Ugyancsak elemi iskolás koromban, amikor még nem voltunk beköltözve a városba, egyszer csak házak között megyek az úton és azokat nézegetem. Elõször, a város felé vezetõ úton, a szomszéd falú házait nézegettem, majd a város házait és késõbb már más városok házait is. Ezek a házak egyre nagyobbak és egyre csodálatosabbak lettek. Egyre inkább olyan helyeken jártam, amelyeket nem ismertem. Hol a város felé mentem, hol hazafelé jöttem a falunk felé. Hol falusi házakat láttam, hol városi, nagy épületeket. Néha, olyan óriási, csodálatos épületeket láttam, amelyeket le sem lehet írni. Volt, hogy redszeresen, egy igen nagy város, igen hosszú sugárútját láttam, amelyen olyan megalitikus épitmények voltak, amilyenek sehol sincsenek a világon. Ezek az épületek nagyon csendesek, hallgatagok és titokzatosak voltak. Amikor egy ilyen épületet szemléltem, az betöltötte egész lelkemet és szememet, úgy hogy egyebet nem is láthattam. Csak egy ablakot, teraszt vagy egy sarokdiszt, órákig lehetett volna szemlélni. Embereket vagy más lelket soha nem láttam, hanem mindig egyedül sétáltam az épületek között. Volt, hogy évekeig nem láttam a házakat, aztán megint visszatértek. A városok és a házak szemlélése, látszólag összefüggtek a tanulmányi, lelki fejlõdési korszakaimmal. Egy alkalommal, egy különös, kihalt, megalitikus várost láttam, mint amilyenek Egyiptomban vannak… Elõttem hevert a hatalmas épitmény egyik óriási kõkockája, amely olyan embermagasságú volt. Fel akartam mászni rá, hogy onnan továbbmásszak az épületre és átkutassam, de nem volt elég erõ a karomban, hogy felhúzzam magam... Be kellett lássam, hogy túl gyenge vagyok hozzá…
Ezek a házak bizonyára lelkek... Mindegyik ház, a mérete és az ékessége szerint, egy-egy lélek mérete és ékessége... A nagy épületek, nagy szentek, akiknek tudománya, szentsége és erényessége olyan, mint az épületek mérete és ékessége. A kicsiny épületek a hétköznapi emberek, akiknek még épülésre és ékesítésre van szükségük…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése