed Tőle, és a többit Ő majd megoldja...

Ima: Jézusom, add, hogy evangéliumodat úgy mondjam el az embereknek, ahogyan még soha senki nem mondta el. Ámen.

P.s. 2025: Értük tegyük meg...

Mai példázatok a mennyek országáról

A mennyek országa hasonlatos egy hatalmas, tovahaladó ûrbázishoz: A világûrben lebeg egy elszalasztott asztronauta, aki már feladta, hogy elérje a közelben veszteglõ ûrhajóját. Amint kinyítja szemét, észreveszi, hogy egy csillag közeledik feléje. Egy idõ után már világosan látja, hogy egy hatalmas, fényes ûrbázis jön éppen az õ irányába. Végül, egy elképzelhetetelenül nagy ûrbázis áll meg mellette elérhetõ távolságban. Kinyílik az ajtó és õ behúzza rajta magát. Az ajtó becsukódik és az ûrbázis továbbsuhan. Egy idõ után az ûrbázisból már csak egy kis csillag látszik, majd végül eltûnik a végtelenben. Nem tudni honnan jött és hová megy, de megállt és felajánlott egy nyitott ajtót, ami annak az embernek az életet jelentette.

A mennyek országa hasonlatos a milánói Scala-hoz: A Scala fényét és létét a színpad adja, szépségét azonban mégis a közönség helyeiben és páholyaiban szemléljük. Isten a színpadon tündököl leírhatatlan szépségében, míg az égi hatalmasságok, fejedelemségek, angyalok és az üdvözült szentek közössége, ki-ki a maga helyérõl gyönyörködik Istenben. Mindenkinek megvan a saját helye, amit el kell foglalnia. Nem ülhet más helyére és nem hagyhatja üresen a saját helyét. Csak akkor tud szép lenni és csak akkor lehet boldog az egész Scala, ha mindenki a maga helyén ûl.

A mennyek országa hasonlatos egy folyón túli titokzatos városhoz: A folyón túl van egy csodálatos és titokzatos város, amelynek nem tudják ki az építõje vagy, hogy ki lakja. Ámegyünk a folyón egy hajóval és belépünk a különös stílusú és formájú épületek közé. Amint haladunk elõre, egyre nagyobb, egyre szebb épületekre bukkanunk és azokat csodálva bámuljuk. Ösztönösen hatolunk beljebb és beljebb a városba, keresve annak építõjét, urát és fényét.

A mennyek országa hasonlatos a végtelen fogalmához: Ha elkezdünk gondolkodni a végtelenrõl, akkor elõbb-utóbb eljutunk ahoz a ponthoz, ahol a képzeletünk rövidzárlatot kap. Nézzük a világûrt és kidobjuk képzeletünket egy fényévre. De mi van azon túl? Aztán két fényévre. De mi van azon túl? Aztán háromra... És így tovább... Az a tény, hogy minden határ után van még valami, túl van a felfogásunk határán.
Így vagyunk a jó Istennel is. Õ volt a teremtés elõtt, van és lessz e világ elmúlása után is. Nem született, nem tudjuk honnan van, nem tudjuk mit tesz majd az idõk végezete után. Teremtett minket, megvált minket és magával visz minket az örökkévalóságba.

A mennyek országa hasonlatos a NASA felvételhez: A NASA készített egy olyan felvételt, amelyben elindul a kozmosz letávolabbi fényképétõl, majd közelít a galaxisokra, majd a Tejútra, majd a mi bolygórenszerünkre, majd a földgömbre, majd a légi felvételekre, majd az utcai felvételekre, majd egy tárgyra, majd a tárgyon lévõ baktériumokra, majd a molekulárira, majd le egésszen az atomokra és a legkisebb anyagrészecskékre.
Hasonlóképpen, mi emberek, aki járunk-kelünk az utcán, mindnyájunkban vannak lelki mélységek és mindnyájunk fölött vannak lelki magasságok. Isten belelát az emberi lélek "atomjaiba", fel a lélek szerkezetébe, fel a lélek gondolataiba, majd az ember külsõ életébe. És így tovább, fel az ember fölött lévõ angyalokra, szellemi hatalmasságokra és fejedelemségekre, akik nap-mint-nap Isten színe elé viszik az egyes ember gondviselését.

A lét misztériuma

Ülök, állok, járok, végzem a dolgomat és közben szüntelenül gondolkodok. Gondolkodom, tehát vagyok! Elmém kurzora valahol mélyen kútat, a szívem alján, annak rejtett kamráiban. Kutatok az emlékeim és az ismereteim között. Oly mélyre hatolok bensõmben, hogy majdnem teljesen elszakadok a külsõ világtól. Közben megszólít valaki, de nem hallom meg. Megérinti a vállamat, mire én összerezzenek és kérdõen tekintek rá.

- Süket vagy? – kérdezi bosszúsan. – Már kétszer szolítottalak.

- Bocsánat – magyarázkodom mosolyogva – egy kicsit elmélyedtem.

Nézem a körülöttem nyüzsgõ embereket és mindha álmot látnék. Gondolat vagy valóság? Hús-vér emberek vagy egy vidófelvétel?... Érzékszerveim és elmém mögött egy világ rejtõzik. Ránézek a szembejövbõ emberre: benne is egy világ van. A másikban is, meg a harmadikban is... Hány milliard ember van és hány bensõ világ?... Mindenki a maga bensõ világát látja és bensõ világából tekint ki a külsõ világba...

Ha felnézünk az égre, odafönt is egy világot látunk. Ha belenézünk a mikroszkópba, akkor az anyag bensejében is egy világot látunk. De mindezek véges világok. Véges az anyagi világ is, meg benne minden teremtmény. De van egy végtelen világ: Isten bensõ világa. A Szentháromság élete, a végtelen élet világa. Az egyik csarnokból a másikba lépünk, aztán a másikba, és a másikba… A csarnokok végtelen sora követi egymást, mind-mind tele kincsekkel… Ezt a világot csak a Szentlélek látja át.

(1Kor 2:10) Nekünk azonban feltárta Isten a Lélek által. A Lélek ugyanis mindent átlát, még Isten mélységeit is.

A Lélek az Aki átlátja a teremtett világot és Isten mélységeit is, mert Isten mindenhol jelen lévõ és Isten mindent tudó. A teremtéssel elkezdõttek az idõk. Az idõk teljességében Isten megváltott bennünket. Az idõk végezete után ez a világ elmúlik és egy új világ lesz. De mi volt azelõtt és mi lesz azután. Persze nem volt idõ azelõtt és nem lesz idõ azután sem, mert idõ csak ott van, ahol anyag van és mozgás. Persze, nincs erre válasz... De mi képesek vagyunk feltenni a kérdést: Milyen volt Isten léte, amikor még nem volt a teremtett világ? Fog-e még Isten újat teremteni? Akkor majd mi a munkatársai leszünk?... A lét misztériumára csak egy válasz van: Jézus Krisztus. Amikor Nála leszünk, akkor már nem lesz több kérdésünk...

A kifosztott Krisztus

Egyszer azt álmodtam, hogy atyám egy lovashintót vezet, és én a lovashintó tetején állok a csomagok terén. A hintó nagyon imbolygott, és féltem, hogy leesek. A legnagyobb meglepetésemre, a kocsit a mi templomunkba vezette be, egyenesen neki a főoltárnak. Az oltár meg a szentély teljesen csupasz volt. Hiányoztak a szőnyegek, a terítők, a gyertyatartók és a szobrok. Minden le volt csupaszítva. Csak a csupasz sárgásbarna deszkákat láttam. Az oltárképen pedig ott volt a megfeszített Úr Jézus.

Sokáig nem foglalkoztam ezzel az álommal, egésszen addig, míg egyszer meg nem tapasztaltam életemben az elmúlást. Ekkor aztán már jobban odafigyeltem a nagyhétre. Nagycsütörtökön megfigyeltem az oltárfosztás ceremóniáját, és az mélyen megérintett. Minden egyes tárgy eltávolítása fájdalmat okozott. A legfájóbb az volt, amikor az oltárabroszt feldúlták, és szinte kegyetlen hanyagsággal összedobálták, összegyűrték az oltár közepére. Ekkor megértettem az Úr Jézus szavait... 

(Zsolt 22:19) Megosztoznak ruháimon, és köntösömre sorsot vetnek. 

A kifosztott, lemeztelenített Jézus készen áll a megfeszítésre. Azt gondolom, hogy ez a momentum el fog jönni valamilyen módon a mi életünkben is, akik részesülünk az Úr Jézus sorsából, az Ő követésének útján. Az a kérdés, hogy fel leszünk-e készülve rá?...

A kifosztott Krisztust több formában élhetjük meg:

1. A vigasztalásoktól és a kegyelmektől való megfosztás

A megtérésem után több kegyelmi időszakort éltem meg, amelyeket megéreztem és felfogtam. Tudtam, hogy, most egy korszak lezárúlt, és egy másik következik. Egyszer egy olyan képet kaptam, hogy a szívemben egy gyönyörű virág szirmai becsukódnak, és ugyanakkor más szirmok nyílnak ki. Ezek is gyönyörűek voltak, de ezek közepében, a porzói helyén, egy fekete kereszt volt. Aztán, azt kaptam, hogy atyám visszatér hozzám, és elveszi egyik ékszeremet, amit örökbe adott nekem. Volt aztán olyan is, hogy az az üzlet, amelyben mindig jó érzéssel jártam körbe, szemlélve a kirakott portékákat, már üres volt, mint amikor elköztöznek. Ez a kifosztottság érzését vetítette előre, a vigasztalás eltűnését. Mintha a mennyei Atya magunkra hagyna... Nekünk is jönne, hogy felkiáltsunk: Eli, Eli, lama sabaktáni…

2. A társaktól, testvérektől és a barátoktól való megfosztás

Isten útjai kifürkészhetetlenek. Vezeti az ember szívét, és odahajlítja a nehéz igazságok felé. Az ember szemeit rettenetes dolgokra tereli, és szívét megtölti ürömmel. Odanyújtja a keserű kelyhet, amelyet teljesen ki kell üríteni (Mt 20:22). Amikor az ember elmondja társainak, hogy mit látott, mit gondol, mit érez, mit él meg, akkor azok elborzadnak, elfordulnak tőle és elhagyják. Az embert félreérti még a legjobb barátja is, s a családja is. Teljesen egydül marad… Ez olyan, mint amikor az Úr Jézus azt mondta a zsidóknak, hogy az Ő testét és vérét kell enniük. A hallgatóság zöme azt mondta: Kemény beszéd. Ki hallgathatja? És elhagyták Őt... Így van az is, aki betekintett a szenvedésbe, és arról beszél... Kemény beszéd. Ki hallgathatja? És az ember ilyenkor magára marad. Ekkor jön, hogy felkiáltson az ember, mint egykor Jeremiás próféta...

(Jer 20:7) Rászedtél Uram és én hagytam, hogy rászedj...

3. Az emberarcú egyháztól való megfosztás

A megtért ember, az Úrral való találkozás után és a templomi élet kegyelmei után, elkezd vágyódni a krisztusi közösségbe, a plébánia benső életébe. Azt gondolja, hogy keretein, falain belül, valami mennyei dolgot talál, de bizony csalódik. Odabent nem talál egyebet, mint egy lecsupaszított, mezítelen, rideg oltárt... Fájdalommal jön rá arra, hogy az, ami után vágyott, csak egy ábránd. Ott is csak bűnös emberek vannak, és ami drágakőnek tűnt, az csak durva kavics... A valóság teljesen más…

4. Krisztus misztikus testétől való megfosztás

Az Egyháznak megvan a maga élete, amelyről azt mondják, hogy misztikus módon követi az Úr Jézus földi életét. Az Egyháznak is megvolt a születése, a gyerekkora, az ifjúkora, a dicsőséges felnőtt kora, és most mintha eljutott volna a keresztrefeszítésnek és sírbatevésének korszakába. A misztikus Krisztus meghalt a kereszten és a sírban nyugszik. Az Egyház, bizonyos értelemben, Jézus sírjában fekszik, és várja a feltámadást. Vannak itt-ott reménytkeltő dolgok is, de alapjában véve az aposztázia tragikusan seper végig az egyházon. Az erdő lehullatja leveleit, elmúlt az ősz, és itt van a dermesztő fagy. Megfagytak a szívek. A formák még megvannak, de a lényeg sokszor eltűnik. A lelki épületek kihaltak, szürkék lettek, mert az emberek elfordultak a jelen lévő, élő Jézustól, és egy olyan vallásosság felé fordultak, amely csak az eltávózott, meghalt, eltünt Jézus emlékét őrzi. Az emberek már szinte félnek odafordulni az élő Jézushoz. Mit is monjanak Neki? És a sírban fekvő, halott Egyház képe lélekpróbáló… 

Ezekben a kifosztottságokban, amikor nem találjuk a vigaszt, nincs barát, nincs igazi testvér, nincs élő egyház, az ember meg kell, hogy térjen. Talán ez a második megtérés, amelyben az ember megtanulja, hogy ne keressen támaszt, ne keressen vigaszt, barátot, testvért, hanem csakis a Megfeszítettre tekintsen, és Őbelé kapaszkodjon. 

Ott van az Egyház a sziklasírban, ott vannak a testvérek is, az eltüntnek vélt élet is, de most már másképpen: lecsupaszítva, mezítelenül, dísztelenül... Nekünk pedig meg kell tanulnunk szeretni ezeket kifosztott szívvel, ábrándok nélkül, és hűséggel szolgálni az Urat...

Jézusom bízok Benned! Ámen.

Van-e hangszered?

Fiatalabb koromban gyakran álmodtam azt, hogy bemegyek különböző üzletekbe, raktárokba, vagy meghatározhatatlan rendeltetésű helyiségekbe, és ott különféle hangszereket látok. A hangszerek leginkább húrosak voltak, olyan gitárszerű, pengetős hangszerek, amelyek különösen nagyok, szépek és változatos formájúak voltak. Mindig gyönyörködve sétáltam közöttük, majd végül választottam egyet.

 
Volt aztán olyan is, hogy zongoráztam. Habár egyáltalán nem értek a billentyüs hanszerekhez, mégis olyan virtuózan zongoráztam, mintha csak szájjal énekeltem volna. Olyan is volt, hogy a zongora egy út mellé volt felállítva, és én ott zongoráztam nagy lendülettel...

Amint a lelkiségi életbe belemélyedtem és lelkiekben növekedtem, kezdtem látni a lelkiségek hiányosságait, gyengeségeit is… Ezidőben találkoztam az egyik pap ismerősömmel, és megosztottam vele az aggályomat egy bizonyos lelkiségi jelenséggel kapcsolatosan. Erre ő azt felelte: “Csodálkoztam is én! Én hány év teológiát tanultam? Ezek meg minden felkészültég nélkül beszélnek…” Ezen aztán én is elgondolkodtam: Az igaz, hogy te teológiát végeztél, de nincs meg benned az a tűz, ami megvan a képzetlen lelkiségi tagokban. A lelkiségi tagokban megvan a Szentlélek tüze, viszont nincs meg a teológiai felkészültség. Vajon melyik hasznosabb, melyik nagyobb, melyik értékesebb? Az igaz, hogy teológiai felkészültség nélkül a világiak apostolkodása rossz irányba csúszhat el és megalapozatlan lehet, de vajon a száraz teológiai felkészültség nagyobb-e a Szentlélek tüzénél, ajándékainál és karizmáinál...

Amint ezen morfondiroztam, az is bejött, hogy sokaknak megvan ugyan a Szentlélek tüze, megvannak a Szentlélek ajándékai és karizmái is, de szolgálatuk mégis kemény, dísztelen, visszataszító... Van olyan testvér, aki nagyon tüzes, de gyakran elragadtatja magát és dühösen evangelizál. Van olyan aki nagyon kemény, és nem érződik ki a szolgálatából Isten szeretete, irgalma és jósága. Van akinek beszédében és cselekedeteiben komoly disszonancia jelentkezik. Mi lehet ennek az oka? Azt gondolom erről, hogy nem elég a Szentlélek tüze, de még a teológiai ismeretek sem, hanem az evangelizátornak szüksége van lelki hangszerre is.

Mi ez a hangszer? Ez a hangszer Isten különleges ajándéka, amely húrokba szedi a Szentlélek ajándékait, adományait, az ember természetes tulajdonságait, képességet, ismereteit és összehangolja azokat, hogy szép akordokban zendüljenek. Ez valójában egy karakter, amit Isten művel ki az evangelizátor lelkében, hogy egy egyedi stílusa legyen, hogy ne másokat utánozzon, hanem önmagát adja és önmagán keresztül az evangéliumot. Gyakran, sajnálattal látom, hogy a tanításokban, a szolgáló testvérek másokat utánoznak és idéznek. Mások módszereit, stílusát, gondolatait, hasonlatait, paraboláit olvassák fel papírról...

Emberfia! Egyszer élsz ezen a földön, és egyszer evangelizálhatsz! Add önmagad! Énekeld el a saját dalodat. Nézd az énekes madarakat. Egyik sem utánozza a társát, hanem saját fütyülésével hívogatja párját. Edd meg az evangéliumot, rágd meg. Keserű lesz az a gyomrodban, de édes lesz a szájadban (Jel 10:9)... Ne próbálj korábbi szenteket, nagy embereket utánozni. Éld meg a te saját életszentségedet. Csak ebben az életben hangozhatnak el a te evangelizáló szavaid és tetteid... Ha nem ezt teszed, akkor bizonyára gyáva vagy, mert nem vállalod fel önmagad, mert nem adod önmagad, és mert elásod az egyetlen talentumodat (Mt 25:24)...

Egy alkalommal Fülöp kurzust tartottunk. A szokásos team, akik a kurzust szokták levezetni nem tudott eljönni. Így aztán én is fel lettem kérve, hogy tartsak meg egy tanítást. Amikor elolvastam a tanítás vázlatát, úgy láttam, hogy elég sok tévedés van benne. Éreztem, hogy nem tudom felvállalni azt, hogy másnak a tévedéseit papagájként mondjam el. Ezt közöltem is a teammel, ami aztán egy elég komoly vitát szült, de végül is nem engedtem. Nem léphettem keresztül a hitemen és a lelkiismeretemen. Végül belegyeztek, hogy úgy tanítsak, ahogyan én látom jónak. A kiértékelésnél volt, akinek tetszett, és volt, akinek nem tetszett, amit produkáltam. De az én lelkiismeretem nyugodt volt, mert azt hirdettem, amit hiszek...

 
Este a teamcsoport után, még el kellett mennem egy családhoz, ahol a fiam gyakorolt egy öreg zongorán. Ugyanis, fel kellett hangoltatnunk a zongorát, és ki kellett fizetnem a szakembert. A szakember késésben volt, úgyhogy majdnem éjfélig kellett ülnöm és néznem-hallgatnom, ahogyan a zongorát hangolja. De a szakembernek nemcsak a keze járt, hanem a szája is. Kb. egy óra alatt elmagyarázta nekem fülitől-farkáig a hangolás minden csínját-bínját, a hangzásokat és sok más egyebet. Hazafelé menet elgondolkodtam, hogy a közösségi szolgálatban mennyire fontos, hogy a zongora fel legyen hangolva. Összhang kell legyen az egyén szolgálatában is, de összhang kell legyen a team szolgálatában is…

Nincs hangszered? Imádkozz érte. Kérjed az Úr Jézus, hogy adjon egyet neked is. Ámen.

Álom a 9/11-rõl

2001 agusztusának második felében volt egy álmom. Valami kirepített a világûrbe, úgy hogy egésszében láthattam a földkerekséget. A Földet nem kékes-fehérnek láttam, ahogy az ûrhajósok fotóin láthatjuk, hanem zöldes-barnásan meg kéken, úgy ahogy a térképeket színezik. A zöldes zónák a mezõket, a barnák a hegyeket és a kékek pedig az óceánokat ábrázolták. Amint a Földet szemléltem, New York-ot láttam világosan. Egésszen tisztán láttam Manhattant és a WTC két toronyépületét. Amint a két tornyot szemléltem, azt láttam, hogy a két torony roppant súlyos. A két torony súlya olyan nagy volt, hogy nyomásuk kihatott a Föld bizonyos pontjaira. Ez úgy mutatkozott meg, hogy amint a tornyok nyomták a földet, a földgömb bizonyos zónái idõnként kipúposodtak. Ezek a zónák leginkább Dél és Közép-Amerikában meg Afrikában voltak láthatóak. A kipúposodások hol növekedtek, hogy csökkentek, mintha légnyomás feszítette volna egy gumilabda gyengébb, elvékonyodott falát.

Abban az idõben volt egy kedvenc sörözõm, amelyet New York Pub-nak neveztek. Beûltem sörözni háttal az utcának. Amint a sörömet szürcsölgettem, a falon lévõ óriásplakátot szemléltem. A szemközti falon a közismert manhattani kép volt, az a tenger felõli felvétel, középen a két ikertoronnyal. Amint a plakátot nézegettem, hirtelen beugrott az álmom, amely már ki is ment a fejembõl. Egyszerre csak megsejtettem, hogy ez biza valami rosszat jelenthet, de elhessegtettem magamtól a gondolatot.

Kb. egy hét múlva korábban mentem haza a munkából. Az akkor 1 éves fiacskámmal játszodtam a padlón, majd bekapcsoltam a TV-t. Ekkor, az elsõ torony már füstölt. Ugyanaz a kép volt elõttem, amelyet az álmomban is, meg a bárban is láttam. Elborzadva bámultam a történteket, remélve, hogy mégsem olyan nagy a baj. Amikor láttam, hogy becsapódik a repülõ a második toronyba is, akkor már tudtam, hogy bizony nagy a baj. Néztem az elém táruló képet és azon gondolkodtam, hogy vajon ez mit akar most jelenteni.

Ekközben leomlott az elsõ torony. Amikor láttam a leomló tornyot, önkéntelenül is az az igerész jutott eszembe, hogy:
(Jel. 14.8, Károli) Leomlott, leomlott Babilon, a nagy város! mert az õ paráznaságának haragborából adott inni minden pogány népnek ( Iz 21:9; Jel 14:8).
Aztán leomlott a második torony is… Nemsokára mutatták a légi felvételeket egy szatelirõl, amint az ûrbõl is látszott Manhattan füstje. Az én álmom is az ûrnek kb. ebbõl a pontjából mutatta meg Manhattant. Ekkor az az igerész jutott eszembe:
(Jel 14,11) Gyötrelmének füstje felszáll örökkön-örökké, és nem találnak nyugtot sem éjjel, sem nappal, mert leborultak a vadállat és képmása előtt, s viselték nevének bélyegét." (Jel 19,3)  Másodszor is felhangzott: "Alleluja! És a parázna asszony füstje felszáll, örökkön-örökké!"

Azóta sok mindent össze-vissza irtak a 9/11-es eseményekrõl, de ezek közül a legreálisabbnak a közetkezõt találtam: A felhőkarcolók építése összefügg a gazdasági válságokkal.

Álom a világkrízisrõl

Valamikor 1995-1996 telén lehetett, amikor volt egy emlékezetes álmom. Azt álmodtam, hogy ott állok a lakásomtól nem messze, a járda szélén, a gyalogátjárónál. Néztem, amint egy öregember, egy nagyon szegényes fogattal halad el elõttem. Az öregember kucsmába és egy szürke, rongyos posztókabátba volt öltözve, amilyent egykor a szegény, falusi, székely öregek viseltek. A szekér egyfogatos volt és nagyon gyenge. Ezt a rozoga alkotmányt egy alacsony, girhes és hosszúszõrû fekete gebe vonta. Amúgy a szekér, olyan tákolmányszerü volt, kisebb kerekekkel, amilyennel manapság a cigányok guberálnak.

Amint ezt a gyenge fogatot szemléltem, egyszerre csak történt valami. Nem tudom miért, de az öreg fogata hirtelen keresztbefordult az úton. Valamiféle lázadást éreztem a szekér felõl az igazságtalanságok miatt. Nem láttam, hogy miért, de rögtön tudtam, hogy ebbõl nagy baj lesz. Amint szememmel kerestem, hogy mi is történik az utcán, a néhány tíz méterrel odébb lévõ útkeresztezõdésre esett a tekintetem. Az útkeresztezõdésben, minden irányból, amerikai, metalizált kávészínû, ’80 évekbeli chevrolettek suhantak át. Egy ideig jól ment a forgalom, de egyszer csak valami miatt elkezdtek összeütközni az autók és az összeütközött autók kezdtek halomba gyûlni. Olyan magas lett az összeütközött autóroncsok halmaza, mint a szemközti tömbház teteje. Aztán lassan elkezdett fogyni az autóroncs hegy és fokozatosan ismét beindult a forgalom. Ezután már pontosan úgy suhantak át az autók az útkeresztezõdésen, mint korábban. Az egész olyan volt, mintha hosszú ideig filmezék volna mindezt, majd felgyorsítva vetitették volna le.

Ezután már túl voltam a gyalogátjárón és a túlsó járda helyett, egy hepehupás csapáson haladtunk az egyik munkatársammal. Olyan volt a hely, mint amikor nem rendezték még el a terepet egy épitkezés után, vagy egy csatornalefektetés után. Amint a hepe-hupás csapáson haladtunk, azt a szózatot hallottam, hogy: “Akkor nehéz lesz azoknak, akiknek nincs a kamrájukban…”

Sokat gondolkodtam, hogy vajon mikor fog bekövetkezni ez a baj. Tudtam, hogy ez valami nagy krízist jelent, de nem tudtam, hogy mikor lesz. Vártam, hogy talán 7 év múlva, aztán gondoltam, hogy talán 12 év múlva? Hozzánk 2009-be jutott el a krízis, de az amerikai kezdet 2008-ban volt. Tehát kb. 12 évet számíthatunk. Az álom vége azt sejteti számomra, hogy a krizist követõen egy új társadalmi épitkezés, egy új világrend veszi kezdetét, és hogy ez az átmeneti idõszak sokaknak nehéz lesz. Ebben már azt hiszem benne is vagyunk és látjuk, hogy ez a folyamat hosszú lesz...

Az álmokhoz való viszonyulásról

Az emberek nagy többsége álmodik vagy legalábbis volt idõszak az életében, amikor álmodott. Van aki helyesen viszonyul álmaihoz és van aki nem. Hogyan viszonyuljunk álmainkhoz?

Az álmok is, mint minden egyébb szellemi jelenség három típusú lehet: származhat Istentõl, származhat az ember szívébõl, elméjébõl és származhat a gonosz lélektõl. A szentírás az, ami hitelesen eligazít az álmok dolgában:

Jer 23,28 - Az a próféta, aki álmot lát, csak mondja el a saját álmát. De aki tőlem veszi a szót, hát hirdesse hűségesen! Mi köze van a pelyvának a búzához? - mondja az Úr.
Jo 3,1 - "Mindezek után kiárasztom Lelkemet minden testre. Fiaitok és leányaitok jövendölni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok meg látomásokat látnak.
Eszt 10,b - Emlékezz az álomra, amelyet ezekkel az eseményekkel kapcsolatban láttam - semmi sem maradt beteljesületlenül...
Sir 34,1 - Csalóka remények után fut a balga, hiszen csak balgákat izgatnak az álmok. Mint aki árnyék után kapkod és szelet kerget, olyan az is, aki álmaira épít. Rokonságban van a tükör és az álom: az arcnak képmása áll szemben az arccal. Lehet tisztát várni a tisztátalantól, vagy igazságot várni a hazugságtól? A jóslások, jövendőmondások, álmok mit sem érnek, nem egyebek a vajúdó asszony képzelgéseinél. Ha nem az Úr küldi őket követségbe, ne törődjél velük. Sokakat vezettek tévútra az álmok, úgyhogy botladoztak az életük útján. Csalhatatlan módon teljesül a törvény, teljes a bölcsesség megbízható szájból
Mt 1,20 - Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt hozzá: "József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet Máriát, hiszen a benne fogant élet a Szentlélektől van!
Mt 2,13 - Azután, hogy elmentek, megjelent Józsefnek álmában az Úr angyala, s ezt mondta neki: "Kelj föl, fogd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, s maradj ott, amíg nem szólok, mert Heródes keresi a gyermeket, meg akarja ölni."
Mt 2,19 - Amikor Heródes meghalt, megjelent Egyiptomban álmában Józsefnek az Úr angyala,
Mt 2,22 - De amikor meghallotta, hogy Archelausz uralkodik Júdeában apja, Heródes után, félt odamenni, ezért egy álmában kapott utasításra Galilea tartományba költözött.
ApCsel 18,9 - Egy éjjel az Úr álmában felszólította Pált: "Ne félj, hanem beszélj, és ne hallgass!.


Tehát a szentírás által Isten arra tanít minket, hogy jöhet egy álom Õtõle, a Szentlélek Istentõl, vagy jöhet egy álom egy angyala által, mint üzenet Istentõl, de könnyen megtörténhet, hogy csak ámítjuk önmagunkat szívünk- elménk álomszerü müködésével, vagy ami a legrosszabb, hogy az ördög csal meg minket mindenféle álommal, hogy tévútra vezessen. Tehát az álmok is, mint a látomások vagy egyéb próféciák, megkülönböztetésre szorulnak.

1. Álmok Istentõl, a Szentlélektõl vagy egy angyal közvetítésével

Ezek az álmok igazak, mert Istentõl vannak, de különbözõ értelmük és céluk lehet. Ezeknek az álmoknak a következõ ismertetõ jelei vannak:

- mélyen megérintik bensõnket és mély benyomást gyakorolnak ránk;
- nem feledjük el azokat sem felkelés után sem késõbb, akár halálunkig sem;
- nagy és titokzatos örömet okoznak vagy szent félelmet keltenek bennünk;
- a képsorok, hangok, szavak értelme és szimbolisztikája megegyzik a szentírás értelmével, szimbolisztikájával;
- az álom nem szorul magyarázatra, mert egybõl értjük azt a szívünk mélyén, még akkor is, ha bizonyos részleteit nem tudjuk pontosan megfejteni.

Az Istentõl származó álmokat sem szabad kötelezõen bekövetkezõ dogoknak tekintenük. Lehetnek azok igéretek, meghívások, amelyekre válaszolnunk kell életünkben, lehetnek bizonyos jövõbeli dölgok kijelentései, vagy emberekre, közösségekre vonatkozó intelmek, figyelmeztetések.

2. Álmok, amelyek az ember szívének és elméjének müködése

Ezek az álmok megjelenhetnek bizonyos szellemi tevékenységek, gondok vagy stressz nyomán. Ezek az álmok zavarosak, összefüggéstelenek, a napi gondokkal kapcsolatosak, nyugtalanítóak és legtöbbször az ember már aznap csak halvány foszlányokra emlékezik.

3. Álmok amelyek az ördögtõl származnak

Ezek az álmok hazugok és veszélyesek, mert izgalmasak, nyugalanítóak és az embert kíváncsivá teszik. Ezek az álmok sem mennek ki az ember fejébõl egykönnyen. Általában bizonyos képek formájában jelennek meg, amelyek a jövõt sejtetik vagy bizonyos emberekkel való kapcsolatainkat. Sokan vannak akik az ilyen álmok után, álomfejtõ könyvekhez folyamodnak vagy álomfejtõ boszorkányokhoz mennek. Ez bûn, mert ez hazugság és a bálványimádás egyik formája. Ezek által az ördög behálózza az embert hamis reményekkel és befolyása alá veszi az ember mindennapi döntéseit. Ekkor az ember már az álmai szerint hozza meg mindennapi döntéseit és ábrándokat kerget...