Furcsa álmom volt

Furcsa álmom volt… A legkedvesebb templom udvarán voltam, különös, szürke homályban. A szürkeség csodálatosan tiszta volt, mint egy nagyon jó minõségü fehér-fekete videó… Amint csodáltam a hõn szeretett templom részleteit, észreveszem, hogy a templom elõtti parkban, egy padon, Jézus ül egymagában… Érzem a találkozás remdkívüli jellegét és isteni öröm tölti el szívemet… Odamegyek Õhozzá, hogy szeressem Õt… azaz, imádjam Õt… Annyira zavarban vagyok, hogy azt sem tudom mit beszélek:
- Annyira tiszta vagy… – mondom Neki zavaromban.
Jézus nem váltja fel szavaimat, hanem nagy jóságot rám árasztva, csak ennyit mond:
- Bûnbánat! Bûnbánat!
Éveken át, gyakran gondoltam vissza erre az álomra, de nem értettem meg. Velem van a baj? Mit jelenthet mindez?...
Talán ma már kezdem érteni… Azt hiszem hiba ott volt, hogy nem jó irányból kezdtem a kép megfejtéséhez: nem a “Bünbánat”szóból kellett volna kiindulnom, hanem a kép szûrkeségébõl… Aztán egy szép napon, láttam egy nagyon kedves fehér-fekete fényképet, amely olyan embereket ábrázolt, akik régen éltek, de mára már halottak. Õk valamikor szép, színes, boldog életet éltek, de mindez mára már a múlté... Eltüntek, meghaltak… Igen, hasonlóképpen, a szeretett templom, amely valamikor színes virágzó életet élt, mára szûrke elmúlásba merevedett…A templom halott… Meglehet, nagyon drasztikusan hangzik, de értsd jól: az Egyház halott…
Egyes lelki tanítók azt mondják, hogy az Egyház, Krisztus misztikus teste, átéli szervezetileg mindazt amit Jézus megélt földi élete során. Így az Egyháznak megvolt a születési, növekedési korszaka, a csodák, gyógyulások, nagy tanítások korszaka, a szenvedés korszaka… és most elkövetkezett a halott korszaka. A misztikus Krisztus halott és a barlangban várja a feltámadást.
Meglehet, azt mondod: de hát az Egyház él! Én láttam, megtapasztaltam! Igen testvérem, Krisztus él, a Fõ él, és egy reménytkeltõ keresztény kissebbség is él, de a keresztények többsége “megölte” a misztikus Krisztust.
Meglehet, azt mondod, hogy a szekularizáció, amely által egyes emberek a hitet a magánszférába akarják szorítaní, a templom falai közé, õk ölték meg Istent és az Egyházat. Igen testvérem, igazad van, de mi is - akik megvalljuk, képviseljük Krisztust - mi is megöltük a mistiszkus Krisztust.
Megöltük õt:
- amikor a mértéktelen fogyasztást és gazdagságot választottuk, mert így Isten nem gondoskodhat rólunk;
- amikor egészségi problémáinkra kizárólag a tudományban és orvosi techikában keressük a megoldást, mert így, az élõ, feltámadt Krisztus nem gyógyíthat közöttünk;
- amikor tagadjuk az ördög és a bûn létezését, mert így Jézus nem szabadíthat meg és nem adhat nekünk életet;
- amikor elkomplikált teológiai eszmefuttatásokat prédikálunk, mert Jézus nem szólhat hozzánk isteni egyszerûségével és hatalmával;
- amikor egy templomnyi népbõl, csak három öregasszony járul szentáldozáshoz, mert az önmagát ajándékozó Jézus nem talál befogadókra;
- amikor a temetési felvonuláson azt mondjuk, hogy: “ ki tudja feltámadunk-e, hisz a halálból senki sem tért vissza…”, mert akkor Jézus számunkra nem támadt fel;
- amikor Krisztus tanítását ördögi tévtanításokra cseréljük fel, mert akkor Jézust és az Igazság Lelkét soha nem ismertük meg;
- amikor a szentséglátogatásból vallásturizmust csinálunk, mert akkor a semmibe vett szentségi Jézus nem áldhat meg minket a tabernákulumból;
Lehetne folytatni…és a sor nagyon hosszú lenne… Ha mindezt végiggondoljuk, akkor beláthatjuk, hogy mi is hozzájárultunk a misztikus Krisztus megöléséhez és méltán énekelhetjük: “Keresztények sírjatok…” De ha megszívleljük Jézus szavait és bûnbánatot tartunk, akkor talán megváltozhat életünk és akkor talán imitt-amott átragyoghat idõnként a fehér-fekete árnyalaton az élet színe...