A menyegzõrõl

Egy nagy ajtó elõtt álltam. Amikor a kilincset kerestem, az ajtó egyszerre csak kinyílott, és egy fehérreverendás püspökszerû, idõs és roppant tekintélyes ember jött velem szembe. Komoly-szigorúan rámpillantott, majd elment mellettem. A megnyilt ajtón keresztül beléptem. Odabent egy tányérnyi tálat találtam, tele valami hófehér, sûrû folyadékkal. Olyan volt, mint valami fehér diszperzit festék. Letettem a tálat és megmostam az arcomat abban a fehér valamiben. Akkor arra gondoltam, hogy az a fehérreverendás elment, hogy megeskesse a barátját. Hiszen õ a võlegény barátja. Ekkor ráeszméltem, hogy sietnem kell, nehogy lekéssem az esküvõt. A templom kicsi volt, akár a csíksomlyói Salvator kápolna és egy szép kert mélyén állott. A délutáni nap kellemesen sütött be a lobok között. Csak egy keskeny, de otthonos ösvény vezetett a templomhoz. Odasiettem, de már megvolt az esküvõ és az ifjú pár éppen jött ki a templomból. Az ösvény két oldalán, fehércsipkés, lilaruhás, lila sipkás püspökök álltak sorfalat. A jobb oldalon, az utolsó, egy gyermektermetû, dundi, fekete hajú püspök volt. Odaálltam mellé és figyeltem, hogy jön-e az új pár. Egyszer csak odaértek hozzám. Ekkor arra gondoltam, hogy ha már itt vagyok, akkor nekem is kellene ünnepeljem, köszöntsem õket. Mivel sietve jöttem, és nem volt semmi virágféle a kezemben, így hát megfordultam és a mögöttem lévõ jázmibokorból téptem két maroknyi virágot. A virágokat fejestõl téptem le, ezért amikor a menyaszonyra szórtam, azok kopogva perregtek alá a ruháján. Erre fel, a menyasszony csodálkozva emelte rám a szemét. Annyira szép volt és meglepõ, hogy a võlegényt nem is nézhettem meg és máris elhaladtak elõttem.

Ez Krisztus és az Egyház házasságát szemlélteti ( Ef 5:32) és a násznépet, az üdvözültek sorait ( Mt 9:15).