A püspökkenyér

Negyedik osztályos koromban indultam el az életben, amikor beköltöztünk a városba. Addig egy tökéletes menyországban éltem, a kis falunkban. Abban az idõben, valamikor elsõs koromban, volt egy visszatérõ álmom. Csak akkor láttam ezt az álmot, úgy kb. háromszor.

Volt a patakon túl egy kis utcácska, a mellékpatak mentén, amely a vízimalom mellett halad fel. Ez a kis utcácska, egy szakaszon, õvénnnyé szûkült és az a hely nagyon titokzatos volt számomra. Balról a kis patakocska csodrogált a füzfák alatt, jobbra meg a hallgatag, kékre meszelt, tapasztott falú, zsindelyfedeles székelyházak sorakoztak. Egy-egy szûk kis kamraablak kukucskált kifele és minden ház mellett egy-egy megfeketedett, faragott kis székelykapú sztrázsált. Az udvarokra nem lehetett belátni és a házban élõk is ritkán nyitottak kaput. Itt mind idõs emberek éltek. A fiatalabbak már kinnebb, a fõút mellé építkeztek.

Álmomban, többször ide jártam, valamelyik házba. Beléptem a kis székelykapun, mintha nagyanyám udvarára léptem volna be, majd szétnéztem az udvaron. Ott nem láttam senkit, így aztán bementem a házba. A házban egyszerû, szegényes, székely berendezés volt. Egy barna, fiokos faasztal, négy faszékkel, meg egy karos ládával a fal mellett. A padló súrolt volt, de nem friss, egy-két szõttes szõnyegcsíkkal leterítve. Valami kredenc is volt ott, meg egy dunyhás, magasra vetett ágy. Az asztalon egyszerü szõttes abrosz volt és azon egy tányér. A tányérra négy-öt szelet frissen sült püspökkenyér volt kirakva. Határozottan éreztem, hogy azt nagyanyám tette ki számomra. Direkt várt engem azzal a kaláccsal és mintha valahová elrejtõzött volna, hogy meglesse, lám örvendek-e a süteményének. Én rögtön odamentem az asztalhoz és megettem a kalácsot. Közben azon tûnõdtem, hogy vajon hol lehet nagyanyám. Mintha mindvégig éreztem volna a közelségét. Olyan érzésem volt, mintha a hátam mögött állt volna, vagy mintha az üveges ajtón keresztül lesett volna engem. Talán a lelke figyelt engem valahonnan.

Az érdekes az volt, hogy akkor még nem is ismertem a nagyanyámat. Édesanyámat nem kedvelte a házassága miatt és késõbb is, csak azért látogatta meg, hogy édesanyám lemondjon az örökségérõl a bátyja érdekében, hogy az õ nevére lehessen íratni a szülõi házat.

Az álmot mai napig nem tudtam elfelejteni, ami azt sejteti, hogy az álom a Szentlélektõl volt. Az a mondanivalója számomra, hogy már akkor adta kegyelmét nekem az Úr, püspökkenyér formájában. Meglehet, hogy ez a kegyelem, anyai ágon, a nagyanyám imájára jött, mert a családunkban anyám hite szentelte meg a családot (1Kor 7:14).

Ima: Hála neked Uram nagy kegyelmedért! Add nekem ma is ezt a püspökkenyeret, hogy mindvégig kitarthassak hitemben. Ámen.