2007. november 22., csütörtök

Levél egy jehovista rokonhoz

Elõször is, köszönöm, hogy írtál, köszönöm, hogy aggódsz üdvösségünkért. Valóban elhiszem, hogy teljes szeretetbõl írtál és ekképen is értékelem soraidat. Jómagam is többször gondolkodtam, hogy írjak neked ilyen témában, de irándtad való szeretetbõl és tiszteletbõl, el akartam kerülni bármiféle hitvitát.

Tudnod kell, hogy egész kiskoromtól fogva nagyra becsültem õszinteségedet, komolyságodat, odaadásodat és áldozatkészségedet. Amikor a rokonság szidott téged amiatt, hogy az egyetemet feláldoztad hitedért, akkor én átéreztem azt, hogy milyen nagy áldozatot hoztál. Mindezekért, emberileg, nagyon tisztellek és mint embert és személyiséget nagyon kedvellek. Azonban a fentiek, sõt a fentiek miatt, nem tehetem meg, hogy ne mondjam meg neked, hogy súlyosan tévedsz.

Kedves testvérem, sajnos, bármennyire is fáj neked ez, meg kell mondanom, hogy tévesz, sõt az utobbi kb. 30 éved nagy tévedések sorozata. Számomra most is egy talány, hogy a mennyei Atya miért engedi meg, hogy egy ilyan kedves személy, mint amilyen te vagy, így tévútra tudjon jutni. Ha erre gondolok, szomorú a lelkem, és csak állok értetlenül.

Tudnod kell, hogy elég nagy tapasztalatom van a hitvédelem területén. Nem csak, hogy meg vagyok gyõzõdve katolikus keresztény hitemben, hanem mélyen ismerem is azt. Annélkül, hogy dicsekednék, mondhatom, hogy elég magas fokon ismerem a Szentírást, a Katolikus Egyház Tanító Hivatalának tanítását és gyakarolom azt különbözõ szolgálatok által.

Ezért nemcsak, hogy hiszem, hanem TUDOM is, hogy nincs hatalmam arra, és emberileg lehetetlen, hogy téged meggyõzzelek arról, hogy milyen téves úton jársz. Írhatok neked akár 100 oldalnyi érvelést, szentírási részekkel alátámasztva, te úgyis azt fogsz érteni belõle, amit érteni akarsz. Ne vedd sértésnek, de erre azt szokták mondani, hogy: "feltette az õrtornyos szemüveget és csak azon keresztül lát...."
Le tudnád venni ezt az "õrtornyos" szemûveget?...

Ezeken túl pedig, mára már annyira be van hálózva a fizikai és szellemi léted, hogy ha akarnál, akkor sem tudnál szabadulni a jehova tanui közösségébõl. A teljes léted tõlük függ és egy esetleges kiállásod teljes anyagi és lelki csõd lenne számodra. Tehát nem vagy szabad, pedig Isten szabadságra hívott meg...

Mégis, mivel írtál nekem, és jó értelembe véve provokáltál, válaszolok hitbeli felvetéseidre, annál is inkább mert ez az egész “traktátus” az egyházamat is komolyan érinti. Mivel tételesen írtál, jómagam is tételesen próbálok meg válaszolni:

1. Az elsõ potban azt írod, hogy az igaz vallás Isten szavára alapozza tanításait, nem pedig emberi hagyományokra

Válasz: Ez a kijelentés nem más mint a Sola Scriptura elv, amelyet a legtöbb protestáns, neo-protestáns történelmi egyház vagy újabb keletü gyülekezet is vall. Ennek a kritériumnak õk is eleget tesznek. Mi katolikusok, azonban azt valljuk, hogy a Szentírás mellet ugyanolyan fontos a Szenthagyomány is, meg a Tanító Hívatal is. Itt már ajánlanám a Katolikus Egyház Katekizmusának tanulmányozását.
Tudnod kell, hogy Jézus Krisztus, akinek az evangéliumát te is olvasod, csak egyetlen sort írt, azt is csak homokba. Az Õ tanításait szájról-szájra adták át évtízedeken keresztül, mindaddig amíg a négy evangélista meg nem írta az evangéliuomokat. Sokminden nem íródott meg (Jn 21:25) és csak hagyományként öröklõdött. Ezért is int Pál a hagyományokhoz való ragaszkodáshoz:
2Tessz 2.15 Legyetek hát állhatatosak, testvérek, és ragaszkodjatok a hagyományokhoz, amelyeket tõlünk élõszóban vagy levélben kaptatok.
Tehát igenis vannak és kell legyenek hagyományok.

2. Ennél a pontnál egyszerüen az van, hogy meghamisították a Szentírást amelyet a kezetekbe adnak a brooklyni elõljáróitok

Hidd el, hogy nagyon sok Biblia jár a kezembe nap mint nap és egyik sem írja azt amit te írsz a Máté 4:10-nél. a helyes idézet az alábbi:
Mt 4.10 Jézus elutasította: „Távozz sátán! Meg van írva: Uradat, Istenedet imádd, s csak neki szolgálj!” (katolikus)
Mát. 4.10 Ekkor monda néki Jézus: Eredj el Sátán, mert meg van írva: * Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj. ( protestáns Károli)
Mt. 4.10 Ekkor így szólt hozzá Jézus: „Távozz tõlem, Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” (református);
Mat. 4.10 Then saith Jesus unto him, Get thee hence, Satan: for it is written, Thou shalt worship the Lord thy God, and him only shalt thou serve. ( anglikán)
Mt 4.10 Da sprach Jesus zu ihm: Weg mit dir, Satan! denn es steht geschrieben (5. Mose 6,13): »Du sollst anbeten den Herrn, deinen Gott, und ihm allein dienen.« (evangélista)

Gondolod, hogy mind egyformán hazudnak és csak a jehova tanui Bibliája a helyes? Vannak eredeti K.u.I.-II. századi görög íratok és nagyon sokan tanulmányozzák azokat.
Tehát, kedves testvérem, a Biblia amit olvasol, meg van módosítva a jehova tanui propagandája szerint, hogy a Jehova nevet emeljék ki. Valójában, a Jehova név 19-szer fordul elõ a Szentírásban, amelybõl 18-szor a Mózes II. könyvében és egyszer Jeremiás könyvében.
Valójában nem is Jehova az, hanem Jahve, azaz JHVH, ami az Úr nevét jelentette a hébereknek.
De azóta eljött a Fiú, aki kinyilatkoztatta az Atyát és Szentlelket, tehát úgy imádkozunk ahogyan Õ tanította: “Miatyánk...”

3. Az Isten és felebaráti szeretet

... amelyet Krisztus az Õ szeretete által állított parancsként számunkra, minden keresztény felekezet fõparancsolata és ideálja. Sajnos az emberi gyarlóság sokszor ezt megrontja, de gondolom, hogy a jehova tanui között is kerül bûnös ember. Vagy nem?

4. Mi katolikusok nemcsak, hogy elfogadjuk Jézus Krisztust, hanem Õt valljuk egyetlen Úrnak és Üdvözítõnek

ApCsel 4.12 Nincs üdvösség senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnénk.”
Jn 14.6 „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet - válaszolta Jézus. - Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.Ti viszont csak elfogadjátok Jézus Krisztust, mint egy prófétát ( ezt a muszlimok is teszik) és azt gondoljátok, hogy eljuthattok Jehovához (azaz az Atyához) a saját törekvésetek által. Aki nem vallja, hogy Jézus Krisztus valóságos Isten és valóságos ember, és nem tartja meg tanításait, úgy ahogy Õ tanítja Egyháza által, annak a vallásossága hiábavaló, mert csak Õáltala lehet eljutni az Atyához, fõleg akkor, ha valaki katolikusnak volt keresztelve.

5. Itt sokmindenben egyetértünk, viszont itt is elfogult a tanításotok

Jézus az apostolokat a világba küldte:
Lk 10.3 Menjetek! Úgy küldelek benneteket, mint bárányokat a farkasok közé.

 

6. Itt van a legkézzelfoghatóbb tévedésetek

Azt írod szó szerint, hogy: “hírdetik házról-házra az apostoli módszer szerint”. Itt ajánlom figyelmedbe a Szentírást:
Lk 9.1 Összehívta a tizenkettõt, erõt és hatalmat adott nekik a gonosz lelkek fölött és a betegségek gyógyítására.
Lk 9.4 Ha egy házba betértek, ott szálljatok meg és onnét induljatok tovább.
Lk 10.1 Ezek után az Úr kiválasztott más hetvenkettõt, és elküldte õket kettesével maga elõtt minden városba és helységbe, ahová menni készült.
Lk 10.7 Maradjatok ott abban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert a munkás megérdemli a maga bérét. Ne járjatok házról házra.
Az Úr Jézus mind az apostoloknak, mind pedig a 72 tanitványnak, azt parancsolta, hogy ne házaljanak, hanem minden helységben, keressenek egy helyet ahová befogadják õket és ott hirdesség az helység lakósságának az evangéliumot. Ha végigolvasod az Apostolok cselekedeteit vagy Pál leveleit, sehol sem fogod azt olvasni, hogy az apostolok házról-házra jártak volna. Ez egyszerüen azért van így, mert az embernek kell Istenhez járulnia, nem pedig Istennek az emberhez:
Jer. 31.22 Meddig bújdosol, oh szófogadatlan leány? Mert az Úr új rendet teremt e földön. Asszony környékezi a férfit.
Az Asszony az Egyház, a férfi az Isten, azaz Jézus Krisztus, a Võlegény.

A továbbiakban nem akarom kommentálni érveléseidet, csak néhány fõbb pontra térnék ki, amelyeket a legnagyobb tévedéseiteknek látok:

7. Az apostoli egyház és az apostoli jógutódlás ( a papság) elvetése

Jézus Krisztus Egyházat alapított és Õ mindíg emberekre épít. Így elõször Péterre és az apostolokra épített, majd késõbb azokra akiket az apostolok választottak és felkentek kézrátétel által:
Mát. 16.18 De én is mondom néked, hogy te Péter vagy, és ezen a kõsziklán építem fel az én anyaszentegyházamat, és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat.
ApCsel 14.23 Az egyházak élére (kézrátétellel) elöljárókat rendeltek, és imádkozva, böjtölve az Úr oltalmába ajánlották õket, akiben hittek.
ApCsel 8.18 Amikor Simon látta, hogy az apostolok kézrátétellel közvetítik a Szentlelket, pénzt ajánlott fel nekik:...

Az Egyháztól és az apostolutódoktól való elszkadás igen súlyos bûn, amelyért Isten eltaszítja az embert:
Lk 9.5 Ha valahol nem fogadnak be benneteket, hagyjátok ott a várost, és még a port is rázzátok le lábatokról ellenük tanúságul.”
Itt az apostolokról és utódaikról a püspökökrõl van szó.

8. Jézus Krisztus az egyetlen üdvözítõ, az Õ szerepének elhomályosítása
Errõl már korában írtam...

9. A világhoz, a társadalomhoz és az természetudományhoz való helytelen viszonyulásotok

Azt tanítják a jehova tanui, hogy nem szabad elfogadni a véradást, mert az Isten elõtt utálatos.
Lev 17.11-12 Hiszen a test élete a vérben rejlik. A vért azért adtam nektek, hogy az oltáron elvégezzétek vele az engesztelés szertartását életetekért, mert a vér szerzi meg az engesztelést az élet számára. Ezért mondtam Izrael fiainak: Senki ne egyék közületek vért, s a köztetek lakó idegen se egyék vért.Nem szabad egy szentírási részt se kiragadni és önkényesen értelmezni. Az Úr Jézus azt tanítja, hogy senkiben sincs nagyobb szeretet mint abban aki életét adja barátaiért:
Jn 15.13 Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért.
Hát ha a vér maga a test élete, akkor aki vért ad, az életét adja. Hát nem ez a lagnagyobb szeretet? Hogyhogy ezt nem értitek meg?...

10. A lélek sorsa halála után

Az ember testbõl és lélekbõl áll. Mindkettõt Isten élteti és ezek széjjelválaszthatatlanok amíg az ember él. Tudom, hogy ti tagadjátok a lélek létezését. ez azonban abszudum, hiszen, ha az ember csak testbõl és Isten éltetõ erejébõl állna , akkor a halál beálltával, amikor Isten megvonja éltetõ erejét, az ember egyszerüen megszünne létezni. Hol van a szubsztancia, amelyben az ember énje, értelme, 3rzelmei és akarata van?
Jézus ehez viszonyítva sokkal nagyobbat igér:
Jn 14.1-4 Ne legyen nyugtalan a szívetek! Higgyetek az Istenben és bennem is higgyetek!
Atyám házában sok hely van, ha nem így volna, megmondtam volna nektek. Azért megyek el, hogy helyet készítsek nektek. Ha aztán elmegyek, és helyet készítek nektek, újra eljövök, és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hisz ismeritek oda az utat, ahová megyek.”
Tehát az embernek halhatatlan lelke van, amely a halál beálltával különválik a testtõl és megjelenik a külön itéletre, Jézus Krisztus elõtt aki az egyetlen ítélõbíró. Ekkor mindenki elnyeri jutalmát:
Mt 28.18 Jézus odalépett hozzájuk, és így szólt: „Én kaptam minden hatalmat égen és földön.
Akik hisznek Jézusban, azoknak helyet készített a mennyben, ahol várják a feltámadást, ami a teljes ember, lelki és testi megváltása:
Róm 8.23 De nemcsak az, hanem mi magunk is, akik bensõnkben hordozzuk a Lélek zsengéjét, sóhajtozunk, és várjuk a fogadott fiúságot, testünk megváltását.
1Tessz 4.16 A parancsszóra, a fõangyal szólítására, Isten harsonájának zengésére az Úr maga száll le a mennybõl. Elõször a Krisztusban elhunytak támadnak fel, azután mi, akik életben maradtunk.
1Kor 15.16 Ha ugyanis a halottak nem támadnak fel, akkor Krisztus sem támadt fel.


 

11. Az egyik legnagyobb sivárságotok viszont az, hogy nem ismeritek a Szentlelket

Nézz magadba, és kérdezd meg magadtól, hogy találkoztál-e személyesen Jézus Krisztussal, aki valóban feltámadt és él. Ha nem, akkor az azért van, mert nem ismeritek a Vigasztalót:
Jn 14.16 ...én meg majd kérem az Atyát, és más vigasztalót ad nektek: az Igazság Lelkét, aki örökké veletek marad.Jézus azért jött el, hogy életünk legyen és bõségben legyen, nem azért, hogy sivárságban éljünk.

Még sokat írhatnék érvelhetnék, de szavaimhoz nagy reményt nem fûzök. Hacsak az Úr valamiféleképpen nem kegyelmez nektek és nem kaptok valami olyan segítõ kegyelmet, amely által egy biztos referenciapontot találjatok, ami meggyõzzön titeket, semmiképpen sem érthetitek meg szavaimat. Én mindenképpen imádkozni fogok érted, leányodért és Kláriért valamint leányáért.

Ha netalán valaha megtérnél Krisztus Egyházába, tud meg, hogy az út egyszerû. Õszinte bûnbánat, szentgyónás egy felkent papnál és a szentáldozáshoz való járulás. Ennélkül nincs ûdvösségetek, ezt nyugodt lelkiismerettel írom le. Mivel katolikusok voltatok és nem ismertétek fel Isten Fiát az Egyházban és a szentségekben, nem mehettek be a mennyek országába, hacsak meg nem tértek:
Zsid 3.11 Megesküdtem hát haragomban, hogy nyugalmamba nem mennek be.
Tudom, hogy Isten szeret titeket, mind minden embert, és szeme rajtatok, mégha hátat is fordítottatok neki, amikor idegen istenhez fordultatok. Az Úr legyen irgalmas hozzátok és világosítsa meg szíveteket. Õ a tanúm, hogy szeretlek benneteket, és ha tehetném mindent megtennék, hogy megmentselek benneteket, de sajnos ti azt gondoljátok, hogy ti mentetek meg másokat.

A továbbiakban a szeretetért meg a békességért ne folytassuk az érveléseket... Bármilyen elõítélet és ítélkezés nélkül, szabadon és szeretettel,

XY.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése