Az ezüsttálca

Valamikor 1998 táján munkaösszejövetelre kellett mennem a fõmérnökkel. Abban az idõben évente rendeztek egy-egy nagyobb összejövetelt, amely minimum három napig tartott. Ekkor az összejövetelt Szovátán rendezték meg, az egyik háromcsillagos szállódában. Kétágyas, összkonfortos szobát kaptunk és berendezkedtünk. Délután a szobában beszélgettünk. Kiderült, hogy a fõmérnök szovátai származású és el kell mennie meglátogatni a rokonságát. Szó-szót váltott és én egyszer csak spontánul rávágtam valamire azt az evangéliumi idézetet, hogy : … ha jobb szemed megbotránkoztat, vájd ki és dobd el! (Mt 5:29). Amilyen spontánul mondtam ezt én, õ pont olyan spontánul kérdezte: Honnan veszed ezt marhaságot! Mivel ismertem õt és tudtam, hogy még Isten létérõl sincs teljesen meggyõzõdve, elkezdtem magyarázni neki az evangéliumot. Amint beszélgettünk a hit dolgairól, valahogyan eljutottunk a szentgyónáshoz. Hogy mire jó az?... Ekkor tanuságot tettem neki arról, hogy nekem milyen megkönnyebbülést és megnyugvást adott az, hogy a szentgyónásban leraktam terheimet, bûneimet és milyen szabadulást tapasztaltam meg. Erre õ elgondolkodott, nem mondott nekem ellen, csak annyit mondott: Ha neked ez segít, akkor csináljad...

Azokban az években gyakran jártam terepre Székelykeresztúrra és volt, hogy két napig tartózkodtam ott. Ilyenkor ott háltam és délután, ha nem volt dolgom, a városban sétáltam. Gyakran betértem a katolikus templomba. A templom elõterét egy lelakatolt vasrács zárta el. Ebben az elõtérben félhomály volt. Amint ott imádkoztam, jobbra fordultam és egy nagy méretû Jézus arccal találtam magam szembe. Az a szentkép mára már nagyon elterjedt. Egy fiatal arcú Jézus, nagyon élethû és rendkívül sugárzó. Amikor megláttam az arcot a félhomályban, megrettentem. Annyira élethû és közeli volt, hogy rendesen mellbevágott.

Visszatérve szovátai estere, amiután megvolt a munkaösszejövetel, egy diszvacsorán vettünk részt, majd úgy éjfél fele nyugovóra tértünk. Éjjel egy rendkívüli álmom volt: egy ezüsttálcát láttam felülrõl, majd szép lassan ráereszkedtem az ezüstálcára és fölötte lebegtem. Körbejártam és olyan volt, mint egy szép, téli, ezüstös táj. A gyönyörü ezüsttó partján fenyõfák álltak és egy csinos ezüstös kunyhó. Amint szemlétlem az ezüstálcán lévõ tóparti tájat és a házikót, egyszerre csak az ezüsttó tükre átváltozott és megjelent benne az Úr Jézus arca, pontosan úgy, ahogyan a székelykeresztúri templomban láttam. Amint a tó fölött lebegtem az arcom egésszen közel volt a tóhoz, így az Úr Jézus arca egésszen közel volt az én arcomhoz. Ettõl álmomban annyira megijedtem, hogy torkomszakadtából felkiáltottam. Rögtön felébredtem, de szerencsére a valóságban nem ordítottam el magam.

Reggel felkeltünk és még egy utolsó termékbemutatóra mentünk. Itt mindenki kapott valami kis figyelmességet az egyik cégtõl. Az ajándékok között a legfeltûnőbb egy Vald Ţepest ábrázoló sötétkék zománcozott fémtálca volt, amelyen azt írta körkörösen, hogy: DRACULA (ördög). Ez is megdöbbentett és eszembe jutott, hogy lám az ördög nem alszik. Hazafelé jövet megálltam Korondon és az elsõ butikosnál elcseréltem a draculás tálcát egy kerámiára, hogy ne vigyem haza azt a rettenetes tálcát.

Az álmot nem tudtam elfelejteni és évek múlva, egy kisközösségi beszélgetés alkalmával, megosztottam élményemet. Mondtam, hogy sajnos nem tudom mit jelent. Erre megszólalt az egyik testvér: Mit nem értesz! Hát felkínáltad neki tálcán az Úr Jézus Krisztust és rajta áll, hogy elfogadja-e vagy sem. Ekkor én elámultam azon a bölcsességen, amelyet a Szentlélek ad különbözõ testvéreken keresztül. Valóban: a mi feladatunk felkínálni az embereknek az Úr Jézus Krisztust, de rajtuk áll, hogy elfogadják-e a Megváltót vagy sem. Mi nem erõszakolhatjuk Jézust Krisztust senkire.

Ima: Hála és dicsõség neked Uram, hogy nem kell erõlködnünk. Te felhasználod gyenge szavainkat és aki efogadja azokat, annak életet adsz. Ámen.