A szent évekrõl és a szentekrõl

A 2000-es jubileumi év elõtt volt az Atya éve meg a Szentlélek éve. Valahogyan nem figyeltem ezekre az évekre, de a Fiú évében, a Jubileumi esztendõben, igyekeztem odafigyelni, hogy részesülhessek az Egyház által felajánlott kegyelmekben.
Aztán jöttek a MKPK kommunikációs kezdeményezései, a nemzeti imaév, Szent Margit, stb… Van aki panaszkodik, hogy számára nem sokat értek ezek az évek, van aki bevallja, hogy túlságosan gyorsan rohan az élet… Nincs idõ odafigyelni ezekre…
Most Szent Erzsébet évet tartunk. Oda kellene figyelni Erzsébet életére, életszentségére, erényeire… Azonkívül, tudjuk, hogy ott van a mennyben és közbenjár értünk, tehát mindenképpen meríthetünk kegyelmet az õ közbenjárására. Tehát jó lenne elmélkedni az õ életén és megnézni, hogy mit is mond a mai kornak…De hogyan lehet egy síkra hozni Erzsébet életét a mai körülményekkel? Hiszen Erzsébet idejében más volt a társadalmi berendezkedés, a felfogás, másak voltak az erkölcsi normák, másegyebek számítottak kiválónak, hõsiesnek, stb. Mi nem vagyunk királyi sarjak, nincs amit szétosszunk, nem tudunk korházakat alapítani, senki nem ontja vérünket...
Bármennyire is gondolkodom, olvashatom a szentek életét, felbuzdulhatok azokat olvasva, de a régi szentek nem jönnek el nekem, helyettem megéljék az én életszentségemet. Ugyanakkor, hiába akarom megélni, leutánozni Erzsébet, vagy Bernadett vagy akárki más életszentségét, mert az sem müködik. Én, egyedül én kell, hogy megéljem saját, prívát életszentségemet. És az nem holnap kezdõdik, se nem ma, hanem elkezdõdött már sok éve, valamikor, amikor megkereszteltek.
Testvérem, képzeld el, hogy on-line filmezés alatt állsz, non-stop felvétel készül rólad DVD-k végtelen sorozatára? Jó lenne ne hagyni ki egy percet se… Képzeld, egyszer majd végignézned azokat Jézussal? Lesz majd két bõrfotel: az egyikben te ûlsz, a másikban Jézus és végigmozizzátok az egész életed filmjét…
Ma figyelünk Erzsébetre, mert hát elénkbe tárták… máskülönben hogyan is figyelnénk rá? Feltették az oltár magaslatára, minden bizonnyal megérdemelten. Kijár neki minden tisztelet… De Erzsébet nagyon rég élt, sok nemzedékkel elõttünk… Az a gondom ezzel, hogy ha egyre csak a múltba tekintünk, a múltat emlegetjük, nem vagyunk-e hasonlóak az egykori veteránhoz, aki mindig csak a fiatalkori csatáiról mesélt. A veterán már csak a múltról beszél, mert sok harcot vívott, de többé már nem fog... Visszatérve az életszentséghez, az van, hogy Pál, leveleiben, a gyülekezet szentjeirõl beszél, akiknek a lábát illett megmosni, akiknek a bajaiban, gyötrelmeiben hív dolog volt résztvenni… Pál élõ szentekrõl beszélt, nem elköltözött szentekrõl… Hol vannak ma gyülekezeteink szentjei? Hol vannak ma azok akikre fell kellene néznünk, akik ugyanolyan hús és vér emberek mint mi?... Vajon nincsenek? Vajon õk egy olyan faj amely mára kipusztult? Vagy talán léteznek valahol rejtekben, csak nem látjuk õket?
A keresztényüldözések idején hogyan tudott szaporodni a kereszténység, amikor kereszténynek lenni halálveszedelmet jelentett? Mitõl volt vonzó akkor egy keresztény közösség? Talán attól, hogy látható volt a tagok életszentsége ami értékelve is volt. Az egyesek életszentsége és erényei a közösség dísze volt amelyet dícsérettel kiemeltek és tiszteltek. A bünöst pedig elmarasztalták, megfeddték és ha kellett ki is zárták. Lehet, hogy nem várták meg, hogy meghalljon azért, hogy érdemeit elismerjék és értékeljék. Lehet, hogy nem a sírjánál fejezték ki az iránta való szeretetet és megbecsülést, hanem már életében szerették és megbecsülték mint a közössék oszlopos tagját.
Tehát mit is mond ma Szent Erzsébet? Nem tudom… talán azt, hogy nem kell királyi sarjnak lenni ahoz, hogy szentek legyünk, hogy az életszentség nem a múltban vagy a jövõben van, hanem ma van, és talán azt is, hogy testvérünket szeressük és tiszteljük mint egy szentet, mert mi vagyunk/leszünk a szentek.